Alaptörvény-ellenesnek tartja a végrehajtási törvény egyes szakaszait a Párbeszéd, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul jogorvoslatért – jelentette be Tordai Bence a párt társelnöke mai sajtótájékoztatóján.
A Walmart ma tette közzé legfrissebb, harmadik negyedéves gyorsjelentését, ezzel párhuzamosan a kisker-óriás megemelte éves értékesítési és profit előrejelzését, mivel az élelmiszeripari termékek iránti kereslet az egekbe szökő árak ellenére is magasan maradhat, míg a ruházati és elektronikai cikkekre vonatkozó kedvezmények segítettek csökkenteni a
Cristiano Ronaldo és a Binance első közös NFT-kollekciója november 18-án, pénteken lesz elérhető. A bevezetést egy Ronaldo főszereplésével zajló globális marketingkampány támogatja, amelynek célja, hogy rajongói az NFT-k világán keresztül megismerkedjenek a Web3-mal - írja a Coingape.
A fiatalabb korosztály az elmúlt hónapokban a saját maga is megtapasztalta, hogy mit jelent az infláció: idén októberben 3 ezer forint havi zsebpénzből 12 kakaós csigát lehetett vásárolni, egy évvel korábban pedig 19 darabot. Ha pedig hamburgerről van szó, akkor az idén alig több mint 2 szendvicsre elég a pénz, szemben az egy évvel korábbi 3 darabb
Szűk egy héttel a katari labdarúgó-világbajnokság kezdete előtt a rekordbajnok Brazília számít a torna legnagyobb esélyesének a Tippmix és a Tippmixpro nyereményszorzói alapján, megelőzve Argentínát. A két dél-amerikai sztárcsapatot a címvédő Franciaország, majd Anglia, Spanyolország és Németország követi a sorban a legnagyobb favoritok között.
Az olasz Arrigoni cég számos agrotextilt fejlesztett ki a növények, a talaj vagy a termesztőberendezés takarására. Idén méréssorozattal bizonyították, hogy színtől, textúrától és az árnyékolás mértékétől függően mindegyikkel vizet lehet spórolni. A megtakarítás elérheti az 50 százalékot a nyílt területhez képest. A méréseket az idén áprilistól októ
A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne - derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból.
Nemrégiben Müller Cecília arról beszélt, hogy jönnek az új Covid-változatok és az influenza, a pécsi virológus pedig arról számolt be, hogy maga is hord maszkot, és azoknak is tanácsokkal szolgál, akik hasonlóan tesznek.
Tragédia nem történt, de beszédes adat, hogy a gazdaság teljesítménye ismét csökken, vagyis ez már technikai recessziót vetít előre - ezt mondták a Pénzcentrumnak azok a gazdasági elemzők, akiket ma arra kértünk, hogy segítsenek értelmezni a ma kiadott negyedéves GDP-adatokat. Egy dologban mindannyian egetértettek: a magyarokra elég nehéz hónapok v
A 4iG Nyrt. lett a Crealive Reklámügynökség Kft. tulajdonosa, egyben a cég leányvállalatainak 75 százalékos közvetett tulajdonát is megszerezte - közölte a 4iG Nyrt. kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
A Gemini óriási ugrásra készül, most a beosztottjainak számát akarja a többszörösére növelni. Robbanásszerű létszámnövekedés A világviszonylatban 11. legnagyobb kriptotőzsde
Nagyon konstruktívnak nevezte Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott keddi megbeszélését Anthony Albanese ausztrál kormányfő a G20 csoport állam- és kormányfői találkozójának margóján.
Várhatóan többeket érint az áramár változása, mint a gázáré, és összeségében átlag 10-60 ezer forint közötti összeggel növekszik a rezsiszámla – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból. Az energiaárak változásainak hatását vizsgáló felmérés alapján a válaszadók többsége a fogyasztás csökkentésével igyek
A magyar háztartások 53 százaléka kizárólag az energiafogyasztás csökkentésével próbál lefaragni a költségeiből, 41 százalék ugyanakkor felújítást tervez a rezsi csökkentése érdekében, és az energetikai korszerűsítéshez 24 százalék hitelt is felvenne – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített kutatásból.
Tízből hét cégnek a vártnál nagyobb pénzügyi hasznot hoznak a klímavédelmi kezdeményezések – derül ki az EY több mint 500 globális vállalatot vizsgáló felméréséből. Ennek ellenére a társaságok többsége nem csökkenti olyan mértékben a károsanyag-kibocsátását, amivel érdemben enyhíteni lehetne a globális éghajlatváltozás hatásait.
A hazai fizetőeszköz viszonylag nagyot erősödött, az euróval szemben például a hétfői 410-es szintről egészen 406 alá is ment. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexének 0,34 százalékos emelkedéséhez pedig a csaknem 2,5 százalékkal izmosodott OTP-részvények járultak hozzá.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) már múlt héten is kinyilvánította, hogy kifogásai vannak az egészségügy átalakítását célzó javaslatcsomaggal kapcsolatban, most pedig a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) is csatlakozott hozzájuk.
Egyre több szórakozóhely zár be, már a zenészvilágot is komolyan érinti a rezsipánik okozta válság. Hogy hogyan élik mindezt túl az előadóművészek, erről a Josh és Betti formációt kérdeztük írta meg az RTL.
A csehországi bioszőlő-termesztés fejlődéséről hallhattak előadást a Biocont Klub első, Bodrogkeresztúron tartott rendezvényén részt vevők, és két neves szőlész-borász is elmondta, miért választotta ezt a módszert.
Az első négyben vannak a magyarok azon a listán, hogy az egyes nemzetek mennyire vágynak a hosszabb életre, holott a hazai válaszadók jelentős része tudja, nincs felkészülve ennek kihívásaira. Pedig a válaszok alapján szoros összefüggés van az anyagi biztonság és a boldogságérzet között. A magyarok több mint harmada érzi egyértelműen a hosszabb éle
November elején még gyorsabb fokozatba kapcsolt a lakáshitelek kamatemelkedése a Bankmonitor elemzése alapján: a CIB Bank egyik napról a másikra 1,79 százalékkal emelt, de a leginkább visszafogott OTP Bank is 0,62 százalékkal drágította a lakáshitelét.
Hamarosan lassíthat az amerikai jegybank a kamatemelési tempón - jelezte Lael Brainard, a Fed Nyíltpiaci Bizottságának döntéshozója, a Fed alelnöke még hétfőn. A lassulás már decemberben jöhet.
Jelentős áramkimaradás volt kedden Moldova-szerte az ukrán energiahálózatot érő orosz rakétacsapások következtében, ugyanis elszakadt az ország áramellátását szolgáló egyik távvezeték - közölte Andrei Spinu moldovai infrastrukturális miniszter.
November elején még gyorsabb fokozatba kapcsolt a lakáshitelek kamatemelkedése a Bankmonitor elemzése alapján: a CIB Bank egyik napról a másikra 1,79%-kal emelt, de a leginkább visszafogott OTP Bank is 0,62%-kal drágította a lakáshitelét.
Megtalálni a megfelelő partnert egy boldog párkapcsolathoz nem egyszerű: már az első randitól kezdve automatikusan figyeljük, hogyan viselkedik a leendő barát vagy barátnő, és milyen intő jelek utalhatnak arra, hogy a jövőben nem fog működni a dolog. Ráadásul ki ne hallott volna olyan rémtörténeteket, hogy valakit komolyan lehúzott pénzzel vagy aká
A 45. héten egyértelműen elbillent a mérleg az egyik nagy kereskedelmi csatorna felé: az utazgató celebek egészen elképesztő eredményeket hoztak össze.
Míg a korábbi csúcstalálkozók a felmelegedési folyamat megállítását helyezték a középpontba, és ilyen irányú projektek támogatására tettek vállalásokat, a mostani találkozón már az elszenvedett veszteségek és károk finanszírozásának kérdése is napirendre került. A károk enyhítésére tett első lépés, hogy létrejött a Globális Pajzs. Nagyító rovatunkb
Pénteken érkezhet az első havazás – írja közösségi oldalán az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az előrejelzés szerint a havazásra az Északi-középhegység területén lehet számítani.
Oroszország irgalmatlanul elkezdte újra támadni Ukrajnát, ennek következtében még a Barátság kőolajvezeték is leállt, tűzszünetet szeretne a FIFA vezetője a katari futball vb idejére. Ezek is történtek az elmúlt órákban.
Negatív hitelképességi kilátással kezdi 2023-at a világgazdaság, mivel az infláció lassulásnak indul ugyan jövőre, de az élelmiszer- és az energiaárak továbbra is magasak lesznek, hátráltatva a globális növekedést - áll a Moody's Investors Service kedden Londonban ismertetett éves előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő a 14 oldalas tanulmányba
A városházáról társasházakba költözött a hivatal Kazincbarcikán – erről először a kolorline.hu írt.. Így spórolnak a rezsivel, mivel a társasházakban lévő helyiségeikben a lakossági távhőárat kell fizetni. A döntést múlt csütörtökön hozta meg a képviselő-testület, ma már az új helyeken kezdett a több száz alkalmazott. A polgármester szerint ezzel 1
A mai rendezvényükön a Brancs közösségi finanszírozási oldal megálmodói bejelentették, hogy befektetői kampányt indítanak a Tőkeportálon. A lebonyolított kampányok számának növelése, a felhasználói bázis bővítése és pár éven belül külföldi terjeszkedés a céljuk ezzel a lépéssel.