Egy új közfinanszírozású több milliárd dolláros technológiai alap elindítását tervezi az Európai Unió, amivel a technológiai szektor befektetéseit szeretnék felpörgetni, hogy a helyi cégek fel tudják venni a versenyt az Egyesült Államok és Ázsia kihívóival szemben – jelentette ki Franciaország pénzügyiminisztere hétfőn.
Jelentős eredményeket hozott a műanyag termékek tavalyi betiltása - mondta a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára, aki kiemelte, hogy a kormány által indított online felmérésből az derült ki, hogy az emberek szigorúbban büntetnék a szemet
Ma már az életünk nagyon kevés aspektusában elkerülhetetlen, hogy papírt használjunk – az alábbi tippekkel minimalizálhatjuk a nyomtatás szükségességét, ezzel pedig rengeteget segíthetünk a környezeten. A 2010-es évek elején hirtelen az életünk több síkján digitális térbe költözött az ügyintézés – ez eleinte alkalmazkodást igényelt, ma viszont nagy
Hajnal Melinda, aki a 2000-es években az Ipsosnál kezdte piackutató pályafutását, egy évtizednyi Millward Brown / Kantar karrier után igazolt újra a nemzetközi vállalat hazai irodájához Account Director pozícióban.Melinda szakterülete a márkaépítéshez és kommunikációfejlesztéshez kötődő kutatások. Számtalan hazai és nemzetközi márka sikeres fejlesz
Megosztottak a Wall Street-i elemzők azzal kapcsolatban, hogy a részvénypiacokon látott esés vételi lehetőséget jelent, vagy még nem láttuk a piac alját. A JP Morgan elemzői amellett érvelnek, hogy a piac már beárazta a látható kockázatokat, ezzel szemben viszont a Morgan Stanley további lefelé mutatató kockázatokat lát a részvények számára.
7 053 új fertőzöttet igazoltak az elmúlt 24 órában, és elhunyt 94 beteg, így az elhunytak száma 42 069 főre emelkedett. 5167 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 176-an vannak lélegeztetőgépen. Bizakodásra adhat okot, hogy az esetszámoknál ma is csökkenést látunk az egy héttel ezelőtti számokhoz képest, amely ismét arra utalhat, hogy me
A második legtöbb lakásbiztosítást kezelő biztosítóhoz januárban félmilliárd forintot meghaladó értékben érkezett lakásbiztosítási kárbejelentés, mely több mint 60 százaléka a tavalyi egész évi 810 millió forintos viharral kapcsolatos kárkifizetéseknek. Az eddig beérkezett ötezer lakossági kárbejelentés még most is naponta több százzal emelkedik. A
Az első hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma összességében 14 százalékkal csökkent tavaly januárhoz képest – derült ki a Datahouse adatiból.
Az elmúlt 40 év alatt 15 napról 11 napra csökkent a havas napok (amikor legalább 1 centiméter hó hullott) éves száma, de a csökkenés épp az elmúlt 10 évben lett látványosabb.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta tesztjén ételízesítőket vizsgáltak. A 35 ellenőrzött termék közül 27-nél találtak gondot. Mint jelezték: már a folyamat elején öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivontak a forgalomból, mert a csomagoláson nem jelölték az allergén jelenlétét.
A legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Zöld Béka Díjat az idén az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. nyerte, míg az első legjobb jelentésnek járó különdíjat a Sole-Mizo Zrt. kapta – közölte a díjat meghirdető Deloitte hétfőn az MTI-vel. A Deloitte Magyarország 21. alkalommal hirdette meg a Zöld Béka Díjat a nem pénzügyi jelentések készítése teré
Az európai autóeladások idén nem érik el a válság előtti szintet, mivel a chiphiány az első félévben továbbra is problémákat okoz a gyártásban - közölte a kontinens legnagyobb autóipari szövetsége.
A járványhelyzet hatása számos más ágazatban visszaszorulni látszik, azonban a munkaerőhiány még mindig aktuális probléma. A koronavírus erőteljes hatással volt a munkaerőpiacra minden szektorban, a logisztikában is. A logisztikai dolgozóknál egyre magasabb a munkaerőhiány, egyre több raktári dolgozót keresnek. Járványtól függetlenül mindemellett m
Az ételízesítők is sorra kerültek a Szupermenta termékteszt programban, mely során 35 terméket vizsgáltak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. 27 ételízesítőnél fordultak elő jelölési hibák, továbbá a hatóság – már a tesztfolyamat legelején, tavaly júliusban – öt, zellert is tartalmazó ételízesítőt kivont a forgalomból,
Tavaly a külkereskedelmi mérlegben (az előzetes adatok alapján) 2,39 milliárd euró többlet halmozódott fel. Ez 13 éve a legalacsonyabb aktívum, aminek az oka a második fél évben látványosan romlásnak induló külső egyensúlyi folyamatok.
A járműipari szektor szakember-utánpótlásának elősegítésére, közös kutatás-fejlesztési program kialakítására, valamint innovációs és oktatási tevékenységük közös támogatására írt alá stratégiai keretmegállapodást a Rába Csoport és a Széchenyi István Egyetem a Vállalat központjában található Technológiai Centrumban. A duális képzés megteremtésén
Két év után újra megtartják a tavaszi szóbeli érettségi vizsgákat - derült ki az Oktatási Hivatal, az Eduline kérdésére küldött válaszából.. 2021-ben és 2020-ban a koronavírus-járvány miatt csak írásban vizsgáztak a végzős középiskolások, idén azonban - omikron ide vagy oda - visszaállhat a korábbi vizsgarend.
A DeepMind létrehozott egy új szoftvert, amelynek teljesítménye egy átlagos programozó teljesítményével vetekszik. A szoftvert egy programozó versenyen is letesztelték.
Elavult robotkarok beszerzésével csalt el vállalkozásfejlesztési pályázatokból egymilliárd forintot egy bűnszövetség - tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága kedden az MTI-t.
Az életminőség egyik fontos szegmense a vásárlóerő. Minél több árut és szolgáltatást tud megvásárolni a lakosság, annál több kiskereskedelmi egység, étterem, szórakozóhely lesz helyben, s egyre több kulturális, egészségügyi, oktatási és egyéb szolgáltatót tud fenntartani egy-egy település. Ezek pedig önmagukban is növelik a foglalkoztatást, ami tov
Több tényező is akadályozza az elektromos autók térnyerését a K&H friss felmérése szerint, a válaszadók főként a magas árat, a kevés töltőhelyet, az alacsony hatótávolságot, a drága szervizelést és a lassú töltést említették.
Nem csak a nemzetközi média, de külföldi pénzintézetek és nagyvállalatok is érdeklődnek a Holotech és számos hazai egyetem szakmai összefogásában megvalósult, Gábor Dénes magyar Nobel-díjas feltaláló nevéhez fűződő hologram továbbfejlesztése iránt. A magyar fejlesztésű 3D-s képalkotás ma már nem csak a tudományos-fantasztikus filmek megszokott elem
Kútba esett a valaha volt legnagyobb felvásárlás a chipszektorban, helyette tőzsdei kibocsátás jöhet – jelentették be az érintett cégek. A tranzakció nem kicsi, az akvizíció értéke most elérte volna a 66 milliárd dollárt.
39 milliárd forintból újít meg érsekségi várbeli épületeket a kormány Veszprémben az Európa kulturális főváros program keretei közt. A város 2023-ban viseli majd a címet, ez pedig jelentős kulturális fejlesztéseket tesz szükségessé. A felújítás 35 000 épített és 10 000 szabadtéri négyzetmétert érint.
Kell-e igazolást kiállítania a kifizetőnek a katás vállalkozónak juttatott bevételt terhelő 40 százalékos adó bevallásáról, megfizetéséről? Ha igen, kérem, írja meg a jogszabályi hivatkozást – írta az Adózóna olvasója. Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
Csütörtökön teszik közzé a legfrissebb amerikai inflációs adatot, ami azért fontos, mert a befektetők ebből vonhatnak majd le következtetéseket arról, milyen gyorsan, és milyen agresszíven emelhet majd kamatot az amerikai jegybank a következő hónapokban. A fontos amerikai makroadat előtt a tőzsdéken a kivárás, iránykeresés jellemző, ma jellemzően e