A BMW szerdán csökkentette termelési előrejelzését, és figyelmeztetett a rendkívül volatilis második félévre, az európai energiaellátást és a chiphiányt megnevezve a két döntő tényezőként az autógyártó egész éves céljainak eléréséhez.
A SMEunited támogatja a „de minimis” (csekély összegű) állami támogatások felső korlátjának megemelését – olvasható az európai kisiparosok és kkv-k érdekeit képviselő munkaadói szervezet közleményében.
Árfolyamhatás nélkül, a működési környezet változatlansága esetén idén 10 százalékkal nőhet a Richter nyeresége forintban számolva, az árbevétel növekedése biztosan kétszámjegyű lesz - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a gyógyszeripari vállalat második negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón.
Bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt emelt vádat a Somogy Megyei Főügyészség 74 ember ellen, akik egy 69 gazdasági társaságból álló céghálózattal több mint kétmilliárd vagyoni hátrányt okoztak az állami költségvetésnek – közölte az MTI.
Vak vezet világtalant: Moszkva a szintén szankciók alatt álló Iránnal szövetkezne Moszkvicsok gyártására. Kijev felgyorsítaná a privatizációt és adósság-visszafizetési moratóriumot kér.
Bár a magyar stratégiai készlet egy részének felszabadításával némileg pótolni lehet a hiányzó üzemanyagot, a szakértők mégis úgy gondolják, hogy kritikus lehet a következő 1-2 hét. A jóslatok szerint a Balatonnál esélytelen lesz üzemanyaghoz jutni.
Idén két aranyat is elnyert a PR-szakma Oscarjának is tekintett IPRA nemzetközi versenyen az Uniomedia. Az ügynökség a Mastercardnak és a Magyar Telekomnak készült kampányaival érdemelte ki az elismeréseket. Az IPRA elismeréseket 1990 óta osztják ki, idén a magyarországi pályázók közül egyedül az Uniomedia kapott díjat. Az ügynökség munkáit nem elő
A Gucci luxusmárka bejelentette: már elfogadja az NFT-k Dogecoinjaiként emlegetett ApeCoint egyes amerikai üzleteiben. Az ApeCoin támogatását a BitPay fizetési
A felsőoktatási ponthatárok kihirdetése nyomán felélénkült az albérletpiac júliusban; országosan átlagosan 10 százalékkal nőtt a kereslet, míg a kínálat Budapesten 14 százalékkal, a megyeszékhelyeken pedig 16 százalékkal emelkedett - áll az ingatlan.com szerdai összefoglalójában.
A nyár beköszöntével visszaesett a használt autók behozatala, a júliusi 10 807 import személygépkocsi 6,7 százalékos visszaesést jelent éves összevetésben - közölte a jóautók.hu szerdán az MTI-vel.
A parlagfű pollenkoncentrációja a Dunántúl déli területein már helyenként elérheti a tüneteket okozó, közepes szintet - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán az MTI-vel.
Szép csendben véget ért egy belső uniós jogi csata arról, hogy az EU-nak hogyan kellene felügyelnie a jogállamisági feltételek teljesítését a tagállamokban - írja a Politico. A Parlament két ok miatt ejtette a Bíróságon elindított pert a Bizottság ellen - és az egyik ok az volt, hogy a testület megindította a jogállamisági eljárást Magyarország ell
A tudósok diszkriminatívnak és megbélyegzőnek tartják a majomhimlő elnevezést, de az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hiába jelentette be közel két hónapja, hogy megváltoztatja a vírus nevét, úgy tűnik, ez még várat magára.
Minden érintett ügyfelének lehetőséget biztosít a mérőállás bediktálására az augusztus 1-jei árváltozás miatt az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt., ezért a bediktálás határidejét augusztus 15-ig meghosszabbítja - tette közzé a vállalat kedden a honlapján.
A tegnapi erősödés után ma reggel is kis erősödést látunk, de késő délutánra 400-ig gyengült vissza a magyar fizetőeszköz. Csütörtökön viszont ismét jól teljesít a forint, a jegyzés 396 alá került.
Magyarországra is megérkeznek a Tesla csúcsmodelljei: a Model S Plaid és a Model X Plaid árcédulája igen vaskos, ha valaki most rendelné meg, annak legalább 60 millió forint körüli összeget kell kicsengetnie, de ez akár 70-ig is felmehet az extrákkal. Az első átadások december és február között lehetnek hazánkban.
Beköszöntött az augusztus, ami szabadságolások szempontjából az egyik legintenzívebb hónap, így sokan vehetik célba a Balatont. A tankolást azonban érdemes lehet megtervezni, hiszen Bujdos Eszter, a holtankoljak.hu ügyvezetője arról számolt be az RTL-nek, hogy a megnövekedett kereslet és az üzemanyaghiány miatt szinte biztosan nehezen fogunk tudni
A német kancellár szerint csak akarat kérdése az orosz fél részéről, hogy mikor térhet vissza az országba az Északi Áramlat 1 gázvezetékhez szükséges turbina, azonban pontosan senki nem tudja, hogy mi a helyzet.
Az áprilisi 381 897 forintról májusra jó 6 ezer forinttal, 388 059 forintra emelkedett az átlagbér a mezőgazdaság, erdőgazdaság, halászat összevont kategóriában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (Ksh) keresetekről szóló gyorstájékoztatójából.
A kukorica továbbra is az életéért küzd, és a napraforgót is erősen megviselte a szélsőségesen száraz és meleg időjárás. Az Agroinform.hu 2022. évi 31. heti szántóföldi növényvédelmi előrejelzése.
Sokan szeretnék házi kedvencüket magukkal vinni a külföldi nyaralásra. A kötelező kisállat útlevél mellett a kisállat utaztatásának az Európai Unióban egységes szabályai vannak, a különböző országok pedig speciális feltételeket is előírhatnak - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal keddi tájékoztatójában.
Miközben a világ az ukrajnai háborúval van elfoglalva, az amerikai közvéleményt inkább a nők abortuszjoga foglalkoztatja. A kansasi polgárok tegnap úgy döntöttek, hogy a nőket megilleti a terhességmegszakítás joga, akár tetszik valakiknek, akár nem.
Ugyan számos egyszeri, vagy nem üzleti tétel is növelte a Richter eredményét, de ezeket leszámítva is növekvő, szép eredményről számolt be a vállalat ma hajnalban.
A várakozásoknak megfelelően felélénkült az országos albérletpiac, miután a múlt csütörtökön kiderültek a felvételi ponthatárok - áll az ingatlan.com legújabb elemzésében, amely az albérletpiaci kereslet és kínálat alakulása mellett arra is választ ad, mennyiért kínálják az új vagy újszerű lakásokat, amelyeknél a magasabb bérleti díj megtérülhet az
Az elmúlt időszakban több kérdés is érkezett az egyetemi hallgatók nyári szakmai gyakorlatával, illetve hallgatói munkaszerződéssel összefüggésben, így talán nem haszontalan, ha röviden összefoglaljuk az ezzel összefüggő legfontosabb tudnivalókat.
A gyorsuló infláció alapvetően átírja a korábbi években megszokott családi költségvetéseket, és a megtakarítási magatartásra is hatással van mindenkinél, ezen belül a fiataloknál is. A 19-29 éves korosztály tagjainak 20 százaléka nem takarékoskodik, havi rendszerességgel 47 százalék spórol, és 18 százalékos azoknak az aránya, akik csak akkor tudnak
A Richter gyorsjelentését jól fogadták, de a Mol lehet a nagy meglepetés ebben a szezonban. A forint erősödget, már 396 alatt is volt az euró, izgalmas trendvonalakhoz közelít. Új támadás történt a Solana ellen, már nyolcezer áldozattal számolnak.
2022. júniusban a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 4,1, naptárhatástól megtisztítva 4,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Országos átlagban 4,4 százalékkal nőttek a lakásárak az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest, éves szinten az árnövekedés dinamikája 20,1 százalék volt - derült ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) lakásárindexéből.