Hosszú évtizedek után bezárul végre a nagykörút Nyíregyháza körül - írja a Magyar Építők. Az 1,2 kilométeres szakaszt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. építi.
Az olasz-amerikai mezőgazdasági gépgyártó Cnh Industrial közölte, hogy 24%-os összbevétel-növekedést vár 2024-ig, mivel teherautó-, busz- és motorgyártó részlegének leválasztása után új üzleti tervet valósít majd meg.
A munkanélküliek száma 2022 januárjában 201 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.
Tegnap mélypont közelébe gyengült a forint, éjszakára viszont visszaerősödött, és a péntek reggelt is a mélyponttól kényelmes távolságra kezdte. Reggel a régiós devizák gyengülnek, a dollár erősödött, és a keleti szomszédunkban zajló események továbbra is kockázatot jelentenek. Délután viszont egyelőre a forintnak kedvező fordulat látszik, a moszkv
A mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című felhívásban kettőről 3 milliárd forintra nőtt a támogatás lehetséges összege. ŐCSG nem pályázhat.
Támadások zavarják meg szórványosan az ukrán kormány weboldalait és pénzügyi szolgáltatóit, sok szó esik arról, hogy fel kell készülni a kiberkonfliktusra is.
A horvát gazdaság teljesítménye rekordmértékben, 10,4 százalékkal bővült tavaly éves összevetésben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken. Ez magasabb, mint a rekordnak számító 7,1%-os magyar növekedés.
A New Holland Agriculture 2022. február 3-án jelentette be, hogy a Giro d’Italia 2022 kerékpárverseny hivatalos támogatója lett. A márka a világ legjobb kerékpárversenyzőit fogja kísérni Magyarország és Olaszország útjain, ahogy végighaladnak az év első nagy versenyének 21 szakaszán.
A Műegyetemi Állásbörze szervezői által készített friss felmérés szerint várhatóan a pandémia után is marad a home office rendszere. A közvélemény-kutatásban megkérdezett munkáltatók többsége az adókedvezmények hatására sem tervezi növelni a 25 év alattiak számát a cégnél.
A tegnapi nap sajnos történelmi nappá lépett elő azzal, hogy Oroszország megtámadta Ukrajnát, a harcok azóta is hevesen folynak a két ország között. A támadás nem hagyta hidegen a nemzetközi, régiós és hazai tőkepiacokat sem, elképesztő volatilitást, esést lehetett és lehet látni néhány eszközben. A magyar befektetési alapok körében is találni jó p
A horvát gazdaság teljesítménye rekordmértékben, 10,4 százalékkal bővült tavaly éves összevetésben - közölte első gyorsbecslése alapján a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken. Ez magasabb, mint a rekordnak számító 7,1%-os magyar növekedés.
2021-ben megtanultunk együtt élni a vírushelyzettel, az otthoni munkavégzés lehetősége a vészhelyzet megszűnését követően is nagyon sok munkahelyen megmaradt. Az oktatás terén a mérleg nyelve visszaállt a hagyományos oktatás irányába, de a digitális képzés lehetősége továbbra is megmaradt mint kiegészítő opció. A tavalyi évben kialakult chiphiány k
Az FTX kriptotőzsde létrehozott egy új, globális luxus partnerségek osztályt saját berkein belül. Az élére pedig Lauren Remington Plattot nevezte ki. Platt a Vensette nevű szépség- és divatvállalatot vitte sikerre, ügyfelei között ott van a Michael Kors és a Vogue is. „Örülünk, hogy Lauren csatlakozott az FTX-hez és, hogy ő vezeti majd a következő
Amióta február 24-én a hajnali órákban Oroszország megtámadta Ukrajnát, és megkezdte annak megszállását, özönlenek a háborúról készített, leginkább lakossági felvételek szinte az összes közösségi oldalon a YouTube-tól kezdve, a TikTok-on át az Instagrammig. Meglepően sokan keresgélnek például a következő címkékre: "ukrajna bombázása", "orosz ukrán
Varsóban traktorokkal tüntettek a lengyel gazdák az égbe szökő műtrágyaárak miatt, de a spanyol gazdák is az utcákra vonultak hangot adva elégedetlenségüknek.
Átadták az idei Highlights of Hungary elismeréseket. A legkiválóbb, legszeretnivalóbb és leginspirálóbb történetek seregszemléjén ebben az évben sem volt könnyű dolga a közönségnek, hiszen nekik kellett eldönteni, hogy melyik jelölt érdemli meg a legjobban a kétmillió forinttal járó fődíjat. Tavaly az Országos Mentőszolgálat kapta az elismerést, ak
Az offshore fogalmával gyakran lehet találkozni, azonban kevesen tudják, mi is ez vagy miért éri meg ez a cégalapítási forma. Ráadásul sok esetben negatív kontextusban jelenik meg a médiában, pedig alapvetően csak nemzetközi adózás lehetőségeit kiaknázó külföldi cégekről van szó, adóoptimalizálási céllal. És mindez nem összetévesztendő az adócsalás
A feltörekvő piaci devizák közül az Oroszországhoz, Ukrajnához közelebb lévő országok fizetőeszközeit jobban megviselte az invázió. A forint, a korona, a zloty 2-2,5 százalékkal gyengült pár nap alatt, ezzel szemben a szintén a feltörekvőpiaci devizák táborába tartozó brazil reál még erősödött is.
A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé, hogy a munkanélküliek száma 2022 januárjában 201 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 4,2 százalék, a 2021. november – 2022. januári időszakban a munkanélküliek átlagos létszáma 183 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt. Elemzők szerint a munkanélküliségi ráta emelkedésében szezonális o
1995-ben mindössze négy fővel indult az akkor még csak tervezéssel foglalkozó DVM Design Kft., amely mostanra egy 150 főt foglalkoztató, integrált építészeti és építőipari szolgáltatásokat kínáló vállalattá nőtte ki magát. Tavaly év elején a korábbi három DVM-es jogi entitás egyesült, az összeolvadással létrejött a DVM Group Kft., ami az első lépcs
Az e-kereskedelemtől kezdve a hibrid rendezvényeken át egészen az autóiparig minden szegmensben előretörtek a videós tartalmak, melyek kiemelkedő eredményekkel építik az ügyfélkapcsolatokat, mutatnak be szolgáltatásokat, termékeket vagy éppen erősítik a vállalati márkát. Sok helyen ütközik azonban nehézségekbe a tartalomgyártás idő vagy erőforrások
A korábbi évektől eltérően még február közepén is sok üvegház maradt üresen a Lea-völgyben. A zöldséghajtatók 60-70 százaléka még nem ültetett, mert úgy vélik, hogy az anyagilag nem éri meg, árulta el a helyi termelők egyesületének titkára.
Az Államadósság Kezelő Központ közzétette a mai állampapírpiaci referenciahozamait. A tegnap megállapított értékekhez képest újra emelkedtek a hozamok, immár 3 éves lejárattól felfelé minden referenciaérték 5% fölé került.
Tegnap nagy ütést kaptak azoknak a vállalatoknak a részvényei, amelyeknek van közvetlen vagy közvetett kitettségük Ukrajna vagy Oroszország felé. A magyar részvénypiacon is heves volt az esés, nagyot esett az OTP, a Waberer's és a Masterplast árfolyama is, de az orosz és ukrán kitettség nélküli vállalatok részvényárfolyama is alaposan lejjebb kerül
Ukrajnában élő informatikai szakembereknek kínál távmunkát az informatikai fejlesztésekkel foglalkozó magyar IT ügynökség, az INSPYRE. A #solidarITy nevű kezdeményezés célja, hogy stabil munkalehetőséggel segítse a háborúval és a gazdasági összeomlással is küzdő ukránokat és ukrajnai magyarokat.Csütörtök óta háború zajlik Magyarország szomszédjában
A Sanofi és a GSK bejelentette, hogy közös fehérjealapú vakcinájuk fázis 3 és megerősítő oltásról készített kutatási anyagát benyújta az amerikai és az európai gyógyszerfelügyeletnek az engedélyezési eljáráshoz. A tesztek eredményét is közölték, a vakcina ezek szerint 100%-osvédelmet nyújtott a súlyos lefolyású koronavírus-betegség ellen.
Az elmúlt hetekben jelentősen megnőtt a jogosulatlan adatszerzési és csalási kísérletek száma a digitális térben - írja közleményében a Magyar Bankszövetség. Mivel az elkövetési módok folyamatosan változnak, fontos, hogy minél hatékonyabban tudjunk védekezni a visszaélések ellen.
Nyertest hirdetett a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa egy budaörsi frekvencia pályázaton, a Hír TV-t és a Karc FM-et pedig rossz korhatár besorolás és sugárzási időpont miatt kapott büntetést. A Médiatanács döntése alapján a helyi vételkörzetű Budaörs 104,8 MHz frekvencia kereskedelmi jellegű használatára kiírt pályázati eljárás ny
A kézbesítési idő és a szállítási útvonalak lerövidítése, a központi óriásraktárakat felváltó kisebb depók, a vásárlók mind pontosabb tájékoztatása és a futárok magas szintű képzése – a mesterséges intelligencia alapú kiszállítási megoldásokat kínáló DoDo szakértői szerint ez az öt irány határozza meg a logisztikai fejlesztések jövőjét.
A világ egyik legnagyobb kriptotőzsdéje, a Coinbase csütörtökön a Ledger hardvertárca támogatásával bővítette nem letétkezelő böngészőalkalmazását, ezzel is tovább növelve
A kialakult külpolitikai helyzetben a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ) a lehető legnagyobb mértékű támogatással igyekszik segíteni érdekképviseletként – és a tagságot jelentő cégek munkaadókként is – a magyarországi atipikus munkaerőpiac nélkülözhetetlen részét képező ukrán munkavállalókat.
Kész delegációt küldeni Minszkbe Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajnával folytatandó tárgyalásra - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Az Egyesült Államokban januárban a vártnál nagyobb mértékben nőttek a személyes kiadások, a személyes jövedelmek pedig stagnáltak az előző három hónap növekedése után, míg a maginfláció 5,2% volt.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók száma az elmúlt 3 heti stagnálást követően mérsékelten csökkent, azonban a virológiai adatok azt mutatják, hogy az elmúlt héten tovább erősödött az influenzavírusok cirkulációja. Egy Bács-Kiskun megyei iskolában még egyfajta járványgóc is megfigyelhető volt.
Amellett, hogy mindenki aggódva tekint a tőlünk pár száz kilóméterre zajló háborús eseményekre, és szolidarít a helyi lakossággal, a konfliktusnak rengeteg aspektusa van, amiket fontos körbejárni. Ilyen többek között, az azonnali pénz- és tőkepiaci hatások mellett, az építőiparra váró bizonytalanság, akár bizonyos alapanyagokról legyen szó, akár a