2022. november 24. csütörtök

nov. 24
9:54
Az akciók állnak a vásárlók kívánságlistájának élén (Márkamonitor)
Az Oracle Retail új fogyasztói kutatásából kiderült, hogy az ár lesz a legfontosabb az idei ünnepi szezonban, mivel az európai vásárlók egyre jobban aggódnak a megnövekedett árak és a szűkebb költségvetés miatt. A fogyasztók 77%-a korán tervez bevásárolni, hogy biztosan hozzájusson a kívánt termékhez, és hogy több ideje legyen az akciók böngészésér
nov. 24
9:54
Idén is százmillió forinttal támogat gyermekeket segítő alapítványokat az MVM Csoport (x) (MMonline)
Az MVM Csoport idén tizenötödik alkalommal adta át a gyermekek oktatását, fejlesztését és gyógyítását célzó adományait a „Legszebb napom!” elnevezésű Élménynap keretében. A rendezvény az elmúlt két évben a pandémia miatt több helyszínen, kisebb létszámban valósult meg, idén viszont újra együtt élhette át közel 800 gyermek a közös játék élményét. (x
nov. 24
9:54
A vaj remek forrása a zsírban oldódó vitaminoknak (Magyar Mezőgazdaság)
Hazánkban évi 1,5 kg/fő a vaj-, illetve a vajkrémfogyasztás, ami az EU-országok 4,31 kg-os fogyasztásának a harmada. A gyártók évente mintegy 9200 tonna vajat állítanak elő, az import emellett 6800 tonna – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) körképéből.
nov. 24
10:00
Debrecenben bővíti az önvezetési megoldásokkal foglalkozó szoftverfejlesztési hálózatát a Continental (Menedzsment Fórum)
Mesterséges intelligenciával támogatott vezetéstámogató és automatizált rendszerek fejlesztése: a Continental agilis szoftverfejlesztői csapatot hoz létre Debrecenben. Az első időszakban a cél egy 40 fős helyi egység létrehozása.
nov. 24
10:00
Belép a snackpiacra a Coca-Cola (MMonline)
Vertikális portfólió fejlesztésbe kezdett a Coca-Cola HBC Magyarország; a legnagyobb hazai üdítőital gyártó az összesen 80 milliárd forint értékű snackpiacon teszteli legújabb keksz márkáját. A MyWellness néven futó ízesített zab- és funkcionális kekszek az Auchan Magyarország tizenkilenc hazai áruházában érhetőek el novembertől.A hazai snackpiac l
nov. 24
10:00
Az 504 ezer forintos szeptemberi bruttó átlagkereset kevesebbet ér, mint az egy évvel korábbi 428 ezer (Üzletem)
2022 szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 504 100 forint volt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
nov. 24
10:06
Megbírságolta az MNB a Magyar Posta Biztosítót (Portfolio)
Az MNB vizsgálata nyomán 30 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszere, az informatikai biztonság, a kiszervezések, a kárrendezés, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült hiányosságok miatt.
nov. 24
10:06
Erősödött reggelre a forint (TőzsdeFórum)
Erősödött kissé a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 24
10:06
Patai: uniós pénzek nélkül nem megy, az ársapkákat ki kell vezetni (vg.hu)
Jövőre is fennmarad a növekedés, az infláció azonban magas marad – mondta Patai Mihály, az jegybank alelnöke a BÉT 50 konferenciát megnyitó beszédében.
nov. 24
10:06
Több százezer magyar érintett a csevegőprogram feltörésében (Forbes)
Hackerplatformon árulják a telefonszámokat, amelyek ténylegesen aktív felhasználókhoz tartoznak.
nov. 24
10:08
„Veszélyes javaslatokról” tárgyalni utazott Brüsszelbe a külügyminiszter (vg.hu)
Az olajársapkáról és a gázárszabályozásról lesz szó.
nov. 24
10:12
Terrorista állam-e Oroszország? (Piac és Profit)
Az Európai Parlamentben elsöprő többséggel fogadták el azt az állásfoglalást, ami szerint Oroszország terrorizmust támogató állam.
nov. 24
10:12
Mutatjuk, mi a legfontosabb a magyaroknak a VB-meccsek nézésénél (Portfolio)
Egy friss kutatás eredményei alapján tízből kilenc háztartásban van tévé, amelyet a magyarok közel fele naponta 1-3 órára kapcsol be. A felmérésben részt vevők tévénézésre és streamingre használják leggyakrabban a készülékeket, és az árra a legérzékenyebbek, ha tévévásárlásra kerül a sor. A Hisense kutatásából az is kiderült, hogy sportközvetítések
nov. 24
10:12
Uniós pénzek: Navracsics arra számít, az év végéig aláírhatják a megállapodásokat (vg.hu)
A miniszter szerint egyelőre nem kell B terv, ő abban bízik, Magyarország 2023-ban maradéktalanul hozzáfér az uniós forrásokhoz.
nov. 24
10:14
Nagyon közel az olajárplafon - De mennyire fog ez fájni Putyinnak? (Portfolio)
A G7 által javasolt, 65-70 dolláros hordónkénti olajárplafon aligha lenne azonnali hatással Moszkva bevételeire, mivel nagyjából megfelel annak, amit az ázsiai vevők már most is fizetnek - mondta szerdán öt, a beszerzésekről közvetlenül tájékozott iparági forrás a Reutersnek.
nov. 24
10:18
Címke design: Tervezz és nyomtass profi módon! (ProfitLine)
Néhány évvel ezelőtt, ha a vállalkozásunk címkéjének a megtervezéséről és legyártásáról volt szó, azonnal szaladtunk volna egy profi nyomdába, és rájuk bíztuk volna ezeket a feladatokat. Természetesen ezt ma is megtehetjük, de akadnak olyan helyzetek (azonnali igény, kis példányszám vagy gyorsan változó minták), amikor ezt nem tehetjük meg, hiszen
nov. 24
10:18
Új marketingvezető a foodpandánál (Márkamonitor)
Új szakemberrel bővült a foodpanda felsővezetése – Szauter Zsolt novembertől irányítja a gyorskereskedelmi cég marketingcsapatát.   Szauter Zsolt az Extreme digital – eMag marketingigazgatói pozíciójából érkezett a foodpandához. Itt az elmúlt másfél évben Magyarország két piacvezető online kereskedelmi márkájának összeolvasztásáért volt felelős, lé
nov. 24
10:18
Élesedik az első dollár alapú stabilcoin a Cardano blokkláncon (BitcoinBázis)
A közelmúltbeli FTX katasztrófa és az azt követő erősödő medvepiaci folyamatok komoly csorbát ejtettek a kriptopiacokon. De ez nem akadályozta
nov. 24
10:24
Már meglátszik az évközi emelés a béreken, de az infláció megeszi az egészet (vg.hu)
Február óta lassul a reálbérek dinamikája, szeptemberben pedig negatívba is süllyedt az infláció miatt.
nov. 24
10:24
Tankönyveket kapnak a határon túli magyar diákok a Pénziránytű Alapítványtól (Növekedés)
A Magyar Közgazdasági Társaság, valamint a Kárpát-medencei testvérszervezeteink, a Romániai, a Vajdasági és a Szlovákiai Magyar Közgazdász Társaságok közreműködésével már 39 határainkon túli magyar iskolába mintegy 4 ezer, a pénzügyi tudatosság és a pénzügyi ismeretek fejlesztését célzó, magyar nyelvű tankönyvet és munkafüzetet juttatott el térítés
nov. 24
10:24
Corteva Crop Solution HUN Kft: Profi kínálat új néven (Magyar Mezőgazdaság)
Alig egy hónapja, hogy a vállalatcsoport eddigi cégeit összevonva egységes néven jelent meg a Corteva. A növényvédő szer, vetőmag, nitrogén menedzsment hármasára épülő vállalat továbbra is a fejlesztéseket tűzte ki célul, hogy a termelőket partnerként a sikeres gazdálkodásban segítse.
nov. 24
10:30
30 milliós büntetés a Magyar Posta Biztosító nyakába (Piac és Profit)
Az MNB vizsgálata nyomán 30 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszere, az informatikai biztonság, a kiszervezések, a kárrendezés, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült hiányosságok miatt.
nov. 24
10:30
Koronavírus-járvány: ismét nőtt a fertőzöttek és az áldozatok száma (Adózóna)
Világszerte 639 576 590 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 625 970 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
nov. 24
10:30
Állami támogatással még mindig több szobára futja (vg.hu)
Támogatás nélkük a vevők negyven százaléka, támogatással a kétharmaduk keres legalább háromszobás lakást.
nov. 24
10:30
Tovább tesztelik a négynapos munkahetet (MMonline)
Magyarországon a nagyvállalati szektorban elsőként a Magyar Telekom Csoport jelentette be, hogy kísérleti programot indít a 4 napos munkahét tesztelésére. Pilot jelleggel négy hónapon keresztül négy csapat dolgozott négy napos munkarendben, változatlan alapbér mellett. A projekt hatékonynak bizonyult, így a vállalat további területek bevonásával fo
nov. 24
10:36
A Garantiqa-val a válság ellen – Investment 2 hitelgarancia (Piac és Profit)
Az orosz-ukrán háború miatt kialakult válság egyre jelentősebb hatást gyakorol a vállalkozókra is. A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. kifejezetten ezen cégek problémáinak enyhítésére alkotta meg legújabb termékét.
nov. 24
10:36
Megszólalt az MNB: csúnyán visszaeshet a folyósítások, nőhet a bedőlt hitelek száma (Pénzcentrum)
A magyar bankrendszer stabil, erős tőkehelyzettel és jelentős likviditási tartalékokkal érkezett a jelenlegi komplex, kihívásokkal teli időszakba. A turbulens gazdasági környezetben tovább nőttek a hitelkockázatok, kiemelten az energiaárakra érzékeny portfóliókban. Az emelkedő kamatkörnyezet és a háború okozta bizonytalanság következtében a hitelbő
nov. 24
10:36
Lezártak több ukrán határátkelőt, ott nem lehet átjönni Kárpátaljáról (vg.hu)
Magyarország és Románia irányából is megközelíthetetlen több ukrajnai régió.
nov. 24
10:36
Dancing with the Stars: Szombaton kiderül, ki a harmadik évad győztese (Márkamonitor)
Szombat este utolsó adásához érkezik a Dancing with the Stars harmadik évada. Az, hogy Csobot Adél, Pap Dorci vagy Somhegyi Krisztián emelheti-e fel a Tv2 szuperprodukciójának trófeáját a magasba, kizárólag a nézők szavazatán múlik. A látványos fináléra visszatérnek a korábban kiesett párosok, a tavalyi győztes, Tóth Andi pedig fergeteges extra pro
nov. 24
10:36
Versenyhivatali figyelmeztetés a szállásadóknak az áregyeztetés miatt - A legsúlyosabb cselekmény (Növekedés)
A 2022-es katari labdarúgó világbajnokságon tapasztalható szállásproblémák kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívja a szálláshely-szolgáltató vállalkozások és magánszemélyek figyelmét a sportszerű magatartásra. A GVH információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti
nov. 24
10:38
Tartja a szavát Giorgia Meloni - Gazdasági intézkedések jönnek (Növekedés)
Egyes élelmiszerek áfacsökkentéssel és az alapjövedelem szigorításával készíti el a jövő évi költségvetést a Giorgia Meloni vezette jobbközép kabinet. A tervben szerepel a magas rezsikiadások támogatása, adócsökkentés, a vállalkozások számára az egykulcsos adó bevezetése bizonyos összeghatárig, valamint a nagy vitákat kiváltó alapjövedelem feltétel
nov. 24
10:42
Bővültek a Gránit Bank prémium fizetőeszközei (Privátbankár)
Kimagasló presztízsű GRÁNIT World Elite Metal bankkártyával bővült a napokban a GRÁNIT Banknál elérhető prémium fizetőeszközök köre. A hazai piacon elérhető legnagyobb, 18 gramm súlyú exkluzív bankkártya a GRÁNIT Bank és az ANY Biztonsági Nyomda, Zrt. illetve partnere, a Thales DIS közös együttműködése révén jött létre.
nov. 24
10:42
Itt a friss Ifo-index: javultak a kilátások Németországban (Portfolio)
Novemberben javultak a német gazdaság kilátásai és az üzleti hangulat - derül ki az Ifo intézet friss felmérésből. A közgazdászok kis emelkedésre számítottak, ehhez képest is meglepően magasra nőtt az Ifo-index.
nov. 24
10:48
Megint ütik a forintot, 414 az euró (Portfolio)
Szerdán újra 410 környékére gyengült a forint miután olyan hírek jelentek meg, hogy az Európai Bizottság továbbra is a magyar források felfüggesztését javasolja a jogállamisági aggályok miatt. Rövidtávon ez nem jelent azonnali forrásvesztést, viszont ellentmond az utóbbi napokban kiszivárgott optimista híreknek. A hírre tegnap is és ma is erőteljes
nov. 24
10:48
Hatalmas zuhanásban a forint! Jön a 450 forintos euró? (Agroinform)
Gyengül a forint és nem látszik meddig.
nov. 24
10:48
Súlyos hiányosságok miatt büntette meg a Magyar Posta Biztosítót az MNB, baj volt a jelszavakkal is (vg.hu)
Harmincmillió forint bírságot szabott ki a jegybank a hiányosságok miatt.
nov. 24
10:48
Év végével távozik az Autónavigátor.hu főszerkesztője (Márkamonitor)
Katona Mátyás, az Autónavigátor.hu főszerkesztője és a Használtautó.hu autópiaci szakértője további szakmai megújulás reményében úgy döntött, hogy nem az Adevinta Hungary kötelékében folytatja karrierjét. Pozícióját 2022 végéig tölti be, utódjáról a későbbiekben döntenek.     Katona Mátyás a szerkesztőségnél töltött 12 évéről elmondta: „2010 decemb
nov. 24
10:48
Csökkentik a mezőgazdasági öntözést több száz katalán településen (Agrofórum)
Több mint ötszáz katalán településen, köztük Barcelonában vezetnek be vízkorlátozást, mert az idén tapasztalt rendkívüli szárazság miatt jelentősen megcsappantak a vízkészletek - közölte az El País című újság.
nov. 24
10:48
Európa Liga döntő Budapesten: árrögzítésre utaló egyeztetéseket gyanít a GVH (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban.
nov. 24
10:54
Kezd kibontakozni, hogy mennyivel emelik a minimálbért (Infostart)
A Liga Szakszervezetek elnöke szerint a felek elfogadták, hogy a kötelező legkisebb béremelésnél az idei és a jövő évi inflációt kell figyelembe venni.
nov. 24
10:54
Több mint 3 szobás ingatlant vesz az állami támogatást igénylők zöme (Növekedés)
A csokkal és babaváróval kalkuláló vásárlók majdnem kétharmada érdeklődik a nagyobb, több mint 3 szobás ingatlanok iránt. A lakástámogatásokkal nem kalkuláló vevők viszont kevesebb mint 40 százaléka keresi ezeket - derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
nov. 24
11:00
A vártnál jobban nőttek a bérek, de az inflációt nem érték utol (Piac és Profit)
Minden várakozást felülmúlva 17.8 százalékkal nőtt a bruttó átlagbér szeptemberben, miközben a rendszeres keresetek tovább gyorsulva 18.2 százalékkal emelkedtek, 2018 óta pedig 62.3 százalék volt a rendszeres bérek növekedése. A vizsgált hónapban a bruttó átlagkereset 504 100 forint volt a teljes munkaidőben foglalkoztatottak esetében, míg a nettó
nov. 24
11:00
Ez a legnagyobb környezeti-egészségügyi kockázat Európában (Portfolio)
Legalább 238 ezer ember korai halálozását idézte elő 2020-ban a légszennyezettség az Európai Unióban, annak ellenére, hogy az adatok szerint a korábbi évekhez képest javult a levegő minősége - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) csütörtökön közzétett jelentéséből.
nov. 24
11:00
A Disney-nél betelt a pohár, elküldhetik a Lucasfilm elnökét (vg.hu)
A Star Wars filmekért felelős Kathleen Kennedy regnálása a végéhez közeledik.
nov. 24
11:00
Az Uniomediát választotta az E.ON (MMonline)
Többkörös, meghívásos tenderen választotta ki új PR ügynökségét az E.ON Hungária Csoport: a külső és belső kommunikációra is kiterjedő megbízást az Uniomedia nyerte el, így november 1-től az ügynökség az energiavállalat partnere a lakossági és a vállalati ügyfélkört célzó pr, illetve a munkatársak felé irányuló kommunikációban.„Mindenki tapasztalja
nov. 24
11:03
A Google 10 ezer „gyengén teljesítő” munkavállalótól válna meg (TőzsdeFórum)
Újabb technológiai óriás jelentett be nagymértékű létszám leépítést.
nov. 24
11:05
Többet keresnek a magyarok – szeptemberi KSH adatok (TőzsdeFórum)
A bruttó átlagkereset 17,8%-kal, a nettó átlagkereset 18,4%-kal magasabb volt, mint egy évvel korábban.
nov. 24
11:06
Borús hangulat Japánban - ázsiai gazdasági kitekintő (ProfitLine)
Romlott novemberben a japán feldolgozóipari hangulat, a beszerzési menedzser-index 50,7 pontról 49,4-re esett, így 2021 után most először került a borús (50 pont alatti) tartományba a mérés.
nov. 24
11:06
Magyar szállodák trükközését fülelte le a GVH: közösen akarják lehúzni a vendégeket (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) információi szerint egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti Európa Liga döntőjével kapcsolatban, ez pedig versenyjogi szabályokat sérthet - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
nov. 24
11:06
NAK: A vaj remek vitaminforrás (Növekedés)
Hazánkban évi 1,5 kg/fő a vaj-, illetve a vajkrémfogyasztás, ami az EU-országok 4,31 kg-os fogyasztásának a harmada. A gyártók évente mintegy 9200 tonna vajat állítanak elő, az import emellett 6800 tonna – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) körképéből.

Keresés