A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 32 milliós bírságot rótt ki a Fatbond fogyókúrás termék forgalmazójára és egy reklámügynökségre, amiért téves besorolás szerint, valamint megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert
Hiába könnyítette meg az Európai Unió az ukrán menekültek munkavállalását, egyelőre kevesen találtak maguknak állást ideiglenes otthonukban. Németországban nem is szívesen alkalmazzák őket, mert a munkaadók hosszú távra szeretnek tervezni.
Néhányan talán még emlékeznek arra az angol párra, akik fényűző életüket hátrahagyva, és az összes megtakarításukat felhasználva egy Somogy megyei településre, Gadácsra költöztek. A pár környezete aggódva szemlélte az eseményeket, Julia és Gareth ugyanis úgy ugrott fejest a történetbe, hogy soha nem jártak Magyarországon, nem beszélték a nyelvet, é
A folyamatos alapkamat-emelés miatt az év elején bevezetett kamatstop hatása egyre jelentősebb. Az intézkedés miatt 330 ezer család hitelkamata 10 százalékkal csökkenhet. Ez ne tévesszen meg senkit, a jövő évtől megérkezhet az igazi feketeleves - írja a Bankmonitor.
Az olasz hatóságok kérik, hogy aki kölyökkutyát talál az erdőben, ne vigye haza, mert az farkas. Az elmúlt hetekben ugyanis kétszer is előfordul, hogy jószándékú kirándulók "mentették" meg a vadállatokat.
Miért van az, hogy valakinek az is elég, ha „szájhagyomány útján” hirdeti csak ingatlanát, mégis gyorsan talál vevőt, míg mások hiába hirdetnek hónapokig, akkor sem akad komoly érdeklődő? Az ingatlaneladás sikere számtalan tényezőtől függ, és az egyik kulcstényező bizony a hirdetés. Mutatjuk mi a titka, a hatékony hirdetésnek - az Ingatlantájoló ös
A vártnál kevésbé javult a Sentix gazdaságkutató intézet augusztusi euróövezeti befektetői hangulatindexe: a megkérdezett szakemberek kevésbé bizonyultak pesszimistának a várható fejleményeket illetően, de a javulás mértéke elmaradt a várakozásoktól.
Kiszámíthatóság, képzés, karrier. Kampányt indít az üzleti szolgáltatókat tömörítő szervezet, az ABSL Hungary, hogy enyhítse a szektor munkaerőhiányát.
Két hete számoltunk be róla, hogy július 21-én a Technológiai és Ipari Minisztériumban megalakult a Magyar Energiaközösségek és Rugalmassági Szolgáltatók Szövetsége (MERSZ), melynek fő célja, hogy Magyarországon is életképes és hasznos opció legyen a termelők és fogyasztók, valamint termelő-fogyasztók számára anyagilag is előnyös energiaközösségeke
Júliusban 255,7 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere. Gyűjtésünk szerint ilyen mértékű szufficitre az év hetedik hónapjában korábban még soha sem volt példa. Úgy tűnik, hogy a költségvetés fundamentumai erősek, olyannyira, hogy az előző hónapban kifizetett visszamenőleges egyszeri nyugdíjkompenzációt is elbírta
Továbbra is rekordszinten a foglalkoztatás Magyarországon: 2022 júniusában a foglalkoztatottak átlagos létszáma meghaladta a 4,7 millió főt. Ezzel párhuzamosan nagy kihívást jelent a magyarországi cégeknek a munkaerőhiány, ami a gazdaság teljesítőképességét is hátráltatja. A problémára reagálva július végén a kormány kilencről tizenötre bővítette a
Jelentős emelkedéssel indul a hét a kriptovaluák piacán, a vezető eszközöknek számító ethereum és bitcoin árfolyama is jelentős emelkedésben van a délelőtti órákban.
Júliusban az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 255,7 milliárd forint többletet ért el, ezzel július végére 2636,5 milliárd forintra csökkent az év elejétől halmozódó deficit.
Az adóhatósági határozatokkal szemben igénybe vehető jogorvoslatok köre folyamatosan bővül, fejlődik mind nemzetközi, mind hazai szinten. Az adózóknak számos lehetőségük van, amelyekkel érdemes tisztában lenni, hiszen sok esetben lehet sikeres a végkimenetel adóperek vagy az állami szervekkel szemben indított eljárások során – hívják fel a figyelme
Kiszámíthatóság, képzés, karrier. Kampányt indít az üzleti szolgáltatókat tömörítő szervezet, az Absl Hungary, hogy enyhítse a szektor munkaerőhiányát. A csaknem 90 ezer főt foglalkoztató iparágban legalább 4 ezer betöltetlen álláshely van. Akinek van nyelvtudása, akár már holnap találhat magának állást. Az elmúlt években dinamikusan növekvő, egyre
Az olaj árának csökkenése miatt a benzin literenkénti ára bruttó 20 forinttal lesz kevesebb, a gázolajért pedig bruttó 15 forinttal kell kevesebbet fizetnünk - ha nem vonatkozik ránk a hatósági ár.
A járvány alatt is meredeken növekedett a tisztán hazai érdekeltségű, milliárdos vállalkozások: már a 9 ezret közelíti ezeknek a cégeknek a száma Magyarországon, de nem volt minden szegmens ilyen szerencsés.
Egyesül a Random Capital és az Erste Befektetési Zrt., amivel a Budapesti Értéktőzsde legnagyobb forgalmú hazai brókercége jön létre. Ketten együtt 330 ezer ügyfélszámlán 3000 milliárd forint vagyon kezelnek.
A mezőgazdaság kibocsátása 2021-ben 3378 milliárd forintot tett ki, 15 százalékkal nőtt 2020-hoz képest; a 17 százalékos árindex mellett a volumen 2,1 százalékkal csökkent - közölte a Központi Statisztikai Hivatal az MTI-vel.
Látványos bővülés vár a villanyautók piacára az uniós piacokon, a tervek szerint ugyanis 2035-től várhatóan csak elektromos autókat lehet értékesíteni. Magyarországon 2020 májusa óta megháromszorozódott a tisztán elektromos személyautók száma, igaz, a teljes autóparkhoz képest még marginális az arányuk.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 32 milliós bírságot rótt ki a Fatbond fogyókúrás termék forgalmazójára és egy reklámügynökségre, amiért téves besorolás szerint, valamint megtévesztő állításokkal népszerűsítették a fogyasztószert - közölte a hatóság.
A természetes személy belföldi vagy külföldi státuszának a társadalombiztosítási jogszabályok alkalmazása során (legyen szó biztosítási és járulékfizetési kötelezettségről, egészségügyi szolgáltatásról vagy akár szociális hozzájárulási adóról) komoly jelentősége van.