A Credit Suisse részvényesei szerdán hozzájárultak a svájci nagybank 4 milliárd svájci frankos tőkeemeléséhez, amelynek célja a bajba került pénzintézet komoly átalakításának finanszírozása.
Jelentősen, 59,1 százalékkal esett a kínai Xiaomi, a világ egyik vezető okostelefon-gyártójának nyeresége az idei harmadik negyedévben. A cég szerdán azt közölte, hogy az adózott eredménye 2,12 milliárd jüanra (297,1 millió dollár) zuhant a szeptember végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 5,176 milliárd jüanról. A Xiaomi éves szintű
Idén 6. alkalommal rendezték meg Magyarországon a Szerethető Munkahelyek versenyt. Most is azokat a cégeket díjazták, ahol a közönségszavazatok vagy a szakmai zsűri véleménye alapján a legjobb dolgozni.
Számítani kell a Barátság vezetéken keresztüli kőolajszállítás akadozására a következő időszakban is az ukrajnai energetikai hálózatot érő orosz rakétatámadások miatt, a kormány azonban felkészült, ez nem befolyásolja az ellátásbiztonságot - közölte szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
A Magyar Telekom – a dolgozók elégedettsége, egyéni hatékonyságuk növekedése miatt – úgy döntött, folytatják a négynapos munkahét tesztelését – tájékoztatott Friedl Zsuzsanna, a Magyar Telekom Chief People Officere a távközlési vállalat Lehet 4? című konferenciáján.
Miután szerdán napközben ismeretlen okok miatt leállt Ukrajnában a Barátság kőolajvezetéken a szállítás, este azt közölte az orosz olajmonopólium Transznyeft a TASZSZ tudósítása szerint, hogy újraindult a szállítás.
A GLAMI Ventures olyan keresési, illetve mesterséges intelligencia technológiákba és szoftverekbe kíván befektetni, amelyek a teljes e-kereskedelmi ökoszisztéma fejlődését támogatják.
Szaúd-Arábia komoly lépéseket ígér a zöldebb jövőért, viszont egyáltalán nem akar engedni abból, hogy továbbra is olajhatalom maradhasson. Az arab királyság globális stratégiája a szemünk előtt zajlik.
A koronavírus-világjárvány miatti két évnyi visszaesés után a 2019-es rekordot közelítik idén Horvátországban a magyar turisták adatai - közölte magyarországi jelenlétének 25. évfordulója alkalmából a Horvát Idegenforgalmi Közösség (HTZ) szerdán az MTI-vel.
Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: Megkezdődött a Moszkvics 3 crossover sorozatgyártása az egykori Renault Oroszország gyárában szerdán az orosz fővárosban. Gyenisz Manturov orosz miniszterelnök-helyettes, az ipari és kereskedelmi minisztérium vezetője a gyártósor ünnepélyes megnyitásán kijelentette, hogy az üzemben még az idén megkezdődik e
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 404,59 pontos, 0,89 százalékos csökkenéssel, 44 930,52 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek elmondta: a nap első felében pluszban járt a BU
Három hónapja a legtöbben folyamodtak első alkalommal munkanélküli segélyért az elmúlt héten az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium szerdai jelentése alapján. A november 19-én véget ért héten 17 ezerrel, 240 ezerre emelkedett a munkanélküli segély iránt első alkalommal folyamodó amerikaiak száma, ami három hónapja, augusztus ót
Vitalij Klicsko: legrosszabb esetben Kijev lakosainak egy részét ki kell menekíteni. Ferenc pápa az ukránok szenvedését a sztálini időkben elszenvedett éhínséghez hasonlította.
Orosz rakétacsapás érte Kijevet, az egész fővárosban leállították a vezetékes ivóvízellátást. Ferenc pápa az ukránok szenvedését a sztálini időkben elszenvedett éhínséghez hasonlította.
Szeptemberben 1,129 milliárd euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, 564 millió euróval kisebb az augusztusinál - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) honlapján elérhető legfrissebb adatokból.
Nincs nagy tolongás a civil szakmai szervezetek részéről, hogy holnap éjfélig jelentkezzenek az Integritás Hatóság mellett létrejövő Korrupcióellenes Munkacsoportba, a témában szakmailag illetékes Korrupciókutató Központ Budapest például „ebben nem kíván részt venni” – írja a hvg.hu.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság kiemelt ellenőrzéseket végez az adventi időszakban, amelyek kiterjednek a hagyományos üzletek, piacok, kitelepülések és az online boltok vizsgálatára, de nagy figyelmet fordítanak a most aktuális Black Friday napokra is - közölte Kupecki Nóra alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes áll
Magyarországon egyre többen vannak azok, akik nem használnak az interneten illegális tartalmakat: arányuk a tavalyi 78 százalékról az idén 85 százalékra nőtt - derül ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) és a Tárki Társadalomkutatási Intézet Zrt. idei, reprezentatív kutatásából.
Ismét orosz rakétacsapás érte szerdán az ukrán fővárost, Kijevet, az első információk szerint legalább három civil életét vesztette, hatan megsérültek - közölte a kijevi katonai adminisztráció a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
Páran ismerik, mások még soha nem is hallottak róla – sokan egy fillért sem adnának érte, míg jópáran szinte minden nap használják, annyira szeretik. Utána jártunk a zoknicipők világának és az egyik típust teszteltük is, hogy kiderítsük, milyen ez az érdekes kialakítású lábbeli.
A négy egymást követő 75 bázispontos kamatemelés után a Fed döntéshozóinak „jelentős többsége” úgy látta november elején, hogy „rövidesen valószínűleg helyénvaló lesz” a kamatemelési tempó lassítása, hogy jobban lehessen látni az eddig megtett szigor gazdasági hatásait – rajzolódik ki a szerda este közzétett kamatdöntési jegyzőkönyvből. Ezek a jelz
Kiemelt ellenőrzéseket végez az adventi időszakban a fogyasztóvédelmi hatóság, amelyek kiterjednek a hagyományos üzletek, piacok, kitelepülések és az online boltok vizsgálatára, de nagy figyelmet fordítanak a most aktuális Black Friday napokra is – közölte ma Kupecki Nóra, az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemé
Sok szabadulószobát láttunk már, küzdöttünk zombik ellen, menekültünk őrült tudósok elől és megakadályoztunk egy atomtámadást is, de ilyen tematikájú szobával még nem találkoztunk. Jó eséllyel nem is fogunk. Kiszabadultunk a részben mesés, de sokszor kifejezetten zavarba ejtő Fallost-ból és most eláruljuk, miért érte meg az a pár ezer forint, amit
A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) hagyományos, gázévet értékelő rendezvényén a MEKH képviseletében Ságvári Pál stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes a magyarországi gázpiac elmúlt évéről nyújtott áttekintését. A hazai piaci folyamatokat alapvetően befolyásolta a háború kitörése és az EU-ba irányuló orosz vezetéke
Átvizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a környezetvédelmi reklámüzeneteket, hogy jogalkotói szempontokkal segíthesse az egységes állítás- és jelölésrendszer bevezetését - közölte a GVH szerdán az MTI-vel.
Utak aszfaltozása, illegális hulladéklerakó felszámolása, illetve önkormányzati épület felújítása is része a Törökszentmiklós keleti városrészében folyó beruházásnak, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program pályázatán nyert mintegy 200 millió forint támogatásból valósul meg.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere októberben is többlettel zárt, 101,3 milliárd forint lett az aktívum a szeptemberi 181 milliárd forint után - erősítette meg szerdán közzétett részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM). Tavaly októberben 630,1 milliárd forintos deficittel zárt a központi alrendszer, az
Érdekes kormányhatározat jelent meg a szerda esti közlönyben. Ebből ugyanis az olvasható ki, hogy a kormány készen áll részt vállalni az Európai Uniós közös, 18 milliárd eurós értékű, Ukrajnának szánt pénzügyi támogatásában, de lehet, hogy egyedi módon teszi ezt meg Magyarország.
Miután kedden bejelentette a gázársapkára vonatkozó javaslatát az Európai Bizottság, a tagállamok mai nagyköveti ülésén is megmaradt a szembenállás a különböző táborok között, így nem várható, hogy az energiaügyi miniszterek holnapi brüsszeli ülésén megállapodás születik a témában, emiatt pedig az energiapiaci csomag többi elemének elfogadása is ké
Teljesen felújítják az egyik óvodát a Békés megyei Mezőberényben; a város 160 millió forint európai uniós támogatást nyert el erre a célra - tájékoztatta az önkormányzat az MTI-t.
Legalább négyezer milliárd forintnyi veszteséget okozott eddig a magyar költségvetésnek az Európai Unió elhibázott szankciós politikája - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerdán a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán.