„Módosult, enyhült a foglalkoztatotti bázislétszám fenntartásához kapcsolódó jogkövetkezmény” – jelentette be a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Sokkal kevésbé képesek felismerni a gyerekek a számukra ártalmas tartalmakat az interneten, mint azt saját bevallásuk szerint állítják – állapítja meg egy friss felmérés. Mindeközben a szülők sem feltétlen tudják, hogyan álljanak hozzá gyermekük online tevékenységéhez, idővel pedig egyre kevesebb figyelmet szentelnek erre, pedig az online zaklatás
„Nagyon sok benzinkút van ma zárva Magyarországon”, mert tartják magukat az augusztus 19-20-ra meghirdetett tiltakozó akcióhoz, ezért a hétvégi vidéki utakra mindenki csak tele tankkal induljon el – tanácsolta az RTL ma reggeli műsorában Egri Gábor. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke egy olyan jóslatot is megfogalmazott, miszerint az augu
Ma délután 5 órakor új adással jelentkezik a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastje. A műsor első részében annak járunk utána, hogy a jelentős jegybanki alapkamat emelkedés ellenére, a legtöbb hazai nagybanknál miért nem követik a betéti kamatok az emelést, és miért mutat mást az MNB statisztikája, mint a banki kondíciós listák. Az
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon, annak ellenére is, hogy a háború miatt elmaradnak az ukrán és az orosz turisták, a szigorú kínai covid-szabályok miatt pedig a kínai utazók is - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
Hosszú távú együttműködést kötött az Euronics Műszaki Áruházlánc és a LEGO Csoport. A partnerség értelmében a kreatív, gondolkodásra késztető LEGO játékkészletek válogatott kínálata már megvásárolható az Euronics üzleteiben.Bár a LEGO játékok eddig is széles körben elérhetőek voltak hazánkban, az Euronics-szal kötött megállapodás egy teljesen új vá
A biztosítási adó a biztosítási szektort terhelő – forgalmi típusú – különadó, melynek szabályait a biztosítási adóról szóló 2012. évi CII. törvény (Batv.) tartalmazza. Az adóból származó bevétel a Batv. 7. § (2) bekezdése értelmében a központi költségvetést illeti meg. A NAV által megjelentetett információs füzet a biztosítási adóra vonatkozó főbb
Óriási az érdeklődés a diákhitelek iránt, idán pedig még szeptember 30-ig igényelhetik a hallgatók a szabad felhasználású, illetve a amatmentes, tandíjra fordítható konstrukciókat.
Négy új, tehergépjárművek rakományát átvilágító röntgenberendezést szerzett be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ellenőrzést jelentősen megkönnyítő készülékeket forgalmas határátkelőhelyeken működtetik majd. A röntgenek már a helyszínen vannak, a végső átadás-átvétel a próbaüzem után várható.
Bár komolynak érezzük a lakáshitel kamatok emelkedését, a money.hu adatai szerint az elmúlt egy évben a vizsgált 9 banknál 4,11 százalékkal emelkedett a legjobb adósoknak ajánlott standard kamat. Ez messze elmarad a jegybanki alapkamat, de még a referenciakamat emelkedésétől is. A money.hu adataiból látható, melyik bank emelt leginkább, illetve, ho
Mintegy ezer hektáron ég az aljnövényzet és a magas fű a Pest megyei Táborfalva térségében, Tatárszentgyörgy és Örkény között. Az oltásban honvédségi tűzoltók és honvédségi helikopter, valamint erőgépek is részt vesznek
A piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing terméket reklámoznak a közösségi médiában HyperVerse néven, mely a korábbi HyperFund rendszer újragondolása. Az MNB nem felügyeli a kriptovalutákhoz kötődő kereskedelmi ügyleteket. Ezen eszközök árfolyama kiszámíthatatlan, hiányoznak a károsultakat védő garanciaintézmények, s bűncselekménye
A német gazdaság 2022 első felében még inkább függővé vált Kínától, a közvetlen befektetések volumene és a távol-keleti országgal szembeni külkereskedelmi hiány is új rekordott döntött, annak ellenére, hogy egyre nagyobb politikai nyomás nehezedik Berlinre, hogy forduljon el Pekingtől.
Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is kilőtt. Tízből hat tanszert már csomagautomatába rendeltek a vásárlók, a házhoz szállítással kért termé
Miután mától sok vidéki kisbenzinkút bezárt a túl kevés és késlekedő állami kompenzáció miatt, kiadott pénteken délután az Agrárminisztérium egy közleményt, amelyben azt jelezte, hogy 18,5 milliárd forintos keretet különített el a kormány és éppen mától nyílt meg a támogatás igénylésének lehetősége az elektronikus felületen. A közlemény szerint aki
Az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs a hétvégére várható kedvezőtlen időjárás miatt ma ismét ülésezett és döntéseket hozott – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ. A szombat délelőtt 9 órára tervezett légi parádé már biztosan elmarad.
A Shell olajipari nagyvállalat közölte, hogy csökkentenie kellett az üzemanyagokat, fűtőolajat és petrolkémiai termékeket előállító németországi rajnai finomító üzemének termelését, a Rajna alacsony vízállására hivatkozva, amely megnehezítette az áruszállítást a folyón - írja a Reuters.
A járványügyi korlátozások megszűnésének köszönhetően egyre dinamikusabban épül vissza a beutazó turizmus Magyarországon, annak ellenére is, hogy a háború miatt elmaradnak az ukrán és az orosz turisták, a szigorú kínai covid-szabályok miatt pedig a kínai utazók is - közölte a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) pénteken az MTI-vel. Ami
Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) 543 millió forint jogdíjat fizet ki több mint 11 ezer – 95 százalékban magyar – előadóművésznek műsoraik televíziós ismétlése után. Az eredetileg szeptember végére tervezett jogdíjfelosztást az EJI erőforrásainak rendkívüli összpontosításával öt héttel a határidő vége előtt zárta le. A jogdíjfelosztás
A pénteki heves zivatarok számosságát, térbeli előfordulását tekintve még jelentős a bizonytalanság, az időjárási helyzet függvényében a piros riasztási fokozat kiadása sem zárható ki – tette közzé az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján.
Bár komolynak érezzük a lakáshitel kamatok emelkedését, a money.hu adatai szerint az elmúlt egy évben a vizsgált 9 banknál 4,11 százalékkal emelkedett a legjobb adósoknak ajánlott standard kamat. Ez messze elmarad a jegybanki alapkamat, de még a referenciakamat emelkedésétől is. A money.huadataiból látható, melyik bank emelt leginkább, illetve, hog
Globálisan hiánycikké vált a napelemes rendszerek kulcsfontosságú eleme: az inverter, és ezt a jelenséget idehaza csak súlyosbította a rezsiszabályok változásából adódó ugrásszerű kereslet, mindez pedig különféle trükkös próbálkozásokhoz vezet, hogy az év végével záruló otthonfelújítási támogatási programot ne bukják el a családok – hívja fel a fig
A hét első felében szinte megállíthatatlannak tűnt a forint zuhanása, hiszen 392-ről 408-ig drágult az euró, aztán szerdán és csütörtökön 408 körülről éles fordulattal 404 körülig visszahúzták az árfolyamot. Pénteken aztán az ismét borongósabb nemzetközi piaci hangulatban, erős dollár mellett megint ütöttek egyet a forinton és 408,5 felett új bő eg
Először még 2020 őszén tudósítottunk erről a jövőbe mutató újdonságról, amely jelentősen megkönnyíti és meggyorsítja az állattartó telepek takarmánnyal való kiszolgálását.
A kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján az előttünk álló egy évre 12 százalékos árbevétel- és 7 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak a vállalkozások. Ez az index történetének eddigi legmagasabb várt árbevétel-bővülése, ugyanakkor megegyezik az MNB idei éves inflációs előrejelzésével, így az árak további emelkedése reálér
Az év első három hónapjában tovább emelkedtek a lakásárak, azonban az előzetes adatok alapján a hazai ingatlanpiaci forgalom már nem bővült tovább. Uniós összehasonlításban Magyarország 2015. évi bázishoz viszonyított összevont lakáspiaci árindexe továbbra is a legmagasabb (234%), azonban az éves növekedés értékét tekintve Csehország és Észtország
A gombatermesztési ágazat legnagyobb problémája a betakarítás lett, hívta fel a figyelmet Daniel Dajewski a New Food Magazine-ban megjelent cikkében. A zárt, hűvös termesztő helyiségekben végzett rendkívül monoton munkavégzés lehetősége nem csábítja az idénymunkásokat, különösen a gazdagabb és fejlettebb társadalmakban, ahol az ilyen munkaerőhiány
Az együttműködési lehetőségekről tartott megbeszélést Palkovics László technológiai és ipari miniszter és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöksége. Az egyeztetésen a hivatalos statisztikai adatok fontosságáról, aktuális szakmai kérdésekről, és az idén ősszel induló népszámlálásról is szó esett.
Sok magánbenzinkút zárva tart a hétvégén, mivel a Független Benzinkutak Szövetsége pénteken bejelentette, hogy augusztus 19-én és 20-án a magyarországi üzemanyaghiány és több tényező miatt a kutakra bízzák, kiniytnak-e a hétvégén – számolt be a helyzetről az RTL.
A magyarok adományozási hajlandóságának a bizalmatlanság az egyik legfőbb gátja. A felnőtt lakosság mindössze kilenc százaléka hiszi el, hogy a teljes felajánlott összeg eljut az általa támogatott szervezethez, továbbá az emberek 51 százaléka úgy véli, hogy az egyesületek, alapítványok a felajánlott összeg felét sem kapják meg. Ezért a magyarok har
1996. júniusában, a Szomszédok című legendás sorozat 239. részében Vágási Feri elhatározta, hogy "beszáll az internetbe". Szavait manapság mémek ezrei örökítik meg. Ám ha a szavak mögé pillantunk, e szállóige rámutat a technológiai fejlődés őrületes ütemére az elmúlt 25 év alatt. Mára az internet mindennapi életünk szerves részévé vált, és a fejlőd
Harminckét százalékkal esett vissza egy hét alatt az új koronavírus-fertőzöttek száma, lassul a járvány terjedésének üteme, és ismét száznál kevesebb fertőzöttet ápolnak intenzív osztályokon Belgiumban - derült ki az illetékes belga közegészségügyi hivatal pénteki jelentéséből.
Az augusztus 18-i Közlönyben megjelent a Kormány 1414/2022. (VIII. 18.) Korm. határozata a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2022. évi programstratégiájáról. Papadimitropulosz Alex, a Via Credit ügyvezetője kiemelte, hogy a 2022. évi pályázatok keretösszege 143,8 milliárd forint; ez fedezi az összes, bírálat alatt lévő NKFIH pályázat