A villamosenergia- és gázárakra vonatkozva felmérést készített az Eurostat. Az adatokból kiderül: 2021 első féléve és 2022 első féléve között a gázárak a 24 uniós tagállamból 23-ban emelkedtek.
Ezentúl értelmezni is fogja a platform, mit látunk. Mi is kipróbáltuk. Integrálja a Google a keresőjébe a Lenst, a saját képfelismerős szoftverét. A Chrome-ban már most látszik a változás, a keresősáv jobb oldalán lévő, színes kamera ikonjára rákattintva elérhető. A funkció lényege, hogy a felhasználók képeket tölthetnek fel, majd a Lens megpróbálj
A Deribit opciós tőzsde hot walletjét, vagyis online tárcáját meghekkelték és 28 millió dollárt loptak el.A veszteséget a vállalat tartalékaiból fedezték. Az egyik legnépszerűbb opciós kriptotőzsde, a Deribit elmondása szerint a felhasználók pénze biztonságban vannak, a veszteséget pedig a cég tartalékaikból fedezik. A Deribit a mai nap folyamán a
A részvénypiacok stagnálásszerű állapota tökéletesen illik a nagy eseményhez, a Fed ma esti kamatdöntéséhez. A BUX index viszont emelkedik, főleg az OTP és a Richter húzzák. A forint kissé erősödött a hosszú hétvégén, de ma gyengül, miközben az európai gázár emelkedik. Csúnya utolsó negyedév várható a hazai lakáspiacon.
Megváltoztathatja vásárlási szokásainkat a gazdasági világválság - derül ki a JOY-napok felmérésből. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként reagálnak a hazai fogyasztók a helyzetre. Az online kérdőívet több mint 3500-an töltötték ki. Az eredményekből kiderül, hogy a válaszadók 85 százaléka aktívan keresi a jó akciókat, 14 százalék
Pozitív hangulatot hozott az október a Budapesti Értéktőzsdén – a BÉT első számú indexe, a BUX index 41 053,7 ponton zárt, amely 8,5 százalékos növekedést jelent szeptemberhez képest. A részvénypiac legnagyobb eseményének egyértelműen a Masterplast 9,2 milliárd forint értékű nyilvános részvénykibocsátása bizonyult a hónap során, a részvénypiaci öss
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe változatlan nyitás után emelkedett szerdán délelőtt. A BUX 11.30 órakor 41 228,03 ponton állt, ami az előző, pénteki záró értékéhez képest 174,32 pontos, 0,42 százalékos emelkedés, a szerdai nyitásnál 174,32 ponttal magasabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 3,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyes
Az energiakrízis felgyorsíthatja az energiaintenzív szektorokban működő európai vállalatok elvándorlását a kontinensről, és amennyiben tartósan magasan maradnak az árak, az az európai ipari kapacitások leépüléséhez vezethet - derül ki a Reuters több iparágat érintő összefoglalójából.
A fiatal párok, családok számára fontos kérdés, hogy milyen otthonteremtési támogatások lesznek elérhetőek 2023-ban is, illetve ezek feltételei miként változhatnak. Most azért is különösen érdekes ez, mert a jelenlegi gazdaság helyzet egyáltalán nem garantálja, hogy valamennyi ma elérhető kedvezménnyel találkozni fogunk a következő évben is. A Bank
A hazai blue chipek közül a kereskedési idő felénél emelkedik az OTP és a Richter, stagnál a Magyar Telekom, a Mol részvényei pedig kisebb mínuszban vannak.
Az energiakrízis felgyorsíthatja az energiaintenzív szektorokban működő európai vállalatok elvándorlását a kontinensről, és amennyiben tartósan magasan maradnak az árak, az az európai ipari kapacitások leépüléséhez vezethet – derül ki a Reuters több iparágat érintő összefoglalójából. Bár az elmúlt hetekben jelentősen csökkent a gáz ára az Európában
Az LG Electronics (LG) történetének legmagasabb negyedéves árbevételével zárta a 2022 július-szeptemberi időszakot.A dél-koreai vállalat a harmadik negyedévben 21,2 ezer milliárd von forgalmat ért el, ami az egy évvel korábbit 14,1 százalékkal múlta felül. Ez a forgalomnövekedés elsősorban a prémium kategóriás háztartási gépek, illetve az ebben a s
Bár a járványügyi alapadatokat ezen a héten késve közlik, a szennyvízadatok már megérkeztek: az elmúlt hetekben jellemző stagnálás után országos átlagban ismét emelkedést mutat a szennyvíz koronavírus-örökítőanyagának koncentrációja, és minden egyes mintavételi helyen az "emelkedett" kategóriába esik.
Eltérő irányba és eltérő mértékkel változnak pénteken az üzemanyagárak: a benzin ára bruttó 7 forinttal emelkedik, a gázolaj beszerzési ára viszont 20 forinttal csökken.
229 iskolából 686 csapat és 288 felkészítő tanár nevezett a Magyar Tudományos Akadémia középiskolásoknak meghirdetett tanulmányi csapatversenyére, amelynek témája a klímaválság és a fenntarthatóság. Az iskolák közül 49 fővárosi, 50 pedig határon túli intézmény.
November 3-án reggel kezdi meg adását a 98.0 Mhz-en az új budapesti rádióadó, a radiocafé. Az adás a Süssfelnap című reggeli műsorral indul, amelyet az ismert színész, Szabó Kimmel Tamás vezet - ez jelenti egyúttal a művész debütálását rádiósként. A Marketing&Media a radiocaféval közös, marketinggel, médiával, kommunikációval, üzleti stratégiával f
Az utóbbi néhány napban több drónt is észlelt a szerb hadsereg Szerbia és Koszovó határán, a pilóta nélküli repülőgépek katonai létesítményeket figyeltek meg, ez pedig elfogadhatatlan, és a jövőben minden
A vállalat 486 milliárd forint tisztított CCS-alapú Ebitda nyereséget érhet el a várakozásunk szerint, míg a piaci konszenzus a tisztított, CCS-alapú Ebitda-ra ennél némileg kisebb, 477,2 milliárd forint - áll az Erste friss részvénypiaci elemzésében.
A 2022. kárenyhítési évben bekövetkezett mezőgazdasági károk után a kárenyhítő juttatás iránti kérelmet 2022. november 30-ig azon károsultak nyújthatják be, akik a 2022. évi kárenyhítési időszakban bejelentették kárigényüket – áll a kormany.hu-n.
Kevesebb, mint egy hónap van hátra, amíg a világ és természetesen az ország futballrajongó tekintetei a televíziókészülékekre tapadnak. Ha eljön a nagy meccsek ideje – legyen szó bármilyen sporteseményről – a sportkedvelőknek olyan tévére van szükségük, amely a lehető legnagyobb részletességgel képes közvetíteni a gyors akciókat. Az alapok természe
Újabb energiatakarékossági intézkedéseket vezettek be a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), az év végén és 2023 első hetében az épületek többségét bezárják.
Az Integritás Hatóság elnöki tisztségének betöltésére összesen 20 pályázat érkezett, közülük ötöt talált alkalmasnak az ezzel foglalkozó testület, az elnökhelyettesi tisztségre pedig 33 pályázat érkezett, közülük 13 volt alkalmas - derült ki az Európai Támogatásokat Auditáló Főigazgatóság (EUTAF) honlapján megjelent közleményből.
A legfrissebb hírek szerint Oroszország újra részt vesz a gabonaegyezményben. Magyarország a szárazföldi szállítást igyekszik olajozottabban működővé tenni.
Kriptovaluta-bányászatra alkalmas számítógépeket számolt el eszközbeszerzésként egy cég az adóhatóság vizsgálatra szerint – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Szerdán ismét számottevően emelkedtek a magyar referenciahozamok, de az utóbbi egy-két hétben ezzel sem látszik nagy változás, a volatilis piacon ingadoznak a jegyzések.