A gyermekgondozási ellátásban részesülő szülők esetén többször felmerül az a kérdés, hogy gyermekeik kapcsán milyen gyermekgondozási ellátások folyósíthatók együtt, és ezen ellátások folyósítása alatt folytatott keresőtevékenységnél jár-e táppénz.
Karácsony Gergely szerint Paks annyi áramot termel, amennyivel a lakossági fogyasztáson túl az összes közszolgáltatást el lehetne látni. Mégis a 12 forintos előállítási költség után 462 forintért kínálják az áramot Budapestnek.
Csehországban az idei év első nyolc hónapjában 801 774 személyautót gyártottak, 3,4 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az első fél év végén az idei személykocsigyártás 8,4 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyinál - olvasható a cseh autóipari szövetség keddi közleményében.
A részvénypiacok esnek, de a magyar papírok dacolnak az árral és a forint is elég jól tartja magát. Egy brókercég szerint olyan sokat és olyan gyorsan tesz Európa az orosz energiafüggőség megszüntetéséért, hogy a gázár tovább csökkenhet és a forint is erősödhet. Iránba szállítana internetet Elon Musk, bitcoinnal intézhetik a bevásárlást az ukránok.
A Spar Magyarország franchise hálózatához már 114 településen összesen 237 üzlet tartozik, amelyek több mint 3 ezer embernek adnak munkát; a partner üzletek árbevétele meghaladta a 82 milliárd forintot tavaly - közölte a vállalat annak kapcsán, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt nyílt meg az első Spar partner üzlet Móron.
A rendőrség, civil szervezetek, egyházak részvételével indult Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna és Somogy megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat kedden, a gyermekek világnapján.
Bár Romániában a hivatalos adatok szerint nem sokkal volt alacsonyabb az infláció mértéke augusztusban a magyarországinál, több, itthon csúcsdráguló termék ára is jóval kisebb mértékben emelkedett a szomszédban. Ilyenek például az élelmiszerek, amelyek itthon majdnem 31 százalékkal kerülnek többe, mint egy éve, ezzel szemben kint "csak" 18,2 százal
A mezőgazdasági árucikkekkel foglalkozó Bunge Ltd. bejelentette, hogy eladja oroszországi olajosmag-feldolgozó üzletágát Karen Vanecjannak, az Exoil csoport meghatározó részvényesének.
Egy parlamenti kérdésre adott válaszból kiderül, útépítések és -felújítások, iskolaépítések, energetikai fejlesztések és sportparkok építései szerepelnek a két évre felfüggesztett állami beruházások listáján. Ez idő alatt ez összesen 1150 milliárd forint megszorítást jelent.
Az idei augusztusi átlaghőmérséklet 3,5 fokkal volt több, mint a tavalyi Magyarországon, a lakossági áramfogyasztás mégis jelentősen kevesebb volt az egy évvel ezelőttinél.
A magyarok 86 százaléka hallott már az elektronikus aláírásról, és közel negyedük használta is – derül ki a FaceKom országos reprezentatív kutatásából. Sokan még az ismerethiány miatt nem alkalmazzák, ugyanakkor a szakértő szerint a technológia fejlődésével a következő időszakban az elektronikus aláírás további rohamos terjedése várható. A megkérde
14 év alatt 80 millió eurót fordítottak fejlesztésekre, csak 2025-ig még 50 millió eurót fognak. Ilyen perspektívái vannak a magyar Masterplastnak, míg a gazdaság nagy része a recesszió felé menetel.
December 31-ig lesz meghosszabbítva az élelmiszer- és benzinárstop, a döntés nem volt meglepő, bár mind a kettő nehezen fenntartható, vannak benne feszültségek, ugyanakkor rövid távon nem esik szét tőle a rendszer, és politikailag nagyon hasznos - nyilatkozta Madár István, a Portfolio Makro rovatának vezető elemzője a Portfolio Checklist, lapunk mu
A közepes jövedelem csapdája továbbra is fenyegeti a régiónk országait, bár javult a helyzet, sőt van, aki már ki is tört belőle – derül ki egy tanulmánykötetből.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Bölcsészettudományi Kutatóközpont Kattanj a tudományra! címmel új tudománynépszerűsítő weboldalt és Facebook-oldalt indított a hozzá tartozó kilenc intézetben folytatott tudományos munka és a bölcsészettudományok sokszínűségének bemutatása céljából.
Már az októberben kezdődő fűtési szezonban négyszáz helyszínen, köznevelési és szociális intézményekben válthatják ki a gázfűtést újonnan beszerzett konténerkazánok. A kormány egymilliárd forinttal támogatja a hazai gyártókapacitás kiépítését – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).
Három programnál javasol 65%-os arányú felfüggesztést az Európai Bizottság, ez visszaszámolva mintegy 7,4 milliárd eurós összeg. Bár a magyar költségvetéshez hasonlítva ez nem tűnik jelentős összegnek, mivel azonban célzott felhasználású támogatásról beszélünk, a megvonásuk nem lenne elbagatellizálható – egyebek mellett erről beszélt Weinhardt Atti
December 12-én újra Magyarországra érkezik a QUEEN ROCK & SYMPHONIC koncertshow a londoni West Enden évek óta nagy sikerrel futó We Will Rock You musical énekes sztárjai, rockzenészei és a Danubia Zenekar előadásában. A látványos koncerten a Queen legnépszerűbb slágerei csendülnek majd fel a hagyományos feldolgozásoktól eltérő, szimfonikus zenekari
Öt állatútlevél nélküli macskát találtak az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán egy román buszban - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az MTI-vel.
Jövő tavasszal tervezi elindítani a Fed az Egyesült Államok az első nyílt azonnali fizetési rendszert, a FedNow-t. A Fed régi adósságát törleszti, hiszen bármilyen fejlett is az amerikai pénzügyi szektor, az ország fizetési rendszerében a 70-es évek óta nem történt komoly fejlődés. Az Egyesült Államoknak minél előbb lépnie kell, hiszen a világ szám
A kormány elkötelezett abban, hogy Magyarország sikerrel alkalmazza a dróntechnológiát és a rendelkezésre álló eszközeivel ösztönzi annak elterjedését. – mondta Koncz Zsófia, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) parlamenti államtitkára,
A Stellantis autóipari konszern megállapodást írt alá a Punch Powertrain vállalattal a hibrid és plug-in hibrid elektromos járművekhez szánt elektromos duplakuplungos sebességváltók (eDCT) olaszországi gyártásának megkezdéséről - közölte az autógyártó.
A tervezettnél kevésbé nő jövőre az éves útdíj-matricák ára, a rendszeres sztrádahasználóknak kedvez a személyautók, motorok és buszok útdíjtételeinek januártól hatályos átalakítása - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium.
Napjaink energiaválsága komoly kihívások elé állítja az energetikai vállalatokat és erőműveket. A magyar Enerhash innovatív megoldása az energiaszektorban és az adatközpontok piacában rejlő szinergiákat kiaknázva nyújt lehetőséget a hatékonyságnövelésre. Az energetikai techcég által létrehozott Enerhash Technologies Zrt. több mint 2,5 milliárd fori
A Spar Magyarország franchise hálózatához már 114 településen összesen 237 üzlet tartozik, amelyek több mint 3 ezer embernek adnak munkát; a partner üzletek árbevétele meghaladta a 82 milliárd forintot tavaly - közölte a vállalat az MTI-vel kedden annak kapcsán, hogy pontosan tíz évvel ezelőtt nyílt meg az első Spar partner üzlet Móron.
A BKV nem verte nagydobra, de most megerősítette a VG-nek, hogy legkorábban 2023 második negyedévében adhatják át a felújított M3-as vonalat az utasoknak.
Ha valaki néhány éve azt mondta volna, hogy a szén ára kilencszeresére fog emelkedni bő egy év leforgása alatt, valószínűleg kinevettük volna, hiszen éppen abba az irányba mutatnak a globális trendek, hogy egyre kevesebb szenet használunk, főleg mert klímavédelmi szempontból kifejezetten előnytelen. Ehhez képest az energiaválság ezt a narratívát te
A csalók legtöbbször online piactéren meghirdetett tárgyra jelentkeznek, és arra kérik a hirdetőket, hogy egy weboldalon adják meg a szállításhoz szükséges adatokat – figyelmeztetnek az Erste szakértői.Ez a weboldal a legtöbb esetben egy adathalász oldal, amely egy csomagok küldésével foglalkozó cég oldalát lemásolva kér információkat.A kitöltést k