Végérvényesen lezárult az a tranzakció, melynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. (korábban Work Service) birtokában lévő tulajdonrészt.
A világ legtöbb országa minden létező eszközzel igyekszik visszafogni az egyre nehezebben kordában tartható inflációs nyomást, egymást érik a jegybankok kamatemelései és az állampapírhozamok is egyre magasabbra szöknek a tengerentúlon és Európában is. Mindeközben a világszerte látható dinamizmusokkal szembemenve kamatot vágott ma Kína, azzal a tisz
Az izgalmas innováció, ami nem old meg semmit, az ételfuturista, aki ételfuturistának kiváló, de lesz-e belőle vállalkozó? Nem mindegy, hogy valakinek munkája vagy cége van. Balogh Petya veszi végig, mi miért történt a Cápák között legutóbbi adásában, és arról is mesél, ültetnek-e majd tényleg fákat a Marson.
Számos modellszámítást végeztünk a különböző hőmérsékleti forgatókönyvekre, és „ez alapján a legnagyobb hidegben is elegendő a rendelkezésünkre álló gázmennyiség, és bőséges a biztonsági tartalékunk is” – hangsúlyozta csütörtöki nyugtató közleményében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
Egyre nagyobb szerepe van az innovációnak, ennek ellenére a magyar cégek mindössze 4 százaléka tartja magát az adott ágazatban vezető innovátornak. A bátorság mellett több dolog is hiányzik, a magyar cégek innovációs kedve minimum visszafogott.
Az állam pereskedik a kincsek miatt az Esterházy-hagyatékot kezelő magánalapítvánnyal. Utóbbi állítja, ha nyer, a kincseket akkor sem szállítja el Magyarországról.
Az ukrán kisnyugdíjasoknak a hideg beálltával három dologból kell választania: vagy a lakást fűtik, vagy a gyógyszereiket szerzik be, vagy az alapvető élelmiszerekre költik havi járandóságukat – mindegyikre ugyanis nem futja nekik. Amikor néhány évvel ezelőtt megszületett ez a mondás, igazából még csak előrevetítette azt a szomorú jövőt, ami sokak
Sokak szerint rendkívül túlárazottnak számít a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasúti vágányok bővítésére irányuló projekt, melyet végül a V-Híd Építő Zrt. 338 milliárd forintból valósíthat meg. A Déli Körvasút fejlesztés során a meglévő két vágány mellé harmadik, egyes szakaszokon negyedik vágány épül, valamint két új megállót is kiala
Csak semmi bonyodalom, ennek a szósznak az elkészítéséhez elég, ha a sütőben megsütjük a zöldséget, hozzáadunk még néhány apróságot és az egészet leturmixoljuk.
Magyarország hátulról a negyedik helyen áll az Európai Unióban a megújuló energiaforrások felhasználását tekintve. Az összes volt szocialista ország megelőz minket.
Nem véd a kínai Sinovac-vakcina az omikron-variáns ellen, így az azzal oltott kínaiak szinte teljesen védtelenek, ami a kínai zéró covid stratégia miatt újabb, soha nem látott zavarokat hozhat a globális ellátási láncokban. Miközben a nyugati vakcinákat használó országok megpróbálnak együttélni az oltott embereket kevésbé veszélyeztető omikronnal,
Mozgalmas év a nyugdíjpolitika és a nyugdíjasok szempontjából a 2022-es. Az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat Farkas András nyugdíjszakértő foglalta össze részletesen.
Mai egyhetes betéti tenderére közel 10 ezer milliárd forint értékben érkezett be ajánlatot az MNB-hez, a jegybank a várakozásoknak megfelelően mindet el is fogadta. Ezzel a továbbra is 4%-os a jegybank irányadó kamata.
Végérvényesen lezárult az a tranzakció, melynek során a Prohuman HR szolgáltató magyar alapítói visszavásárolták a lengyel Gi Group Poland S.A. (korábban Work Service) birtokában lévő tulajdonrészt.Az utóbbi évek egyik legjelentősebb hazai HR piaci tranzakciója zárult le 2022. január 19-én azzal, hogy az érintett felek teljesítették az adásvételi s
Görögországban terjeszkedik tovább az Indotek Group, amely egy háromcsillagos, 124 szobás szálloda felvásárlásával lép be az athéni ingatlanpiacra. Az Oscar Hotel Athén a cégcsoport első görögországi ingatlanakvizíciója, amellyel több mint hatezer négyzetméternyi területtel bővítette nemzetközi ingatlanportfólióját. A társaság célja, hogy a teljes
Megközelítette a húszezret, és ezzel rekordot döntött csütörtökön a 24 óra alatt diagnosztizált koronavírusos fertőzöttek száma, a mostani, ötödik hullám azonban még távol áll a tetőzéstől, a járványgörbe továbbra is meredeken emelkedik.
Noha az orosz gazdaság a világ összes GDP-jének csak 3,1 százalékát teszi ki, katonailag hatékonyan avatkozik be világszerte a különböző konfliktusokba. Áttekintjük, hogy a Kreml milyen módszereket vonultat fel a geopolitikai céljai eléréséhez. Káncz Csaba jegyzete.
A megújuló energiaforrásból előállított villamos energia hazai támogatási szabályainak változásával mérséklődhet az időjárásfüggő termelők, így a naperőművek által a villamosenergia-rendszerben okozott kiegyenlítetlenségi probléma. Azáltal, hogy mindinkább piaci eszközökkel, maguk az érintett piaci szereplők tudják kezelni termelésük tervezettől va
Egy törökországi állattartó a virtuális valóság eszközét hívta segítségül ahhoz, hogy a gazdaságában tartott szarvasmarhák stressz-szintjét csökkenteni tudja.
Hársfalvi János, marketingvezető, Magyar Suzuki Zrt. - Nagyon nehéz év volt a tavalyi, a hazai piac csökkent is, közel 5 százalékkal. De a kis Suzuki elég nagyot ment. Elégedett vagy, vagy ennél is jobbra számítottál? - Igen, a 2021-es esztendő sajnos több kihívással és váratlan akadállyal szolgált, mint amit vártunk év elején - ezzel együtt
Az Opus bejelenette, hogy az érdekeltségébe tartozó R-Kord Építőipari Kft. január 19-én arról értesítette a társaságot, hogy a kizárólagos tulajdonában álló R-Kord Network Kft. 100 százalékos üzletrészét értékesítette.
A 2009/28/EK irányelvben rögzített, 2020-ra vonatkozó kötelező érvényű 13 százalékos megújuló energia részarányt sikerült elérnie Magyarországnak, de a 2010 decemberében elfogadott Megújuló Energia Hasznosítási Cselekvési Tervben a kormány által önkéntesen 14,65 százalékra növelt célt nem.
Görögországban terjeszkedik tovább az Indotek Group, amely egy háromcsillagos, 124 szobás szálloda felvásárlásával lép be az athéni ingatlanpiacra. Az Oscar Hotel Athén a cégcsoport első görögországi ingatlanakvizíciója, amellyel több mint hatezer négyzetméternyi területtel bővítette nemzetközi ingatlanportfólióját. A társaság célja, hogy a teljes
A felnőtt magyar lakosság, ha betegség jeleit észleli magán, legtöbb esetben elsősorban a háziorvossal konzultál. De gyakran több forrásból is gyűjtenek panaszaikról információt a betegek: minden negyedik páciens az interneten keres rá tüneteire, míg közel minden tizedik közvetlenül a magánorvosával konzultál – derült ki egy friss felmérésből.
Az ügyet ismerő személyek szerint a Facebook anyacége, a Meta lehetővé szeretné tenni a felhasználók számára, hogy a platformon nem-helyettesíthető tokeneket, azaz NFT-ket hozzanak létre, vegyenek és adjanak el.
A Kúria hatályon kívül helyezte az Esterházy-kincsek tulajdonjogáról másodfokon meghozott jogerős ítéletet, és az ügyet másodfokra utalta vissza, így azt a Fővárosi Ítélőtáblának újra kell tárgyalnia. A magyar állammal perben álló Esterházy Privatstiftung (Magánalapítvány) üdvözölte a döntést és újra esélyt lát az Esterházy-kincsek tulajdonjogának
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan jövő héten dönt az időalapú BKK-jegyek bevezetéséről! Ha a közgyűlés elfogadja a javaslatot, a két új jegy típussal 30, illetve 90 percen belül bárhányszor átszállhattok, az utolsó járművön pedig korlátlan ideig, akár a végállomásig is utazhattok - írja Balogh Samu várostervező, kabinetfőnök a Facebook oldalán.
Idén és jövőre is meghaladhatja az 1100 milliárd forintot a Mol EBITDA-ja. Az erős készpénztermelésből az osztalék emeléséhez is nagyobb tere lesz a magyar olajvállalatnak, a Goldman Sachs ezért hosszú idő után újra vételre ajánlja a részvényt.
A szennyvízkezelés során egy új Microsoft fejlesztés révén előre jelezhető a víz mennyiségének és ezzel a minőségének hirtelen megváltozása. A Microsoft mesterséges intelligenciát alkalmazó megoldását a hazai központú, biológiai víztisztító rendszereket fejlesztő Organica Water a világon az elsők között tervezi kipróbálni. A globális vízproblémák e
Erős védelmet mutat a Szputnyik V-vakcina az omikron variáns ellen, a Pfizer vakcinájához képest több mint kétszer nagyobb vírusneutralizáló aktivitással – ismerteti a vg.hu a római Lazzaro Spallanzani intézet és az oltóanyagot gyártó Gamaleya Központ összehasonlító vizsgálatának eredményeit, amelyek a medRxiv folyóiratban jelentek meg.
Az olívaolaj jótékony hatásait már régóta hirdetik. Ennek azaz oka, hogy nagy mennyiségben tartalmaz egészséges zsírokat, tápanyagot és antioxidánsokat. Az új kutatások szerint, ha olívaolajat adunk az étrendünkhöz, csökkenthetjük az Alzheimer-kór, a szív- és érrendszeri betegségek és a rákos megbetegedések kockázatát is.
Az Eurostat legfrissebb adatai szerint az uniós országokban a múlt év harmadik negyedében 3,1 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az előző negyedévhez képest, ami legalább 15 éves csúcsot jelent. Magyarországon viszont visszafogottabb, 2,9 százalékos volt a lakásár-növekedés, ami egy kiegyensúlyozottabb piac irányába mutat. Negyedéves szinten Cs
A zöldborsó (Pisum sativum L.) hazánkban jelentős zöldségnövény, főleg feldolgozásra a konzerviparnak termelnek, de friss fogyasztásra és kiskerti termelésre is találhatók fajták a piacon. A termőterülete sajnos csökkenőben van az elmúlt években, de még így is jelentősnek számít a közel 15 ezer hektárral.
Változik a koronavírus-fertőzés lefolyása és a tünetek is, a betegek kevésbé súlyos panaszokkal érkeznek – mondta el az RTL Reggeli című műsorában Majorosi Emese háziorvos.
A Facebook és az Instagram felhasználói hamarosan képesek lesznek létrehozni a saját NFT-iket, megjeleníteni a már gyűjteményükben lévő darabokat, vagy értékesíteni azokat más felhasználók számára. A közösségi oldalak új funkcióiról a Financial Times számolt be, ami belső forrásokra hivatkozva tette…