Egy új kutatás szerint a bélrendszerünkben élő baktériumok számára táplálékforrásként szolgál egy olyan szénhidrát, amely általában növényi fehérjékhez kötődik.
Számos előre tervezett törvényjavaslat mellett „Az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében” fordulattal kezdődő című indítványokat is tárgyalnia kell az Országgyűlésnek a hétfőn kezdődő őszi ülésszak során.
Az őszi hónapokban sem kell, hogy üresen álljanak a teraszunkon árválkodó dézsák és az ablakpárkányunkban hagyott balkonládák. Az egynyári növények után is van élet, de még milyen! A kertészeti központok és faiskolák a szezon kezdetétől fogva telis-tele vannak színpompás növényekkel, amelyek ősszel, télen és talán még következő tavasszal is elképes
Országos, egységes sztrájkot hirdet az oktatás világnapjára, október 5-re a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (Pdsz) - tájékoztatta az MTI-t a szakszervezet országos választmánya vasárnap.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/38. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, a jövő héten 1 milliárd 90 millió forint keresi majd gazdáját az Ötöslottón.
A Dobay Kertészetben minden szeptemberben megtartott fajtabemutatók elévülhetetlen érdeme, hogy a kertészek közvetlenül a sok évtizedes tapasztalattal rendelkező szakemberektől kaphatnak választ termesztési és növényvédelmi kérdéseikre. Emellett a következő szezonra rendelhető fajtaújdonságokat is áttekintik a nagy múltú szaporítóanyag-termesztő üz
Kihúzták a Hatoslottó 2022/38. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 39. héten 350 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.
Csaknem kétszáz programmal, egyebek mellett műtők, laboratóriumok és kutatóhelyek bemutatásával várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) szeptember 30-án, pénteken a Kutatók éjszakáján - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.
Egyelőre nem tudni, hány önkormányzat adja állami tulajdonba a vízműcégét. A kormány által adott határidő szeptember 20-án lejárt, eddig jelezhették a települések, hogy ingyen lemondanak az energiaárak emelkedése miatt nehéz helyzetbe került vízszolgáltatókról. Több önkormányzat már korábban közölte: a nehézségek ellenére sem adják át a vízművagyon
Kínában gyártott terméket értékesít a kínai anyacég magyar székhelyű leányvállalata egy magyar adószámmal rendelkező bolgár cégnek. Milyen áfatartalommal állítja ki az eladó a számlát, és melyik fél kötelezettsége a környezetvédelmi termékdíj bevallása, megfizetése? Olvasói kérdésre Tüske Zsuzsanna vámszakértő válaszolt.
Bod Péter Ákos szerint ezért lenne jó Magyarországnak is függetlenedni az orosz forrásoktól. A szankciók szerinte igenis működnek: az orosz gazdaság belassulása időbe telik, de elkerülhetetlenül bekövetkezik.
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség hétfőtől szombatig a vasúti biztonság érdekében - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrség honlapján.
Az ország nemzetközi hitelessége hosszú távú kihívás Olaszország számára, tekintettel a politikai instabilitás történetére. Bár az eredmény lefutottnak tűnik, az olasz választók hozzávetőleg 40 százaléka még nem döntötte el, hogy melyik pártra szavaz. Avagy szavazzon-e egyáltalán a csillagászati szintű energiaszámlák felett érzett apátia közepette.
Csaknem kétszáz programmal, műtők, laboratóriumok és kutatóhelyek bemutatásával várja az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem szeptember 30-án a Kutatók éjszakáján.
Lengyelország megkezdte a jódtabletták kiosztását a mentőszolgálat dolgozói, az elsősegélynyújtók, illetve a regionális tűzoltóságok között, hogy felkészüljenek arra az esetre,
A Canaccord Genuity egyik részlegének, a Questnek az elemzése szerint a Porsche AG alig több mint kétharmadát érheti annak a piaci értéknek, amin a széleskörben várt IPO várhatóan meg fog valósulni - írja a Bloomberg.
Csökkenő forgalom mellett esett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 38 657,41 ponton zárt pénteken, 1399,77 ponttal, 3,49 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél
Az átlagosnál nagyobb mértékben drágultak az eladásra kínált kisebb alapterületű használt budapesti ingatlanok az elmúlt egy évben, a garzonok ára már mintegy egymillió forint négyzetméterenként - tájékoztatott az Ingatlan.com elemzésében.
Tízből öt magyar nem tudja kiszámolni, hogy a jövőben milyen többletköltséggel járhat az otthonában található háztartási gépek működtetése, pedig 40 százalék havonta akár 30 ezer forinttal is többet fizet majd az áramért az energiavészhelyzet következtében – derült ki a Gorenje legfrissebb kutatásából. A válaszadók szerint a háztartási gépek közül
Kutatók az amerikai Inflation Reduction Act (inflációcsökkentő törvény) új, 15 százalékos társasági minimumadóját alkalmazták a 2021-es vállalati bevételekre, ami alapján azt állapították meg, hogy a terhet csak mintegy 78 vállalat érezné meg, és Warren Buffett cége, a Berkshire Hathaway, valamint az Amazon fizetné a legtöbbet.
Borbarangolások, pincetúrák, táncházak, gyerekprogramok és koncertek várják a látogatókat a hagyományos szüreti felvonulással is kiegészülő Villányi Vörösbor Fesztiválon szeptember 30. és október 2. között - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
Évente legalább egy alkalommal mindenképpen ajánlott elmennünk egy laborvizsgálatra, ugyanis a betegségek jelentős része ma már jól szűrhető akár egy egyszerű vérkép és vizeletvizsgálat alapján is. A mért értékek közé tartozik az eGFR-EPI szintje is, ugyanis gyakori probléma, hogy az eGFR-EPI alacsony, vagy az eGFR-CKD-EPI alacsony szinten van.
Az Európai Unió innovációs teljesítménye mintegy 10 százalékkal javult 2015 óta. Az idei eredmények azt mutatják, hogy 2021-hez képest 19 tagállam esetében javult az innovációs teljesítmény, nyolc tagállam esetében romlott - derül ki az úgynevezett európai innovációs eredménytábla 2022-es kiadásából
Sokan szeretnének nettó zéró kibocsátású otthonban élni, de ennek megvalósítására csak kevesen látnak reális esélyt. A Schneider Electric által készített felmérésből emellett kiderül például az is, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége összefüggést lát a klímaváltozás és az emelkedő energiaárak között.
Sokan szeretnének nettó zéró kibocsátású otthonban élni, de ennek megvalósítására csak kevesen látnak reális esélyt. A Schneider Electric által készített felmérésből emellett kiderül például az is, hogy a fogyasztók túlnyomó többsége összefüggést lát a klímaváltozás és az emelkedő energiaárak között.
Az amerikai jegybank a héten összezúzta a befektetők lazább monetáris politikával kapcsolatos reményeit, amelyet nagyon komoly esés követetett a tőzsdéken, a piaci szereplők pedig arra számítanak, hogy még közel sincs vége a mélyrepülésnek.