2022. február 23. szerda

febr. 23
12:18
Hatalmas fekete medve tartja rettegésben a lakosságot (Magyar Mezőgazdaság)
Egy több mint 200 kilogrammos fekete medve befogására indítottak a kaliforniai hatóságok különleges akciót - írta a The Guardian.
febr. 23
12:24
Súlyos következményei lehetnek annak, ha a háború miatt befagy a gabonaexport (Agroinform)
Az emelkedő gabonaárak miatt eszkalálódhat a helyzet Észak-Afrikában és a Közel-Keleten, ami Európa számára is hatalmas kihívást jelent.
febr. 23
12:24
A Márkamonitor rádióműsor mai vendége Gajzágó György, a Kortárs Műgyűjtő Akadémia igazgatója. (Márkamonitor)
Gajzágó György iparművészettel foglalkozott, mielőtt komolyan érdekelni kezdte volna a kortárs művészet. Végigjárta a legfontosabb rendezvényeket az Art Baseltől a velencei Biennáléig, és arra a következetésre jutott, hogy a kortárs művészettel, a műgyűjtéssel itthon is érdeme lenne komolyabban foglalkozni.    Mai beszélgetésünk témája a kortárs mű
febr. 23
12:24
2016 óta nőtt a saját tulajdonú mezőgazdasági területek aránya (Agrofórum)
216 ezer gazdaság mintegy 4,9 millió hektáron gazdálkodott hazánkban 2020. június 1-jén Magyarországon. A mezőgazdasági terület 45 százalékát tulajdonosként, 50 százalékát bérlőként, 5 százalékát egyéb jogcímen (részes művelés, szívességi földhasználat) használták. A szántó esetében volt a legmagasabb (53 százalék) a bérelt területek aránya.
febr. 23
12:24
Ukrán válság - Megkezdődött a tartalékosok behívása (Növekedés)
Megkezdődött szerdán Ukrajnában a hadműveleti állományhoz tartozó tartalékosok behívása szolgálatra - közölte a szárazföldi fegyveres erők sajtószolgálata a Facebookon.
febr. 23
12:24
A posztszovjet államban az energiaválság ellenére dübörög a bitcoin bányászat (BitcoinBázis)
Grúziában a kriptovaluta bányászat az elmúlt években egyre nagyobb teret nyert, főként az alacsony adók, a megfizethető villamosenergia-árak, valamint a
febr. 23
12:24
A visszaeső újautó-eladások a lízingpiacot is kihívás elé állítják (Üzletem)
Nagy szerep hárul az olyan kedvező finanszírozási programokra, amilyen a vállalkozások számára elérhető Széchenyi Lízing GO! konstrukció.
febr. 23
12:30
Kitűzte az évet Airbus: ekkor szállhat fel az első hidrogén meghajtású gépe (Portfolio)
Az Airbus közölte, hogy az évtized közepére már tesztelné a hidrogén meghajtású technológiát egy módosított A380-as repülőgépen. A vállalat hosszú távú célja, hogy a kereskedelmi célú légi közlekedésben alacsonyabb károsanyag-kibocsátást érjen el - áll a CNBC cikkében.
febr. 23
12:30
Putyin: Olyan fegyvereket helyeztünk hadrendbe, amelyeknek nincs párjuk a világon (Növekedés)
Oroszország kész a nyílt és becsületes párbeszédre a nemzetközi ügyekben, mindemellett az állam legfontosabb feladata a védelmi képesség biztosítása marad - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a haza védelmezőjének napja elnevezésű ünnep alkalmából szerdán elmondott köszöntőjében.
febr. 23
12:36
Adatigény-cunamit hoz a zöld hitelezés (Portfolio)
Magyarország elkötelezte magát a klímasemlegesség mellett és ambiciózus fenntarthatósági célokkal rendelkezik. Ezek elérésében a bankok szerepe kiemelkedő lesz, ugyanis a hitelezés során kialakított finanszírozási feltételek mentén képesek befolyásolni a gazdasági szereplőket, hogy azok tevékenységüket a fenntarthatóság irányába tereljék. Az ESG sz
febr. 23
12:36
Európa egyik legnagyobb bogyósgyümölcs szaporítóanyag-előállítója fúzióval jön létre (Agrofórum)
Egyesül a két holland szaporítóanyag-előállító, a Het Broek Softfruit és a Van den Elzen Plants, ezzel Észak-Európa egyik legnagyobb „növényiskolája” jön létre.
febr. 23
12:36
Lesz mit megennie az inflációnak: csaknem 10 százalékkal nőttek a bérek (Bank360 blog)
Decemberben csak egy kicsit fékezett a béremelkedés, de így is 9,7 százalékkal voltak magasabbak az átlagkeresetek, mint egy éve. A közfoglalkoztatottak nélkül a bruttó átlagbér már átütötte a félmillió forintot. A növekedés nagyobb részét azonban elvitte az infláció, és még csak most jön a java.
febr. 23
12:36
MKT-rendezvény: Az arany ékszerek szerepe a háztartások likviditáskezelésében (Növekedés)
Karátos likviditásmenedzserek – az arany ékszerek szerepe a háztartások likviditáskezelésében. Ezzel a címmel jelent meg Gosztonyi Márton és Havran Dániel tanulmánya a közelmúltban a Közgazdasági Szemlében. A cikk apropóján a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) és a Közgazdasági Szemle közös, online szakmai rendezvényt szervez 2022. március 9-én, sz
febr. 23
12:48
Tárazzon be forintból, kilőttek az albérletárak! (Menedzsment Fórum)
A válság előtti magas szintre tértek vissza a lakásbérleti díjak és további drágulás lehet. Sovány vigasz, hogy az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is egyre többet kell fizetni a lakhatásért.
febr. 23
12:48
Nőttek tavaly decemberben a keresetek (ProfitLine)
A múlt év decemberében 9,7 százalékkal nőtt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó és kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkeresete az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagos bruttó kereset 492 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 504 700 forint, a nettó 327 700 forint volt - ismertette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
febr. 23
12:48
438 200 forint. Tudtad, hogy tavaly ennyi volt a bruttó átlagkereset az agráriumban? (Agroinform)
KSH: tavaly decemberben 9,7 százalékkal nőttek a keresetek.
febr. 23
12:48
“Miért rádió?” – iparági összefogást kezdeményez az Atmedia (Márkamonitor)
Ezidáig négy piaci szereplő összefogásából létrejött a „Miért Rádió” elnevezésű project, amely szakmai munkájához újabb piaci szereplők csatlakozása várható. A kezdeményezés célja, hogy piackutatások, esettanulmányok, nemzetközi trendek és hallgatottsági adatok alapján megmutassa a hirdetőknek és az ügynökségeknek a rádióban, mint marketingkommunik
febr. 23
12:48
MKT-konferencia: Vidékfejlesztés és demográfia (Növekedés)
Vidékfejlesztés és demográfia – ezzel a címmel szervez online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) Demográfiai, valamint Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Szakosztálya 2022. március 10-én, csütörtökön délután 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
febr. 23
12:54
A Ledger és a Coinbase egyesíti erőit (Kripto Akadémia)
A Coinbase Wallet böngészőbővítmény mostantól támogatja a Ledger hardver tárcát. Ez azt jelenti, hogy a Coinbase Wallet böngészőbővítmény használata egy további biztonsági réteggel is bővült. A kriptovaluták világába való belépés és befektetés egyik legfontosabb momentuma a privátkulcsok biztonságos tárolása. Ebből a szempontból teljesen mindegy, h
febr. 23
12:54
A 40 százalékos adó veszélye: katások kapcsoltsága. Példákkal (Adózóna)
A katásoknak sok egyéb mellett tisztában kell lenniük a társasági adóról szóló törvény kapcsoltságra vonatkozó rendelkezéseivel is, hogy ne fussanak bele a 40 százalékos adózásba. Példákkal illusztráljuk, mi mindenre kell ügyelniük.
febr. 23
13:00
Olyan dolog fenyegeti a magyar gazdaságot, amit mindenki el akar kerülni (Privátbankár)
Ár-bér spirál - ez az, amit minden jegybank és kormány szívesen elkerülne, és ami egyre inkább fenyegeti a magyar gazdaságot. A szakértők a keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak, a növekvő bérköltségek pedig áremelésre késztetik a vállalkozásokat, amit a jelentős költségvetési kifizetésekkel támogatott fogyasztók el is fogadnak - ez pedig
febr. 23
13:00
Az oroszokat le akarják kapcsolni a nemzetközi pénzügyi rendszerről - Mit jelent ez? (Növekedés)
Ha ténylegesen elindulna az orosz-ukrán háború, Moszkva egészen biztosan soha nem látott szankciókra számíthat. De azért ne értékeljük túl a fejlett világ eszközrendszerét. Ha Oroszországot ki is zárják a nemzetközi utalásokat működtető SWIFT-rendszerből, attól még nem lenne könnyű kivéreztetni Vlagyimir Putyin birodalmát.
febr. 23
13:00
Felértékelődik hamarosan a falugazdászhálózat (Agrárágazat)
A pályázati dömpingben többmilliárd forintot osztanak szét a gazdászok között, a mi stratégiánk már Brüsszelben van.
febr. 23
13:00
Levezetésképp egy kis irodai munka a műtrágyaszórás után (Mezőhír)
A tervszerű tápanyag-gazdálkodást bizonyítania kell annak, aki bioüzemanyag-gyárnak, biomasszaerőműnek szállít be.
febr. 23
13:03
Jelentősen csökkent az Aston Martin vesztesége (TőzsdeFórum)
Jelentősen csökkent az Aston Martin brit luxusautó gyártó vesztesége 2021-ben a megelőző évhez képest részben eladásainak a növekedésére. A cég szerdán bizakodóan vélekedett az idei évről, amikor több új, nagyobb nyereséggel értékesíthető modellt vezet be a piacra és átfogó áremelést hajt végre.
febr. 23
13:06
Könnyen a NAV honlapjára kerülhetnek a cégek (Piac és Profit)
Február elsejétől fontos szabályozás lépett életbe, amely lényegében a vállalkozások tulajdonosi körében bekövetkezett változások rendszeres monitorozására sarkallja a cégeket. Amennyiben ezt elmulasztják, könnyen a NAV honlapjára kerülhetnek, ahol az adóhatóság közzéteszi az érintett szervezet nevét és adószámát, tehát egyfajta „fekete listát” áll
febr. 23
13:06
SimpleFx: akár 150 dollár értékű bónusz jár az Ethereum befizetésért (Kripto Akadémia)
A SimpleFX-en akár 150 dollár értékű bónuszt szerezhetnek, akik etherrel fizetnek be a számlájukra. A kereskedésre használható ajándék megszerzéséhez nincs más dolgod, mint ellátogatni a SimpleFX-re (ahol ha még nincs fiókod, egy email cím megadásával létrehozhatsz egyet), majd befizetni az itt található ETH címre. A bónuszt a beérkezést követően a
febr. 23
13:06
Itt vannak a hazai tőzsdei legek, újra a legjobbakat díjazta a BÉT (Portfolio)
Idén is megrendezte a Budapesti Értéktőzsde a tőkepiac kiemelkedő teljesítményeit díjazó gáláját, a BÉT Legeket. A több mint két évtizedes múlttal rendelkező eseményre a BÉT új székházában került sor. A rendezvényt Patai Mihálynak, a Magyar Nemzeti Bank alelnökének, a BÉT elnökének beszéde nyitotta. A BÉT Legek megrendezésével, illetve a díjak odaí
febr. 23
13:06
A keresetek emelkedésének gyorsulására számítanak az elemzők (hirado.hu)
A béremelésekkel a klasszikus ár-bér spirál alakulhat ki, ami megnövelheti az inflációt.
febr. 23
13:06
Väderstad: új vezérigazgató és új elnök az igazgatótanács élén (Agrofórum)
A Väderstad, a világ egyik vezető vállalata a talajművelés és a vetés területén, februárban új vezérigazgatót és új elnököt köszönt az igazgatótanács élén. A Väderstad alapítójának, Rune Starknak az unokája, Henrik Gilstring veszi át az vezérigazgatói posztot, ezzel egyidejűleg Mikael Jonson lesz a vállalat igazgatótanácsának új elnöke.
febr. 23
13:06
Infláció az EU-ban: az elsők között a januári magyar adat (Üzletem)
A decemberi 5,3 százalék után januárban 5,6 százalékos volt az átlagos infláció az Európai Unióban – tájékoztatott az Eurostat.
febr. 23
13:18
Kína: az USA félelmet kelt, Putyinnak joga van a „biztonsági intézkedésekhez” (Menedzsment Fórum)
Ukrajna és Tajvan ügyében kiállnak egymás mellett.
febr. 23
13:18
A régió meghatározó agrárfókuszú egyetemévé akar válni a Mate (ProfitLine)
Közép-Európa meghatározó agrárfókuszú egyetemévé szeretne válni a gödöllői székhelyű Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) - mondta az egy éve alakult felsőoktatási intézmény rektora a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szerdán.
febr. 23
13:18
Három hetük maradt a dolgozóknak a NAV-ot értesíteni erről: ha elmulasztják, személyesen kell bemenniük (Pénzcentrum)
Akinek még nincs KAÜ-azonosítója (ügyfélkapu, elektronikus személyi igazolvány telefonos azonosítás, arcképes azonosítás), és nem is szeretne ezzel a lehetőséggel élni, az az idén is kérheti a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) szja-bevallási tervezetének postázását. Ehhez nem kell mást tennie, mint az adóazonosító jelét és a születési dátumát tar
febr. 23
13:18
Megszületett a döntés: indiai és kínai vakcinával már lehet utazni Európába, a Szputyik marad tiltólistás (Portfolio)
Megállapodtak az Európai Unió tagállamai, hogy a jövőben az összes WHO által jóváhagyott vakcinával be lehet utazni a kontinensre – írja a Reuters. Az eddigiek mellé így egy indiai és két kínai vakcina is felkerül a listára, az orosz Szputyikra viszont még mindig várni kell.
febr. 23
13:18
Majdnem tíz százalékkal nőtt tavaly az átlagkereset (Demokrata)
Decemberben a várakozásoknak megfelelően alig változott a keresetek növekedési üteme.
febr. 23
13:20
Összefogtak a Wall Street nagyjai: így változtatnák meg a befektetéseket (Portfolio)
A Wall Street-i nagybankok - köztük a BlackRock, a Morgan Stanley és a State Street - egy új, az iCapital által vezetett konzorciumot támogatnak, amely egy elosztott főkönyvi alapú rendszert fejleszt az alternatív befektetések kezeléséhez.
febr. 23
13:24
Polgári engedetlenség: Orbán Viktor volt gimnáziuma és elitiskolák lázadtak fel (Portfolio)
Egyre több iskola csatlakozik a polgári engedetlenségi akcióhoz, amely azt követően kezdődött, hogy a kormány egy rendelettel gyakorlatilag ellehetetlenítette a sztrájkot.
febr. 23
13:24
Britney Spears 15 millió dollárt kap egy könyvkiadótól (Márkamonitor)
A megállapodást az elmúlt hónapokban kötötték – értesült a Deadline.com a résztvevőkhöz közeli forrásokból. A 15 millió dolláros összegről a Page Six írt először, a lap szerint a könyv az énekesnő szakmai és magánéletéről is szólni fog.   Novemberben egy Los Angeles-i bíróság megszüntette a negyvenéves Spears 13 éven át tartó gondnokságát, így az é
febr. 23
13:24
Tavaszváró munkák a kiskertben (Agrofórum)
Most már a napközbeni hőmérséklet arra sarkall minket, hogy többet legyünk a kiskertben. Nézzük is sorba, milyen teendőink lehetnek február végén.
febr. 23
13:24
Rádiós iparági összefogás indult (MMonline)
Négy piaci szereplő összefogásából létrejött a „Miért Rádió” elnevezésű projekt, amely szakmai munkájához újabb piaci szereplők csatlakozása várható. A kezdeményezés célja, hogy piackutatások, esettanulmányok, nemzetközi trendek és hallgatottsági adatok alapján megmutassa a hirdetőknek és az ügynökségeknek a rádióban, mint marketingkommunikációs cs
febr. 23
13:24
Már 108 hónapja folyamatosan emelkednek a bérek Magyarországon (Demokrata)
Bodó Sándor államtitkár hozzátette, hogy tavaly 7,1 százalékos volt a gazdasági növekedés.
febr. 23
13:24
Német gazdasági miniszter: biztosított Németország földgázellátása (Növekedés)
Nem okoz bajt Németországban az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének felfüggesztése, a kormány gondoskodott az ellátás biztonságáról - mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy interjúban.
febr. 23
13:24
Magyar sertéshúst kínálnak a hazai üzletláncok (Magyar Mezőgazdaság)
Három hazai kiskereskedelmi lánc, a CBA, a Coop és a Reál is kiáll a hazai sertéságazat mellett, ezért az üzleteikben a továbbiakban magyar termelésből származó friss sertéshúst kínálnak – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
febr. 23
13:36
Koronavírus: a szennyvízadatok is a járvány visszaszorulását jelzik (Portfolio)
A 7. héten a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja országos átlagban az előző hetekhez képest enyhén csökkenő tendenciát mutat. "Ez is arra utal, hogy süllyedőben a járvány ötödik hulláma" – olvasható a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szokásos heti tájékoztatójában.
febr. 23
13:36
A Puma ENS domainjével belépett a metaverzumba (BitcoinBázis)
A népszerű sportcég hozzáadta az ENS domain nevet az egyre növekvő NFT gyűjteményéhez, ezzel megtéve azt, amit versenytársai, a Nike
febr. 23
13:42
A csehek már további inflációs hatástól félnek az orosz-ukrán háború miatt (Portfolio)
Inflációnövelő hatása lesz Csehországban az orosz-ukrán konfliktusnak - vélekedett Jirí Rusnok, a cseh jegybank kormányzója szerdán a Rádió Plus közszolgálati hírrádiónak nyilatkozva.
febr. 23
13:54
Újabb béremelés a Magyar Postánál (hirado.hu)
Idén 13 milliárd forintot meghaladó összeget fordít idén az alapbérek fejlesztésére az állami cég.
febr. 23
13:54
Újrahasznosított műanyagokkal zöldít a TotalEnergies (MMonline)
A TotalEnergies és a Plastic Omnium stratégiai partnerséget írt alá, amelynek köszönhetően, mostantól közös erővel fejlesztik és tervezik az új, újrahasznosított polipropilénből készült műanyagokat. A vállalatok ezzel az együttes fellépéssel kívánnak megfelelni az autóiparra vonatkozó szigorú esztétikai és biztonsági előírásoknak. A TotalEnergies é
febr. 23
14:00
Koronavírus: mit mutatnak a szennyvízadatok? (Piac és Profit)
Továbbra is terjed a vírus, de biztatóak az adatok.

Keresés