A SPAR üzletlánc vásárlói is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb élelmiszer landoljon a szemetesben: az üzletlánc a Munch online platformmal karöltve szorítja vissza az élelmiszerpazarlást, ennek köszönhetően a vevők kedvezményes áron juthatnak jó minőségű termékekhez. Az ételmentő szolgáltatást 2022. november 3-ától Budapest XI. kerületébe
Havi alapon 1,6, éves összevetésben 11,6 százalékkal javult a hazai ipar teljesítménye a Központi Statisztikai Hivatal szeptemberre vonatkozó első becslése szerint. Az ágazat a koronavírus okozta drasztikus visszaesés után 2020 elejéhez képest is közel tíz százalékkal magasabb rekordszintet produkál. A havi bővülés az ukrajnai háború és a szankciós
Az állatvilágban nem ritkaság, hogy a külső jegyek alapján válasszanak maguknak párt. A feketerigóknál és a zebrapintyeknél az élénk színű csőr ugyanazt az üzenetet hordozza. A pigmentek, amik az élénk színekért felelősek javítják a madarak immunrendszerét is, így ez a bélyeg fontos jelzés a párválasztásnál.
Bővül a K&H személyi állománya: bemutatkozott Kate, a pénzintézet személyes digitális asszisztense. A K&H valamennyi ügyfele igénybe veheti Kate segítségét a mobilbankos applikációban. Kate magyarul beszél, gyorsan tanul és hamarosan „valódi” banki- és biztosítási tanácsadóvá nőheti ki magát - írta a Bankár Magazin.
Szerdán, egy órával a KSH inflációs jelentését követően tart Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Vajon bejelentik az újabb ársapkás termékeket?
Szlovénia gázvásárlási szerződést ír alá Algériával a jövő héten - jelentette be Robert Golob szlovén miniszterelnök. A megállapodást már véglegesítették és jóváhagyták - tette hozzá a kormányfő.
Közel 300 iskola- és óvodapszichológus hívta fel a figyelmet arra, hogy romlik a gyerekek mentális egészségi állapotára. A szakmai állásfoglalás voltaképp egy segélykiáltás dr. Tárnok Zsanett, a Vadaskert alapítvány klinikai szakpszichológus vezetője szerint, aki a lehetséges okokról beszélt az RTL Reggeli című műsorában.
A Tesla több mint 40 000 elektromos járművét hívja vissza az Egyesült Államokban a szervokormány esetleges meghibásodása miatt. Előfordulhat ugyanis, hogy vezetés során egyenetlen utakon vagy egy kátyú miatt kikapcsolódik a szervokormány funkció.
A német hatóságok átkutatták a UBS bank frankfurti és müncheni fiókjait az Aliser Uszmanov orosz oligarcha által elkövetett pénzmosás gyanúja miatt indított nyomozás részeként - írja a Reuters.
Hat helyet javítva a hetedik helyen végzett Magyarország az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában, 38 ország közül – közölte az EY globális pénzügyi tanácsadó.
Az Európai Bizottság és a magyar kormány közötti bizalmi szintben egy 1-től 10-ig terjedő skálán a „7-es, 8-as körül vagyunk”, tehát „azért vannak fenntartások, ez érezhető” mindkét oldalon – jelezte a tárgyalások hangulatáról és a magyar kormány által tett felajánlások kinti hitelességével kapcsolatban az ATV mai műsorában Navracsics Tibor.
A Network4 sportcsatornáin - az ARENA4, a MATCH4 és az ARENA4+ műsorán - a 45. héten minden eddiginél több élő, vagy csúsztatott élő közvetítést láthatnak a nézők, labdarúgó-mérkőzésből nem kevesebb mint 36 kerül képernyőre ebben a hét napban. A Bundesligából 12, a francia Ligue 1-ből 6, a világ legnépszerűbb ligájából, a Premier League-ből pedig 2
Hiányállapotok, gyakori egészségügyi problémák megoldását ígérik a vitamininfúziók, melyek több hazai egészségügyi szolgáltatónál elérhetők. Az intravénásan, nagy dózisban beadott vitaminok és nyomelemek azonban komoly kockázatot jelenthetnek még az egészségesek számára is, hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem belgyógyász professzora.
A Vienna Insurance Group AG Wiener Versicherung Gruppe (VIG) kérelmezte részvényeinek bevezetését a Budapesti Értéktőzsdére. A VIG részvényeit 1994. óta jegyzik a Bécsi Értéktőzsdén, 2008. óta pedig a Prágai Értéktőzsdén – adta hírül a társaság.
Európa-szerte állnak a műtrágyagyárak, ennek következtében jövő tavasszal több százezer tonnányi hiány alakulhat ki nitrogén műtrágyából, ami nélkül viszont lehetetlen szántóföldeken jövedelmezően növényt termeszteni. Farkas Dénes, a Hírös Agrária Kft. műtrágya üzletágának vezetője arról beszélt, hogy hiába csökkent 100 euróra a gáz ára a tőzsdén,
A hétfőn elutasított csődegyezségi ajánlat miatt felszámolási eljárás indul a Tungsramnál, a társaság azonban folytatja a gyártást, de bejelentette 750 ember csoportos létszámleépítését - tájékoztatta a cég kedden az MTI-t.
Történelmi lehetőséget jelent Magyarországnak az, hogy a Közös Agrárpolitikához (KAP) kapcsolódó stratégiai tervét elfogadta hétfőn az Európai Bizottság – emelte ki keddi sajtótájékoztatóján az agrárminiszter.
Az október elejére kereskedelmi üzembe helyezett görög-bolgár (IGB) és lengyel-szlovák összekötő földgázvezetékek, valamint a norvég gázt Lengyelországba szállító Baltic Pipe lehetővé teszik, hogy Magyarország is tovább diverzifikálja beszerzési útvonalait mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapc
Napi Röviden a kijelölt 85-92 dolláros sáv alá is benézett az elmúlt hét végén a Google árfolyama, ezt azonban felpattanás követte ebbe a tartományba, a hétfői kereskedést pedig már 88,65 dollárnál sikerült zárni. A meredeken zuhanó 9 napos mozgóátlaghoz képest történő mozgás lesz indikatív a következő néhány napban, ennek átlépésével van lehetőség
Napi A 88,5 dolláros szinten fogott aljat a Meta árfolyama az elmúlt héten, innen felpattanva korrigált hétfőn 96,72 dollárig, megközelítve 9 napos mozgóátlagát. Ezt átlépve nyílna további tér a korrekció előtt, aminek keretében a 100 dolláros lélektani szint fölé visszakerülést kísérelheti meg a papír. A keddi kereskedésnek ez lehet a fő kérdése,
Napi 90 dollár alatt fogott ebben a körben aljat az Amazon árfolyama az elmúlt két hétben látott masszív gyengülés után, ezen a szinten próbál stabilizálódni az árfolyam. Egyelőre nem jelenthető ki, hogy ez sikerült is neki, de ha most indul egy korrekció, akkor a lehetséges korrekciós szintek 100 és 105 dollárnál találhatók. Útközben a 9
Napi A 230 dolláros szintet végül nem tudta leküzdeni a Tesla árfolyama, az előző heti lefordulás pedig már markánsabbnak bizonyult, a rövidtávú mozgóátlagok alá visszatérés után 200 dollár alá zárta a hétfői napot a papír. Ez új lokális aljat jelent és a 200 dolláros szint letörését vetíti előre, ami 180 dollárhoz nyitja meg az utat
A vezető nagyvállalatok 79 százaléka készít fenntarthatósági jelentést, és egyre több cég foglalkozik az éghajlatváltozás hatásaival; a beszámolók azonban sokszor nem elég részletesek, és több területen hiányosak - derül ki a KPMG Sustainability Reporting kutatásából.
A különféle statisztikákban már mutatkoztak a jelei, de most az MNB számai is megerősítették: egyértelműen a befektetési alapokra kattant rá a magyar lakosság, az állampapírokból pedig áramlott ki a pénz a friss, szeptemberi számok szerint. A pénzáramlások azt mutatják, hogy sosem volt még ilyen rossz negyedéve az állampapíroknak, és sose volt még
Minden ötödik magyar felnőtt olyan hosszú ideje fennálló egészségügyi állapottal él együtt, amely nehézséget jelent számára a mindennapokban. Ez az arány 65 év felettiek körében még magasabb: egy friss statisztika szerint minden második magyar időst korlátoz a mindennapokban rossz egészségügyi állapota. Az Európai Unió tagállamaiban átlagosan valam
Komplex, hálózatfüggetlen energiaellátó rendszert dolgoz ki a Prímaenergia Zrt., a csaknem 4,9 milliárd forintos beruházáshoz 236,7 millió forint európai uniós támogatást nyert el a társaság.
Jelentős mínuszban vannak a kriptovaluták, miután a befektetők aggódnia kezdtek az egyik legnagyobb kriptotőzsde, az FTX likviditásával kapcsolatban. A vállalat alapítója, Sam Bankman-Fried igyekezett cáfolni a felmerült híreket, szerinte az aggodalmak alaptalanok, és egyszerű pletykákról van szó.
Igen nagy az érdeklődés a világ első mini Cortaderia-fajtája iránt, mondta Dimitris Dimitriou, a Fleurizon nemesítővállalat értékesítője a cég legkompaktabb pampafűfajtájáról, amely a Tiny Pampa nevet kapta.
Miközben az MNB gyorsított, a kereskedelmi bankok lassítottak a kamatemeléseken októberben, legalábbis ami a lakáshiteleket illeti. Ennek következtében a bankok friss ajánlataiban szereplő lakáshitelkamatok nagyjából a fél évvel ezelőtti (!) bankközi kamatokat tükrözik, egyre nagyobb tehát a késleltetés az átárazásban. A bankok szempontjából negatí