Lecserélik az európai nukleáris arzenálhoz tartozó nukleáris bombákat. A lépés egy régóta futó modernizációs program része, de a szállítást most felgyorsították.
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto közleményében.
Az LGC mögött álló tapasztalt európai csapat, amely blockchain szakértőket, fejlesztőket, üzleti specialistákat és tanácsadókat foglal magában, a mai napon bejelentette azt az új közép-európai kezdeményezést, amelynek célja a kriptovaluta piac környezettudatos és zöldközpontú megreformálása.
Csinos, szőke hajú, mosolygós nő siet felém, az egyik divatos budai pláza halljában. Szolid műkörmök, elegáns nubuk kosztümcipő. Amint az telefonbeszélgetésünkkor kiderült, temetkezési vállalkozó. Hajdanán nem ilyennek képzeltem e foglalkozás művelőit, de ne legyünk igazságtalanok, ezen a téren is a fiatal generációé a jövő. Elek Lenke jegyzete.
A Magyar falu program a következő évben is folytatódni fog - jelentette ki a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos szombaton Győrsövényházon, ahol átadták a program részeként felújított Kossuth Lajos utcát.
Az összes ingatlantípus esetében nőtt az alku mértéke, amire legutóbb a Coviddal terhelt világjárvány csúcsán volt példa, derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből: a vevők a legnagyobb árengedményt ma a használt családi házak esetében tudják elérni, ami egyúttal előrevetíti a piac változását.
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto hétfői közleményében.
A temetéseket is elérte az áremelkedés. A hamvasztás drágulhat leginkább, mert akár tizenháromszoros áron is kaphatják az energiát az ezzel foglalkozó cégek.
Beléptető rendszer és online munkaidő-nyilvántartó rendszer esetén a munkáltató köteles-e kézzel írt vagy nyomtatott formában jelenléti ívet vezetni, nyomtatni, aláírni, megőrizni? Ha igen, milyen módon? Olvasói kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Az ősz egy különösen fontos időszak, hiszen sok múlik azon, hogy miként tudunk felkészülni a télre, vagyis hogyan hangoljuk át a táplálkozásunkat és az életmódunkat a hidegebb, nyirkosabb, fényszegényebb periódusra.
Több mint tízezer álláskereső elhelyezkedéséhez kérték eddig a "Vállalkozások regionális munkaerő támogatását" - tájékoztatta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) szombaton az MTI-t.
Augusztus elején jelentette be a Canaan, hogy bitcoinbányász tevékenységet indít az Egyesült Államokban. A vállalat még korábban kezdte el a saját részre történő bitcoin bányászatot Kazahsztánban kísérleti jelleggel. Múlt héten ismét a nemzetközi kripto sajtó középpontjába került a cég, ugyanis bemutatta legújabb generációs bitcoin bányászgépeit.
A turizmus fontos szerepet játszik számos európai régió, különösen a kevésbé fejlettek fejlődésében, mivel jelentős kiáramló és munkahelyteremtő potenciállal rendelkezik. Hazánkban is erős a törekvés, hogy minél több, minél gazdagabb térségek utazóit csábítsunk ide, ám vendégágyak tekintetében van még hová fejlődnünk. Jelenleg nagy riválisunk, Cseh
A Knauf Insulation és az Ingatlantajolo.hu portált is üzemeltető Otthontérkép Csoport most közös adatgyűjtésben mérte fel az ingatlanpiac 2022 őszi állapotát. A rezsiköltségek drasztikus emelkedése növelte az energetikai korszerűsítések iránti keresletet. A szigetelés nélküli, korszerűtlen házak ma már nagyon nehezen eladhatóak. Sokkal inkább válsá
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát. A fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik.
Az oroszországi részleges mozgósítás keretében besorozott 300 ezer katonából 87 ezret vezényeltek eddig a harci övezetbe - közölte Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kedden.
A kilőhető gímszarvasbikák 66 százaléka terítékre került Zala megyében az őszi vadászaton, a trófeák közel 60 százaléka érmes lett - közölte Lázár Attila, a Zala Megyei Kormányhivatal vadászati és halászati szakügyintézője az MTI-vel.
Hétfőn intenzíven, 4 egységgel erősödött a forint az euróval szemben, a trend pedig folytatódott kedden is: ma reggel 409-ről már 407-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, 11 óra utánra azonban egy egységet visszagyengült az euróval szemben.
Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött - közölte a román Economiedia.ro gazdasági portál kedden.
Hiába zuhant az utóbbi időszakban a tőzsdén a gáz ára, a lakosság ebből aligha fog idén bárit érzékelni. A magyar fél ugyanis igen drágán halmozta fel a tárolókba a gázt, így ezt valószínűleg próbálják majd részben továbbhárítani. A helyzet ugyanakkor nagyon súlyosnak tűnik, egy kutatás szerint 900 ezer ember kerülhet bajba a rezsiárak növekedése m
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, éves összehasonlításban azonban még így is 1,6 százalékos bővülést ért el a cseh gazdaság – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
Hétfőn intenzíven, 4 egységgel erősödött a forint az euróval szemben, a trend pedig folytatódott kedden is: ma reggel 409-ről már 407-ig erősödött a magyar fizetőeszköz, 11 óra utánra azonban egy egységet visszagyengült az euróval szemben.
Az Európai Bizottság Növények, Állatok, Élelmiszerek és Takarmányok Állandó Bizottsága (SCoPaff) hivatalosan kifogást jelentett be a glifozáthasználat engedélyezésének ideiglenes meghosszabbítása miatt. Németország tartózkodott a szavazástól, jelentette be sajtóközleményében meglepetésszerűen a német szövetségi agrárminisztérium (Bmel).
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, éves összehasonlításban azonban még így is 1,6 százalékos bővülést ért el a cseh gazdaság - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Hiába zuhant az utóbbi időszakban a tőzsdén a gáz ára, a lakosság ebből aligha fog idén bárit érzékelni. A magyar fél ugyanis igen drágán halmozta fel a tárolókba a gázt, így ezt valószínűleg próbálják majd részben továbbhárítani. A helyzet ugyanakkor nagyon súlyosnak tűnik, egy kutatás szerint 900 ezer ember kerülhet bajba a rezsiárak növekedése m
Több hónapnyi várakozás után november 1-jétől életbe lép New York-ban az a jogszabály, miszerint minden feladott álláshirdetésben fel kell tüntetni a fizetési tartományt és az előrelépési lehetőségeket. A döntés mintegy 4 millió, a magánszektorban dolgozó munkavállalót érint. Szakértők szerint a fizetések átláthatóságát elősegítő jogszabályok kulcs
A nyugati országokból Ukrajnába özönlő fegyverek jelentős része a feketepiacra kerülhetett, több európai ország is érintett lehet az ügyben a V4NA cikke szerint.
A harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, éves összehasonlításban azonban még így is 1,6 százalékos bővülést ért el a cseh gazdaság - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
Félmilliárd forintos fejlesztési forrás segítségével újítja meg a pedagógusképzést szolgáló, Szekszárdon működő gyakorló általános iskoláját a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
Tavaly nem csak a Budapestet elhagyók és oda beköltözők száma nőtt meg, hanem a fővároson belüli költözési kedv is jelentősen megélénkült 2020-hoz képest; a kerületeken belül és között összesen közel nyolcvanezren változtatták meg állandó lakóhelyüket, derül ki a KSH friss statisztikáiból. Az OTP Ingatlanpont elemzője úgy látja, hogy sokakban még a
A Federal Reserve szigorú monetáris politikája, és a továbbra is évtizedes csúcsokon lévő infláció magában hordozzák annak a veszélyét, hogy az Egyesült Államok, és vele együtt akár a teljes világ gazdasága is recesszióba süllyedhet. A CNBC Make It című műsorának szakértői ezúttal összegyűjtötték azokat az iparágakat, amelyek a leginkább ki vannak
Az elszálló rezsi miatt összesen 366 postahivatal zár be az országban, nemcsak kistelepüléseken, hanem nagyvárosokban is. Szegeden tizenkettő, Miskolcon, Debrecenben és Pécsen kilenc, Nyíregyházán hét, Győrben öt posta zár be az energiatakarékosságra hivatkozva. Salgótarjánban öt posta működését függesztik fel, a városban aláírásgyűjtés indult az i