Szerda éjfélig érvényes figyelmeztetésében az OMSZ megjegyzi: az alpokalján 300 méter felett még a délelőtt folyamán pár centi további hóréteg gyarapodás várható.
Hazánkban közel 2000 hektáron termelnek körtét, köztük számos tájfajtát. A körte kifejezetten egészséges, felhasználhatósága pedig nagyon sokrétű – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara zöldség- és gyümölcsfogyasztást népszerűsítő programja, az Európai Friss Csapat.
Azt követően, hogy tegnap határozott emelkedéssel zárták a napot a vezető amerikai tőzsdék, ma reggel Ázsiában is pozitív volt a hangulat, Európában azonban nem találják az irányt a vezető indexek, ezzel ellentétben viszont szépen teljesít a BUX. Az USA-ban sem nem látni nagyobb elmozdulás jelét. Gazdasági események szempontjából a hét legfontosabb
Böngészős plugin formában is elérhetővé vált a Trust Wallet. A Binance által támogatott mobilos tárca a jövőben akár a Metamask egyik riválisáva is lehet, tekintve hogy a telefonos verzió már közel 60 millió letöltéssel, és 10 millió havi aktív felhasználóval rendelkezik. A Trust Wallet Browser Extension első körben a Chrome, Brave, Opera és Edge b
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén irányelvjavaslatot fogadott el kedden, amely szerint 2026 júliusára a tőzsdén jegyzett uniós nagyvállalatoknak több női vezetője kell legyen, a kvótát nem teljesítő vállalatok szankciókra számíthatnak.
A tavak és vizes területek a leginkább veszélyeztetett élőhelyek Európában - írja a HelloVidék. Ezért alakult meg idén májusban egy LIFE projekt keretében az Európai Élő Tavak Szövetsége (European Living Lakes Association, röviden ELLA). Ez az új, erős érdekképviseletet az európai tavak és vizes élőhelyek védelme, valamint fenntartható használata é
Politikusok bojkottálják a két országból származó termékeket, egy kormánypárti parlamenti képviselő a két ország – legnagyobb külföldi befektetőnek számító – kereskedelmi társaságait büntető törvényekkel fenyegetőzik.
Kinek érdemes az ekho szerinti adózást választani az Ekho tv. 2022. szeptember 1-jei változásával, és milyen feltételekkel teheti ezt meg? Lepsényi Mária adószakértőnket hallhatják.
Hatalmasak az eltérések a keresetekben attól függően, hogy hol dolgoznak a munkavállalók. Míg a fővárosban a múlt évben a havi átlagos kereset 313 ezer forint volt, addig az országos átlag ennél majdnem 80 ezer forinttal marad el, a községekben dolgozók esetében pedig még rosszabb a helyzet a GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint. A NAV adatai
Legkésőbb az üzembe helyezést követő 10. év végéig, de legalább a 2024-ben érkező éves elszámolásig maradhatnak a szaldós elszámolásban azok, akik még a határidő előtt telepítettek vagy telepítenek háztartási méretű kiserőművet.
A klasszikusan szennyező iparágakkal szemben nem látják a bankok szerepét a környezettudatosság kérdésében, egyáltalán nem evidencia a fiataloknak, hogy a bankoknak dolga van ezen a téren – ez az egyik legfőbb megállapítása annak a friss kutatásnak, amit a Magyar Bankholding készített a fiatalok zöld bankolási szokásairól. De mitől zöld egy bank, é
Az immár hazánkban is kapható Lg Objet Collection Posé egy csúcskategóriás bútorra vagy műtárgyra emlékeztető televízió, amely bármilyen környezet elegáns kiegészítője lehet. A tévét a bézs keret és a puha külső szövetborítás teszi igazán egyedivé, amellyel nem csak a látványa, de a tapintása is kellemes. A tévé visszahajló hátoldala lehetőséget
Egy felmérés szerint a német ipar nagy része már nem fogja tudni elkerülni a termeléscsökkentést, ha a vállalatoknak tovább kell csökkenteniük a földgázfogyasztást - írja a Bloomberg.
Erősödéssel kezdte a szerda reggelt a forint, és a nemzetközi hangulat is jónak tűnik - a dollár legalábbis jelentősen gyengül az euróval szemben, és ez az olyan, magas bétájú devizáknak, mint a forint, általában jót szokott tenni.
A Network4 médiacsoport streamingszolgáltatása, az ARENA4+ a jövőben a NET4+ nevet viseli, és mostantól NET4 lesz a médiacsoport információs oldalának neve. A ráncfelvarrásra a folyamatos bővülés, az észszerűség és a modernizáció jegyében volt szükség. Nagyot nőtt a Network4 csoport kínálata az elmúlt időszakban, megszületett például az új sportcsa
Az advent elérkeztével egyre többen indulunk el a szokásos beszerző körútra, hogy hazacipeljük a legjobb vételnek ígérkező karácsonyfát. De vajon mennyit kell fizetnünk érte az idén? Melyik a magyarok kedvenc fajtája, melyik típus milyen előnyökkel és hátrányokkal bír? És miért lesznek idén kisebbek a karácsonyfák? Szakértő segít a válaszadásban.
Az Uniswap decentralizált tőzsde nemrég frissített új adatvédelmi szabáyzata úgy tűnik, hogy a kriptoközösség egyes tagjainak haragját vonta magára. Az
A fő számok ugyan nem utalnak visszaesésre, a részleteket vizsgálva viszont korántsem bontakozik ki túl biztató kép a használtautó-piac közeli jövőjéről –mondta Halász Bertalan, a JóAutók.hu vezérigazgatója az infostart beszámolója szerint.
A NAV adatai szerint 2021-ben bruttó 354 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 235 ezer forintot jelentett. Településtípusok szerint a legmagasabb átlagos havi nettó kereset Budapesten volt (313 ezer forint), ezt követik a megyei jogú városok (253 ezer forint), majd a városok (225 ezer forint)
Az online csalók gyakran kihasználják a nagyobb sportesemények - mint például most a labdarúgó világbajnokság - körüli felhajtást, és nem csak a szurkolók válhatnak áldozattá. Az ESET kiberbiztonsági szakértői szerint ezért érdemes áttekinteni, hogyan készülnek a világbajnokságra a csalók, és hogyan kerülhetjük el, hogy bedőljünk a trükkjeiknek.
4098 új fertőzöttet és 61 halálesetet regisztráltak a múlt héten a hazai koronavírus-járványban, mindkét adat további csökkenést jelez. A kórházban ápoltak száma azonban 749-ről 770-re, a lélegeztetőgépen lévőké 10-ről 11-re emelkedett.
A Cyble, a dark webet monitorozó szervezet szerint a kiberbűnözők és az aktivista hackerek az ukrajnai háborút a tevékenységük kiszélesítésére használták fel, gyakran kritikus infrastruktúrákat vesznek célba, és érzékeny dokumentumokat, köztük személyazonosításra alkalmas információkat szivárogtatnak ki - Cybernews.
Nemzetközi viszonylatban is kimagasló szintre emeltük a termelő berendezések műszaki rendelkezésre állását, így a 2021-es rekordévben több mint 43 ezer tonna öntvényt gyártottunk, idén pedig két alkalommal is újabb csúcsokat döntöttünk meg – mondta az Üzletemnek Hegymegi Dávid, a Busch-Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.
Az Európai Parlament elfogadott egy irányelvjavaslatot a nők vezetőtestületi tagságáról. A javaslat célja, hogy 2026 júliusára a társaságok nem ügyvezető igazgatói vezető álláshelyeinek legalább 40 százalékát, illetve az összes vezetői poszt legalább 33 százalékát a vezetőtestületekben alulreprezentált nem képviselői töltsék be. A vezetőtestületi t
A mesterséges intelligencia szakértői 50 százalékos valószínűséggel arra számítanak, hogy 2060 körül a gépek minden feladatot jobban és olcsóbban tudnak majd elvégezni, mint az emberi munkaerő. 2140 körülre pedig minden foglalkozás teljesen automatizálható lesz - áll a Roland Berger, német stratégiai tanácsadó cég tanulmányában.
A tegnapi napot követően ma reggel is kiváló hangulatban indul a kereskedés a magyar tőzsdén, mind a 4 hazai blue chip pluszban van, az emelkedést az OTP vezeti.
Az ünnepek közeledtével az Agrárminisztérium, az Agrármarketing Centrum (Amc) valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége a minőségi sertéshús fogyasztását népszerűsíti. Az „Ünnepeljünk malaccal” szlogen és az „Egy kiváló minőségű sertéshús minden ízében különleges” jelmondat alatt megvalósuló kampány elsődleges célja a sertéshús fogyasztásának növelé
Összesen 241 tonna tartós élelmiszert adtak össze a vásárlók a Magyar Élelmiszerbank Egyesület 17. karácsonyi adománygyűjtő akciójában péntektől vasárnapig az ország 160 településén 334 áruházban 6500 önkéntes közreműködésével.
A Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) hagyományos, gázévet értékelő rendezvényén a MEKH képviseletében Ságvári Pál stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes a magyarországi gázpiac elmúlt évéről nyújtott áttekintését. A hazai piaci folyamatokat alapvetően befolyásolta a háború kitörése és az EU-ba irányuló orosz vezetéke
Az Essity-hez tartozó újabb két márka, a Libresse és a Libero BTL kommunikációja is az Artvertisinghoz került. Az ügynökség még 2020-ban nyerte meg tenderen a Zewa BTL kiírt tenderét, és az ügynökséggel való együttműködés a jelek szerint igen jól alakult. A megbízás ebben az esetében is a BTL területére vonatkozik, az ügynökség és az ügyfél
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) piacelemzés keretében alkot képet arról, milyen eltérések tapasztalhatók a különféle környezetvédelmi (ún. zöld) reklámüzenetek valós tartalma és azok fogyasztói értelmezése között. A GVH célja, hogy jogalkotói szempontokat adjon egy egységes állítás- és jelölésrendszer bevezetéséhez, amellyel erősödhet a fogyasztók
A labdarúgó-világbajnokságra az internetes bűnözők, adathalászok is készültek, így például hamis jegyeket árulnak és hamis nyereményekkel próbálják becsapni az szurkolókat - közölte az ESET, az üzleti és otthoni biztonságtechnikai szoftvermegoldások nemzetközi szállítója.