A kormány a kis benzinkutak további megsegítésére 18,5 milliárd forintot különített el, augusztus 19-től megnyílt az igénylés lehetősége az elektronikus felületen, a pályázók már augusztusban hozzájuthatnak az újabb támogatáshoz – ígéri a kormány.
Az elemzői várakozásokhoz képest is nagyobb mértékben csökkent a kínai Xiaomi technológiai konszern árbevétele és nyeresége a második negyedévben - közölte a cég a negyedéves jelentésében.
A közelmúltban számos kutatás vette célba a porcsint, ezért minden eddiginél bőségesebb ismeretanyag gyűlt össze róla és áll rendelkezésünkre. Mindannyiunknak érdemes jobban megismerkednünk vele, hiszen egy valóságos csoda. Már tudományos körökben is egyszerűen csak csodanövényként emlegetik.
Bár a szállodák energiaszámlája drasztikusan megnőtt, az emelkedő külföldi turistaszám ezt úgy néz ki, bőven kompenzálja. Főleg a budapesti hotelek érzik azt, hogy az idei a Covid-válság utáni első, valóban jó pörgő szezon. Hasonló tapasztalatokról számoltak be a budapesti magánszálláshelyadók is. Ősszel és tél elején, hacsak valami drámai fordulat
A londoni FTSE-100 mutatója 0,09 százalékkal emelkedett, míg a frankfurti DAX 1,12 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,94 százalékkal került lejjebb csütörtöki záróértékéhez képest.
Rendszerirányítói, ellátásbiztonsági szempontból nem jelent többletkockázatot a magyarországi villamosenergia-importnak a Paksi Atomerőmű termeléscsökkenése miatti időszakos megemelkedése - közölte érdeklődésünkre az átvitelirendszer-irányító Mavir, mely szerint a beszállítás a hálózaton keresztül minden gond nélkül megoldható. Az ütemezett módon t
A német Siemens és az orosz Gazprom a megfeneklett gázturbinával kapcsolatos vitájukat a zenekarok csatájává változtatták – számol be a hírről a Bloomberg.
A magyarországi használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első hét hónap volumenét.
Az Opus Tigáz Zrt.-t a gázszolgáltatás díjából csak az indokolt költségek alapján megállapított rendszerhasználati díjak illetik meg, amelynek mértékét a hatóság a rendszeres eszköz- és költség-felülvizsgálat alapján állapítja meg - közölte az gázelosztói engedéllyel rendelkező társaság pénteken az MTI-vel.
A nyárra tervezett felújítási munkák befejeztével augusztus közepétől, hétfőtől újra jár az M3-as metró a déli szakaszon, Kőbánya-Kispest és a Kálvin tér között – tette közzé a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) honlapján.
Nincsen alapja az államcsőddel való riogatásoknak, a sajtóban megjelent állításokkal szemben pedig a jegybank devizatartaléka bőven fedezi az egy éven belül lejáró devizaadósságot és a folyó fizetési mérleg hiányát.
Nem maradt érzéketlen a gázár sem a Gazprom azon bejelentésére, hogy augusztus végén pár napra leállítják az Északi Áramlat-1-et. A holland tőzsdén rögtön egy 5%-os ugrást lehetett látni.
Egyre többen takarékoskodnak Németországban az árak emelkedése miatt, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a legtöbben az energiafogyasztásukat fogják vissza.
Egy amerikai szabályozó hatóság engedélyezte, hogy a Warren Buffett által irányított Berkshire Hathaway legfeljebb 50%-os részesedést vásároljon az Occidental Petroleum Corp olajipari vállalat törzsrészvényeiből - számol be a hírről a Reuters.
A közúti közlekedést is nehezíti az országot péntek este elérő, zivatarokkal kísért hidegfront. Az Útinform a honlapján azt írta: fennakadást okoz a közlekedésben a nyugatról keletre tartó vihar.
A Dunántúlon és a középső országrészben erősen vagy közepesen felhős lesz az ég, a Tiszántúlon viszont gyengén felhős, napos idő várható. A Dunántúlon, később már a középső tájakon is egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok.
A dohányzás és más rizikófaktorok, köztük az alkoholfogyasztás és a túlsúly a felelősek a rákbetegség miatti halálozások csaknem feléért - ezt állapította meg a témában készült mindeddig legnagyobb léptékű tanulmány.