Már 15 ezer fölött volt szerdán az újonnan azonosított koronavírusos fertőzöttek száma Izraelben - közölte honlapján az izraeli egészségügyi minisztérium csütörtökön. A tesztelési kapacitás túlterheltsége miatt a tárca új szabályozást adott ki, amely szerint a kevésbé veszélyeztetett csoportokat antigén gyorstesztekkel szűrik.
Minimálisan ugyan olcsóbbak lettek az élelmiszerek globálisan, ám nem látszik tartós és jelentős enyhülés az ENSZ szerint. Számos tényező a további drágulás irányába hat a közeljövőben.
Meredek csökkenéssel tíz hónapja nem mért mélypontra süllyedtek, jóllehet továbbra is élénkülést mutatnak a brit gazdaság aktivitásának csütörtökön ismertetett végleges decemberi jelzőszámai.
Jelentős átrendeződések zajlanak a zsugorodó és dráguló hazai újautó-piacon. A legfrissebb eladási toplisták szerint 2021 látványos változásokat hozott: az élmezőnyből kiszorult több, évtizedek óta betonstabil pozíciót elfoglaló márka és modell. De nemcsak ez lehet meglepő sokak számára, hanem például az is, hogy a drága prémiumautók vásárlása való
Az elektromos autó praktikus is lehet, de meg is nehezítheti az életedet – minden azon múlik, tudod-e használni, ennek pedig az egyik legfontosabb kulcskérdése az autó töltése.
Néhol kifejezetten télies idő lesz a hétvégén. Egyes helyeken akár mínusz 10 Celsius-foknál is hidegebb lesz, és helyenként havazás is várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú előrejelzéséből.
Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden egyes újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásá
Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden egyes újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásá
Elkezdődött a BKV-nál a bérmegállapodás-tervezettel kapcsolatos részletes egyeztetés, csütörtökön online tárgyaltak a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői.
A Szilveszter napja óta eltelt közel egy hétben az évszakhoz képest szokatlanul meleg időjárás zavarta meg a növények téli nyugalmi időszakát. Az ilyenkor megszokottnál 6-10 fokkal melegebb időben minden nap melegrekordok dőltek meg. A téli tavasznak egy tegnap érkezett hidegfront vetett véget, amely mögött egyre hidegebb légtömegek áramlanak térsé
A Gazdasági Versenyhivatal megindította első eljárásait a vendéglátóipari italbeszerzésekre vonatkozó, a fogyasztók választási lehetőségét bővítő kereskedelmi szabályozás érvényesítésére. A nemzeti versenyhatóság két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indított.
A tegnapi eséshez képest ma visszafogottabb mozgásokat lehet látni az amerikai tőzsdéken, mindazonáltal az általános piaci hangulat továbbra is kedvezőtlen.
A kínai jegybank elindította a CBDC-tárcáját, ami már letölthető az Android és Apple alkalmazásboltjaiból. Az applikációval Kína egyértelműen a virtuális jegybankpénz téli olimpiára időzített széleskörű bevezetését készíti elő.
Több mint 2400 ha új gyümölcsös területet vett termőhelyi kataszteri nyilvántartásba a Nébih az utolsó, 2020 novemberi frissítés és a 2021. december 31. közötti időszakban.
A világ két legnagyobb gazdasága, az Egyesült Államok és Kína jócskán megelőzi a többieket a talpra állásban, már meghaladták a koronavírus-járvány előtti szintet, és hajtják a nagyrészt nekik köszönhető globális növekedést.
2022. február 1-jétől 2022. május 31-ig, azaz négy teljes hónapon keresztül mindegyik Széchenyi Pihenőkártya (SZÉP-kártya) minden alszámlájáról lehet hideg élelmiszert vásárolni, ám ehhez a boltoknak is biztosítaniuk kell a plasztik elfogadását. A kártyákon pihenő százmilliárdokra természetesen szívesen szemet vetnének a boltok, ám a SZÉP-kártya el
Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden egyes újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásá
Az előző havinál kevésbé, de a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek novemberben a termelői árak az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtöki jelentése alapján.
Már tavaly fel kellett volna számolniuk a vendéglátóhelyeknek a kizárólagos italbeszerzést. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) további türelmi időt adott, de – mint tudatták – ez most lejárt. Két nagy hazai gyorsétterem-lánccal és három sörgyárral szemben is vizsgálatot indítottak.
A várakozások nem jöttek be, 2021-ben ismét csökkentek az autó eladások Magyarországon, igaz csak 5 százalékkal. A márkák versenyét továbbra is toronymagasan a Suzuki vezeti, rajta kívül növekvő eladásokat csak a Kia és a prémium kategória négy emblematikus szereplője tudott felmutatni.
Romániában egy héten belül megnégyszereződött a koronavírus-fertőzöttek száma, csütörtökön a kormány a járványügyi korlátozások szigorításáról döntött.
Az összes benyújtott ajánlatot elfogadta az MNB a csütörtöki egyhetes betéti tenderen, így továbbra is effektív a jegybank egyhetes betéti tenderének 4%-os kamata – derül ki a jegybank ma délutáni eredményhirdetésből. Több mint 9600 milliárd forintnyi ajánlatot nyújtottak be ma, ez új rekord.
Öt év alatt több mint duplájára nőtt itthon az ökológiai gazdálkodásba vont területek mérete. A mezőgazdasági területeken belüli 6 százalékos ökoterület-aránnyal az Európai Unió középmezőnyébe tartozunk. Az ökológiai minősítés gyümölcsösök abszolút kiterjedését tekintve viszont már most világviszonylatban a 12. helyen állunk.
A vállalkozások 27 százaléka döntött úgy, hogy a minimálbér emelés hatására változtat foglalkoztatási rendszerén. Ezeknél a cégeknél már sor került, vagy sor fog kerülni elbocsátásokra, a munkakörök, feladatok módosítására, vagy arra, hogy részmunkaidős foglalkoztatássá alakítják át a béremelésben érintett dolgozók munkáját.