Sokak számára ismerősen csenghet annak a több mint 1400 éves és 40 generáción átívelő japán építési vállalatnak, a Kongō Guminak a története, amely 578-tól egészen 2006-ig működött és állt családi tulajdonban. A mai gazdasági viszonyok között szinte már elképzelhetetlen, hogy egy családi vállalkozás ennyi ideig képes legyen aktívan és nyereségesen
Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák az ágazatot 2023-tól 2030-ig.
Magyarország semmiképp nem támogatja az európai uniós gázársapka bevezetését, mivel az álcázott szankciós intézkedés, amely az energiaárak emelkedéséhez és súlyos ellátásbiztonsági kihívásokhoz vezetne – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Brüsszelben.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint törvénysértő a 18 fokos irodaszabály, több okból is. A szakszervezet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi bejelentésére reagált, miszerint 18 foknál magasabb hőmérsékletet télen sem fognak biztosítani az állami intézményekben.
Rekordot dönt a megyei jogú városokban az új építésű lakások négyzetméterára, és az emelkedés üteme is felülmúl minden korábbit: egy év alatt ugyanis 24,2 százalékkal drágultak az új építésű ingatlanok– derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből.
Igencsak széles, közel 35 százalékos tartományban mozgott a holland tőzsdén jegyzett gáz ára a héten, az Északi Áramlat 1 vezetéken szünetelő szállítás következtében jelentős emelkedésben indult a hét, és miközben az uniós országok sorra jelentik be az energiavészhelyzeti szigorításokat, addig új információkat is megtudhattunk az uniós ársapka terv
Hat embernek, akik törvényesen használták a Tornado Cash szolgáltatásait, befagyasztották a pénzét, miután az amerikai pénzügyminisztérium szankcionálta a protokollt. Most
A háború eddig csaknem 100 milliárd dollár fizikai kárt okozott Ukrajnában, az újjáépítés ennek három és félszeresébe, az ukrán éves hazai össztermék (GDP) másfélszeresébe kerülhet - derül ki a Világbank, az Európai Bizottság és az ukrán kormány Washingtonban nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Közel húsz hektáron terül el a lovairól híres Bábolna közelében található gyűjteményes kert, amely több mint hatvan éve szolgálja a helyiek és az idelátogatók kikapcsolódását pihenését. A Bábolnai Gazdanapok alatt lovaskocsival járhatják be a szépen rendezett park kanyargós ösvényeit az idelátogatók.
Egyre inkább felismerik az emberek, hogy az egészségügy üzlet, és ennek megfelelően vannak elvárásaik a szolgáltatókkal szemben. Itt lenne az ideje, hogy a magánegészségügy is megugorja azt a szintet, amely már számos szolgáltatónál is jelen van, mégpedig, hogy az időpontfoglalás előrefizetéssel vagy a bankkártya adatok megadásával történjen - derü
Drámai hangvételű közleményben tájékoztatta állásfoglalásáról a Nyugdíjasok Országos Képviselete a Pénzcentrumot, amelyből kiderül, hogy a szervezet a növekvő infláció okozta, nyugdíjasok számára különösen nehéz helyzet miatt változtatást követel a társadalombiztosítási nyugellátásokról szóló jelenlegi szabályozásban és a nyugdíjtörvényben is.
Madár István és Szabó László vitatták meg a gazdaság jelenlegi helyzetét, a háborús hatásokat és az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lehetőségét az InfoRádióban.
A hazai fizetőeszköz gyengült a főbb devizákkal szemben, 1 euróért például 1 forinttal kellet többet fizetni este, mint reggel. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,87 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 40 910,81 ponton zárt pénteken.
A szülők szeptember 12-ig kérhetik gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást - emlékeztetett a helyettes országos tisztifőorvos pénteken Debrecenben, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság kongresszusa keretében tartott sajtótájékoztatón.
A földgázpiacot érintő európai uniós szabályozás kialakításában tekintettel kell lenni az orosz szállításoktól nagyban függő tagállamok helyzetére - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Berlinben.
A török elnök arra fogja kérni Oroszországot, hogy használja ki a fekete-tengeri folyosó adta áruszállítási lehetőséget - közölte pénteken az elnökhöz közel álló török média.
A szántóföldi növények tekintetében különleges és tanulságos év az idei. Általánosságban, de csak általánosságban igaz, hogy a nyugati országrészben elvetett növények sokkal jobb állapotban vannak, mint Keleten.
Romániában 15 százalékkal nőtt a járműgyártás az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román autógyártók egyesülete (Acarom).
Nagy a bizonytalanság a gazdaságban az energiaárak miatt mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Szabó László, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke pedig azt emelte ki, hogy elindult az energiaválsághoz való alkalmazkodás, ezzel pedig megoldható a probléma.
Melyik számít a legjobb VPN szolgáltatásnak 2022-ben? - A kérdés, amely rengeteg embert foglalkoztat, de vajon létezik-e rá egyértelmű válasz? A cikkünkben ennek az igencsak izgalmas kérdésnek jártunk utána.
585 millió euró értékű hitelkeretre vonatkozóan további egy évvel ismételten meghosszabbításra került változatlan kamatfelárak mellett a rulírozó hitelszerződés a Molnál.
Majdnem feleannyi filmet küldtek a mozikba az idén nyáron, mint 2019-ben, de az egyes alkotások 50 százalékkal több pénzt termeltek, mint a pandémia előtt.
A 35. Bábolnai Gazdanapok az idén sem maradt gyermek és családi programok nélkül, ahol számos hasznos ismerettel gyarapodhatnak a fiatalok, miközben szórakoztató feladatokat oldanak meg, vagy izgalmas előadás részesei lehetnek. Emellett részletesen megismerkedhetnek az erdész és vadász szakma szépségeivel.
Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéltek egy takarékszövetkezeti fiókvezetőt, aki több mint húszmillió forintot csalt ki ügyfelétől – tájékoztatott a Szolnoki Törvényszék.
Várható volt, hogy a bankok újfent drágítanak majd költségeik folyamatos emelkedése miatt. A K&H már lépett is. Mutatjuk mely hitelek kondíciói és hogyan változnak majd jövő hétfőtől.
Ismét meghirdették a HTE Fekete László-díjat. A hazai távközlési és informatikai szakma kiemelt tagja, Fekete László emlékére létrehozott díj az infokommunikációs innovátorok elismerésére hivatott.