A tokiói kormány 2025 áprilisától, ami a pénzügyi év kezdete, minden új épületen, így a lakóépületeken is kötelezővé kívánja tenni az áramtermelő napelemek telepítését a tokiói prefektúrában, hogy ezzel is érezhetően csökkentse az ásványi üzemanyagok felhasználását a japán főváros térségében - közölte a Kyodo japán hírügynökség, amelyet a TASZSZ id
Novembertől lesz elérhető a lakossági napelemes pályázat második üteme a tervezett tavaszi időpont helyett, a több mint 200 milliárd forint keretösszegű pályázati támogatás.
Ahhoz, hogy valaki nem kényszerűségből, hanem önszántából takarékoskodjon az energiával, - azaz a pénzzel - két dolog kell leginkább: rászorultság és nevelés. De nem reménytelen, még ma sem, megtanulni.
Az elhunyt királynő iránti tiszteletből nem kezdeményez népszavazást Anthony Albanese ausztrál kormányfő arról, köztársasággá váljon-e az ország alkotmányos monarchia helyett.
Bár most viszonylag kedvező helyzetben van, aki eladná az autóját, de a kép felemás, hiszen egyre több csaló, ügyeskedő leselkedik az autóeladókra. Most szakértők segítségével jártuk körbe, hogyan tudjuk elkerülni, hogy lehúzzanak minket. Az sem mindegy, hogy milyen fotókkal, és leírással hirdetjük meg a gépjárművet, és a rendszámot sem tanácsos ki
A búzát leginkább, mint kenyérgabonát ismerjük, ám a leveléből kipréselt nedv, a búzafűlé sok csodálatos gyógyulást eredményezett, sokszor kilátástalannak tűnő betegségek esetén is. De általános egészségi állapot javításra is érdemes alkalmanként egy-egy kúraidőszakot beiktatni.
Az olasz miniszterelnöki tisztségre esélyes Giorgia Meloni gazdasági főtanácsadója szerint el kell halasztani a Banca Monte dei Paschi di Siena tőkeemelési tervének végrehajtását – számolt be a Bloomberg.
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) megújítja az inflációkövető Prémium Magyar Állampapír induló kamatfeltételeit és újra bevezeti a 12 hónapos diszkont kincstárjegy hozamához kötött, változó kamatozású Bónusz Magyar Állampapírt - közölte az ÁKK csütörtökön.
Vigyázat: ősszel is aktívak a kullancsok, az általuk terjesztett súlyos betegségek ellen a kullancs elleni védőoltás nyújtja a legbiztosabb védelmet. Tudd meg, hogy a kullancs elleni védőoltás mi ellen véd, mikor kell beadatni, hány éves korban ajánlott a kullancs elleni védőoltás megkezdése!
Az ukrán erők néhány nap alatt nagyobb területet foglaltak el, mint amit az oroszok a hosszú nyári hadjáratuk során megszereztek, és olyan területekért is küzdenek már, amiket 2015-ben veszítettek el. Elemzők szerint ez gyökeres fordulatot is hozhat akár a háború menetében. Szeptember 10-én hatalmas tűzijátékkal és Európa legnagyobb óriáskerekének
Egy kanadai kutatóscsoportban felmerült a kérdés, hogy vajon a keverékek tényleg hatékonyabban elnyomják-e a gyomokat, mintha monokultúrában használnánk valamilyen takarónövényt?
A Holidu nevű német utazási keresőmotor közzétette 2022-es generációs utazási indexét. Világszinten elemezték ki a városokat a baby boomerek, vagyis az 1946 és 1964 között született emberek számára fontos tényezők alapján.
A néhai II Erzsébet királynő iránti tiszteletből Ausztráliában egyelőre nem tartanak népszavazást a monarchia fenntartásáról - jelentette ki vasárnap az ausztrál miniszterelnök.
Petíciót indít az LMP a napelemek után fizetendő termékdíj eltörlésére - jelentette be Érd alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Az olaszok már az ügyvivő kormány által meghirdetett energiatakarékossági program előtt rövidebbre húzták a nadrágszíjat a csütörtökön közölt felmérések szerint, melyek azt mutatják, hogy az olaszok több mint fele nehezen tudja fizetni a lakásbéreket, harmaduknak pedig karácsonyra nem lesz pénze a rezsire.
A Covid-időszak életünk számos területe mellett öltözködési szokásainkat is megváltoztatta. Korábban, a reggeli órákban szinte mindenki kapkodva öltözött, hogy elegáns viseletben, időben munkába induljon. A koronavírus-járvány sokakat home officeba, azaz otthoni munkavégzésre kényszerített, és ezzel együtt beköszöntött a munkavégzés során is a mack
A párizsi városháza a héten javasolja fogja, hogy a világ leglátogatottabb építménye a szokásosnál több mint egy órával korábban, még éjfél előtt sötétedjen el – számolt be a The Guardian.
A visszaszámlálást az Ethereum Merge bekövetkezéséig már a Google segítségével is nyomonkövethetjük. A Google Cloud fejlesztője, Sam Padilla pénteken jelentette
Alapjaiban fenyegeti a német ipart az energia drágulása, a kormánynak ezért azonnal további tehercsökkentő intézkedéseket kell tennie, különben csődök és társadalmi-gazdasági zavarok következnek - hangsúlyozta a német iparszövetség (BDI) elnöke az érdekképviselet egy szerdán ismertetett felmérése alapján, amely szerint a közepes méretű vállalatok j
Jelentős mélyrepülésen van túl a kriptopiac, és azon belül a legnépszerűbb kriptopénz, a bitcoin is, amely 2022 második negyedévében értékének 58 százalékát veszítette el. Ekkora negyedéves veszteség az elmúlt tíz évben nem érte a népszerű digitális eszközt, amely utoljára 2011 harmadik negyedévében zuhant ehhez fogható mértékeben. A kriptopénzekre
Hét napból ötször akár éjfélkor is bezárhatnak majd a VII. kerület vendéglátóhelyei Budapesten, amiről nemrég jelent meg egy tervezet. A Színes Erzsébetváros nevű Facebook-oldal szerint a bulinegyed problémáival megbízott munkacsoporttal nem történt előzetes egyeztetés róla, holott már októberben életbe léphet a változás. Az önkormányzat későbbre í
A növények (az állatokkal és az emberekkel ellentétben) képesek szervetlen anyagokból szervest előállítani. A levegő szén-dioxidját használják fel szén forrásként testük felépítéséhez, a Nap energiájának segítségével. Ezt a képességüket a kertészeti termesztésben is érdemes kihasználni.
Kihúzták a Hatoslottó 2022/36. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a 37. héten 170 millió forintért játszhatnak majd a szerencsevadászok a hatos lottón.
A korábban tervezettnél több mint ezer fonttal alacsonyabb szinten befagyasztja a háztartási energiaárakat a brit kormány - jelentette be csütörtökön Liz Truss brit miniszterelnök. Az intézkedés két évre szól.
Finnországnak két tartalék erőművet kellett csütörtökön beindítania ahhoz, hogy elkerülje az áramhiányt - jelentette be a hálózatért felelős üzemeltető, miután augusztus végén már figyelmeztetett, hogy a télen áramkimaradások veszélye fenyeget az európai energiaválság miatt.
Sokak számára ismerősen csenghet annak a több mint 1400 éves és 40 generáción átívelő japán építési vállalatnak, a Kongō Guminak a története, amely 578-tól egészen 2006-ig működött és állt családi tulajdonban. A mai gazdasági viszonyok között szinte már elképzelhetetlen, hogy egy családi vállalkozás ennyi ideig képes legyen aktívan és nyereségesen
Franciaország növeli a gázszállításait Németországnak, amely cserébe elektromos áramot szolgáltat, amennyiben az energiaválság miatt arra szükség lenne télen - jelentette be a francia államfő hétfőn.
A világon elsőként a hollandiai Haarlemben betiltják a húsipari termékek reklámját, miután az önkormányzat a klímaválsághoz hozzájáruló termékek közé sorolta a húst.