A szeptember 30-i energiatanácsi ülésen elfogadták a rendeletet, aminek értelmében a nem fosszilis alapú áramtermelőkre, illetve az olaj- és gázcégekre jóváhagyták EU-s szinten az extraprofitadót. Az energiacégek a meredeken emelkedő gáz-, olaj- és áramár miatt valóban hatalmas extraprofitra tesznek szert, de pontosan hogyan alakultak a számok a br
Hathetes küzdelmet követően péntek este lezárul a négy országon át ívelő kaland. A Tv2 népszerű kalandrealityjében a nyolc sztárpár Jordánián, Törökországon, Grúzián és Üzbegisztánon át küzdött a nem mindennapi kihívásokban, az otthon kényelmét hátrahagyva, élelem és pénz nélkül. A csütörtöki elődöntőben végül Halastyák Fanni és Szlépka Armand búcs
A kamatok erőteljes emelése mellett érvelt Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke pénteken, amikor azt mondta, hogy még a gazdaság lassítása árán is hajlandóak további szigorításra.
Rövid távon a világgazdaság jelentős lassulására számíthatunk, ugyanis recessziós félelmek a vállalatok várakozásában is tükröződik: 10-ből 9 cég erőteljes visszaesésre számít a következő egy évben. A legfőbb terhet a magas infláció, az energiaárak emelkedése, a súlyosbodó alapanyaghiány és a reálbérek csökkenése jelenti, miközben az árfolyamingado
A női vállalkozókat és startupokat támogató rendezvénysorozat 2012-ben hazánkból indult hódító útjára. Az egyre nagyobb érdeklődésnek örvendő eseménysorozat 2022-ben pedig először rendezte meg elődöntőjét a dél-kelet ázsiai Kuala Lumpurban. Az eseményen olyan nőknek szóló újításokat mutattak be, amelyek megkönnyítik a hölgyek életét világszerte. Az
A mezőgazdasági termelőket megcélzó, globális talajszén-platformot működtető Agreena bejelentette magyarországi működését. Ezzel az Agreena a közép-európai régió harmadik országaként a magyar gazdálkodók számára is hozzáférést ad a talajszén-tanúsítási programhoz, amelyen keresztül extra jövedelemre tehetnek szert a gazdálkodók.
Megállapodást írt alá a Wizz Air a bécsi székhelyű OMV olaj- és gázipari konszernnel. Az egyezség lehetőséget biztosít a Wizz Air számára, hogy 2023 és 2030 közt 185 000 tonnáig vásároljon légijármű-üzemanyagot (SAF, vagyis „sustainable aviation fuel) az olajvállalattól, ezzel is elősegítve a légitársaság utaskilométerenként számított szén-dioxid-i
A szervezet 2022. november 18-án tartott Tisztújító Közgyűlése alkalmával megválasztotta új tisztségviselőit. A szervezet új képviselőinek listája Elnökség: • Sztaniszláv András, elnök • Gáspár Bence, alelnök • Ludvig Orsolya, elnökségi tag • Panulin Ildikó, elnökségi tag • Szántó Balázs, elnökségi tag Etikai Bizottság: • Vas Dóra, Eb elnök • Fiesz
Több mint két évvel ezelőtt, átmeneti szabályként lett engedélyköteles a külföldiek magyar társaságban való részesedésszerzése. A szabály időközben állandósulni látszik, azonban jogértelmezési kérdések sokasága nem került még megválaszolásra. A piaci szereplők egy része beletörődéssel, mások viszont komoly ellenérzéssel követik a folyamatot. A Jals
Magyarország nem fogja elfogadni, hogy az európai uniós tagállamok közösen hiteleket vegyenek fel Ukrajna megsegítése érdekében - mondta a miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén pénteken Budapesten. Ez nem újdonság, viszont közben egy másik, vadonatúj javaslatot vetett fel.
A Mol töltőállomásain már június óta érvényben vannak azok a belső szabályok, amelyek szerint normál kútoszlopon a járművekbe maximum 50 litert lehet tankolni, a korábbi intézkedést kiegészítve és az energiabiztonság érdekében november 18-tól, azaz mától ismét korlátozza a tankolást az összes hazai töltőállomásán az olajcég, a gyorstöltő oszlopokon
Stagflációra számít a Wall Street-i alapkezelők többsége a 2023-as évre, hasonlóan az 1970-es évekhez – derül ki a Bank of America legfrissebb alapkezelői felméréséből, amit a Business Insider dolgozott fel.
A vártnál nagyobb bevételhez jutott a központi költségvetés 2021-ben általános forgalmi adóból és személyi jövedelemadóból. Ez a két adónem összesen több mint 580 milliárd forinttal javította a büdzsé helyzetét. A vártnál viszont jóval kevesebb folyt be katából és a szociális hozzájárulási adóból. A zárszámadási törvényből szemezgettünk.
Rengeteg dologgal készülünk a Black Friday-re, lássuk: NYÍLT NAPOK Ingyen okosodhatsz a Discord szerverünk prémium részén Ha eddig a havidíj miatt hezitáltál volna, most négy napra ingyenessé tesszük számodra a VIP tagoknak szóló részt a Discord szerverünkön. Ezzel együtt: meglesz a profitszerzési lehetőséged, hiszen megkapod az összes kereskedési
Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese előadást tartott a vállalati megújulóenergia-adásvételi megállapodásokról (cPPA-k) a DLA Piper üzleti reggelijén. Az előadók és a panelbeszélgetés vendégei arra keresték a választ, hogy a jelenlegi napelemes felfut
Fenntartható adatközpontok, mesterséges intelligencia, a zéró kibocsátást támogató eszközök és szolgáltatások, a karbonsemlegesség szolgálatába állított gépi intelligencia, – csak néhány azon témák közül, amelyeket megismerhettek azok a diákok, akik november 15-én látogattak el a Microsoft budapesti székházába az UNICEF Klímahősök “Gyárlátogatás” p
Az Európai Unió több mint 450 millió euró értékben, mintegy 1800 tonna sürgősségi segélyszállítmányt, valamint energetikai berendezéseket küld Ukrajnába novemberben - tájékoztatott az Európai Bizottság csütörtökön.
Pár nap és kezdődik a labdarúgó-világbajnokság Katarban, az mmonline.hu pedig a focit kedvelő médiásokat, cégvezetőket kért fel, hogy tippeljenek, szerintük ki nyeri a VB-t. A válaszolók közül legtöbben Franciaországot és Argentínát tartják leginkább esélyesnek a végső győzelemre, Mbappe és Benzema vetélkedhetnek a gólkirályi címért, és az is kider
Az Amazon kapcsán a héten közepén még csak 10 ezer ember elbocsátásáról lehetett hallani, ám most bejelentették, hogy további munkavállalókat küldenek el a cégtől.
Olvasói igényfelmérésünk az Adózóna kalkulátorok és egyéb szolgáltatások használatáról szól. Válaszaival sokat segít abban, hogy a kalkulátorokkal minél több olvasónk tudja egyszerűsíteni, könnyebbé tenni mindennapi munkáját, és hogy az Adózóna szolgáltatáscsomagja egyre hasznosabbá váljon.
Javultak a magyarok jogi ismeretei, és tudatosabban is járnak el a jogi ügyekben, mint egy évtizeddel ezelőtt, de továbbra is sok a tévhit. Lényegesen többen készítenek végintézkedést, többszörösére emelkedett a házassági és élettársi vagyonjogi szerződések bejegyzésének száma, és egyre többen fordulnak szakemberhez jogi segítségért – derül ki a Ma
A szarvasmarha állomány állatjóléte, a dolgozók munkakörülménye, a tej minősége és a termelés mennyisége is javult Kisdombegyházán – mondta Nagy István agrárminiszter az Agro-Ferr Kft. szarvasmarha istállójának átadásán, csütörtökön.
A hazai háztartások pénzügyi vagyona egy év alatt 7045 milliárddal emelkedtek, kötelezettségeik 1044 milliárddal nőttek. A nettó pénzügyi vagyon összességében a GDP 119 százalékán áll, ami régiós szinten jónak nevezhető. A Magyar Bankholding vezető elemzőjének, Horváth Andrásnak elemzése.
Szeretnénk egy nyugodtabb, egyszerűbb világot, ahol az emberek jó pénzügyi döntést hoznak. Nekünk az a feladatunk, hogy ebben minél több családnak segítsünk – mondta az Üzletemnek Gergely Péter pénzügyi szakértő, a Biztos Döntés Kft. alapítója.
A hazai háztartások pénzügyi vagyona egy év alatt 7045 milliárddal emelkedtek, kötelezettségeik 1044 milliárddal nőttek. A nettó pénzügyi vagyon összességében a GDP 119 százalékán áll, ami régiós szinten jónak nevezhető. A Magyar Bankholding vezető elemzőjének, Horváth Andrásnak elemzése.
A Nemzetközi Gabonatanács (Igc) csütörtökön egymillió tonnával 791 millió tonnára csökkentette a 2022/23-as gazdálkodási szezonban várható globális búzatermelésre vonatkozó előrejelzését.
Közel ötven vállalkozás vett részt a Magyar-Iráni Üzleti Fórumon, Budapesten november 17-én. Az elmúlt 7 évben nagyságrendileg megnőtt a hazánk és Irán közötti kétoldalú kereskedelem volumene. Irán izgalmas új piac lehet a magyar exportőrök és befektetők számára. Elsősorban az agrárium, a vízipar, a könnyűipar, a járműipar és az egészségipar terüle
Tizennégy év telt el azóta, hogy a Fed és más központi bankok a globális pénzügyi válságra adott válaszként elindították az ultraalacsony kamatlábak és kötvényhozamok korszakát. Ez az időszak a közelmúltban lezárult, és az elmúlt évben óriási nyomás nehezedett a kötvénypiacokra az emelkedő hozamok és a szélesedő hitelszpredek kettős hatása miatt.
Az osztrák kormánykoalíció úgy döntött, hogy ideiglenesen rendkívüli adót vet ki az energiavállalatok többletnyereségére. A tervet Werner Kogler alkancellár és Magnus Brunner pénzügyminiszter jelentette be.
Gyakran felmerülő kérdés, hogy hány napra visszamenőleg, és ki igazolhatja a beteg keresőképtelenségét, és milyen igazolást kell akkor beszerezni, ha a foglalkoztatott személy külföldön lesz keresőképtelen. Cikkünkben részletezzük a keresőképtelenségre és annak igazolására vonatkozó szabályokat, kitérve az EU területén bekövetkezett keresőképtelens
Jó hétzárás van kilátásban Európában, de a BUX index nem tud pluszban maradni, a Mol és a Richter húzza vissza. A forint kissé megnyugodott a hektikus napok után, és 410 alá süllyedt az euró ára. A tegnapi nagy esés után a 90 dollárral küzd a Brent és a gázár is kedvező irányba mozdult.
A magnézium és vegyületei az étrendkiegészítőkben az egyik leggyakrabban előforduló összetevő a vitaminok után. Általában az idegrendszer megfelelő működésével hozzák összefüggésbe, azonban még számos folyamatban van fontos szerepe a szervezetben - köztük az izmok, valamint a szív- és érrendeszer működésében, az anyagcserében és a csontok felépítés
A kereskedési idő felénél stagnál a magyar tőzsde, a blue chipek azonban vegyes képet mutatnak, emelkedik az OTP és a Magyar Telekom, mínuszban van a Mol és a Richter.
Lezárult ugyan a tervezett nagyleállás, de az újraindítás során további karbantartási feladatok merültek fel. Ez a homályos megfogalmazás sok mindent jelenthet, de az biztos, hogy csökkent a gyártás.