2022. augusztus 28. vasárnap

aug. 28
12:18
Tízezrével érkeznek Csehországba a külföldi munkavállalók (vg.hu)
A hivatalos engedéllyel rendelkező külföldiek kétharmadát ukránok, vietnámiak és oroszok teszik ki.
aug. 28
12:18
Mekkora gyereket bír el a tündérrózsa levele? A Füvészkertben kiderül (Magyar Mezőgazdaság)
Nem mindennapi eseményt hirdetett az Elte budapesti Füvészkertje: szeptember 2-án egy este erejéig ismét rá lehet ülni az óriás tündérrózsa levelére! Kaland- és növénykedvelő kisgyerekeknek elsőrangú program, csak ébren maradni az esti órákig. Jegyek az esemény sajátos jellegére tekintettel korlátozott számban kaphatók.
aug. 28
12:24
Kevésen múlott az újabb halálos áldozat a hírhedt útszakaszon (Agroinform)
Az útszakasz halálos baleseteiről ismert, ezúttal szerencsére nem történt ilyen.
aug. 28
12:27
Kevesebb nyereséget értek el a kínai cégek (Piac és Profit)
A kínai ipari vállalatok nyeresége csökkent, bevételük ugyanakkor nőtt az idén az első hét hónapban éves összevetésben.
aug. 28
12:42
A Mt. Gox pánik hajtja most lefelé a bitcoin árfolyamát (BitcoinBázis)
Augusztus 27-én megint szomorú pillanatot élhettek meg a bitcoin birtokosok. A coin árfolyama ugyanis nem volt képes tartani a 20
aug. 28
12:48
Kiderült, mikor választ Kuvait (vg.hu)
Előrehozott választások lesznek
aug. 28
13:06
Ön öregségi nyugdíjas vagy öregségi résznyugdíjas? Sok pénz múlik rajta (ProfitLine)
Miben hasonlít, és miben különbözik egymástól az öregségi résznyugdíj, és az öregségi teljes nyugdíj? Az Adó.hu blogbejegyzése alapján egy érdekes témát járunk most körbe: az öregségi nyugdíj és az öregségi résznyugdíj fogalomkörét.
aug. 28
13:06
Özönlenek a külföldiek a cseh vállalatokhoz (TőzsdeFórum)
Csehországban július végén 766 662 külföldi állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel, 83 797-tel több, mint tavaly júliusban - közölte honlapján a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium.
aug. 28
13:06
Tömegével utaztak vidékről Budapestre a kedvezményes jeggyel (vg.hu)
A legnépszerűbb a kétezer forintért megváltható jegy volt, amelyből mintegy 12 ezer darab kelt el.
aug. 28
13:08
Három járatot indít a Wizz Air Szaúd-Arábiába (TőzsdeFórum)
A Wizz Airbejelentette, hogy a Szaúd-Arábiában idén megkezdett bővítése részeként hamarosan három járatot indít Budapestről az ország legnépszerűbb úti céljaira. A WIZZ utasai számára így Rijád, Dzsidda és Dammám városa is elérhető lesz a magyar fővárosból.
aug. 28
13:12
Közel 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült az adófizetés alól tavaly (ProfitLine)
Tavaly mintegy 59 ezer négy- vagy többgyermekes anya mentesült a személyi jövedelemadó fizetési kötelezettség alól, az adómentesség 2021-ben 25 milliárd forintot hagyott az érintetteknél - tájékoztatta Tállai András az MTI-t.
aug. 28
13:12
Vodafone felvásárlás, új koronavírus vakcinák és bizonytalan EU-s megegyezés (Portfolio)
Változatos témákban jelentek meg podcastjeink a héten, össze is gyűjtöttük közülük a legjobbakat, legnépszerűbbeket.
aug. 28
13:12
Ritkán látható 72 éves traktort is megcsodálhattak (Agroinform)
Evés, ivás, és veterán járművek kísérték a traktoros mulatságot Nyíracsádon.
aug. 28
13:12
Uniós földrajzi árujelző oltalmat kapott a Nagykörűi ropogós cseresznye (Magyar Mezőgazdaság)
Az Európai Bizottság jóváhagyta a Nagykörűi ropogós cseresznye elnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések uniós nyilvántartásába - közölte a brüsszeli testület pénteken.
aug. 28
13:18
Brit tanulmány: általánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok 2035-re (Alternatív Energia)
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában - közölte a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál egy brit tanulmányra hivatkozva pénteken.
aug. 28
13:24
Számla nélkül elszámolható üzemanyagárak szeptemberben (Üzletem)
Piaci árszabás esetén 2022. augusztusban a 95-ös benzin literje 694, a gázolajé 751 forinton számolható el számla nélkül – tájékoztatott a NAV.
aug. 28
13:30
A lakosság játszóterévé vált az orosz tőzsde – a hangulat barátságos, a kereskedés eseménytelen (vg.hu)
Ledolgozhatja idei veszteségének kisebb hányadát a moszkvai tőzsde, amely mára a lakossági befektetők játszóterévé vált.
aug. 28
13:36
Brit tanulmány: általánossá válhatnak a rekordmagas hőhullámok 2035-re (Tiszta Jövő)
Nyári átlagnak fog számítani az idén is tapasztalt, korábbi csúcsértékeket megdöntő hőmérséklet, és általánossá válhatnak a hőhullámok 2035-ra Európában - közölte a Luxembourg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál egy brit tanulmányra hivatkozva pénteken.
aug. 28
13:39
Svájcban is elhalaszthatják az atomerőművek leállítását (Privátbankár)
Egyelőre csak petíció indul.
aug. 28
13:42
A svájciak is rájöttek, nem boldogulnak atomenergia nélkül (vg.hu)
Svájcban 2017-ben döntötték el, hogy fokozatosan bezárják az országban működő öt atomerőművet.
aug. 28
13:48
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát (Alternatív Energia)
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon - közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
aug. 28
13:48
Franciaország 50 százalékkal több földgázt importálhat Algériából (Portfolio)
Az algériai hatóságok a Franciaországba irányuló gázszállítás 50 százalékos növelésének lehetőségét tervezik, az erről szóló egyeztetések már zajlanak az Engie francia energiaipari vállalattal - számolt be az Europe 1 rádió vasárnap.
aug. 28
13:48
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút Székesfehérvár-Balatonakarattya közti szakaszát (Tiszta Jövő)
Átadták a fővárost a Balatonnal összekötő bicikliút legújabb, Székesfehérvár és Balatonakarattya közti szakaszát, így Budapesttől egészen a Balaton partjáig el lehet jutni kerékpárral a több mint száz kilométer hosszú útszakaszon - közölte pénteki, balatonakarattyai sajtótájékoztatóján a Miniszterelnökség aktív Magyarországért felelős államtitkára.
aug. 28
13:57
Hiába olcsó a zártkert, ha túl sok a korlátozás (Menedzsment Fórum)
Ezzel jár, ha ilyen ingatlant veszünk.
aug. 28
14:00
Energiaválság: Már olyan jóléti államokban is gondot okoznak az embereknek az egekbe szökő árak, mint Dánia és Hollandia (hirado.hu)
Egyre nagyobb a baj Hollandiában a növekvő energiaárak miatt. A kormány támogatási csomagot tervez a családoknak, de tőlük és a munkáltatóktól is elvárják, hogy kivegyék a részüket a válság kezeléséből. Dániában is takarékoskodásra szólították fel az embereket. Az egyik áram-szolgáltatónál például felfüggesztették a fixáras szerződéseket, mert nem
aug. 28
14:06
Ismét földbe döngölték a bitcoint (vg.hu)
Legutóbb július közepén volt 20 ezer dollár alatt a legismertebb kriptodeviza árfolyama.
aug. 28
14:06
Tovább emelkedett a Csehországban dolgozó külföldiek száma (Növekedés)
Csehországban július végén 766 662 külföldi állampolgár dolgozott hivatalos engedéllyel, 83 797-tel több, mint tavaly júliusban - közölte honlapján a cseh munkaügyi és népjóléti minisztérium.
aug. 28
14:09
Tizennyolcezren vásároltak "Tűzijáték 2022" jegyet (Infostart)
Tizennyolcezren utaztak vidékről Budapestre, aztán haza "Tűzijáték 2022" jeggyel - közölte közösségi oldalán az Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) vasárnap.
aug. 28
14:12
Több mint 30 milliárd dollárt veszítettek a világ leggazdagabbjai (ProfitLine)
A világ leggazdagabbjai összesen több mint 30 milliárd dollárt veszítettek az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, Jerome Powell pénteki beszéde után - áll a Forbes honlapján.
aug. 28
14:12
Háború a salátapiacon - A forróság csak az egyik ellenség (Portfolio)
A salátakeverékek összetételétől függően várhatóan 11-16 százalékkal emelkedik majd a téli import szezonban a konyhakész saláták átadási ára az alapanyagárak, szállítási és egyéb költségek folyamatos emelkedése és a gyenge forintárfolyam miatt - mondta a Portfolio-nak Gazsi Zoltán, az Eisberg Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. A korábbi tapasztalat
aug. 28
14:18
Petíciót indítanak Svájcban az atomenergia megtartása érdekében (Alternatív Energia)
Petíciót indít svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene tartani - írta a SonntagsZeitung című svájci vasárnapi lap.
aug. 28
14:18
Petíciót indítanak Svájcban az atomenergia megtartása érdekében (Tiszta Jövő)
Petíciót indít svájci politikusok egy csoportja annak érdekében, hogy az ország gondolja újra az atomenergia használatának tervezett kivezetését, mert érvelésük szerint a megfelelő áramellátás biztosításához a nukleáris energiát is meg kellene tartani - írta a SonntagsZeitung című svájci vasárnapi lap.
aug. 28
14:18
Fenntartható mezőgazdasági központ az USA-ban (Magyar Mezőgazdaság)
A német Bayer AG digitális mezőgazdasági platformot indított az USA-ban, hogy segítsen az amerikai termelőnek a környezetbarát gyakorlatok bevezetésében, és hogy összekapcsolja őket a fenntartható technológiai megoldásokkal rendelkező beszállítókkal.
aug. 28
14:18
Előkerült a Himalájában öt napja eltűnt magyar túrázó (Agrotrend)
A Himalája indiai területén mentette ki az indiai hadsereg azt a 38 éves magyar túrázót, aki öt nappal ezelőtt eltűnt a hegyekben kirándulás közben.
aug. 28
14:24
Kiszivárgott: Az EU felfüggeszti az Oroszországgal kötött vízummentességi megállapodást (Portfolio)
Az EU külügyminiszterei a héten támogatni fogják a blokk Moszkvával kötött vízumkönnyítési megállapodásának felfüggesztését, hogy ezzel is csökkentsék a kiadott beutazási engedélyek számát, miután egyes keleti tagállamok azzal fenyegetőztek, hogy egyoldalúan lezárják határaikat az orosz turisták előtt – írja a Financial Times.
aug. 28
14:36
Torlódik a forgalom az M1-esen Biatorbágynál, Hegyeshalom felé (vg.hu)
Több jármű karambolozott a 19-es kilométernél, sávlezárás és torlódás nehezíti az előrejutást.
aug. 28
14:38
Algériából szerezhet gázt Franciaország (vg.hu)
Az európai országok által fogyasztott gáz 11 százaléka származik az észak-afrikai országból.
aug. 28
14:42
A világ legjobb étterme egy futballstadion nyolcadik emeletén várja a látogatókat (Növekedés)
Újabb jó évet tudhat maga mögött Koppenhága, a dán főváros egyik éttermét már második éve választották meg a legjobbnak a World's 50 Best Restaurants díjátadón. A világ legjobb éttermeinek top 50-es listáján olasz és a spanyol éttermek szerepelnek a legtöbbször.
aug. 28
14:48
Algéria a földgázszállítás 50 százalékos növelését fontolgatja Franciaországba (Alternatív Energia)
Az algériai hatóságok a Franciaországba irányuló gázszállítás 50 százalékos növelésének lehetőségét tervezik, az erről szóló egyeztetések már zajlanak az Engie francia energiaipari vállalattal - számolt be az Europe 1 rádió vasárnap.
aug. 28
14:48
Algéria a földgázszállítás 50 százalékos növelését fontolgatja Franciaországba (Tiszta Jövő)
Az algériai hatóságok a Franciaországba irányuló gázszállítás 50 százalékos növelésének lehetőségét tervezik, az erről szóló egyeztetések már zajlanak az Engie francia energiaipari vállalattal - számolt be az Europe 1 rádió vasárnap.
aug. 28
14:54
Sűrűnek ígérkezik az őszi parlamenti szezon (vg.hu)
Az új állami beruházási rendszerről szóló javaslattal és a Brüsszellel való kiegyezést szolgáló előterjesztésekkel kezdhet a Ház.
aug. 28
14:54
Drágán és rossz minőségben takarítanak be a gazdák (Agrotrend)
Magyarország keleti részén késve érkezett meg a csapadék, nem tudta enyhíteni a nyáron kialakult, történelmi léptékű szárazság káros hatásait a mezőgazdaságra. A termelők szerint kiégtek és elszáradtak a növények, amin a csapadék már nem tud segíteni, de azért maradt olyan térség, ahol a termés túlélte a szárazságot.
aug. 28
14:57
Vajon megnő az energiatanúsítványok szerepe ingatlanvásárlás során? (Piac és Profit)
Energiatanúsítvány. Egy kifejezés, amellyel új lakások esetében 2009 óta találkozhattunk, használt ingatlanok értékesítésénél és bérbeadásánál pedig most már több mint 10 éve, 2012. január elseje óta kötelező. 2013 óta hitelesítve érvényes, hat évvel ezelőtt pedig 12 skálára szigorodtak az energetikai besorolások.
aug. 28
15:12
Magyarország repülőrajtot vehet a gazdaság újraindulásakor (ProfitLine)
Magyarország repülőrajtot vehet az európai gazdaság újraindulásakor, hiszen itt van válságkezelési tudás, a külföldi beruházások pedig továbbra is áramlanak az országba - mondta Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
aug. 28
15:18
A hőbontás lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére egy tanulmány szerint (Alternatív Energia)
A pirolízis (hőbontás) lehet a megoldás a vegyes műanyaghulladék kezelésére, mert kiválthatja a hulladéklerakást és az égetést - közölte a Roland Berger a vegyi alapú újrahasznosítást vizsgáló tanulmánya alapján.
aug. 28
15:18
Kemény döntés vár az Európai Központi Bankra (vg.hu)
Elérkezett a cselekvés ideje a kormánytanács egyik tagja szerint
aug. 28
15:18
Gyenge a gabonatermés Csehországban (Magyar Mezőgazdaság)
Csehországban az idén 7,8 millió tonna gabonát és 1,16 millió tonna repcét takarítottak be, ami valamivel kevesebb, mint a tavalyi termés – jelentette be Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter szombaton Ceské Budejovicében az országos mezőgazdasági napon.
aug. 28
15:24
Megmutatjuk, milyen körülmények között viszik a marhahúst Közel-Keletre (Agroinform)
Hajóval szállítják a jószágokat úticéljuk felé, az úton is remek körülményeket biztosítanak nekik.
aug. 28
15:24
Ez kínos: a világ legnépszerűbb jelszókezelőjét feltörték (BitcoinBázis)
A LastPass, a világ egyik legnépszerűbb jelszókezelője megerősítette, hogy kibertámadás áldozata lett. A múlt héten a vállalat értesítette a felhasználóit
aug. 28
15:24
Fenntartható vízgazdálkodás: szemléletformálás uniós támogatással (Üzletem)
Várhatóan augusztus végén nyílik meg „A fenntartható vízgazdálkodással kapcsolatos szemléletformálás” című (RRF-4.2.1-22) felhívás.

Keresés