Bár a magyar gazdaság a második negyedévben várakozáson felül teljesített, az év végére jócskán lelassulhat a GDP növekedése. Márpedig ettől függ, hogy mekkora lesz a nyugdíjprémium.
Míg a korábbi években inkább augusztusban és szeptember elején emelkedtek ki számottevően az iskolaszerek-eladások az eMAG-nál, idén júliusban is volt egy csúcs. A klasszikus tanszerek mellett júniusban a tabletek, júliusban a laptopok eladása is kilőtt. Tízből hat tanszert már csomagautomatába rendeltek a vásárlók, a házhoz szállítással kért termé
Ujhelyi István szocialista EP-képviselő, az Európai Parlament közegészségügyi bizottságának tagja a Nemzeti Népegészségügyi Központtól kapott adatok alapján számolt be arról, hogy eddig mintegy 22 milliárd forint értékben ajándékozott el ingyen Covid-vakcinákat a kormány más országoknak – számol be a hírről a hvg.hu.
Az euróövezet éves inflációs rátája júliusban új rekordra, 8,9 százalékra emelkedett a júniusi 8,6 százalékról; az EU-ban 9,8 százalékot jegyeztek fel a júniusi 9,6 százalékot követően - derült ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló jelentéséből.
Előreláthatólag szeptember 15 és 16 között kerül majd sor az Ethereum hálózati fejlesztésének élesbe állítására. Ennek eredményeképpen az Ethereum főhálózata átáll proof-of-stake konszenzusra, vagyis bányászás helyett stakeléssel képződik majd új ether. A nagyobb tőzsdék közül elsőként a Coinbase jelentkezett tervekkel. Ezek szerint az átálláskor,
Putyin tovább finanszírozhatja a katonai kiadásokat. Oroszország energiaexportból származó bevétele 38 százalékkal nő idén, így – a nyugati szankciók ellenére – a gazdaság a várt 12 százaléknál kisebb mértékben, csupán 4,2 százalékkal zsugorodhat majd.
A készpénz töretlen népszerűségnek örvend, az állampapír-vásárlások helyét azonban a tőzsdézés vette át a magyar háztartások körében, soha nem látott összegű lakossági tőke áramlott ugyanis az első félévben részvényekbe – mutatják az MNB friss adatai. A kockázatvállalási hajlandóság növekedése érthető fordulat ebben az inflációs környezetben, a neg
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 190 milliós bírságot rótt ki a DIGI-re, miután a cég elhallgatta a fogyasztók elől a gigabites internet-szolgáltatásának egyes, sebesség szempontjából lényeges jellemzőit. A cég elismerte a jogsértést és együttműködött a versenyhatósággal, amellyel több mint kétszer ekkora mértékű bírságot sikerült elkerülnie.
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye 333 milliárd forintot, a negyedéves GDP 2,1 százalékát tette ki a második negyedévben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján csütörtökön megjelent legfrissebb adatokból. A hiány összege 2020 első negyedéve óta a legalacsonyabb, 244 milliárd forinttal
A franciaországi Loire folyó új mélypontot ért el, mivel a szárazság kiszárította a mellékfolyóit. A folyó nem csak turisztikai és környezeti szempontból értékes Európának, hiszen a francia villamosenergia-termelés húsz százalékát teszi ki a helyi atomerőművek kapacitása, azonban a vízhűtés hiánya miatt képtelenek a termelés folytatására - írta meg
Legutóbbi blogposztjában osztotta meg gondolatait az Ethereum közelgő fejlesztéséről Arthur Hayes, a BitMEX alapítója és egykori vezérigazgatója. Szabad fordításban Ether-flekszív címre keresztelt írásban Soros György reflexivitás-elméletéből kiindulva Hayes úgy gondolja, hogy az Ethereumra egy igazán bikás időszak vár. “Tegyük fel, hogy sikeres l
Tudjuk ugyan, hogy a lisztharmat melegkedvelő gomba, az idei aszályos évben mégis meglepetést tudott okozni a szőlőben. Elsősorban az érzékeny fajtákon jelentek meg a tünetei, amit aztán gyakoribb permetezéssel lehetett visszaszorítani. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a leveleken szaporodik fel, és gyakorlatilag minden nap fertőz, mire a bo
Felfüggesztette a Mol szlovéniai benzinkúthálózat-vásárlásával kapcsolatos versenyjogi vizsgálatot az Európai Bizottság, mivel a versenyhatóság nem kapta meg az összes információt a magyar olajtársaságtól, így csúszhat a 300 millió eurós tranzakció engedélyezése – írja a VG.hu.
Mérsékelt negatív irányú elmozdulással indul a kereskedés a tengerentúlon, miután az amerikai munkanélküliségi kérelmek száma 2 ezerrel, 250 ezerre csökkent az augusztus 13-án zárult héten a munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai szerint. Ez a szám mindenképp jobb az előzetesen becsült 265 ezres értéknél. A hír hatására jelentős dollár
A greenwashing, valamint a közzétételi kötelezettségek teljesítésének elmaradása okozta veszélyek a befektetésünk jövőbeli értékét jelentősen negatív irányba befolyásolhatják.
A Federal Reserve júliusi ülésének jegyzőkönyve - amely ülésen a döntéshozók 75 bázisponttal emelték az irányadó kamatlábat - azt jelzi, hogy a tőzsdei szereplők túl gyorsan árazták be a vártnál kevésbé szigorúbb monetáris politikai kilátásokat, - állítják részvénypiaci stratégák. A tisztviselők ugyanakkor egyetértettek abban, hogy az irányadó kama
Nem könnyű mostanában eligazodni, amikor a nemzetközi és a magyar gazdaság állapota kerül terítékre. A befektetők ilyenkor egyrészt a fejüket fogják, hogyan biztosíthatják be megtakarításaikat, míg a bátrabbak azon tanakodnak, milyen lehetőségek nyílnak ilyenkor az extra hozamokra. 2022 34. hetében a Pénzcentrum tematikus cikkekkel igyekszik majd s
Csaknem 200 milliárddal csökkentette a forint betétjeit a lakosság, miközben csaknem 250 milliárdot nyert a devizabetéteken. A részvények nagy bukót jelentettek az első félévben, az állampapír-állomány viszont nőtt.
A rendkívüli magasságokba emelkedő tőzsdei gáz- és áramárak mellett sokkoló gáz- és áramár ajánlatokat kapnak a magyarországi cégek a kereskedőktől, hiszen közeleg az új gázév októberi kezdete, illetve augusztus 1-től kikerült a kkv-kör jelentős része a rezsicsökkentéssel védett körből – mutat rá a Telex körképe.
Brutálisan nőnek az árak az Európai Unió országaiban, főként Kelet-Európában. Míg az Amerikai Egyesült Államokban kellemes meglepetést produkálva jelentősen csökkent az infláció, az MNB alelnöke szerint Európa kitettebb, mint az USA vagy Kína. Összefoglaltuk, mi az infláció jelentése, milyen hatása van az inflációra Magyarországon a rezsiemelésnek,
Új illetéket építenek be Németországban a földgáz árába az orosz szállítások visszafogása miatt rendkívüli költségekkel küzdő szolgáltatók támogatására, a szabály októberben lép életbe, az illeték egyelőre kilowattóránként 2,419 eurócent (9,6 forint) lesz.
Használt autó vásárlásakor a bizalom a legfontosabb. A különböző országokban azonban nagyon eltérő lehet, hogy az emberek mennyire bíznak a helyi gépjárműpiacban. A carVertical szakértői 17 országban végeztek kutatást, és 4500 ember megkérdezésével készítettek felmérést, hogy kiderítsék, mit gondolnak a használtautó-eladókról.
Az eddigi 19 százalék helyett a kedvezményes, 7 százalékos áfakulcs alá sorolják a földgázt Németországban – jelentette be Olaf Scholz kancellár csütörtökön Berlinben.
A Dublini Egyetem kutatója, Olaf Schmidt professzor, német és kínai kollégáival a Soil Biology and Biochemistry szakfolyóiratban közzé tett tanulmányban a földigilisztáknak a növények tápanyagfelvétele szempontjából eddig ismeretlen hasznos tulajdonságait ismerték fel.
Nem csak a magas infláció, hanem a gazdasági visszaesés miatt is főhet a politikusok feje: a stagfláció mindkét fronton gondot okoz a gazdaságnak, a kettőt egyszerre pedig nehéz kivédeni. A gazdaság stagnálása egyelőre elkerüli hazánkat, de jópár európai ország felett már ott lebeg a kockázat.
Budapest agglomerációjának minden járásában erőteljesen nőttek a lakóingatlan-árak 2022 első félévében. A legtöbb településen 30-40 százalékos az áremelkedés a tavalyi átlagárhoz képest.
Több ezer vasutas kezdett munkabeszüntetésbe csütörtökön Nagy-Britanniában, ami országszerte megbénította a vasúti közlekedést, és egyelőre nincs megoldás a fizetésekkel és a munkahelyi körülményekkel kapcsolatos munkaügyi vitában, amelyet csak súlyosbít a brit megélhetési költségek tartós emelkedése.
Az energiaválság miatt hozott, fakitermelést könnyítő szabályok jövő március végéig érvényesek, természetvédelmi területen pedig továbbra is tilos az őshonos fák tarvágása - erősítette meg miniszteri utasításban a kormány eddigi álláspontját Nagy István, az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
Még mindig lehet támogatással elektromos rásegítésű kerékpárokat vásárolni, áll a HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közleményében. Még 140 millió forint pedelec és 109 millió forint e-cargo támogatásra lehet pályázni.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 10 millió forint bírságot szabott ki a D.A.S Jogvédelmi Biztosítóra, egyebek mellett egyes szerződési feltételeinek hiányosságai, a belső ellenőrzés fogyatékosságai, a számviteli vezető befektetési területhez való kapcsolódása, illetve az informatikai és a kárrendezési tevékenység problémái miatt.
Lengyelország és Csehország jövő héten, augusztus 27-én megállapodást ír alá a szlovák légtér közös őrizetéről - jelentette be Jana Cernochová cseh védelmi miniszter csütörtökön Varsóban, miután a lengyel hivatali partnerével, Mariusz Blaszczakkal tárgyalt.
A környezetvédelem, a társadalmi kérdések kezelése és a jó vállalatirányítás (ESG) szempontjai a magántőkealapokon keresztüli befektetések során is egyre inkább előtérbe kerülnek. A befektetési döntések meghozatala előtt az alapoknak érdemes a jogi környezetet részletesen felmérni. A greenwashing, valamint a közzétételi kötelezettségek teljesítésén
Európa egyik legforróbb éghajlatú városában, a spanyolországi Sevillában szeretik az emberek a nyári estéket a szomszédokkal és az utcabeliekkel való „hűvös csevegéssel”, a charla al frescóval tölteni. Az emberek közösségimédia-függése mellett azonban most már a globális felmelegedés is veszélyezteti ezt a szokást. A perzsáknál már évezredek óta is
A cseh állam elvette 13 magáncég ki nem használt gáztároló kapacitásait - közölte David Hlustík, az ipari és kereskedelmi minisztérium szóvivője kedden a CTK hírügynökséggel.