2022. február 1. napjától fontos szabályozás lépett életbe, amely lényegében a vállalkozások tulajdonosi körében bekövetkezett változások rendszeres monitorozására sarkallja a cégeket. Amennyiben ezt elmulasztják, könnyen a NAV honlapjára kerülhetnek, ahol az adóhatóság közzéteszi az érintett szervezet nevét és adószámát, tehát egyfajta „fekete lis
Komoly meglepetést okozott Virág Barnabás azzal, hogy az infláció további emelkedésére figyelmeztetett, elmondása szerint a februári áremelkedés „meghaladhatja a 8%-ot, de akár a 8,5%-ot is megközelítheti”. Korábban senki nem számított erre, így az elemzők pályáját is átírhatja a bejelentés.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden ismét fél százalékkal emelte az alapkamatot, ami így már 3,4 százalékos értéket tesz ki holnaptól - derült ki a Monetáris Tanács februári kamatdöntő ülését követően.
Áfa-csökkentéssel is ösztönözné a biogazdálkodás nagyobb térnyerését a németországi ökológiai gazdálkodás ernyőszervezete, a BÖLW. Az ökológiai gazdálkodás nem jár negatív környezeti következményekkel, ezt lehetne ilyen módon is figyelembe venni – fogalmaznak.
2010 óta másfélszeresére nőtt a gyorsforgalmi úthálózat hossza – jelentette ki Varga Mihály az M4-es autóút Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadó ünnepségén.
Az Európai Unió készen áll arra, hogy szélesebb körű politikai és gazdasági szankciókat fogadjon el Oroszországgal szemben. Hamarosan korlátozó intézkedésekkel válaszol a délkelet-ukrajnai szakadár tartományok önállósága jogsértő orosz elismerésére.
Az ÉVOSZ ajánlása szerint 2022-ben 11,9 százalékkal 5070 forintra nőhet az áfa nélküli minimális rezsióradíj az építőiparban. Az ágazatban dolgozó vállalkozások valójában már most is jóval magasabb díjjal dolgoznak.
Az orosz külügyminisztérium szerint a radikális ukrán nacionalisták dicsőítik a nácikat és NATO hídfőállást akarnak csinálni az országukból Oroszország ellen.
Amióta a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is széles körben elterjedt az otthoni munkavégzés, sorra merülnek fel olyan munkaügyi kérdések, amelyeket a jelenleg hatályban lévő magyar jogszabályok ellentmondásosan vagy egyáltalán nem tárgyalnak. Olyan hétköznapi kérdések okozhatnak problémát, mint például, hogy szolgálati útnak számít-e otthon
A januári 7,9 százalék után akár 8,5 százalék is lehet februárban az infláció – árulta el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke mai sajtótájékoztatóján. Ennek okai között azonban Virág Barnabás alapvetően külső tényezőket említett, a kormányzati pénzosztogatás hatására vonatkozó kérdésre azt mondta, azokat nehéz mérni valós időben.
20 évre szóló stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött a Cig Pannónia Csoport a Magyar Bankholdinghoz tartozó bankokkal, az Mkb Bank Nyrt.-vel, a Takarékbank Zrt.-vel és a Budapest Bank Zrt.-vel, ezzel Magyarország legnagyobb biztosításértékesítési hálózata jött létre.
Amióta a koronavírus-járvány miatt Magyarországon is széles körben elterjedt az otthoni munkavégzés, sorra merülnek fel olyan munkaügyi kérdések, amelyeket a jelenleg hatályban lévő magyar jogszabályok ellentmondásosan vagy egyáltalán nem tárgyalnak. Olyan hétköznapi kérdések okozhatnak problémát, mint például, hogy szolgálati útnak számít-e otthon
A 8,5 százalékos februári inflációs prognózisának okai között Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke alapvetően külső tényezőket említett, a kormányzati pénzosztogatás hatására nem tért ki.
Több felületen is elérhető és hallgatható a Hektár, az Agrofórum iránymutató podcast műsora, amelyben hónapról hónapról érdekes beszélgetésekkel, szakmázgatásokkal készülünk növényvédelemről, traktorokról, tápanyag-utánpótlásról, agrár-környezetgazdálkodásról.
A Honey Bee Coalition elnevezésű amerikai szervezet az USA mezőgazdasági minisztériumával (Usda), illetve a Mezőgazdasági Kutatószolgálat (ARS) méhtenyésztő, genetikai és élettani laboratóriumával egyetemben olyan kísérleti vállalkozásba kezdett, amely a Varroa atka (Varroa destructor) amitrázrezisztenciájának felmérésére irányult.
14,7 millió hektárnyi területet használtak biogazdálkodásra az Európai Unióban 2020-ban, ez a teljes mezőgazdasági hasznosítású terület 9,1 százaléka – tájékoztatott az Eurostat.
A nap elején pánikszerű eladásokat lehetett látni a magyar tőzsdén, az OTP közel 10 százalékos, a BUX pedig közel 7 százalékos mínuszban járt reggel, majd a nemzetközi hangulatjavulással együtt a magyar tőzsde elkezdte ledolgozni a kezdeti mínuszokat és végül csak kisebb eséssel zárt.
Újabb "unokás csalók" kerültek rendőrkézre, ezúttal az írországi Dublinban - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kedden a police.hu oldalon.
A Terrorelhárítási Központ (TEK) nem maradhat meg a jelenlegi formájában, szervezeti egységként vissza kell integrálni az Országos Rendőr-főkapitányságba (ORFK) - ismertette az ellenzéki pártok kormányváltás utáni elképzelését Siófok polgármestere.
Jóváhagyták a kormánypártok, hogy Romániában ideiglenesen a felére csökkentsék az üzemanyagokra kivetett jövedéki adót – jelentette be Adrian Caciu pénzügyminiszter.
A várakozásoknak megfelelt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi döntése, a jegybanki politikában változást az újabb inflációs jelentés megjelenése hozhat - írták elemzők az MTI-nek eljuttatott kommentárjukban.
Kicsi az ukrán leányvállalat súlya a Masterplast bevételében és eredményeiben, így az orosz-ukrán helyzet nincs hatással a csoportszintű számokra, de a vállalat kidolgozott egy vészforgatókönyvet arra az esetre, ha eszkalálódna a konfliktus - mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke a Portfolio-nak.
A most elismert szakadár területek, a Donyecki Népköztársaság és a Luhanszki Népköztársaság még 2014-ben vonták ki magukat az ukrán fennhatóság alól, azonban egészen tegnapig még Oroszország sem ismerte el a függetlenségüket hivatalosan. Mi lesz most?
"Az orosz gazdaság teljességgel világgazdasági szempontból teljességgel jelentéktelen, kivéve az olaját és a földgázt" - mondja Jason Furman harvardi közgazdász, Obama elnök korábbi tanácsadója. Furman ezen kívül Oroszországot egy nagy benzinkúthoz hasonlította.
A növények megfelelő életműködésének egyik legfontosabb feltétele, hogy hosszan tartó és kiugró veszteség nélkül tudják tartani a vízmérleget, azaz a vízfelvétel és a vízfogyasztás közötti egyensúlyt. A növényekben a vízmozgás ingadozik, hol többlet, hol hiány tapasztalható. Az utóbbi esetben többet párologtatnak, mint amennyit fel tudnak venni.
A Kanadai Királyi Lovasrendőrség (RCMP) azt vizsgálja, hogy a Coinbase és a Kraken kriptotőzsdék vezérigazgatói megsértették-e a kanadai Szabadságkonvoj tüntetőinek
A Daytrip cseh privátsofőr-szolgáltatási platform 6,1 millió eurós befektetést kapott a budapesti székhelyű kockázati tőkebefektető Euroventurestől, illetve részt vettek benne meglévő befektetői, a J&T Ventures, a Nation 1 VC, és a Pale Fire Capital is - közölte az Euroventures az MTI-vel kedden.
Rendeletben nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány az Antenna Hungária és a 4iG összefonódását – derül ki a Magyar Közlönyből. Ez azt jelenti, hogy az ügyletet nem vizsgálhatja a Gazdasági versenyhivatal.
Két zalaszentgróti fiatalember a rendszerváltás után kukoricapattogtatással indította el vállalkozói karrierjét. Érdekes életút: kezdetben mindent elvállaltak – üvegezéstől a koporsókészítésig. Később minőségi nyílászárók és egyedi bútorok gyártásával foglalkozó, nemzetközi piacra is dolgozó középvállalkozássá váltak. Bors Attila mostanra eljutott
Glósz Viktor személyében februártól új vezető erősíti a CIB Bank faktoring területét. A globális szinten is jelentős tapasztalatokkal rendelkező szakember fő feladata a CIB Bank faktoringpiacon képviselt súlyának növelése lesz.
A szlovén parlament kedden megszavazta az energiaár-emelkedés háztartásokra gyakorolt negatív hatásának enyhítését célzó intézkedéscsomagot - közölte a szlovén közszolgálati televízió (RTV).
Januárban 151,3 milliárd forintos többlettel zárt az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere. A bevételek 519,8 milliárd forinttal, 23,1 százalékkal, a kiadások 567,3 milliárd forinttal, 27,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit - jelentette részletes tájékoztatójában kedden a Pénzügyminisztérium (PM).
Az Apple alkalmazásboltjában az első helyre rakétázott Donald Trump volt amerikai elnök új közösségi oldala, a Truth Social. Kedden az oldal mögött álló gyakorlatilag üres cég részvényei több mint 10%-os emelkedést mutattak a hírre – írja a Reuters.