Turisztikai akciótervet jelentett be a kancelláriaminiszter a Kormányinfón. A nehéz helyzetbe került turizmus megsegítését meglehetősen meglepő módon azzal képzelik például el, hogy a SZÉP-kártya teljes egyenlege átjárható válik, vagyis tulajdonképpen teljes egészében eltörlik a külön zsebeket.
Sietnie kell azoknak, akik érdeklődnek a Lidl slágertermékének számító, és közel egy év után visszatérő játékkonyha iránt. Információink szerint ugyanis vannak olyan Lidl üzletek, amelyek a tavalyinál kisebb raktári készlettel várják a holnapi rohamot.
Tovább mélyül Magyarország áramfogyasztásának a visszaesése: októberben 7,7 százalékkal volt alacsonyabb a teljes hazai bruttó villamosenergia-felhasználás, mint egy évvel korábban. Jelentősebb mértékű csökkenésre legutóbb 2020 júniusában volt példa, akkor a koronavírus-járvány első hulláma következtében 8,7 százalékkal zuhant a felhasználás éves ö
Tombol a világban az infláció, igaz, vannak már olyan térségek, ahol már láthattuk a felpattanás tetejét. Ettől még a szakértők egyetértenek abban, hogy a következő időszakban magasabb inflációra kell berendezkedni, így felértékelődik azoknak a befektetéseknek a szerepe, amelyek képesek az infláció ellen védelmet nyújtani. A Portfolio Private Inves
A 2022-es labdarúgó világbajnokság vasárnap készül elrajtolni Katarban, és ezen esemény előtt a labdarúgás legendájának számító Cristiano Ronaldo új NFT
Az NPK Charolais Kft. szakembereivel a termőföldtől az asztalig elv megvalósításáról, az általuk létrehozott különleges vágóalapanyag sajátosságairól és értékesítési láncáról, valamint a marhahúsról mint egészséges élelmiszerről beszélgetett az MMG Direkt legutóbbi adásában Halmos B. Ágnes, a Kistermelők Lapja főszerkesztője.
A Wizz Air csatlakozott a kibocsátásmentes légi közlekedésért létrehozott szövetséghez, az AZEA-hoz (Alliance for Zero-Emission Aviation) – közölte a légitársaság szerdán az MTI-vel. Az önkéntes kezdeményezést az Európai Bizottság indította el annak érdekében, hogy előmozdítsa az újgenerációs fenntartható repülőgépek elterjedését. A Wizz Air azért
A vártnál jobban, nyolc hónapja a legnagyobb mértékben nőtt a kiskereskedelmi forgalom októberben az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, az U.S. Census Bureau szerdai jelentése alapján. A kiskereskedelmi forgalom az Egyesült Államokban októberben a várt 0,4 százalékot meghaladóan, 1,3 százalékkal, nyol
Kedden leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken az orosz rakétatámadásokat követően. Az ATV maiTÉMA című műsorában ez is szóba került, ahol az ismert energetikai szakértő mellett Varju László, a DK alelnöke, rezsiügyi árnyékminiszter és kollégánk, Király Béla is elmondta a véleményét az aktuális fejleményekről.
Nem biztos, hogy sokáig kitart a mostani jó hangulat az amerikai részvénypiacokon, a kamatemelés ugyanis jelentős szembeszél lehet. Az is lehet, hogy fél éven belül Amerikai is átesik egy mini recesszión – osztották meg véleményüket a tőkepiacokkal kapcsolatban a magyar szakemberek a Portfolio Private Investor Day rendezvényének záró panelbeszélget
Azoknak, akik korszerű mobillal lepnék meg szeretteiket, komoly segítséget nyújthat a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülékcsere-programjában igénybe vehető 40 ezer forintos támogatás, különösen, ha ezt az ebben az időszakban elérhető kedvezményes készülékek megvásárlásához veszik igénybe – közölte az NMHH kommunikációs igazgató
Kedden leállt a szállítás a Barátság kőolajvezetéken az orosz rakétatámadásokat követően. Az ATV maiTÉMA című műsorában ez is szóba került, ahol az ismert energetikai szakértő mellett Varju László, a DK alelnöke, rezsiügyi árnyékminiszter és kollégánk, Király Béla is elmondta a véleményét az aktuális fejleményekről.
Önálló energiaügyi minisztérium létrehozásáról döntött a kormány - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn a Karmelita kolostorban.
Hogyan veszi figyelembe a gázszolgáltató a lakossági gáz számlázásakor a 63 645 MJ/év, azaz legalább 1729 m3/év kedvezményes mennyiséget? Az alábbiakban ahhoz adunk segítséget az MVM Next honlapján található példa segítségével, hogy a számlázás érthető legyen végre minden gáz felhasználó részére. Nézzük meg azt az esetet, mikor az ügyfél átalánydíj
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékonysági beruházásokhoz kapcsolódó szakmák iránti képzési kereslet a piacvezető Dekra Akademie adatai szerint. Egyre többen bővítik tudásukat olyan hiányszakmák irányába, mint például a nyílászáró- és árnyékolástechn
A Rába csoport 66 százalékos árbevétel növekedést ért el a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az energiaártöbblet okozta kiélezett piaci környezet ellenére jól érzékelhetőek a vállalat költségáthárítási törekvései. Mindazonáltal az erős árbevétel és EBITDA növekedése mellett a pénzügyi eredmény jelentős deficitet mutatott,
Egy minisztérium főosztályvezetője, egy szállodatulajdonos, egy uszoda ügyvezetője és egy polgármester ellen emeltek vádat hivatali vesztegetés miatt a Fővárosi Törvényszéken – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Jelenleg mintegy 186 ezer milliárd forint a hazai lakosság örökíthető vagyona, aminek legnagyobb részét, mintegy 63 százalékát reáleszközök (többségében ingatlanvagyon) teszi ki, 16 százaléka a bankképes eszköz (folyószámla, betét és értékpapírok) és 13 százalék a céges részesedés.
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint.
Novák Katalin köztársasági elnök és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter szerdán megtekintette az izraeli Vaskupola rakétaelhárító-rendszer működését.
A múlt héten említettük, hogy olyan hitelező cégek szolgáltatják még most is a bányászipar egy részének a hiteleket, mint a BlockFi vagy a Genesis. Úgy néz ki a Genesis-t is utolérte az FTX/Alameda ügy, nem is akármilyen dominó effektust elindítva ezzel. A Genesis nemcsak a bányászoknak hitelezett, gyakorlatilag az egész iparágnak. A Genesis Tradin
Egyelőre alacsony nyomáson, de újraindult Magyarországra a Barátság vezetéken keresztüli kőolajszállítás, amely előző nap leállt az ukrajnai energetikai hálózatot ért orosz rakétatámadások miatt - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft.
A Magyar Bankholding együttműködik a Mastercarddal a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésében, és csatlakozik a cég globális zöld koalíciójához, melynek fő célja 100 millió fa ültetése
Zöld pandakötvényt bocsátott ki Magyarország a kínai piacon 2 milliárd jüan (110 milliárd forint) értékben szerdán, a hétfői 1 milliárd eurós zöld eurókötvény-kibocsátást követően, ami azt mutatja, hogy az ázsiai befektetők is bíznak a magyar gazdaságban
Szerdán lefelé korrigáltak az európai tőzsdeindexek az előző nap elért több havi csúcsról. A tőzsdei hangulatot elsősorban a lengyelországi rakétabecsapódás híre terhelte meg. Az árfolyamok esését az autóipari részvények vezették, közel két hete a legnagyobb napi veszteséggel. Ennek oka a Mercedes bejelentése volt, hogy csökkenti elektromos autóina
Egyelőre alacsony nyomáson, de újraindult Magyarországra a Barátság vezetéken keresztüli kőolajszállítás, amely előző nap leállt az ukrajnai energetikai hálózatot ért orosz rakétatámadások miatt - jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Belgrádban.
A Rába Járműipari Holding Nyrt. 15,8 milliárd forint árbevételt ért el az idei harmadik negyedévben, 66,4 százalékkal többet az előző év azonos időszakához képest; vesztesége 15,4 százalékkal, 562 millió forintra csökkent a tavalyi harmadik negyedévi 665 millió forintos veszteség után - tette közzé a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti
Az RTL Híradónak Dobis-Lucski Szilvia, a Református Szeretszolgálat kommunikációs vezetője arról nyilatkozott, októbertől minden eddiginél több kérelem futott be hozzájuk. Sokaknak az otthon melegének biztosítása és az élelmiszerek beszerzése is komoly nehézségeket okoz.
Azért nincsenek pontos adatok arról, hogy hány várandós nő halt meg koronavírus fertőzés miatt, mert nem minden érintett tudott arról, hogy covidos lett árulta el az RTL Híradónak Ács Nándor, a Magyar Nőorvos Társaság Elnöke.
Éjszaka is borult, párás idő várható. Csütörtökön a nyugati megyékben van esély pár órás napsütésre, míg keleten továbbra is borult időre számíthatunk. Délnyugat felől kiterjedt csapadékrendszer érkezik, többfelé várható eső, zápor. Jelentős mennyiség az ország déli felén valószínű.
Pénteken érkezhet az első havazás - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a Facebook-oldalán. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.
A Szerencsejáték Zrt. honlapján olvasható tájékoztatás szerint a november 16-án megtartott 46. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták ki:
Fejlesztik a járóbeteg-szakellátást a Jászberényi Szent Erzsébet Kórházban, a hamarosan kezdődő beruházás a tervek szerint jövő ősszel ér véget - tájékoztatta a kórház közleményben az MTI-t.
Az európai energiaválság és a hazai építőiparban tapasztalható változások miatt jelentősen megnőtt az elmúlt hónapokban az energiahatékony beruházásokban jártas szakemberek iránti igény, ezért új szakképzéseket indított a Dekra Akademie Felnőttképző, Munkavédelmi és Szolgáltató Kft. A cég szerdai közleménye szerint a vállalat az elmúlt másfél évben