A csökkenő járványmutatók ellenére életbe lépett az ötven év felettiek munkavégzésére vonatkozó rendelkezés, miszerint kizárólag emlékeztető oltással dolgozhatnak az állami és a magán ágazatokban egyaránt.
A Standard & Poor's stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a pénzügyminiszter.
Bár a jelek szerint a 2020-as mélypont után kezd magához térni újra a nyelvoktatási piac, hiszen tavaly jóval többen nyelvvizsgáztak, mint egy évvel korábban. De még mindig közel se annyian, mint a pandémia előtt. Ennek pedig nem a lezárások és a vírus az oka, hiszen a kormány nyelvvizsga-amnesztiája hatalmas csapást mért a piacra.
A tisztifőorvos Facebook-oldalának bejegyzése szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja továbbra is stagnál. A szennyvízadatok összhangban vannak tehát azzal a megállapításunkkal, hogy az esetszámok alapján bekövetkezhetett a jelenlegi járványhullám tetőzése Magyarországon.
Az infláció magas januári értéke a jegybankot is meglepte, ugyanakkor nem hazai, hanem nemzetközi jelenségről van szó. Az MNB a jövőben is folytatja a kamatemelést, és elvárja, hogy a bankok ezt a betéti kamatoknál érvényesítsék.
A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható, kérjük ismételje meg hívását később – ez az üzenet hallható cikkünk megjelenésének idejében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal információs vonalának tárcsázásakor. A NAV nem tett közzé tájékoztatást a hibáról.
Az elmúlt év utolsó hónapjában gyorsulva folytatódott az építőipari termelés növekedése, így decemberben a kibocsátás volumene a nyers adatok szerint már 29%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, az év egészében pedig 13,3%-kal múlta felül a 2020. évi alacsony bázist – derül ki a KSH ma közzétett friss adataiból.
A tisztifőorvos Facebook-oldalának bejegyzése szerint a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja továbbra is stagnál. A szennyvízadatok összhangban vannak tehát azzal a megállapításunkkal, hogy az esetszámok alapján bekövetkezhetett a jelenlegi járványhullám tetőzése Magyarországon.
A piacon elsőként készít ügyfélprofilt a SentiOne. Az Ideal Customer Profile egy olyan funkció, amellyel egy márka az online listening eredményeit, valamint a saját közösségi média követőire vonatkozó információkat felhasználva azonnal megállapíthatja, hogy statisztikailag milyen az átlagos ügyfele: hány éves, honnan származik, milyen nyelvet beszé
Nő az inflációs nyomás az amerikai gazdaságban, az áremelkedés mértéke januárban elérte a 7,5%. Erre 1982 óta nem volt példa. Az inflációs nyomás ugyanakkor még egy jó ideig nem enyhülhet Larry Summers egykori pénzügyminiszter szerint, aki már tavaly év elején is felhívta a figyelmet a veszélyre. Summers szerint ugyanis a munkaerőpiac sokkal feszes
Egy időben, egy helyszínen minden, ami e-sport: amatőr játékosoknak, versenyzőknek, a kikapcsolódásra és a gaminggel, e-sporttal megismerkedni vágyó látogatóknak. 2022. február 18 – április 2 között középpontban Magyarország nagyvárosai.A játékipar rugalmassága és innovációja a világjárvány alatt is töretlenül folytatódik. A technológiai újdonságok
Tőkejövedelmet 2020-ban csaknem 266 ezer magánszemély vallott be, ami közel 40 ezer fővel alacsonyabb, mint egy évvel azelőtt – közölte a GKI a NAV adataira hivatkozva.
Ideje ledönteni a magyar alapítók előtt álló akadályokat! Vendégszerzőnk a legfejlettebb startup ökoszisztémának számító Szilícium-völgyből tette át székhelyét a régiós startup-nagyhatalmi státuszra törő Magyarországra. Már pontosan látja, milyen akadályok nehezítik a magyar alapítók dolgát, de megoldást is ajánl ezekre.
A román növekedés úgy lelassult, hogy a bruttó belföldi termék (GDP) még esett is a negyedik negyedévben az előzőhöz képest, a cseh éves bővülés már korábban, a szlovák pedig még jobban.
A román növekedés úgy lelassult, hogy a bruttó belföldi termék (GDP) még esett is a negyedik negyedévben az előzőhöz képest, a cseh éves bővülés már korábban, a szlovák pedig még jobban.
A Duna House becslése szerint az új év első hónapjában, erős érdeklődés mellett 10 815 darab ingatlantranzakció realizálódott. Ugyan 2021 januárjához képest 3%-os korrekciót mutat, a 2020-as adatokhoz viszonyítva 9%-kal nagyobb forgalom generálódott. A Duna House keresletindexe jelenleg 96 ponton áll, ami ugyan alacsonyabb érdeklődést mutat, mint t
A Volkswagen konszern Audi márkája és kínai állami tulajdonú partnere, a FAW Group megkapta az engedélyt közös vállalatuk elektromos járműveket gyártó üzemének 3,3 milliárd dolláros beruházására - derül ki a kínai kormány közleményéből.
A legismertebb olaszországi műemlékek és helyszínek borultak sötétségbe a polgármesterek kezdeményezésére, akik a közvilágítás lekapcsolásával kívánták felhívni a figyelmet az energiaárak emelkedése teremtette vészhelyzetre - számolt be a La Repubblica napilap.
A kohéziós politika önmagában nem képes összetartó gazdaságokat és társadalmakat biztosítani. Más európai és nemzeti szakpolitikáknak is mérlegelniük kell regionális hatásaikat. Más szóval minden releváns szakpolitikába be kell építeni a regionális szempontú vizsgálatot és a „ne árts a kohéziónak” elvet. A legfontosabb politikai döntések túl hosszú
A nagykanizsai Sakk Klub közel egy évszázados hagyományát kívánja újraéleszteni a finn TUXERA. A multinacionális szoftvercég névadó szponzorként száll partiba, hogy a minőségi sakkozás feltételeit javítsa, ezzel segítve lokálisan és országosan a tehetséggondozást, a nemzetközi körforgásban való részvételt és nem utolsó sorban a tehetségek felkutatá
A vártnál erősebb negyedik negyedéves GDP-adatok miatt az elemzők felfelé módosítják a 2022-es növekedési várakozásaikat. A gyors növekedés és a magas infláció miatt az MNB-nek feltehetően még több kamatemelést kell végrehajtania.
Február első felében több mint félezer üzletben vizsgálta az élelmiszerárstop betartását a fogyasztóvédelem. A tapasztalatok szerint a kereskedők elenyésző számú kivételtől eltekintve csökkentették áraikat, az előírt készletet tartják raktáron. A kormányhivatali szakemberek mindössze 42 esetben találtak hiányosságot, a hatóság mostanáig összesen 30
Gyakorlatilag önmaga ellen indított túlterheléses támadást a kriptotőzsde, amit a szerverek nem is bírtak. A cég ráadásul mindezért 14 millió dollárt is fizetett.
Minden második ügyfél szerint bankban ügyet intézni ma már olyan, mint postán feladni a sárga csekket. Bár nagy részük jól eligazodik az online folyamatokban, 52 százalékuk szerint azért a digitális térben is jól jönne a személyes segítség, amikor elakadnak. Ha bármilyen ügyet el tudnának intézni okostelefonon vagy laptopjukon keresztül, a megkérde
Az Amerikai Nagykövetség január 24. óta újra fogadja a nyári munkára jelentkező diákok vízumkérelmét. A Camp America programra az elsők között jelentkező fiatalok már meg is kapták a munkavállalásra jogosító J1-es vízumot.
Az önkormányzat ipari parkot létesítene a miskolci repülőtér telkén, ezért kiköltözteti onnan az évtizedek óta ott működő repülőklubot. Korábban azt ígérte, máshol biztosít helyet számára, de erről már nincs szó.