Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 657,41 ponton zárt pénteken, 1399,77 ponttal, 3,49 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél
Az átlagosnál nagyobb mértékben drágultak az eladásra kínált kisebb alapterületű használt budapesti ingatlanok az elmúlt egy évben, a garzonok ára már mintegy egymillió forint négyzetméterenként - tájékoztatott az Ingatlan.com elemzésében.
Tízből öt magyar nem tudja kiszámolni, hogy a jövőben milyen többletköltséggel járhat az otthonában található háztartási gépek működtetése, pedig 40 százalék havonta akár 30 ezer forinttal is többet fizet majd az áramért az energiavészhelyzet következtében – derült ki a Gorenje legfrissebb kutatásából. A válaszadók szerint a háztartási gépek közül
Kutatók az amerikai Inflation Reduction Act (inflációcsökkentő törvény) új, 15 százalékos társasági minimumadóját alkalmazták a 2021-es vállalati bevételekre, ami alapján azt állapították meg, hogy a terhet csak mintegy 78 vállalat érezné meg, és Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, valamint az Amazon fizetné a legtöbbet.
Borbarangolások, pincetúrák, táncházak, gyerekprogramok és koncertek várják a látogatókat a hagyományos szüreti felvonulással is kiegészülő Villányi Vörösbor Fesztiválon szeptember 30. és október 2. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Évente legalább egy alkalommal mindenképpen ajánlott elmennünk egy laborvizsgálatra, ugyanis a betegségek jelentős része ma már jól szűrhető akár egy egyszerű vérkép és vizeletvizsgálat alapján is. A mért értékek közé tartozik az eGFR-EPI szintje is, ugyanis gyakori probléma, hogy az eGFR-EPI alacsony, vagy az eGFR-CKD-EPI alacsony szinten van.
Az Európai Unió innovációs teljesítménye mintegy 10 százalékkal javult 2015 óta. Az idei eredmények azt mutatják, hogy 2021-hez képest 19 tagállam esetében javult az innovációs teljesítmény, nyolc tagállam esetében romlott - derül ki az úgynevezett európai innovációs eredménytábla 2022-es kiadásából
Sokan szeretnének nettó zéró kibocsátású otthonban élni, de ennek megvalósítására csak kevesen látnak reális esélyt. A Schneider Electric által készített felmérésből emellett kiderül például az is, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége összefüggést lát a klímaváltozás és az emelkedő energiaárak között.
Sokan szeretnének nettó zéró kibocsátású otthonban élni, de ennek megvalósítására csak kevesen látnak reális esélyt. A Schneider Electric által készített felmérésből emellett kiderül például az is, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége összefüggést lát a klímaváltozás és az emelkedő energiaárak között.
Az amerikai jegybank a héten összezúzta a befektetők lazább monetáris politikával kapcsolatos reményeit, amelyet nagyon komoly esés követetett a tőzsdéken, a piaci szereplők pedig arra számítanak, hogy még közel sincs vége a mélyrepülésnek.
Az Olasz Testvérek, a Liga és a Hajrá Olaszország pártok alkotta jobbközép koalíció nyerte az olaszországi előrehozott választásokat az első exit poll eredmények szerint. Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek vezetője lehet az ország első női miniszterelnöke. A kampányban a legsürgősebb lépésnek a gázárak maximálását nevezte, az orosz-ukrán háborúban