Ismét bankot bírságolt a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság egy nemrégiben nyilvánosságra hozott ügyben. Cikkünkben összefoglaljuk a tanulságokat.
Ha a termelők nem tudják az önköltséget és a megélhetéshez szükséges árbevételt realizálni, már középtávon is számítani kell a termék hiányára – közölte a Tojásszövetség.
Az Európai Parlament (EP) csütörtöki plenáris ülésén jóváhagyta az EU és Ukrajna illetve Moldova közötti közúti áruszállítás megkönnyítését célzó uniós megállapodásokat.
Az Artisjus Egyesület megbízta a francia Sacemet, Európa legnagyobb zenei közös jogkezelőjét azzal, hogy 2023 januárjától képviselje a magyar zenei repertoárt a nagy online streaming szolgáltatóknál. A most létrejött megállapodás révén az Artisjus által képviselt magyar dalszerzők az elérhető legmagasabb összegű jogdíjat kapják majd online elhangzá
Életének 89. évében elhunyt Glits Márton, a volt Kertészeti Egyetem Növénykórtani Tanszékének egyetemi tanára, egykori tanszékvezetője, aki kertészek számos nemzedékét tanította a növények gombás és baktériumos betegségek elleni védelmére. A Folk Győzővel írt Kertészeti növénykórtan című tankönyve máig alapműnek számít.
Októberben elsősorban az elszabadult energiaárak miatt a német újraegyesítés óta a legmagasabb szintre emelkedett az infláció a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis pénteken publikált végleges adatai szerint.
A tegnapi hurráoptimista amerikai zárásból mára is maradt egy kis jó hangulat, a BUX-ot pedig az OTP húzza. A forint annak ellenére gyengül, hogy a zuhanó dollár és az olcsóbbá váló földgáz is segít neki. A kriptovaluta-piac a legújabb botrány ellenére is felfelé tart. A DAX már bikapiacon van.
Októberben lassult Romániában az éves infláció, 15,3 százalékra mérséklődött a szeptemberi 15,9 százalékról – közölte a román országos statisztikai intézet.
Amíg a nemzetközi sajtó az Alameda körül kialakult helyzettől hangos, addig szép csendben a japán óriás befektetési bank, a Nomura leányvállalata a Laser Digital, 2023-ra egy kripto kereskedési platform elindításának az alapjait rakta le. Júliusban jelent meg a Kripto Akadémia oldalán, hogy Japán legnagyobb befektetési bankja a Nomura Bank, Komainu
Óriási kockázati étvágyerősödést váltott ki világszerte az, hogy tegnap délután az amerikai inflációs adat elmaradt a várttól és így a Fed a piaci remények szerint lassítja majd a kamatemeléseket. Az amerikai kötvényhozamok és velük együtt a dollár beszakadt a főbb devizákkal szemben is, az amerikai részvénypiacok szinte felrobbantak, a feltörekvő
A tárcavezető szerint a szankciók jövőre recesszióba taszíthatják az európai gazdaságokat, de a kormány a romló környezetben is a válság elkerüléséért dolgozik.
Hivatalból és bejelentések alapján több tévé- és rádiócsatorna műsorát vizsgálta a Médiatanács. A testület pénzbírságot rótt ki virtuális reklám szabálytalan közzététele miatt a TV2, illetve vállalásai nem teljesítése miatt a szekszárdi Rádió Antrittra.Vizsgálta a Médiatanács a TV2 augusztus 2-án sugárzott „Pénzt vagy éveket” című műsorát. A vizsgá
A tojástermelők továbbra is teljes kapacitással dolgoznak és igyekeznek a karácsonyi csúcsszezonban is a lakossági igényeket kielégíteni – reagált a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Magyar Tojásszövetség) a tojásra is ársapkát bevezető kormányrendeletre. Ugyanakkor, ha a termelők nem tudják az önköltséget és a megélhetéshez
Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 61,0 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, az emelkedés üteme az augusztusi 2,2 százalékpont után 8,1 százalékponttal ugrott meg - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
2022. november 10-étől változik a szankciós vas- és acéltermékek, és egyes, az atomenergia polgári felhasználására behozott termékek engedélyeztetése – tette közzé honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az új LinkBuds S „Bolygókék” modell műanyag vízadagolókból származó újrahasznosított gyantaanyagot használ. A Sony minden LinkBuds S eladási árából 2 dollárt adományoz tengervédelmi tevékenységekre.A LinkBuds S modellje új használati koncepciót tesz lehetővé, és két világ legjobbját nyújtja felhasználójának. A fülhallgató tökéletes ahhoz, hogy egés
Újabb figyelmeztető jel érkezett a közelgő gazdasági visszaesésre: míg a Covid-járvány csúcspontján a világgazdaságban globális konténerhiány jelentkezet, idén év végére annyira csökkent a globális kereslet, hogy megteltek a konténerdepók - írta meg a CNBC.
Októberben lassult Romániában az éves infláció, 15,3 százalékra mérséklődött a szeptemberi 15,9 százalékról - közölte pénteken a román országos statisztikai intézet.
Egy szerdán megjelent kormányrendelet maximálja az érvényesíthető késedelmi kamat mértékét, felülírva a polgári törvénykönyv általános szabályait és a már megkötött szerződéseket.