Már a gépvásárlás idején, 2020 tavaszán tudni lehetett, hogy az egyik lélegeztetőgép-típus nem felel meg biztonságos használat követelményeinek, akár a betegek életét is veszélyeztethetik a hibái.
A durva áremelkedés ellenére is töretlen a budapesti agglomeráció népszerűsége, a telkek sorra fogynak, az új építésű házak iránt pedig akkora a kereslet, hogy pár hónap alatt is több millióval megdrágulhat ugyanaz a kiviteli terv, ugyanannál az építtetőnél, egy házszámmal arébb. A legfelkapottabb településeken a 100 milliós telkeárak sem ritkák, d
A kávéfőzők szinte mindennapos igénybevételnek vannak kitéve. Éppen ezért megérdemlik a kellő odafigyelést és a törődést. A megfelelő otthoni karbantartással pedig az is elkerülhető, hogy hosszabb ideig nélkülözni kelljen ezeket a készülékeket a szervizelés miatt.
Országszerte 17 szociális szövetkezet kínálhatja 120 féle portékáját Magyar Termék vagy Hazai Termék védjeggyel, ugyanennyi különböző árucikk vár arra, hogy hazai és ellenőrzött eredetét igazolják - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) 2016 márciusában rendelte el a megfigyelésen, elemzésen és beavatkozáson alapuló Operatív Aszály- és Vízhiánykezelő Monitoringrendszer létrehozását, és az idei évben már ez alapján zajlik a vízhiány elleni védekezés.
A koronavírus omikron variánsának terjedése ellenére Európa síterepei meglehetősen forgalmasak. Míg Ausztriában kiábrándító a szezon, addig Svájcban a látogatók száma meghaladja a járvány előtti szintet, írja a DW. Elhelyezkedése és színvonalas infrastruktúrája miatt sok magyar szívesen választja Ausztriát, de a téli sportok szerelmeseinek érdemes
Mi a közös Beethovenben és a sörben? Ha pedig a sötét söröknek a Russian Imperial Stout a királya, akkor a világosoknál melyik típust illeti meg a kitüntetett figyelem? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre is választ adnak a budapesti Craft Beer Club alapítói, akik a valódi klubélet megteremtése érdekében nyomták meg a startgombot, hogy összefogják a
A félvezető áramkörök és az elektronikai alkatrészek hiánya miatt a Volkswagen konszern április közepétől valószínűleg kénytelen lesz megszüntetni az éjszakai műszakok többségét központi üzemében, Wolfsburgban. A dpa hírügynökség értesülése szerint ezt a lehetőséget a munkaügyi bizottság pénteki ülésén vetették fel.
Kihúzták az Ötöslottó 2022/5. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Az 5. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 800 millió forint lesz a tét.
Kiszivárgó információk szerint az Apple olcsó iPhone-t és iPadet tervez a piacra dobni, a termékeket márciusban jelenthetik be - számolt be a Bloomberg alapján a CNBC.
Egyedi játékokat, gasztronómiai élményeket és páros programokat kínál a Valentin-naphoz kapcsolódva a Szerelmesek hetén a gyulai vár és az Almásy-kastély - közölte a kiállítóhelyeket működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. az MTI-vel.
A napokban megérkezett tíz százalékkal megemelt illetmény után nemsokára érkezik a hathavi fegyverpénz is a katonák számára - közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter a tárca hivatalos közösségi oldalán szombaton.