2022. november 9. szerda

nov. 9
7:48
Újra szót kérnek a kisbenzinkutasok (Infostart)
Még mindig az a bajuk, ami korábban, nem kaptak támogatást a leszorított benzinárak mentén.
nov. 9
7:54
A forint még nem akar megmozdulni (Privátbankár)
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont gyengült kissé. A hónap eleje óta a forint mindhárom devizával, különösen a dollárral szemben erősödött.
nov. 9
7:54
Baján is segíti a pályakezdő fiatalokat a hazai McDonald’s és a United Way Magyarország (Márkamonitor)
A hazai McDonald’s arra törekszik, hogy jelenlétével a gazdasági, társadalmi és természeti környezetben egyaránt pozitív változások megvalósulásához járuljon hozzá, hogy visszaadjon azoknak a közösségeknek, amelyektől ő maga is nagyon sokat kap, így helyileg releváns ügyekben nyújtson segítséget – írják.   „Az egyik legnagyobb munkáltatóként fontos
nov. 9
7:54
Ukrajnában 90 százalékban befejeződtek a vetési munkák (Agrofórum)
Ukrajna 2022/23-as őszi gabonavetése 90%-ban befejeződött november 7-ig – közölte a kijevi mezőgazdasági minisztérium.
nov. 9
8:00
Nem tudja a forint, merre induljon el szerda reggel (Menedzsment Fórum)
Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéshez képest az euróval és a svájci frankkal szemben, a dollár ellenében viszont gyengült kissé. A hónap eleje óta a forint mindhárom devizával, különösen a dollárral szemben erősödött.
nov. 9
8:00
A veszélyhelyzet meghosszabbítását is tárgyalja szerdán az Országgyűlés (Adózóna)
A magyar jelnyelv napjára emlékezik szerdán az Országgyűlés, amelynek napirendjén szerepel az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása is.
nov. 9
8:06
Elfogynak a hatósági áras termékek a kutakról (Forbes)
A kifizetések elmaradásáról, a támogatás hiányáról, a rájuk erőltetett szabályokról és ezek következményeiről számol be a Független Benzinkutak Szövetsége (FBSZ). És ez most nem csak a cégeket érinti.
nov. 9
8:12
Kizárhatják Magyarországot a kulcsfontosságú szlovén vasúti projektből (Portfolio)
Kizárhatják a külföldi befektetőket a több mint egymilliárd eurós vasúti beruházásból Szlovéniában – írja az Euractiv egy frissen benyújtott törvényjavaslat alapján. Ez elsősorban Magyarországot érintené, hiszen a hírek szerint 200 millió euróval beszálltunk volna a projektbe.
nov. 9
8:18
Felcsúton él a legtöbb magyar nagytőkés (Menedzsment Fórum)
Az egy tőkésre jutó nettó jövedelem 7,7 millió forint volt; a települések közt Felcsúton volt a legmagasabb az egy lakosra jutó tőkejövedelem, 14 millió forint - számolta ki a GKI.
nov. 9
8:18
Ma dől el a veszélyhelyzet sorsa, és közben lassabb lehet a posta (Portfolio)
Az Országgyűlés mai napirendjén szerepel az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzet meghosszabbítása. A gazdasági ügyek közül említést érdemel a a csődeljárással, a lakások és a helyiségek bérletével kapcsolatos szabályozás módosítása, illetve az, hogy a posta mostantól lassabb lehet: az elsőbbségi levelek legalább 85 százalékát a feladást követő
nov. 9
8:18
Tízmilliókat vittek haza a tőkések Magyarországon (Azenpenzem)
Közel 300 ezer személy vallott be tőkejövedelmet a NAV 2021-es adatai alapján, ők átlagosan nettó 7,7 millió forinthoz jutottak. Közülük a felső 10 százalék, 15 ezer tőkés átlagosan nettó 29,5 millió forintot tehetett zsebre - adta hírül a GKI.
nov. 9
8:20
Nagyon erős az OTP - Jöhetnek az új rekordok (Portfolio)
A Mol és a Richter után csütörtök hajnalban az OTP is új rekordokról számolhat be, az elemzői várakozások alapján a bankcsoport bevétele és működési eredménye is korábban soha nem látott szintre emelkedhetett, és a 147 milliárd forint profit is kiemelkedő. A rekordokkal az OTP beállhat a sorba a Mol és a Richter mögé, a két cég az elmúlt napokban t
nov. 9
8:24
Orbán Viktor Erdogannal is tárgyal a napokban (Privátbankár)
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán az üzbegisztáni Szamarkandba utazik a Türk Államok Szervezetének kilencedik csúcstalálkozójára; a kormányfő kétoldalú tárgyalásokat is folytat a türk államok vezetőivel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
nov. 9
8:24
Rekordgyanús hét kezdődött a Network4 sportcsatornáin (Márkamonitor)
Labdarúgó-mérkőzésből nem kevesebb mint 36 kerül képernyőre ebben a hét napban, a Bundesligából 12, a francia Ligue 1-ből 6, a világ legnépszerűbb ligájából, a Premier League-ből pedig 2 összecsapást követhetnek élőben a szurkolók. A három topliga mellett a Network4 műsorán számos 2. Bundesliga, Angol Ligakupa, skót Premiership és angol Championshi
nov. 9
8:24
Jó negyedévről számolnak be az agrárcégeknél (Agrofórum)
A Cnh Industrial megemeltee az egész éves bevételi előrejelzést az erős harmadik negyedév után. Jó negyedévet zárt a Caterpillar is. A gabona és olajos magvak iránti erőteljes keresletből profitált az Adm, a Bunge pedig megemelte éves céljait. A Nutrien 20%-kal növeli a kanadai hamuzsír-termelést 2025-re.
nov. 9
8:24
A válságban szenvedő libanoniak a kriptovalutákban látják a kiutat (BitcoinBázis)
Egyre több libanoni tekinti a kriptovalutákat a fénynek az alagút végén. Pénzszeréstől kezdve, vagyontároláson át fizetőeszközig, a decentralizált digitális pénz
nov. 9
8:30
Érkezik a magyar inflációs adat, feszülten figyelnek a befektetők (Portfolio)
Emelkedéssel zárták a tegnapi napot az amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában azonban esés látszik, és Európában, valamint Amerikában is negatív irányú korrekcióval indulhat a nap. Ma is érkeznek azonban fontos gazdasági hírek, idehaza a KSH közli az októberi inflációs adatokat, emellett pedig az államháztartás októberi egyenlegét, és a szeptemberi k
nov. 9
8:30
Alliance: ár, megbízhatóság: gumiabroncs nehéz traktorokhoz (Agrárágazat)
4000-5000 munkaórát bírnak a mezőgazdaságban az Alliance Agristar nehéz traktoros gumiabroncsai.
nov. 9
8:30
Syngenta Kukorica Vetőmag 2023-Ban Is! (Mezőhír)
A Syngenta kukorica vetőmag ajánlatának mozgatórugója a megfontolt hibrid életút biztosítása párhuzamosan a genetikai előrehaladás maximális kiaknázásával. Kiemelt figyelmet fordítunk a szakmaiságra, hogy ne csak zsákot, hanem technológiát, technológiai ajánlást…
nov. 9
8:30
Ez a mezőgép-piaci szegmens már stabilizálódik (GépMax)
Jó hír a mezőgazdasági gépek piacának egyik ágából.
nov. 9
8:30
Minden várakozást felülmúlt a K 2022 szakvásár (Transpack)
Három év után újra személyes részvétel mellett, kitűnő hangulatban zajlott a műanyag- és gumiipar kiemelkedő szakvására.
nov. 9
8:30
2022. november 9. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 9
8:32
Árstop a boltokban: hamarosan jönnek a kormány bejelentései (Portfolio)
Szerdán 10 órakor tartja a kormányülést követő Kormányinfóját Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. A napokban elhangzott jelzések alapján szinte biztosra vehető, hogy a kormány dönt az árstop kiterjesztéséről és nagyon valószínű, hogy ezt mostanában ismertetik.
nov. 9
8:36
Érik a klímakrach Magyarországon: 10 éven belül kiderül, túléltük-e a harcot (Pénzcentrum)
Tegnap kezdődött el a COP27, amin a Régiók Európai Bizottsága is részt vett, szorgalmazva a rgiók, megyék, kerületek, városok és települések formális szerepvállalását a nemzetközi klímaszabályozásban és a Párizsi Megállapodás végrehajtásában. Az itt megszólaló szakértők szerint 10 éven belül kiderül, hogy elvesztettük, vagy megnyertük a klímaváltoz
nov. 9
8:36
A devizapiac is a választási eredményeket várja – A forint az inflációs adatra mozdulhat (Portfolio)
Magyar szempontból a reggel érkező inflációs adat lesz a legfontosabb, miközben a világ az amerikai félidei választások eredményére figyel elsősorban. Reggel egyelőre nem látszik nagy elmozdulás a piacokon, egyelőre a dollár is kivár.
nov. 9
8:42
Az Adózóna válaszol: ki lehet importőr? (Adózóna)
Ki lehet importőr? Különbözik-e a vámszabályok logikája az áfaszabályok előírásaitól, és ha igen, miben? Tüske Zsuzsanna vámszakértőnket hallhatják.
nov. 9
8:42
Itt a lista: ezeken a településeken teljesen megszűnhet az orvosi ügyelet (Pénzcentrum)
Az orvosi ügyeleti rendszert is átalakítaná a kormány: a tervek szerint országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja, a mostani majdnem 300 helyett. A Népszava közölte azt is, hogy mely településeken tervezik teljesen megszüntetni az ügyeleti ellátást.
nov. 9
8:42
Újabb dolog, amire figyelniük kell a kkv-knak, ha nőni akarnak (MMonline)
Annak ellenére, hogy egyre többet költenek informatikára, a kis- és közepes vállalatok (KKV-k) nincsenek felkészülve a növekedésből fakadó kiberbiztonsági kockázatokra – többek között ez derült ki az Analysys Mason elemzéséből, amit a Check Point Software Technologies tett közzé. A felmérés szerint, miközben a KKV-k értik a technológiai befektetése
nov. 9
8:42
Varga Mihály: Nagy többlettel zárt a költségvetés (Növekedés)
Eredményes a takarékos gazdálkodás: szeptember után októberben is 100 milliárd feletti többlettel zárt a költségvetés, ez az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb októberi többlete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán.
nov. 9
8:42
Mesterséges intelligencia vezérli a Coca-Cola HBC Magyarország logisztikai folyamatait (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánk legnagyobb üdítőital gyártója, a Coca-Cola HBC Magyarország a közelmúltban 750 millió forintot meghaladó értékű beruházásokat hajtott végre logisztikai folyamatainak fejlesztése céljából. A hazai élelmiszeripari szereplők közül elsőként a vállalat dunaharaszti központi raktárában álltak munkába mesterséges intelligencia által működtetett rob
nov. 9
8:48
Októberben közel két éve az első alkalommal csökkentek a termelői árak Kínában (ProfitLine)
Októberben közel két éve az első alkalommal csökkentek éves bázison a termelői árak Kínában a pekingi nemzeti statisztikai hivatal szerdai jelentése alapján.
nov. 9
8:54
Pénzügyminiszter: eredményes a takarékos gazdálkodás (ProfitLine)
Eredményes a takarékos gazdálkodás: szeptember után októberben is 100 milliárd feletti többlettel zárt a költségvetés, ez az elmúlt 20 év harmadik legnagyobb októberi többlete - közölte Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szerdán.
nov. 9
8:54
A fejlesztők megpróbálták elhallgatni a Kréta feltörését (Forbes)
Már szeptemberben tudomást szereztek a Kréta feltöréséről a fejlesztők és megpróbálták elkenni a történteket. A hekkerek jelentkeztek a Telexnél és elmondták, mi áll a támadás hátterében.
nov. 9
9:00
Mit okozott a járvány és a háború az épírőiparban? (Piac és Profit)
A koronavírus járvány, illetve Ukrajna orosz inváziója jelentősen megzavarta a globális ellátási piacot. A két esemény hatással volt és van többek között a mezőgazdaságra, az élelmiszeriparra, illetve az építőiparra egyaránt.
nov. 9
9:00
A cukorbetegség egyik legsúlyosabb szövődménye a lábszárfekély - Mire figyeljünk? (ProfitLine)
A diabétesz világnapot minden évben november 14-én ünnepeljük. Hazánkban megközelítőleg 1 millió diagnosztizált cukorbeteg van, becslések szerint viszont további több százezer ember élhet úgy, hogy nem is tud anyagcsere-betegségéről.
nov. 9
9:00
Ez a húsféle már luxuscikk (Agroinform)
A marharostélyos lassan, de biztosan megfizethetetlenné válik.
nov. 9
9:00
Varga Mihály: Eredményes a takarékos gazdálkodás (Demokrata)
Szeptember után októberben is százmilliárd forint feletti többlettel zárt a költségvetés – írta a pénzügyminiszter.
nov. 9
9:00
December közepéig van lehetőség 2250 eurónyi támogatást szerezni (Növekedés)
Mától újra, több, mint egy hónapig van lehetőség pályázni az európai kis- és középvállalkozások szellemi tulajdon védelmének ösztönzésére létrehozott 2250 eurós támogatására. Az Európai Bizottság összesen 16 millió euró éves pályázati költségvetéssel működő KKV-alapjából (SME Fund), a cégeknek a szellemi tulajdonhoz kapcsolódó szolgáltatási díjak r
nov. 9
9:06
Igazi rémálommá vált a nagybevásárlás - elképesztő drágulás a hazai boltokban (Menedzsment Fórum)
Egy év alatt 42,7 százalékkal emelkedtek az élelmiszerárak a hazai hipermarketekben, a tojás, a kenyér és a sajt ára két és félszeresére nőtt.
nov. 9
9:06
Újabb nagy adag Tesla-részvényt adott el Elon Musk (Portfolio)
Újabb 4 milliárd dollárnyi Tesla-részvényt értékesített Elon Musk azt követően, hogy lezárta a Twitter-akvizíciót – írja a CNBC a vállalat tőzsdei közleménye alapján.
nov. 9
9:08
Digitális dollárt tesztel a Fed (Portfolio)
A New York-i Fed kifejlesztett egy nagykereskedelmi CBDC prototípust, amelyet a blokklánc alapú határon átlépő devizatranzakciókban tesztelnek -írja a Finextra.
nov. 9
9:12
Borravalókényszer? A GVH ismét vizsgálja a HelloPay-terminálok borravalórendszerét (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mivel – a korábbi versenyhatósági bírságok ellenére – valószínűleg megint tisztességtelen nyomást gyakorol a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről.
nov. 9
9:12
Felére esett a Magyarországról kivonuló bank nyeresége, de így is meglepte az elemzőket (Portfolio)
A 116 millió eurós elemzői várakozásokat jelentősen meghaladó, 195 millió eurós nyereséget ért el a Commerzbank a harmadik negyedévben, ugyanakkor ez 52%-os csökkenést jelent az előző év azonos időszakához képest, ami mögött lengyelországi jogszabályok miatt elszenvedett veszteségek állnak.
nov. 9
9:12
Ezért kerülhet akár 2000 forintba a kenyér kilója (MMonline)
Brutális mértékben drágulhat jövőre a kenyér ára, amit jelentős mértékben az európai műtrágya-gyártás leállása okozhat. Az Európai Unióban jellemzően minden kormány arra rendezkedett be az energiaválság küszöbén, hogy a lakosságot védje. A már rendelkezésre álló és folyamatosan növelt készletek ugyanis a lakossági ellátást biztosítják, miközben az
nov. 9
9:12
Emelkednek az európai fővárosokban az energiaárak, Budapest a legolcsóbbak közt maradt (Növekedés)
Európa-szerte majdnem megduplázódtak a háztartások energiaköltségei az egy évvel ezelőttihez képest a legfrissebb adatok alapján. A legtöbbet a dán, az olasz és a holland fővárosban fizetik, Budapest a legolcsóbbak között - írja az Euronews.
nov. 9
9:14
Dörzsölhetik a markukat az elektromos opelesek: új fejezet nyílik az AutoWallis és az Alteo együttműködésében (Portfolio)
Hamarosan nem csupán autótöltőt vásárolhatnak az elektromos Opel gépjármű-tulajdonosok, hanem fenntartható energetikai megoldásokhoz is hozzájuthatnak: az AutoWallis Csoport és az Alteo e-mobilitáshoz kapcsolódó szolgáltatásainak összehangolása révén az elektromos Opellel rendelkezők olyan megoldásegyütteshez juthatnak, amely megbízható és olcsó e-
nov. 9
9:14
A NAK segíti tagjait a támogatások minél eredményesebb lehívásában (Növekedés)
Az Európai Bizottság elfogadta Magyarország KAP Stratégiai Tervét, amely meghatározza az agrárium, élelmiszeripar területén nyújtható támogatások kereteit a 2023 és 2027 közötti időszakra. A döntéssel zöld utat kapott a magyar agrárium érdekeinek megfelelő támogatáspolitika, ami megteremti a hazai agrár-élelmiszeripar fejlesztésének és versenyképes
nov. 9
9:18
Ez nagyon rosszul néz ki: tovább nőtt az infláció idehaza (Privátbankár)
A Központi Statisztikai Hivatal közölte az októberi inflációs adatokat.
nov. 9
9:18
Döbbenetes: egy év alatt 40 százalékkal drágultak az élelmiszerek (Piac és Profit)
Októberben a fogyasztói árak átlagosan 21,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a legjobban. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 2 százalékkal nőttek - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból.
nov. 9
9:18
Sorozatban kapja a bírságokat a HelloPay, mégsem hagy fel a borravalós nyomásgyakorlással (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a HelloPay fizetőterminálok üzemeltetőjével szemben, mivel – a korábbi versenyhatósági bírságok ellenére – valószínűleg megint tisztességtelen nyomást gyakorol a fogyasztókra az „elvárt” borravaló mértékéről.

Keresés