A szeptembertől katájukat vesztő bt.-seknek és egyéni vállalkozóknak nemcsak új adózási formát kell választaniuk, hanem sokuknak új bankszámlát is. Megnéztük, melyik bank mivel csábítja őket.
A szeptember 1-jén hatályba lépő új katatörvényt a szakportálok (és persze nem csak azok, de a gyakorlat szempontjából mégiscsak ezek a mérvadók) részletesen bemutatták. Ugyanakkor – noha az elemzők többsége szerint „egyszerű” jogszabályról van szó – a gyakorlati alkalmazás során néhány kérdés mégis tisztázásra vár, melyek egy része a főállású egyé
Az Agrárminisztérium új rendelete augusztus 1-jével módosítja a védett és fokozottan védett állat- és növényfajokról szóló 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet egyes paragrafusait. A rendelet értelmében az eurázsiai hód „(…) az erdő- és mezőgazdasági termelés biztosítása, valamint a közérdeket sértő vízkárok megelőzése (…) érdekében" riaszthatók, gyéríthe
Miközben az egész világon az inflációval küzdenek a jegybankok, idén nemcsak feleződhet a világgazdaság növekedési üteme, hanem a stagfláció veszélye is erősen növekedett. A dollár nagyot erősödött az ukrajnai háború kitörése óta, amit a FED kamatemelései is hajtottak. A folytatás attól függ, hogy az inflációs vagy a stagflációs veszély irányítja-e
Augusztus 5-én Budapest szívében elevenedik meg Colorado idilli városkája, így bárki találkozhat a szókimondó sorozat kulcsfiguráival, egy szelfi-gép segítségével pedig összeállhatnak egy kép erejéig a főhősökkel. 1997-ben indult a Matt Stone-Trey Parker alkotópáros ma már legendás és világszerte több millió rajongóval rendelkező rajzfilmsorozata
A könyvelők átlagosan 5-20 ezer forintos áremeléssel terveznek a katából kilépő, tevékenységüket átalányadózásban folytató ügyfeleik kapcsán, derült ki a Billingo által elvégzett online felmérésből. A kutatásban megkérdezett könyvelők mindössze felének van tapasztalata az átalányadós vállalkozókkal, és bár a jelenlegi helyzetre való tekintettel sok
A Skeleton Technologies és a Siemens messzemenő technológiai partneri együttműködésre lépett, hogy teljesen automatizált, digitális gyártási technológiát fejlesszen, tervezzen és vezessen be szuperkondenzátorok gyártásához Németországban. Az együttműködés a szuperkondenzátorok tervezésétől kezdve a gyártáson át a szolgáltatásokig a Skeleton teljes
Négycsillagos szálloda, ovi a Mol üzemeltetésében és zöldítés minden mennyiségben. A jelige: 15 perces városnegyed. Mi fog történni a Garancsi-féle budai gigafejlesztés következő nyolc évében?
Látványosan nem akarják helyrehozni az Északi Áramlat gázvezetéket az oroszok - közben a háborús helyzet eszkalálódását jósolja a szakértő. 162 napja tart a háború.
A Pepsi és a Coca-Cola kivonulása után keletkező űrt egy helyi cég próbálja betölteni a 9 milliárd dolláros orosz üdítőital-piacon. A Csernogolovka nevű cég jelentősen növelte kapacitásait idén, és pár éven belül 50 százalékra tornázná fel piaci részesedését - közölte a Reuters a cég ügyvezetőjére hivatkozva.
2022. augusztus 1-jétől Dr. Steffen Haack (56) a hajtás- és vezérléstechnikai specialista Bosch Rexroth AG vezérigazgatója. 2021. január 1-től a fejlesztésért és az ipari hidraulika két üzletágáért felelős igazgatósági tagja. Rolf Najork (60), aki 2016 óta a Bosch Rexroth vezérigazgatója, és emellett 2019 januárja óta a Robert Bosch GmbH igazgatósá
Teljes körű felújítást követően augusztustól ismét várja vendégeit Sopron legnagyobb szállodája. A Fagus Hotel majdnem két évtizede fontos szereplője a régió turizmusának: nemcsak Sopronba és a környékre látogató külföldi és belföldi turisták, fesztivállátogatók kedvelt szálláshelye, hanem a helyiek népszerű wellnessközpontja is – írják. Dr. Simo
Miközben az ország egyik részében évtizede nem látott jó termést jelentettek a méhészek, a másik részében az aszály gyakorlatilag lenullázta a napraforgót. Ez nem csak az idei termést, hanem a méhek téli túlélését is ellehetetleníti.
Bár hazánkban a fejes saláta volt hosszú ideig a sláger, és még most is sokaknál az a nagybetűs saláta, a színes, a díszes levelű újabb fajták is lassan bekerültek a köztudatba és a konyhákba. A rövid tenyészidejű salátaféléket akár cserépben is nevelhetjük, így igazán friss lesz a tányérdíszítésünk…
Az e-közigazgatási szolgáltatások növekvő igénybevételének köszönhetően Magyarország egy helyet előre lépett ugyan az uniós országok digitális teljesítményét mérő DESI Index rangsorában, de a 22. hely továbbra is nagyon súlyos elmaradást jelent az uniós átlagoktól szinte valamennyi dimenzióban. Továbbra is viszonylag jól teljesítünk a digitális (ve
Az augusztust általában a gyengébb részvénypiaci hónapok közé szokták sorolni a tőzsdei álmoskönyvek, ám az elmúlt években messze nem a rossz teljesítményekről szólt az év nyolcadik hónapja. Az alacsony forgalmak közepette 2018-ban, 2020-ban és 2021-ben is érdemi emelkedést hozott a nyár utolsó hónapja. Mind a három esetben közel azonos tőzsdei csi
2022. augusztus 1-jétől Dr. Steffen Haack (56) a hajtás- és vezérléstechnikai specialista Bosch Rexroth AG vezérigazgatója. 2021. január 1-től a fejlesztésért és az ipari hidraulika két üzletágáért felelős igazgatósági tagja. Rolf Najork (60), aki 2016 óta a Bosch Rexroth vezérigazgatója, és emellett 2019 januárja óta a Robert Bosch GmbH igazgatósá
Hiába romlik gyorsan a covid-helyzet, kormányzati intézkedéseknek se híre, se hamva - az immunológus a zárt téri maszkhasználatot és az ismétlő oltásokat javasolja, mielőtt beüt az influenzajárvány is.
„Jóléti vízfelület” kialakítására kapott engedélyt az MNB cége a volt balatonakarattyai MÁV-üdülő területén, ahol konferenciaközpont létesül hamarosan.
Vegyesen változott a forint árfolyama csütörtök reggel a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: az euróval és a frankkal szemben kissé gyengült, míg a dollárral szemben erősödött a forint.
Tegnap jelentős pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában emelkednek a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában vegyes hangulatban, Amerikában pedig mérsékelt negatív irányú korrekcióval nyithatnak a vezető börzék. Makro fronton ma tartja az MNB szokásos egyhetes betéti tenderét, külföldön
Richard Lemerle, aki jelenleg a Mars dél-európai ellátási láncért felelős igazgatója, dél- és közép-európai ellátási láncért felelős igazgatóvá lép elő, így már a Csehországot, Szlovákiát, Romániát és Magyarországot magába foglaló régióért is ő felel majd. Új pozíciójában Richard Lemerle ezen felül a Mars közép-európai vezetői csapatához is csatlak
Elromlott a hangulat a terménypiacokon, mindenhol csökkentek az árak. Chicagóban a búza 1,2 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab 1,1, a repce pedig 5 százalékkal lett olcsóbb. Európában a négy kiemelt agrártermékből három, a malmi búza, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zárt. A kukorica árszintje stagnált.
A mozdonyvezetők nem hagyják magukat átverni, augusztus végén döntenek egy lehetséges sztrájk időpontjáról, közölte a Mozdonyvezetők Szakszervezete az Országos Sajtószolgálattal.
2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek.
A Cartoon Network az Amerikában már sikerrel futó Redraw Your World című kampányát nyáron kiterjeszti az európai, közel-keleti és afrikai régiókra, ezzel Magyarországra is – itthon Alkosd újra a világod címmel veszi kezdetét. A kampány a gyerekek egyediségét helyezi középpontba, arra bátorítva őket, hogy érezzék jól magukat a bőrükben.Az élénk szín
A K&H elsőként a piacon, új, zöld lakáshitel termékkel jelentkezik az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó ügyfeleik számára. Egyedi megoldásként ugyanabban a szerződésben hitelezhető az ingatlan megvásárlása és felújítása is.
A magyar piacon elsőként az egyik hazai nagybank új, zöld lakáshitelt vezetett be augusztus 1-jétől az energiafelhasználásukat csökkenteni kívánó hitelfevevőknek, egyedi megoldásként ugyanabban a szerződésben hitelezhető az ingatlan megvásárlása és felújítása is. A konstrukció kamata megegyezik a bank egyéb jelzáloghiteleinek kamatával.
2019-hez képest 3500-zal kevesebb vendéglátó egység működik Magyarországon. A bezárni kényszerült üzletek harmada Budapesten üzemelt – mondta az InfoRádiónak a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke. Kovács László szerint az emelkedő rezsiköltségek, az egyre magasabb alapanyagárak és a munkaerőhiány miatt újabb bezárások jöhetnek.
Az e-közigazgatási szolgáltatások növekvő igénybevételének köszönhetően Magyarország egy helyet előre lépett ugyan az uniós országok digitális teljesítményét mérő DESI Index rangsorában, de a 22. hely továbbra is nagyon súlyos elmaradást jelent az uniós átlagoktól szinte valamennyi dimenzióban. Az Európai Unió tagállamainak digitális fejlődését n