A Technológiai és Ipari Minisztérium tizennegyedik alkalommal 2022-ben is meghirdeti a „Kerékpárosbarát” pályázatokat, amelyek az önkormányzatok és munkahelyek tavalyi évben megvalósított egyedi kerékpáros kezdeményezéseit, intézkedéseit és fejlesztéseit díjazza.
A Budapest Airport több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint - közölte a repülőteret üzemeltető társaság pénteken az MTI-vel.
A társaság több mint 5,3 milliárd forintot fordított különböző infrastrukturális és fenntarthatósági projektekre a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren az év első felében, az elmúlt három és fél év fejlesztéseinek összértéke ezzel együtt már csaknem 80 milliárd forint.
A KSH legfrissebb, keresetekről szóló gyorstájékoztatója szerint 2022 júniusában az idei év márciusának adataihoz képest további 3 százalékkal emelkedett a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke. Az elérhető lakáshitelek kamatai azonban májushoz képest több mint 1 százalékkal emelkedtek, így összességében alacsonyabb
Az Egyesült Államokban a héten a hosszú lejáratú jelzáloghitelek kamatai 2008 óta a legmagasabb szintre emelkedtek a Freddie Mac állami jelzáloghitel-finanszírozó vállalat számításai szerint.
Idén júliusban már kisebb kamatmarzs mellett helyezték ki személyi hiteleiket a bankok, mint amekkora felárat a kormány a pandémia elején bevezetett kamatplafon idején engedélyezett nekik. Bár a legtöbb érv a komoly mértékű kamatemelés mellett szól, a money.hu szakértői szerint a bankok a szűkülő kereslet miatt csak vonakodva emelik a személyi kölc
Újabb embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ, így már 71 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK.
Régi időkre emlékeztető metódust választottak a tankerületek munkatársai, akik személyesen keresik fel a pedagógusokat, és adják át a levelet, amiben retorziókat helyeznek kilátásba.
Újabb embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ, így már 71 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK.
Jan Lipavsky cseh és Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter csütörtökön Prágában, az EBESZ gazdasági és környezetvédelmi fórumának megnyitója előtt röviden megvitatta Lengyelország 368 hektáros területi követelését, amelyben a két szomszédnak az 1950-es évek óta nem sikerült megállapodnia.
Kiugró, 40 százalékos emelkedést mért a mezőgazdasági termelői árakban a KSH. A drágulás jelentős – a termékláncban mégis a legkisebb – mértékben megjelent az élelmiszerárakban is, és valószínű, hogy a keresletcsökkenés sem tudja fékezni az árak emelkedését.
Felavatták pénteken az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezéseit a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű százhalombattai telephelyén.
Néhány nappal ezelőtt tette közzé az Európa legjobb golfpályáit összegyűjtő TOP100-as ranglistáját a Leading Courses nevű nemzetközi független szakmai oldal. A kizárólag vendégvélemények alapján értékelt 21 299 golfklub és 25 379 golfpálya közül az előkelő 20. helyre került a Kehidakustányban található Zala Springs Golf Resort, amely egyedüli magya
Nem kapott széleskörű támogatást az orosz gázra irányuló ársapka javaslata, inkább más irányba mozdulhat az Európai Unió – jelezte két diplomata a most is zajló rendkívüli energiaügyi tanácsülésről a Reutersnek.
Igencsak széles, közel 35 százalékos tartományban mozgott a holland tőzsdén jegyzett gáz ára a héten, az Északi Áramlat 1 vezetéken szünetelő szállítás következtében jelentős emelkedésben indult a hét, és miközben az uniós országok sorra jelentik be az energiavészhelyzeti szigorításokat, addig új információkat is megtudhattunk az uniós ársapka terv
Újabb embernél igazolta a majomhimlő-fertőzést a Nemzeti Népegészségügyi Központ, így már 71 ember esetében mutatták ki a betegséget Magyarországon - közölte az NNK.
Sorozatok epizódjait kifogásoló bejelentésekről is döntött az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, helytelen korhatár-besorolást állapított meg a testület.Nézői bejelentések alapján vizsgálta a hatóság a Netflix Jurassic World: Krétakori tábor című sorozat „A mag” című epizódját. A streamingszolgáltató által 7 éves kortól ajánl
Az idei május-augusztusi viharszezonban viszonylag kevés kárbejelentéshez a korábbi éveknél jóval magasabb átlagos kifizetések társultak a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint.
Bábolna a lovassport szerelmeseinek zarándokhelye. Az egykori Szapáry-kastélyt körülölelő impozáns épületegyüttes és park ad otthont a Nemzeti Ménesbirtoknak, amely a Bábolnai Gazdanapok alatt minden évben megnyitja kapuit az érdeklődők előtt. Szakértő idegenvezető kalauzolja a közönséget az arab ménes istállói, a fedett lovarda, a Hősök kapuja és
Felavatták az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezéseit a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű százhalombattai telephelyén.
Jelenleg 16 alkalmazott futárral áll klasszikus munkaviszonyban a Rossmann, akik Budapestet és 45 agglomerációs települést fednek le, és akár 5 órán belül kiszállítják a rendelt árucikkeket.
A bukaresti energiaügyi minisztérium elé vontak jelképes sztrájkőrséget pénteken a romániai kohászati szakszervezetek, árkorlátozást követelve az ipari fogyasztók számára is.
A bukaresti energiaügyi minisztérium elé vontak jelképes sztrájkőrséget pénteken a romániai kohászati szakszervezetek, árkorlátozást követelve az ipari fogyasztók számára is.
A Médiatanács a szeptember 5-i ülésén elfogadta azt a jelentést, amely három tévécsatorna, az RTL Klub, a TV2 és a Duna TV műsoraiban megvalósult, látássérülteknek készült audionarrációs akadálymentesítés arányát vizsgálta. A Médiatörvény szerint a közszolgálati és meghatározó piaci pozícióval rendelkező csatornákon az este 18:30 és 21:30 közötti m
Franciaország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Hollandia és Franciaország kormánya pénteken közölte, hogy jövőre "minden lehetséges jogi eszközzel" bevezetik a globális minimális társasági adót, ha Magyarország nem szünteti meg uniós szintű ellenállását.
Nemcsak a világgazdaságnak, hanem a hazai digitális gazdaságnak is rengeteg változást, gyorsulást és irányváltást kell megélnie idén, ehhez igazodik az IVSZ - Szövetség a digitális gazdaságért által évente megrendezett rendezvény, a Menta programja is.
Londoni idő szerint 10 órakor, magyar idő szerint 11 órakor kiáltják ki és iktatják be III. Károlyt, aki II. Erzsébet királynő tegnapi halála után Anglia következő uralkodója lesz.
Az aszályban kevesebb volt a viharkár, mint tavaly, de a lakásbiztosításokra ilyen okból kifizetett átlagos kárösszegek emelkedtek az intenzívebb viharok és a növekvő helyreállítási költségek miatt.
Elindult a Pianoforte Európai Sugárvédelmi Kutatási Partnerség program az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (Elkh) Energiatudományi Kutatóközpontjának közreműködésével.
A Szerencsejáték Zrt. arról tájékoztatja a fogadókat, hogy törölte a Totó 2022. 36. heti, 2. fordulójában szereplő, 7. sorszámú Manchester City-Tottenham találkozót.
Bár a legtöbb érv a komoly mértékű kamatemelés mellett szól, a bankok a szűkülő kereslet miatt csak vonakodva emelik a személyi kölcsönök kamatát, sőt kamatcsökkentésre is van példa.
Idén is élőben élvezhetik a nézők az Emmy-díjátadó gáláját az AMC tévécsatornán, mely immáron a 74. alkalommal díjazza a legjobb amerikai főműsoridős alkotásokat. Szeptember 13-án hajnali 1 és 5 óra között két szakértő házigazda, Balázsy Panna és Szirmai Gergely közreműködésével követhetők nyomon az események, nem csak a tévében, hanem most először
2020-ban az EU-tagállamok az állami támogatási intézkedések keretében valamennyi célkitűzésre 384,33 milliárd eurót nyújtottak, amelyből 227,97 milliárd euró segített a koronavírus-világjárvány által súlyosan érintett vállalkozásoknak abban, hogy életképesek maradjanak.
Komoly rali alakult ki a kriptovaluták piacán, a bitcoin közel 9 százalékot emelkedett pénteken, részben annak köszönhetően, hogy az amerikai dollár gyengült, a részvénypiacokon pedig javult a hangulat. Ezzel a legnagyobb piaci értékű kriptovaluta árfolyama ismét áttörte a lélektanilag is fontos 20 000 dolláros szintet.
„Kemény és komoly tárgyalások” segítségével sikerült elérnünk azt, hogy a Gazprom a hosszú távú szerződésben vállalt mennyiségeken felül további napi 5,8 millió köbméternyi gázt szállítson Magyarországra, és ennek segítségével „biztosítani tudjuk a télen, hogy mind a háztartásokat, mind az ipart el tudjuk látni” – jelezte az uniós energiaügyi minis
A szülők szeptember 12-éig kérhetik gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást – hívta fel a figyelmet a helyettes országos tisztifőorvos ma Debrecenben, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság kongresszusának keretében tartott sajtótájékoztatón.