Idén ősszel tervezi megnyitni második raktárát a Kifli.hu. Ezzel újabb területekre kezdődik majd meg a kiszállítás, az ehhez szükséges munkaerő toborzása már el is kezdődött. Az anyacég szerepét betöltő Rohlik Csoport pedig ma bejelentette, hogy a Knuspr.de szolgáltatásait a Rajna-Majna Metropolisz Régióban is elindította, és friss és kiváló minősé
Újabb tanulmány látott napvilágot, amely összefüggést talált a D-vitamin szintje és a súlyos tünetek kialakulása között koronavírus-fertőzés esetén – írja a Psychology Today. A friss izraeli kutatás szerint a korábban feltételezettnél jóval magasabb vitaminszint szükséges és ezt nem feltétlenül lehet csak az étrenddel elérni, főleg ott, ahol nincs
Sztrájkbizottságot alakítanak a Mol Nyrt.-nél működő szakszervezetek, mert a munkáltató egyoldalú bérfejlesztést hajt végre, amit a dolgozók nem fogadnak el; a szakszervezetek demonstráció szervezését is megkezdték - közölték az olajipari vállalatnál működő munkavállalói érdekképviseletek
A JPMorgan belépett a metaverzumba, és ezzel az első bankká vált, amely fiókot nyitott a Decentraland virtuális világában. A fiókban még egy tigrissel is találkozhatnak a felhasználók. Természetesen csak virtuálissal.
Mivel közeledünk a tél végéhez, illetve mivel a főbb LNG-szállítók képesek plusz gázt küldeni, ezért az Európai Unió most már kibírná súlyosabb zavarok nélkül, ha részlegesen elzárnák az oroszok a gázcsapokat – gyakorlatilag ezt jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban kedd éjjel. Mindez abból a szempontból nem
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette a román alkotmánybíróság kedden azt a 2020 novemberében elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely jogalapot teremtett a hatóságoknak a kültéri maszkviselés kötelezővé tételére.
Az Európai Központi Bank az év második felében emelni fogja a betéti kamatot, nem várja meg vele 2023-at - derül ki a Reuters elemzői körkérdéséből. A közgazdászok egyben felfelé módosították az idei inflációs előrejelzéseiket, de egyetértenek abban, hogy az infláció az első negyedévben tetőzik, jövőre pedig a jegybanki cél alá süllyed.
Az aktuális probléma megoldása végett sokszor veszem fel a rövid távú problémamegoldó box kesztyűt – mondta az Üzletemnek Hetényi Márk, az R34DY Zrt. társalapító-CEO-ja és a MaxWhere CEO-ja.
Kína és az Egyesült Államok egyre inkább eltérő monetáris politikája a külföldi pénzbeáramlás mérséklésével hozzájárulhat a jüan túlzott erősödésének kordában tartásához - jelentette ki szerdán a kínai devizafelügyelet fizetési mérleg osztályának egykori vezetője. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a kínai, kifejezetten laza, hitelösztönző monetári
Egyre kiemeltebb szerepet kap a fogyasztóvédelem európai szinten: az Omnibusz Irányelv célja a meglévő fogyasztóvédelmi szabályok korszerűsítése és az uniós fogyasztóvédelmi jog kiigazítása. Az irányelv rendelkezéseit átültető magyar szabályok 2022 májusában lépnek hatályba, számos új fogalom kerül bevezetésre, egy sor olyan tisztázó szabályt kell
Josh Gottheimer New Jersey-i képviselő kedden mutatta be a stabilcoinokat célzó törvénytervezet korai változatát. Gottheimer hivatala által közzétett tervezet azt javasolja, hogy bizonyos digitális valutákat “minősített” stabilcoinokként határozzanak meg, ha azok egy az egyben beválthatók amerikai dollárra. A minősített stabilcoinokat vagy egy szöv
Az alkoholszondás vizsgálattal érintett munkavállaló árukiadó munkakörben dolgozott. A szúrópróbaszerű ellenőrzések alkalmával egy alkalommal az ellenőrzés pozitív eredményt mutatott, mely azonban nem volt teljes mértékben meggyőző. Ezt követően a munkáltató a munkavállalóval egyeztetett, ám végül a munkaviszonyát nem szüntette meg. A munkavállaló
Az eMAG-Extreme Digital négy kategóriában tapasztalta az eladások növekedését a gyermeket nevelő családoknak járó személyijövedelemadó-visszatérítések folyósítása nyomán. A háztartási gépek, számítógépek, mobiltelefonok és lakberendezési cikkek forgalma ugrott meg jelentősen a hibrid modellben működő online kereskedésnél.Bár a Nemzeti Adó- és Vámhi
Ha katás egyéni vállalkozónak olyan kifizetőtől származik 3 millió forint feletti bevétele, akinek nem kell 40 százalékos adót fizetnie, akkor azt hogyan szerepeltesse a vállalkozó a bevallásában? Fel kell-e valahol tüntetni az önfoglalkoztatók kompenzációs támogatását? Olvasói kérdésre Szipszer Tamás adószakértő válaszolt.
8883 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 730 366 nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 97 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 42 851 emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 478 480 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 209 035 főre csökkent. 5166 koronavírusos beteget ápo
A geopolitikai feszültségek enyhülése mellett jó hangulatban indult a kereskedés a magyar tőzsdén, elsősorban az OTP és a Richter teljesítenek jó a kereskedés első perceiben.
Kína együtt fog működni az ázsiai országokkal a helyi devizák kereskedelmi és beruházási célú használatában - jelentette be szerdán Ji Kang. A kínai központi bank kormányzója a G20-ak rendezvényén Indonéziában arról beszélt, hogy a helyi devizák ilyen célú használata erősíti a regionális gazdaság ellenállóképességét, és pénzügyi védőhálót nyújt a k
Befejeződött a családi adóvisszatérítés első körének a kiutalása – tudatta a Pénzügyminisztérium (PM). Aki eddig nem kapott vissza pénzt, az legkorábban márciusban juthat plusz összeghez az adóbevallása segítségével.
Az Energy Observer Developments (EODev) nevű francia startup, amelynek mára egyik fő részvényese a Toyota, már megalakulása óta feszegeti a tengeri széndioxid-mentesítés határait: miután a Toyota segítségével kifejlesztett egy Energy Observernek elnevezett önellátó kísérleti hajót az első teljes hidrogénlánccal, amely képes saját hidrogént termelni
A bitcoint nagyon sokan az évtized legjobb befektetésének tartják, ennek köszönhetően pedig egyre többen vásárolnak a népszerű kriptovalutából. Az elmúlt
A Publicis Groupe magyar, cseh és lengyel szakértői központjait egyesítő Le Pont kreatív vezetői feladatait 2022 februárjától Jerker Fagerström látja el, aki emellett megtartja kreatív vezetői pozícióját a Publicis Groupe Nordicsnál is. A szakember korábban a szintén a Publicis Groupe-hoz tartozó stockholmi Saatchi & Saatchi iroda alapító partnere
A kormány az idei évre is meghosszabbította azt az intézkedését, amivel csökkenti a kis- és középvállalkozások helyi iparűzési adóját. Az érdekes szabályok azonban idén is a részletekben rejlenek – véli a Niveus Consulting Group.
Elutasította Magyarország és Lengyelország felperesi keresetét az Európai Bíróság a jogállamisági rendelettel kapcsolatos perben – mondta ki szerda reggel, első alkalommal élőben közvetített ítéletében az EU legfelsőbb jogi fórumának elnöke. Az ítélet nem meglepő annak tükrében, hogy a bíróság főtanácsnoka már december 2-án ugyanerre, azaz a kerese
Amíg a hitelek kamatai folyamatosan követik a jegybanki emeléseket, a banki betéteknél nem látszik ilyen igazodás. Így aztán hiába tart egyre több pénzt bankban a lakosság, a hatalmas vagyon csak veszít a reálértékéből. A nem túl népszerű lekötött bankbetéteknél már megindult ugyan a kamatok emelkedése, de ezek még mindig fényévnyire vannak az infl
Hiába Magyarország és Lengyelország tiltakozása, az Európai Bizottság a jövőben az uniós források felfüggesztésével vagy csökkentésével is sújthatja a tagországokat. A cikket frissítjük a reakciókkal.
Napi Megtorpant a Richter négy napja tartó gyengülése, a 7850-8000 forintos zónában próbálhatja megvetni a lábát az árfolyam a folytatásban. Technikai szempontból továbbra is jelentős ez a szint, elesése nagyot rontana a rövid- és középtávú várakozásokon. A következő napokban minimum a bázisépítés lenne bullish szempontból elvárható a papírtól a tá
Napi Emelkedéssel próbálkozott az OTP árfolyama a keddi kereskedésben, 20 napos mozgóátlagát tudta megközelíteni, mielőtt lefordulva visszatért a megelőző nap záró értéke alá 17355 forinthoz. Egyelőre még látszik az eladók jelenléte a papírban, a 17000 forintos lélektani szint és a fölötte húzódó 200 napos mozgóátlag érdemi támasz a napos grafikono