Váratlan politikai döntések, vagy régiós (pl. fegyveres) konfliktusok szinte mindig hatással vannak a devizák árfolyamaira. Azok a vállalatok, akik külföldről szerzik be áruikat, vagy külföldi devizában számláznak, ilyenkor nagyobb kockázattal szembesülnek, érdemes tehát ezen kiugró események hatása ellen védekezniük. Az árfolyamkockázat minimalizá
Nem voltak jó éveik az elmúlt másfél évtizedben azoknak, akik értékalapon fektettek be, na nem azért, mert azzal a stratégiával nem lehetett pénzt keresni, hanem azért, mert a növekedési részvényeket vásárlók akár a piaci átlagnál lényegesen nagyobb hozamot érhettek el, valahogy nem a távközlési vagy olajipari részvényekről, inkább a tech vállalato
A magyarok 73 százaléka a nagy boltláncokban, 42 százaléka zöldségesnél, 34 százaléka piacokon vagy vásárcsarnokokban, 17 százaléka termelői piacokon szerzi be a zöldséget és gyümölcsöt - tájékoztatta a Délalföldi Kertészek Szövetkezete (DélKerTÉSZ) reprezentatív kutatása eredményéről az MTI-t csütörtökön.
2021. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 6,7, naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest, közölte honlapján a KSH. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 2,7, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,7, az üzemanyag-kiskereskedelemben 11,5 százalékkal emel
Tavaly decemberben a naptárhatástól megtisztítva 6,2 százalékkal, a nyers adat szerint 6,7 százalékkal, az év egészében - a nyers és a kiigazított adat szerint egyaránt - 3,5 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A magyarok 52 százaléka hajlandó többet fizetni az itthon termelt zöldségért vagy gyümölcsért, és a többség szerint ezeknek jobb az íze. Sokan azonban nem tudják eldönteni, honnan származik a termék.
Az elmúlt 50 év legnagyobb zöldfejlesztését valósítjuk meg Észak-Csepelen. A ma még elhanyagolt és lepusztult területen egy 36 hektáros, több mint három Városmajornyi nagyságú vadonatúj, zöld parkot tervezünk - mondta el Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a Portfolio és a Budapest Fejlesztési Közpo
A Facebook történetében a tavalyi negyedik negyedévben első alkalommal fordult elő, hogy csökkent a napi aktív felhasználók száma az előző három hónaphoz képest, az idei első három hónapra vonatkozó előrejelzés pedig jócskán elmaradt a várakozásoktól, ami kisebb pánikot okozott a befektetők körében. A tőzsdezárás utáni kereskedés során 20 százalékk
Az Európában kialakult energiaár-sokk okainak feltáráshoz nem elégséges önmagában csak a villamosenergia-piaci modellek vizsgálata, hanem az is elengedhetetlen, hogy az európai földgázpiac sérülékenységének szerkezeti okait is feltárják a hatóságok - hangzott el az európai szabályozó hatóságok vezetőinek fórumán.
A piac most az EKB délutáni döntésére figyel, s ha az európai jegybankárok lehűtik a kamatemelési várakozásokat, akkor erősödhet a forint az euróval szemben.
Idén januárban a DataHouse adatai szerint 10 606 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az előző év januárjához képest 7,2 százalékos növekedést jelent. Eközben új autóból mindössze 8 088-at regisztráltak, ami 8,8 százalékkal marad el a tavaly januári hasonló értéktől. Ezzel tovább nőtt a használt autók súlya a frissen forgalomba
Idén az Astoria Agency látja el az igazságos kereskedelmi rendszeren alapuló specialty kávékat forgalmazó Daisuke PR-feladatait. Molnár Ágnes és Kordos Szabolcs ügynöksége abban segíti a Daisukét, hogy a „purpose driven” felfogás ismertebbé váljon a minőségi kávét kedvelők és a kizsákmányolás ellen tenni kívánó vállalatok körében. A Daisukét Szelei
A tavaly februári mélypontra lassult az euróövezeti gazdaság teljesítményének növekedési üteme januárban a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése alapján.
Február 15-től lehet pályázni a 15 milliárdos kerettel megnyitott munkahelyi képzési program második szakaszában. Az első szakaszhoz képest változik a maximális támogatási összeg, a mikro-, kis- és középvállalkozások esetében 50-ről 75 millió forintra, míg a nagyvállalatok esetén 100-ról 150 millióra nő.
Az amerikai közlekedésbiztonsági felügyelet szerdán közölte, hogy felülvizsgálja azokat a fogyasztói panaszokat, amelyek szerint a Tesla járművei bizonyos esetekben szükségtelenül aktiválják a fékeket.
Nyilatkozott a Media1 megkeresésére Oliver Fahlbusch, az RTL Group kommunikációs igazgatója annak a magyar televíziós piacon az elmúlt hetekben egyre intenzívebben terjedő pletykának a valóságtartalmával kapcsolatban, mely szerint a szomszédos Horvátországban működő RTL Croatia is eladósorba került azután, hogy tavaly bejelentették, eladják az RTL
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a továbbiakban nem tartja szükségesnek a biztosítók osztalékfizetési korlátjának fenntartását, az osztalékok mértékénél viszont figyelembe kell venni a jegybank tőkepuffer fenntartására vonatkozó ajánlását és a változó hozamkörnyezetnek a tőkére gyakorolt hatását is - közölte az MNB friss vezetői körlevelében.
Még mindig vannak, akik tartanak a bankkártyás fizetéstől, annak ellenére, hogy ezek a tranzakciók a lakosság körében rendkívül népszerűek, praktikusságuknak és megbízhatóságuknak köszönhetően - derült ki az OTP Bank legfrissebb reprezentatív felméréséből. Az OTP Bank 4+1 egyszerű és gyors megoldást javasol, amellyel tovább fokozható a kártyák bizt
Közel 1 milliós napi átlagos egyedi látogatójával harmadik hónapja vezeti a blikk.hu a hazai online média napi elérési ranglistáját. A vezető pozíciót novemberben ragadta magához a híroldal, és meg is tartotta decemberben, majd januárban is, megfejelve a teljesítményt egy saját rekorddal: január minden egyes napján a blikk.hu-ra kattintott a legtöb
Sikeresen megállapodott a 2022/23-as üzleti évet érintő bérfejlesztésről a Tesco-Global Áruházak Zrt és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ), valamint az Egyenlő.hu – jelentette be a vállalat. A bérek átlagosan 10 százalékkal emelkednek.
A budapesti agglomeráció könyvelhette el 2021. III. negyedévében a legnagyobb áremelkedést, megelőzve a Balaton-parti településeket is. Egy év alatt a főváros agglomerációjában 27 és 39 százalék között nőtt a használt lakóingatlanok átlagára. A jelenség nem újkeletű, korábban is volt már példa hasonló kiköltözési hullámra.
Októberig biztosan nem oldják fel teljesen Új-Zélandon a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzárat - jelentette be az ország miniszterelnöke csütörtökön.
A Meta Platforms árfolyama közel 23%-ot esett a tegnap esti jelentést követően. A negyedik negyedéves eredmény elmaradt a várttól, de legrosszabbul az idei évi kilátások érintették a befektetőket.
Idén januárban a DataHouse adatai szerint 10 606 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami az előző év januárjához képest 7,2 százalékos növekedést jelent. Eközben új autóból mindössze 8 088-at regisztráltak, ami 8,8 százalékkal marad el a tavaly januári hasonló értéktől.
A kormány célja a magyar vállalkozások fejlődésének elősegítése, ezért 15 milliárd forintos keretösszeggel folytatják a munkahelyi képzéseket ösztönző támogatási programot, amelynek második szakaszában az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató hazai mikro- és kisvállalkozások 70 százalékos támogatást igényelhetnek dolgozóik vállalati képzéséhez – tuda
A másfél évvel ezelőtti tavaszi-nyári időszak mélypontjához képest már érezhetően kevésbé aggódnak a hazai munkavállalók a mostani állásuk esetleges elvesztése miatt - derül ki a BNP Paribas Cardif Biztosító és a Medián legfrissebb közös kutatásából.
Hogyan változnak a csomagküldő kereskedelem szabályai 2023-tól - tette fel a sokakat érintő kérdést az Írisz Office adószakértői csapata, egyben meg is válaszolva azt.
"Az energiaellátás biztonságának erősítése érdekében a kormány fontosnak tartja, hogy jövő év végétől az azeri földgáz is megjelenjen a magyar piacon. Erről a vállalati tárgyalások már meg is kezdődtek" – derül ki abból a Külgazdasági és Külügyminisztérium által küldött közleményből, ami Szijjártó Péter mai bakui látogatásának fejleményeiről szól.
A Spotify részvényárfolyama 18 százalékos zuhanással fogadta a zenei streamszolgáltató előfizetőnek számáról szóló elszomorító híreket és a cég imázsát romboló Joe Rogan-botrányt.
Mintegy 300 ezer négyzetméternyi park, 50 ezer négyzetméternyi új sport-, és játszóterület, 90 ezer négyzetméternyi ökopark és galériaerdő, több mint 1000 fa és új rekreációs területek is lesznek az új Csepeli közparkban. Most is zajlik a Csepel Park konferencia, ahol az új beruházás részleteiről, többek között Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési