A pénzügyi és geopolitikai nehézségek ellenére tartja magát a nemzetközi tranzakciós piac, aminek leginkább a magántőke beruházások adnak lendületet – derül ki az EY vállalati összeolvadásokat és felvásárlásokat (M&A) értékelő nemzetközi tanulmányából.
A magyarországi McDonald's éttermeket működtető Progress Étteremhálózat árbevétele az év első hat hónapjában 32,25 milliárd forint volt, ami 38,3 százalékos éves növekedés a tavalyi első fél évhez képest - közölte társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A korábbi gyakorlattól eltérően már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, továbbá megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is – olvasható az Agrárminisztérium közleményében.
A kisadózás alternatívájaként az egyéni vállalkozások számára első helyen az átalányadózás merült fel. Ennek megfelelően számos írás, esettanulmány jelent meg ezen adózási móddal kapcsolatban. Ezek között talán kisebb szerepet kapott – tekintve, hogy az „áttérőknek” csak egy-egy részét érinti – a családi járulékkedvezmény érvényesítésének, illetve
Egy hobbiállattartó otthonából lógott meg Budapesten egy nyílméreg béka. Az állatot egyelőre nem sikerült befogni, és Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője szerint a párás, nyirkos idő egy ideig még kedvez az állatnak, de idővel elpusztulhat a szabadban, ha nem találják meg.
A részvénypiacok kivárnak a holnapi fontos beszéd előtt, de a BUX felülteljesítő, mindegyik fontosabb részvényünk emelkedik. A forint is erősödött kissé, de ez a dollárnak köszönhető, az MNB passzív maradt. A magyar tőzsdei részvények az utóbbi időben a külföldi befektetők kezéből jórészt a hazaiakéba mentek át.
Júliusban tovább emelkedtek a villamosenergia-árak Európában, miután ugrásszerűen nőtt a földgáz ára az orosz gázszállítások csökkentése miatt - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) havi villamosenergia-piaci jelentésében csütörtökön az MTI-vel.
Szeptembertől áremelésre kényszerülnek a tojástermelők a folyamatosan növekvő termelési költségek fedezése, a biztonságos hazai ellátás és egyáltalán az életben maradásuk érdekében.
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) a Széchenyi Terv Plusz Program keretében összesen 1 329 millió forintos támogatást kapott. Az elnyert uniós támogatást a 2022. június és 2026. április közötti időszakban többek között digitális eszköz-, tananyag- és készségfejlesztésre, módszertani képzésekre, a nemzetközi szerepvállalás erősítésé céljából kettős
Az aszály mindent felülír, még a vetőmagokra vonatkozó, kötelezően betartandó paramétereket is. Polgár Gábort, a Vetőmag Szövetség ügyvezető igazgatóját kérdeztük.
Ahogy a világ áttér az elektromos járművekre és a megújuló energiákra, egyre nagyobb szükség van a rézen kívül más fontos fémre is, ami megfelelően tudja vezetni az áramot. Az alumínium molekuláris módosítása szerencsére javíthatja vezetőképességét. Gyakran elfelejtkezünk arról, hogy az elektromos vezeték milyen fontos szerepet tölt be a mindennapi
Igazi meglepetéssel kedveskedik a Viber-felhasználóknak a FELIX macskaeledelek gyártója, a Purina Magyarország: ingyenesen letölthető matricacsomagot tett elérhetővé a népszerű chat alkalmazásban.Játékos, őszinte, furfangos, érdeklődő, szeretetreméltó: ahogy kedvencünk, FELIX cica, úgy a Viber felhasználói is sokfélék, és más-más eszközökkel fejezi
Az arabica kávéfajta ára kéthavi csúcsra emelkedett azokra a félelmekre, hogy a száraz időjárás miatt szűkül a kínálat Brazíliában, amely a világ legnagyobb kávétermelője.
Átfogó szőlőszüreti ellenőrzés indult - jelentette be Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. A hatóságok a Nemzeti Adó- és Vámhatóság közreműködésével az idén a szőlőültetvények és a szőlőt feldolgozó borászati üzemek megszokott ellenőrzésén kívül külön ellenőrzik az alacsony alkoholtartalmú borok előállítóit.
Újabb pert indítottak Taylor Swift ellen. Ezúttal Teresa La Dart író-költő állítja azt, hogy saját, Lover című könyvének egyes elemeit másolták le az énekesnő azonos című kísérőkötetébe, melyet 2019-es, szintén Lover című lemeze mellett adtak ki. A Tennessee-i szövetségi bíróságon augusztus 23-án benyújtott keresetében La Dart azt állítja, hogy 201
Az ipari szervezetek 51 százaléka arra számít, hogy az okosgyárakat célzó kibertámadások száma növekedni fog az elkövetkezendő 12 hónapban. Ennek ellenére a gyártók közel felének igencsak hiányos a kiberbiztonsági protokollja.Az okosipar előtt álló egy év sem lesz eseménytelen a szektor képviselői szerint, akik egyre fokozódó intenzitású kibertámad
Újabb pert indítottak Taylor Swift ellen. Ezúttal Teresa La Dart író-költő állítja azt, hogy saját, Lover című könyvének egyes elemeit másolták le az énekesnő azonos című kísérőkötetébe, melyet 2019-es, szintén Lover című lemeze mellett adtak ki.
A magyarországi McDonald's éttermeket működtető Progress Étteremhálózat Kft. árbevétele az év első hat hónapjában 32,25 milliárd forint volt, ami 38,3 százalékos éves növekedés a tavalyi első fél évhez képest - közölte társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Délután 5 órakor jön a Checklist, a Portfolio munkanapokon megjelenő podcastjének csütörtöki adása. A mai műsor első részében arról lesz szó, hogy amíg a kormány és a jegybank részéről derűlátóak a nyilatkozatok az EU-val való megegyezésről, és a támogatások megszerzéséről, addig az Európai Unió oldaláról nem látszik ez a feltétlen optimizmus. Soks
Folyamatosan növekvő eredményt vár a CIG Pannónia a stratégiai megállapodások és a tervezett fejlesztések hatására - mondta a CIG Pannónia csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten, a társaság idei második negyedéves pénzügyi jelentésének ismertetésekor.
Rövid visszaesést követően csütörtökön már harmadik napja ismét 100 ezer fölött van az új koronavírusos esetek száma Dél-Koreában – közölték csütörtökön a helyi hatóságok, tette közzé az MTI.
2021-ben az Európai Unió átlagát tekintve 26,5 évesen hagyták el a fiatalok a szülői háztartást, ami megegyezik 2020 hasonló adatával. Magyarországon tavaly ez az átlag 27,3 év volt, ami továbbra is a tagállamok középmezőnyében helyezkedik el, azonban egy év alatt egy tized évvel csökkent. A mellett, hogy egyre korábban hagyjuk el a szülői fészket,
A gazdasági válság miatt egyre több vállalat tart attól, hogy a késő fizetések miatt veszélybe kerül a működésük. Európában a legtöbb cég jogi végrehajtásokkal küzdene a kintlévőségek ellen, ám az ilyen eljárások költségesek, hosszadalmasok és az eredményük is bizonytalan.
Több mint egymilliárd palack pezsgő – ennyi a mérlege 140 évnek, vagyis ennyi különlegességet készített alapítása, azaz 1882. augusztus 1. óta a mai Magyarország legrégebbi és így legnagyobb hagyományokkal rendelkező pezsgőt készítő vállalata. A Törley Pezsgőpincészet Kft. 140 éves születésnapja alkalmából állította össze – a rendelkezésre álló ada