Az olajszállítások elmaradása tegnap a mélybe küldte a BUX indexet, ma viszont ennek nagyobb részét visszanyeri, miután a probléma megoldódni látszik. A forint nagyot gyengült, 401 felett is járt az euró, de azután szintén visszakozott. A Telekom eredménye a vártnál jobb lett. Betiltottak egy kriptodeviza-titkosító platformot az USA-ban.
A genetikailag módosított (Gm) szervezetek, hála a szigorú európai uniós szabályozásnak, eddig kis mértékben kerültek be a közösségi takarmányozási folyamatokba, azonban ez hamarosan változni fog, mint az az allaboutfeed.com portálon olvasható. A jelenség mögött egyrészt az ukrán-orosz háború állhat. De mi is az eddigi ,,egyenleg”?
A hőhullámok és az aszály ellenére jobb borévre számítanak a tavalyinál Franciaországban, a mezőgazdasági minisztérium szerint a bortermelés idén várhatóan 13-21 százalékkal 42,6-45,6 millió hektoliterre emelkedik.
Aki Moderna vakcinával szeretné magát beoltatni, annak érdemes sietnie, mert már az utolsó adagokat kezdték el felhasználni az oltópontokon és a háziorvosoknál - emelte ki a koronavirus.gov.hu legfrissebb tájékoztatójában.
Az indulását követő 10 napban több, mint 80 ezer kalkulációt végeztek az ügyfelek a money.hu rezsikalkulátorával. Bár messzemenő következtetéseket egy ilyen, modellezést segítő eszköz adataiból nem lehet levonni, az azonban látszik, hogy a háztartások nagyobb része az átlag feletti fogyasztási értékekre kalkulál, többletfizetéssel számol.
Egyre kevesebb cukorrépa terem itthon, de világszerte csökken a kínálat, így importból sem könnyű fedezni a cukoréhséget. A hatósági ár sem segít a helyzeten.
Korábbi cikkünkben azt mutattuk be, milyen ellátásra jogosultak a szülők örökbefogadás esetén, ha két éven aluli gyermek kerül a családba. Jelen cikkünkben azzal foglalkozunk, hogy mire jogosultak a szülők abban az esetben, ha az örökbefogadott gyermek már elmúlt 2 éves, így a csecsemőgondozási díjra (csedre), illetve gyermekgondozási díjra (gyedre
Jelentős fordulattal kell szembenézniük a takarékoskodóknak: szemben az elmúlt évek kedvező helyzetével, az idén a részvénypiacok kiábrándítóan teljesítettek, az elmúlt 50 év legrosszabb első félévén vannak túl a fejlett piacok. Közben meredek emelkedőn van az infláció, Magyarországon júniusban már megközelítette a 12 százalékot. A piacokon pedig m
Jelentősen, 9,4 százalékkal 97,99 milliárd forintra nőtt az Erste Bank működési bevétele az első fél évben, ugyanakkor az adózott nyereség tizedére, 4,4 milliárd forintra esett vissza a rendkívüli tételek miatt - mondta Jelasity Radován elnök-vezérigazgató sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
„Az elmúlt években megvalósított béremelések ellenére Magyarország egyike annak a négy országnak, ahol jelenleg a legalacsonyabb a jogszabály szerint meghatározott pedagógusbér és a tényleges átlagbér is”, ezért „növelni szükséges a köznevelésben dolgozó pedagógusok munkájának szakmai és társadalmi elismertségét” – ilyen, és ehhez hasonló megállapí
Fizetett a Mol az oroszok helyett, napokon belül indulhat a szállítás. Kifizette a Mol a Barátság vezeték használatáért fizetendő tranzitdíjat az orosz fél helyett, így napokon belül újraindulhat kőolaj-szállítás – közölte a vállalat az MTI-vel. A közlemény úgy fogalmaz: „az ukránok ígérete szerint néhány napon belül újraindulhat a kőolajszállítás,
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
Tízmilliárd eurós adócsökkentést tervez a német pénzügyminisztérium az infláció hatásának ellensúlyozására, a szerdán ismertetett javaslat a tárca szerint több tízmillió ember helyzetét javítaná.
A magyar vállalkozók és vállalkozások támogatása érdekében, több kedvező adóváltozásról döntött a kormány; ma jelent meg a két erről szóló kormányrendelet. Az egyszerűsített közteherviselés hozzájárulás (ekho) mértéke 13 százalékponttal csökken, szeptembertől ugyanis megszűnik az úgynevezett kifizetői ekho - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) kedde
A Tesla vezérigazgatója jelezte, hogy pénzhez akar jutni, felkészülve arra az esetre, ha kártérítéssel lenne kénytelen lezárni a meghiúsult Twitter-üzletet, és a finanszírozás egy része meghiúsulna.
A várakozások szerint mérséklődik az amerikai infláció, a maginfláció viszont továbbra is emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a Fed nem dőlhet hátra, nő a valószínűsége annak, hogy az infláció letörésének recesszió lesz az ára.
Az év első öt hónapjában Európa turistaforgalma 350 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet az ENSZ Turisztikai Világszervezete (UNWTO) legfrissebb adatai szerint. Sem a gazdasági problémák, sem a repülőtereken tapasztalható káosz, sem pedig az ukrajnai háború miatti bizonytalanság nem tudja visszafogni az utazások iránti igényt, amit
A Langja névre keresztelt vírus nem most bukkant fel először, de csak múlt héten azonosították hivatalosan. Valószínűleg a cickányok a természetes hordozói, de kecskékből és kutyákból is kimutatták már, és több tucat embert fertőzött meg eddig.
A már régóta várt Ethereum átállása a proof-of-work (PoW) konszenzusos mechanizmusról a proof-of-stake (PoS) blokkláncra kétségtelenül a legjelentősebb fejlesztés a
A hazai energiaellátás zavartalan biztosítása érdekében minden, Magyarország területéről külföldre értékesíteni, illetve kivinni kívánt faalapú nyersanyagot vagy terméket az értékesítést, illetve kivitelt tervező személynek vagy vállalkozásnak be kell jelentenie a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál.
A kőolajszállítás már néhány órán belül helyreállhat a Barátság kőolajvezetéken keresztül Richard Sulík (SaS) szlovák gazdasági miniszter szerint - írja az Új Szó, amely alapján a tárcavezető egy ma délelőtti sajtótájékoztatón azt is megerősítette, hogy a Slovnaft kifizette a tranzitdíjat.
A LEGO Csoport idén augusztus 10-én ünnepli 90. születésnapját, és egyben azt az elköteleződést is, amelynek eredményeképpen immár kilenc évtizede sikeresen járul hozzá a gyerekek készségeinek és a LEGO rajongók kreativitásának kibontakoztatásához világszerte. Ebből az alkalomból a márka először rendezi meg nemzetközi World Play Day eseményt, amely
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 908 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 49 526 főre nőtt. Jelenleg 1501 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 22-en vannak lélegeztetőgépen. Hatósági házi karanténban pedig 2099-en vannak.
Júliusban 17,5 százalékra nőtt az éves szintű infláció Csehországban a júniusi 17,2 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) szerdán Prágában. A fogyasztói árak sorozatban immár 13 hónapja emelkednek.
A Mol egyeztetést folytatott az ukrán és az orosz féllel a Barátság vezeték újraindításáról, és átutalta az ukrajnai szakasz használatért fizetendő tranzitdíjat - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.