2022. augusztus 25. csütörtök

aug. 25
9:48
Folytatódik a korrekció, emelkednek a tőzsdék (Portfolio)
Tegnap pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában főként pozitív a hangulat, Európában is jó hangulatban telik a kereskedés. A határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján pedig Amerikában is emelkedéssel indulhat a nap. Makro fronton ma az USA-ban felülvizsgált GDP-adat érkezik, emellett az EKB legutóbbi ülésének j
aug. 25
9:48
Még nincs vége a borzalomnak: további három száraz hónap vár Európára (Agroinform)
Az idei lehet a kontinens legsúlyosabb aszályos időszaka az elmúlt 500 évben.
aug. 25
9:48
Szeptember az otthoni bitcoin bányászok hónapja lesz! (BitcoinBázis)
Azt azért a legtöbb kriptofanatikus jól tudja, hogy Satoshi Nakamoto volt az első, aki bitcoint bányászott. Az ő nevéhez fűződik
aug. 25
9:51
Két ügy miatt nagy ütemben fogynak a Twitter-dolgozók (Infostart)
A közösségi média óriás jelenleg az Elon Muskkal szemben vívott októberi bírósági tárgyalására készül, miközben volt biztonsági főnöke azt közölte, hogy a Twitter megtévesztette a szövetségi ellenőrző hatóságokat.
aug. 25
9:54
Új szállodaigazgatók az Accornál (MMonline)
Két idén megnyíló ötcsillagos szállodája, a szántódi Mövenpick BalaLand Resort, illetve a tokaji Minaro Hotel MGallery vezetésére kinevezte szállodaigazgatóit a világ vezető szállodaipari csoportja, az Accor.A decemberben nyíló szántódi Mövenpick BalaLand Resortot Dieter Prachner vezeti. A szakember több mint 35 éves tapasztalattal rendelkezik a sz
aug. 25
9:54
Dobogós a gazdaságunk az uniós növekedési rangsorban (Demokrata)
Hazánk az elhúzódó háború ellenére is növelte teljesítményét – közölte Varga Mihály. Az uniós országokat összehasonlító grafikon a cikkben.
aug. 25
9:54
Nem jól csinálja az árstopot, a Lidlt is megbüntették (Forbes)
Nem megy simán a boltoknak az árstopra vonatkozó szabályok betartása a fogyasztóvédelmi ellenőrzések szerint. Most a Lidl kapott összesen mintegy négymillió forintos bírságot. Esetében rendszeresen visszatérő probléma, hogy visszafogja a hatósági áras termékekből a kínálatát. Egyes hatósági áras termékekből kisebb készletet tartott bizonyos boltjai
aug. 25
9:57
Az ÁSZ szerint túl sok a diplomás nő, nincs idejük gyereket vállalni (Menedzsment Fórum)
Elemezték a demográfiai adatokat.
aug. 25
10:00
Két hónapos csúcson a kukorica chicagói ára (Agrofórum)
Amerikában pluszokat lehetett látni, ám Európában eljött a korrekció ideje, az elmúlt napok vevői túlsúlya után ezúttal az eladók kerültek fölénybe. Chicagóban a búza 1,8 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal drágult, miközben a szójabab árszintje 0,2 százalékkal mérséklődött. Európában mind a négy kiemelt agártermé
aug. 25
10:03
Nem hatotta meg Matolcsy Györgyéket a rekordgyenge forint (Privátbankár)
Hiába került a dollárral és a svájci frankkal szemben is soha nem látott mélységbe a hazai fizetőeszköz árfolyama, s az euróval szemben is megközelítette a történelmi negatív szintjét, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem emelte meg az egyhetes betétei kamatát.
aug. 25
10:03
Támaszától próbál elemelkedni a Richter (TőzsdeFórum)
Napi 20 napos mozgóátlagának tesztjéig jutott a Richter a szerdai kereskedés folyamán, az ellenállástól azonban végül visszahúzódott a kereskedés végére, így csak mérsékelt emelkedést tudott produkálni a 8050 forintos zárással. A 7850-8000 forintos támaszzóna hangsúlyos a várakozások alakulása szempontjából. Amíg nem kapunk letörést addig továbbra
aug. 25
10:05
Mozgóátlagánál keres irányt a BUX (TőzsdeFórum)
Napi Tartotta magát 43000 pontnál a BUX árfolyama, a kicsikart plusz a Richter emelkedésének köszönhető, a két másik kiemelt blue chip stagnált szerdán. Ez alapján érdemi változás nincs a technikai képben, a pozitív folytatás továbbra is megvan a rövidtávú várakozások kapcsán. A támaszoktól érkező felpattanás lehetőségére érdemes figyelni a hét hát
aug. 25
10:06
Nyereséges kezdés az európai tőzsdéken (hirado.hu)
Az eurót 0,46 százalékos erősödéssel ismét paritás felett jegyzik 1,0015 dolláron.
aug. 25
10:06
Enyhült az aszály, közben mindenkinek jutott víz (vg.hu)
Befejezi működését a vízügy Országos Műszaki Irányító Törzse, a helyi hatóságok folytatják a munkát.
aug. 25
10:07
Erősödött csütörtök reggelre a forint (TőzsdeFórum)
Erősödött a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest, miután a dollárral és a svájci frankkal szemben új mélypontot ért el.
aug. 25
10:09
A horvát kormány csökkentette a tüzelőanyagok, valamint a napelemek áfáját (TőzsdeFórum)
A horvát kormány szerdai ülésén 5 százalékra csökkentette a faforgács, a pellet, a brikett és a tűzifa általános forgalmi adóját (áfa), valamint nulla százalékra a napelemekét - jelentette be a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón Marko Primorac pénzügyminiszter.
aug. 25
10:11
Készülnek a piacok Powell pénteki beszédére (TőzsdeFórum)
A piacok próbálják beárazni Jerome Powell Fed elnök pénteki várva várt Jackson Hole-i beszédét. Az előzetes várakozások szerint Powell továbbra is az agresszív kamatemelés mellett fog felszólalni az inflációs letörésének érdekében.
aug. 25
10:12
5 különböző társaságnak adja át a kormány 1237 kilométernyi autópálya üzemeltetését (Adózóna)
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetését átadja az állam öt különböző társaságnak szeptember elejétől – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
aug. 25
10:12
Rezsitámogatási rendszert vezet be a fővárosi önkormányzat (ProfitLine)
Rezsitámogatási rendszert vezet be októbertől a fővárosi önkormányzat: évi 48 ezer forint támogatást kaphatnak a rászoruló gyermekesek, az ápolási díjon lévők vagy más nehéz helyzetben lévő családok, illetve a létminimumnál kevesebb nyugdíjat kapó nyugdíjasok - jelentette be Karácsony Gergely főpolgármester szerdán a Facebook-oldalán közzétett vide
aug. 25
10:12
Kelet-Szlovákiát szemelte ki a Bosch az óriásberuházásához (vg.hu)
A leendő beruházás mintegy négyezer új munkahelyet teremtene.
aug. 25
10:15
75 százalék közelébe emelkedett a foglalkoztatottság (Infostart)
Itthon és külföldön is több magyar dolgozik, mint egy éve. 3,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta júliusban.
aug. 25
10:18
TIM: Csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon (hirado.hu)
A munkanélküliségi ráta hozzávetőleg harmada a 2010-es hazai mutatónak, és nagyjából fele a jelenlegi uniós átlagnak.
aug. 25
10:18
A korábban kihirdetett aszályhelyzet is segíti a termelőket (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország egész területére aszályhelyzetet hirdetett az agrárminiszter. A korábbi gyakorlattól eltérve, a már nyár végén kihirdetett aszályhelyzet megalapozza a kárenyhítési rendszerben az aszálykárok utáni kárenyhítő juttatás igénylését, továbbá megkönnyíti a termelők ügyintézését az agrártámogatásokhoz kapcsolódó vis maior bejelentéseknél is.
aug. 25
10:21
Az agrártárca szerint a korábban kihirdetett aszályhelyzet is segíti a termelőket (Menedzsment Fórum)
Több adminisztratív könnyítés útján.
aug. 25
10:24
Fontos döntést hozott az MNB: ez lesz az irányadó kamattal (Pénzcentrum)
Csütörtökön ismét 10,75%-os irányadó kamat mellett hirdette meg egyhetes betéti tenderét a jegybank, vagyis nem változtak a monetáris kondíciók. Ez persze nem meglepő, hiszen az utóbbi hónapokban folyamatosan azt kommunikálta az MNB, hogy csak akkor választják el ismét egymástól az alapkamatot és az egyhetes rátát, ha feltétlenül szükséges, a piaci
aug. 25
10:24
Idén végre újra vannak traktoros találkozók! (Agroinform)
Sajnos tavaly a legtöbb helyen elmaradt, de idén ismét részt vehetünk traktoros találkozókon!
aug. 25
10:24
Egyre veszteségesebb a Foodpanda anyavállalata (vg.hu)
A Delivery Hero ételkiszállító cég csaknem másfél milliárd eurós veszteséget könyvelt az idei első fél évben.
aug. 25
10:24
Csak az eMAG marad, kivezetik az Extreme Digital márkanevet (MMonline)
Az eMAG tavaly májusban érte el az Extreme Digitallal való egyesülés utolsó mérföldkövét, mostantól pedig közös kommunikációs platformra vált. Az eMAG.hu-n hónapokon keresztül mindkét márkanév megjelent a vásárlók tájékoztatása érdekében, augusztustól az eMAG a magyar piacon is bevezeti az új regionális márkavízióját és szlogenjét. Miután májusban
aug. 25
10:30
Többezer háztartást károsított meg az olajcég, jött is a büntetés (Portfolio)
A Shell-t több mint 500 000 fontra bírságolta a szabályozó hatóságként működő brit Ofgem, amiért több ezer ügyfelet túlszámlázott.
aug. 25
10:30
Hazaárulással vádolják a legnagyobb finn lap újságíróit (vg.hu)
A legnagyobb finn napilap három újságíróját várják a helsinki bíróságon.
aug. 25
10:30
SuperTV2: Ők keresik a szerelmet a Money or Love műsorában (Márkamonitor)
Szeptember 4-én vadonatúj, látványos napi dating show indul, amelynek első epizódja a TV2-n, a folytatás pedig minden hétköznap este 21:00-tól a Super TV2 műsorán látható majd. A Money or Love – Fogadj a szerelemre! más szemszögből közelíti meg a párkeresés folyamatát. A lányok és a fiúk exkluzív környezetben próbálják megtalálni az igazit, ahol me
aug. 25
10:30
„Ez rettenetesen gusztustalan” – Falusi Mariannak is nehézséget okoz az új katatörvény (rtl.hu)
Az előadó szerint a törvénymódosítás csak azt segíti elő, hogy újra „ügyeskedéssel” lehessen munkát végezni Magyarországon.
aug. 25
10:32
A stratoszférába ugrottak csütörtökön a gáz- és áramárak, rendkívüli EU-ülés jöhet (Portfolio)
Főként az orosz gázszállítások körüli aggodalmak és a téli betárolás folytatódása miatt szerdán és csütörtökön is komoly gáz- és emiatt áramár emelkedés alakult ki az európai tőzsdéken. Csütörtökön a szeptemberi lejáratú gáz ára a holland tőzsdén átlépte a 300 eurós szintet, a novemberi már 320 euró körül jár megawattóránként, azaz nyugodtan mondha
aug. 25
10:33
Megint drágult a villamos energia (Piac és Profit)
A villamos energia másnapi (DAM) árai júliusban is nagyságrendekkel magasabbak voltak, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A hónapban a legmagasabb havi átlagárat Olaszországban regisztrálták – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júliusi villamosenergia-piaci jelentéséből.
aug. 25
10:36
A sztratoszférába ugrottak csütörtökön a gáz- és áramárak, rendkívüli EU-ülés jöhet (Portfolio)
Főként az orosz gázszállítások körüli aggodalmak és a téli betárolás folytatódása miatt szerdán és csütörtökön is komoly gáz- és emiatt áramár emelkedés alakult ki az európai tőzsdéken. Csütörtökön a szeptemberi lejáratú gáz ára a holland tőzsdén átlépte a 300 eurós szintet, a novemberi már 320 euró körül jár megawattóránként, azaz nyugodtan mondha
aug. 25
10:36
Svéd cég az első bérlő Biatorbágyon (vg.hu)
Csaknem 2000 négyzetméteres raktár- és irodaterületre kötött bérleti szerződést a svéd hátterű cég.
aug. 25
10:36
Extraprofitadót vethetnek ki energetikai cégekre Romániában (Üzletem)
Az energiaár-robbanás haszonélvezőinek többletadóval való sújtását fontolgatja a román kormány. Részleteket azonban csak a törvénytervezet nyilvánosságra hozatalát követően közölnek.
aug. 25
10:39
Autósok figyelem, változások a sztrádákkal kapcsolatban – térkép (Infostart)
A kormány által korábban kiírt koncessziós eljárás eredményeképpen 1237 kilométer gyorsforgalmi útszakasz üzemeltetési feladatát adja át az állam 2022. szeptember 1-től.
aug. 25
10:39
Razziázott a NAV, lett is eredménye (Menedzsment Fórum)
Felszámoltak egy nagy számlagyárat.
aug. 25
10:42
Folytatódik az ársokk a magyar kutakon: durván megdrágul a gázolaj péntektől (Pénzcentrum)
800 forint közelébe drágul a piaci árú gázolaj, miután pénteken ismét 22 forinttal emelkedik az ára. A benzin most "csak" bruttó 8 forinttal lesz drágább.
aug. 25
10:48
Óriási vihar közeleg, még a tőzsdéket is be kellett zárni (Portfolio)
A Hong Kong Exchanges & Clearing a részvények és származtatott ügyletek kereskedését a reggeli ülésszakban a a Ma-on trópusi vihar miatt fennálló időjárási figyelmeztetés miatt törölte - állt a közleményében. A délutáni kereskedés azonban már várhatóan a szabályoknak megfelelően időben, 13 órakor elkezdődhet. Hongkongban legutóbb októberben szünete
aug. 25
10:48
Harvey Weinstein esélyt kapott arra, hogy tisztára mossa a nevét (vg.hu)
Harvey Weinstein ügyvédei szerint az egykori filmes megkönnyebbült amiatt, hogy a New York-i legfelsőbb bíróság tárgyalja a fellebbezését.
aug. 25
10:54
Kőkemény tojásár-emelést jelentettek be a magyar termelők: ezt minden vásárló meg fogja érezni (Pénzcentrum)
Szeptembertől a tojástermelők nettó 10 Ft/db-os termelői áremelésre kényszerülnek a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége közleménye szerint. A szervezet emlékeztet, folyamatosan nőnek a költségek, így a gazdák nem tudtak mit tenni, árat kell emelni.
aug. 25
10:54
Tovább romlott a német üzleti bizalom (vg.hu)
A pesszimizmus mértéke enyhébb az elemzők által vártnál.
aug. 25
10:54
Érdekes dolog derült ki a magyar felnőttekről (MMonline)
A magyar felnőttek 25 százaléka vallja azt, hogy nem teljesen független anyagilag a szüleitől, a magas arány fő tényezője, hogy a 18-39 éves korosztálynak több mint fele van ebben a helyzetben saját értékelése szerint - derül ki az OTP Nyugdíjpénztár által megrendelt kutatásból. A Magyar Target-Pulzus Média Kutató 1157 megkérdezett körében májusban
aug. 25
10:54
Csúcsra jár a foglalkoztatás Magyarországon (Demokrata)
Először fordult elő, hogy egymást követő két hónapban, júniusban és júliusban is 4,7 millió fő fölött alakult a foglalkoztatottak száma.
aug. 25
10:54
Volt gyarmatától szerezne olajat és gázt Franciaország (Forbes)
Emmanuel Macron ma érkezik Algériába, a 90 fős delegációval utazó francia elnök célja, hogy lefektesse a kapcsolat újraindításának alapjait az országgal, melynek olaj- és gázkészletei új stratégiai jelentőséggel bírnak Európa fenyegető energiaválsága közepette. Macron miniszterekből, cégvezetőkből és sportemberekből álló hatalmas, 90 fős delegációj
aug. 25
11:00
Kétezer forintos jeggyel lehet utazni a tűzijátékra (TőzsdeFórum)
Speciális, fixáras retúrjeggyel utazhatnak a most szombatra halasztott ünnepi programra és onnan haza az érdeklődők a hétvégén. A Tűzijáték 2022 menettérti jegy ára a megtett távolságtól függetlenül, egységesen kétezer forint - közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szerdán az MTI-vel.
aug. 25
11:00
Lemondott a japán rendőrfőnök Abe Sindzó lelövése miatt (vg.hu)
Július 8-án, a Nara városában tartott kampányrendezvényen lőtték le a korábbi japán miniszterelnököt.
aug. 25
11:00
A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszermárkája (Agrofórum)
A koronaválság lecsengése után a globális élelmiszergyártók márkaértékei emelkedtek, és most ismét elérik a járvány előtti szintet, esetenként meg is haladják azokat.

Keresés