2022. január 4. kedd

jan. 4
14:06
Eladhatóvá vált több mint 300 ezer dolgozói Richter-részvény (Portfolio)
Több mint 320 ezer darab dolgozói Richter-részvény vált értékesíthetővé - tette közzé a vállalat.
jan. 4
14:06
Varga Mihály: Szerdától száznegyvenmilliárdra lehet pályázni (vg.hu)
Vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére osztanak szét 140 milliárd forintot.
jan. 4
14:08
Fontos határidő járt le a Richternél (vg.hu)
Eladhatóvá vált egy dolgozói részvénycsomag.
jan. 4
14:18
Tovább élénkülhet a béremelkedés (ProfitLine)
A béremelkedés és ezzel a fogyasztás jelentős élénkülésére számítanak az idei évben az MTI-nek nyilatkozó elemzők, akik a gazdasági növekedésre gyakorolt kedvező hatások mellett a klasszikus ár-bér spirál veszélyét is felvetik.
jan. 4
14:18
Támadják a Teslát amiatt, hogy bemutatótermet nyitott egy konfliktusos helyen (vg.hu)
A kínai Hszincsiang régióban nyitott bemutatószalont a Tesla. A terület számos konfliktus forrása Peking és a nyugati kormányok között az ujgurok és más muszlim kisebbség helyzete miatt.
jan. 4
14:18
Figyelik a haszonélvezet bejegyzését és a földbérleti díjat (Mezőhír)
Földhasználat: sok mindent be lehet jegyezni, szerződésbe lehet foglalni, de kérdés, hogy átmegy-e az ellenőrzésen…
jan. 4
14:20
Nemet mondtak hitel történő ajándékvásárlásra a magyarok (vg.hu)
Hiába tartották alacsonyan személyi hitel kamataikat év végén a bankok, a történelmi rekordmélységbe csúszó kamatfelár ellenére sem tolongtak az emberek, hogy személyi kölcsön felvételével könnyítsék meg maguknak a karácsonyi ajándékvásárlást. Az ünnepek ugyanakkor a személyi hitel piacon is elmúltak: a money.hu adatai szerint elindult a kamatemelk
jan. 4
14:24
A pénzügyminiszter bejelentette: 140 milliárdra lehet pályázni (Agroinform)
Újabb támogatás a magyar vállalkozásoknak.
jan. 4
14:24
Nincs elég sofőr, és kevés a targoncás is (vg.hu)
Megesik, hogy a gépjárművezetők olyan munkát végeznek árurakodáskor, amire nincs képesítésük, máskülönben fél napokat vesztegelhetnének. A szabálysértés sokba kerül, és nem növeli a dolgozók számát.
jan. 4
14:24
Virágzik a helyi (Magyar Mezőgazdaság)
A francia fogyasztók eddig is előnyben részesítették saját termékeiket, a Covid-járvány óta pedig virágzik a helyi és térségi termékek kereslete. Ráadásul a bioélelmiszerek rovására is.
jan. 4
14:36
Stratégiai korrupciót vetnek be az oroszok Magyarországon (Piac és Profit)
Az oroszok Putyin által képviselt nemzeti stratégiája az „Orosz világ” nevű régi-új ideológiára épül. Ennek lényege az orosz hagyományok, történelem és nyelv erősítése, képviselete a világban mindenütt.
jan. 4
14:36
Mi van, ha egy kibertámadás, vagy óriásvihar miatt összeomlik a magyar villamosenergia rendszer?  - Egy új terv ezekre is gondolt (Portfolio)
18 féle nemzeti villamosenergia-ellátási válságforgatókönyvet, és az azok megelőzését, illetve kezelését célzó részletes intézkedéseket határozott meg a kedden közzétett kockázati készültségi tervében a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). A MEKH elnöke, Horváth Péter János ennek kapcsán kiemelte, hogy az ellátásbiztonság garant
jan. 4
14:42
Nyitva van a regisztráció és az időpontfoglaló az 5-11 évesek oltásához (ProfitLine)
Folyamatosan nyitva a regisztrációs és az időpontfoglaló honlap az 5-11 éves gyermekek oltásához - hívta fel a figyelmet a koronavirus.gov.hu kedden.
jan. 4
14:48
Valakinek nagyon kell a győri stadion és az ETO Park: 10 perc alatt befutott a 10 milliárdos ajánlat a Quaestor-vagyonra (444.hu)
Az ismeretlen licitáló villámgyorsan reagált december 31-én, egyelőre nincs más jelentkező Tarsoly Csaba egykori birodalmára.
jan. 4
14:54
A kínai technológiai óriás saját metaverzumot indít (Kripto Akadémia)
A Baidu, Kína legnagyobb keresőmotorja tavaly jelentette be ambiciózus terveit egy saját metaverzum létrehozásával kapcsolatban. A fejlesztés még 2020-ban kezdődött el, és a vállalat alelnöke szerint hat évbe is beletelhet, mire a metaverzum tervei megvalósulnak. Az internetes óriásvállalat saját maga…
jan. 4
14:54
Még fel sem dolgoztuk az omikront, máris itt az újabb variáns: kell félni tőle? (Pénzcentrum)
Kutatók Dél-Franciaországban a koronavírus újabb variánsának megjelenésére figyelmeztettek. A koronavírus B.1.640.2 jelzésű változatát a francia IHU IHU Mediterranee Infection intézet kutatói azonosították először. Az új Covid-mutáció egyelőre nem került fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) aggodalomra okot adó vírusvariánsokat felsoroló listáj
jan. 4
15:00
Nagy változás történt a Lidlnél (Piac és Profit)
Klímavédelmi programjai sorát az áruházlánc most újabb fontos intézkedéssel bővítette: január 1-jétől teljes üzlethálózatában, logisztikai központjaiban és irodaházában 100 százalékban megújuló erőforrásból származó áramot használnak.
jan. 4
15:06
Tömeges kamatemeléssel indul az év a hazai lakáshiteleknél (Portfolio)
2022. január első napjaiban 3 nagybank is megemelte új lakáshitelének kamatát, ezzel tovább folytatódott a lakáskölcsönök drágulása. A három érintett pénzintézetnél 0,3-0,5 százalékponttal emelkedett a legnépszerűbb 10 éves kamatperiódusú kölcsön THM értéke. Az eddigi kamatemelések hatását nagyon jól mutatja, ha az idén januári és a tavaly év eleji
jan. 4
15:06
Górcső alatt a szaporodásbiológia – fantasztikus összefüggésekre világít rá egy magyar kutatás (Agroinform)
A projekt elemeként takarmányozás-fejlesztést is végeztek, azzal a céllal, hogy növeljék a megtermékenyülés valószínűségét és csökkentsék a magzatelhalás kockázatát.
jan. 4
15:08
Komoly változás a Lidl-nél, fókuszban a környezettudatosság (Portfolio)
A Lidl Magyarország klímavédelmi programját egy új intézkedéssel bővítette: 2022 január 1-jétől teljes üzlethálózatában, logisztikai központjaiban és irodaházában 100 százalékban megújuló erőforrásból származó áramot használ. Ezenfelül tovább bővül a napelemmel ellátott áruházainak száma, ezáltal is csökkentve az üvegházhatású gázok kibocsátását.
jan. 4
15:10
A CSOK hátulütője: Sorra telnek meg az agglomerációs települések, egyre nagyobb a feszültség a helyiek körében (Portfolio)
Egyre nagyobb a kivándorlás Budapestről az agglomeráció felé, a jelenség pedig kezd egyre komolyabb feszültségeket szülni a helyiek körében. Ahogy az a BudaPestkörnyéke.hu riportjából kiderül, egyre több településen akarnak megálljt parancsolni a további parcellázásoknak és a társasházak építésének. Az ellenlépésekben most Zsámbék tör az élre, ahol
jan. 4
15:18
Romániában is jön a 13. havi nyugdíj - korrektebb megoldást találtak, mint Magyarország (Menedzsment Fórum)
Nem adnak mindenkinek plusz egy havi juttatást, csak azoknak jár kompenzáció az infláció miatt, akiknek az átlagnál kevesebb a nyugdíjuk.
jan. 4
15:18
Új tulajdonosa van az Ingatlannet.hu-nak (Privátbankár)
Megvásárolta az Ingatlannet.hu-t a Bank360 Zrt., amely Magyarország egyik legnagyobb, hiteleket és pénzügyi termékeket összehasonlító portálját üzemelteti. Az üzlet nyomán a két oldal együttműködésével még jobban ki tudják szolgálni az ingatlanvásárlást tervező, és ehhez hitelt, támogatást kereső érdeklődőket.
jan. 4
15:18
Enyhén növekedett a munkanélküliek száma Németországban (ProfitLine)
Szezonális hatások miatt nőtt kissé a munkanélküliek száma decemberben Németországban a szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) keddi bejelentése alapján.
jan. 4
15:24
Végéhez közelít a határidő: már egy hetük sincs az iskoláknak (Infostart)
Január 10-ig pályázhatnak még a hátrányos helyzetű térségekben működő iskolák, a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor Digitális ugródeszka elnevezésű pályázatra.
jan. 4
15:24
Egyre nő az inflációs feszültség: 2022 közepétől újabb komoly megszorításokra lehet szükség (Pénzcentrum)
Úgy tűnt, a járvány-válságot magunk mögött hagyhatjuk 2020-szal, azonban a 2021-es kilábalás nem úgy alakult, ahogy a gazdasági szereplők várták. A már második éve tartó veszélyhelyzetben szükségszerűen megnövelt forrás-felhasználás a fiskális folyamataink nehezen helyrehozható romlását okozta a Policy Agenda szerint.
jan. 4
15:24
Brazília letarolja a kukoricapiacot (Magyar Mezőgazdaság)
A sertéspiacon többen befejezték a termelést, a baromfi szegmensben is szűkül a piac. Brazíliában az elmúlt tíz évben 42 millió hektár esőerdőt irtottak ki, ennyivel növelték a termőterületeiket. Rekordtermés lesz, 40 millió tonnával több kukoricát takarítanak be, mint egy évvel korábban, óriási árnyomás lesz az európai árakon.
jan. 4
15:36
Megjöttek a környezetvédelmi konzultáció eredményei (Alternatív Energia)
Több mint 70 ezren válaszoltak a Magyarország zöld úton jár! online környezetvédelmi konzultáció kérdéseire - közölte a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 4
15:36
Kiderült, mennyi lakáshitelt vettek fel eddig a Zöld Otthon Programban (Portfolio)
Fennállása első három hónapjában 753 lakáshitel-szerződést kötöttek az újépítésű lakásba költözők a Zöld Otthon Program keretében 22 milliárd forint összegben.
jan. 4
15:42
Benzinárak: itt egy újabb rossz hír (Menedzsment Fórum)
December elején úgy tűnt, hogy az autósok kicsit fellélegezhetnek, hiszen zuhant az olaj ára, így szinte az összes kúton a hatósági árnál olcsóbban kínálták mind a 95-ös benzint, mind a gázolajat. Az elmúlt hetekben viszont több, a végtermék árát befolyásoló tényező is drágult.
jan. 4
15:42
Újabb több milliárd forintos támogatás a magyar vállalkozásoknak (ProfitLine)
Szerdától 140 milliárd forint keretösszegben lehet pályázni vállalati kutatás-fejlesztés és innováció erősítésére a Ginop Plusz keretében - írta Varga Mihály pénzügyminiszer a Facebook-oldalán megjelent posztjában kedden.
jan. 4
15:42
Egy napon belül 20 százalékkal nőtt az európai gázár (444.hu)
Az Oroszországból Németországig tartó közel 2000 km hosszú Jamal-Európa gázvezetéken december 21-én állt le kelet felől a gáztovábbítás, majd ellentétes irányba indult el a gáz.
jan. 4
15:54
Óriásit ugrott az európai gázár (Infostart)
Több mint két hete megy a fordított irányba, nyugatról kelet felé a gáz a Jamal-Európa gázvezetéken.
jan. 4
15:54
Nagyot ugrott a gáz ára Európában (Portfolio)
Jelentősen, közel 20 százalékkal emelkedett az európai gázár kedden kora délután a hétfői záróértékéhez képest, miután már 15. napja fordított irányba, nyugatról kelet felé tart a gáz továbbítása a Jamal-Európa gázvezetéken, és a meteorológusok előrejelzése szerint ismét téliesre fordul az időjárás Európa jelentős részén.
jan. 4
15:54
Így veszi fel a harcot a Hyundai (Agroinform)
Ebben a cikkben egy aktuális új, tisztán elektromos meghajtású modellről és a jövő merőben újraértelmezett gépkocsijáról lesz szó, amely rendeltetését, kategóriáját elsőre nem egyszerű meghatározni.
jan. 4
15:56
Koronavírus: Brazília felfüggeszti az üdülőhajók működtetését (Portfolio)
Brazíliában január végéig felfüggesztik az üdülőhajók működtetését, miután három óceánjárón is koronavírus-fertőzöttekre bukkantak - jelentette be a brazil hajózási társaságok szövetsége hétfőn.
jan. 4
16:12
Elon Musk vagyona 33,8 milliárd dollárral nőtt (444.hu)
Miután a Tesla tavaly rekordszámú elektromos autót adott el. A 304,2 milliárd dollárra becsült vagyonával Jeff Bezos előtt most Elon Musk a világ leggazdagabb embere.
jan. 4
16:18
A hónapban minden csütörtökön, pénteken és szombaton lesz oltási akció (ProfitLine)
Az átoltottság további növeléséért és a járvány újabb hullámának megfékezéséért januárban minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton is oltási akciókat tartanak a kórházi oltópontokon, valamint a kijelölt járásközponti szakrendelőkben, emellett a háziorvosok is szerveznek oltási akciónapokat - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
jan. 4
16:18
Így biztosan nem tanulsz meg idén sem angolul: ne kövesd el ezt a hibát (Pénzcentrum)
Ki fog megtanulni angolul? A szakember szerint nem az, akinek kötelező, hanem aki őszintén szeretne. Éppen ezért mindegy, milyen iskolázottsági szinttel vagy háttértudással vágunk bele az angoltanulásba, a lényeg a lelkesedés. Ezt azonban távolról sem könnyű megőrizni - mondja Varga Brigitta angoltanár.
jan. 4
16:18
Koronavírus: 50 férfi dolgozóját izolálja az omikron miatt a bécsi közműszolgáltató (Portfolio)
A koronavírus rendkívül fertőző omikron variánsa miatt izolálja 50 férfi dolgozóját a bécsi Wien Energie közműszolgáltató, hogy így biztosítsa az áram- és távhőellátást akkor is, ha felfut a következő járványhullám – számolt be az APA hírügynökség.
jan. 4
16:30
Óriásit ugrott a gázár - visszajön a tél Európában (Privátbankár)
Jelentősen, mintegy 20 százalékkal emelkedett az európai gázár kedden kora délután a hétfői záróértékéhez képest, miután már 15. napja fordított irányba, nyugatról kelet felé tart a gáz továbbítása a Jamal-Európa gázvezetéken, és a meteorológusok előrejelzése szerint ismét téliesre fordul az időjárás Európa jelentős részén.
jan. 4
16:30
Szembemegy a világgal az OTP, de miért? (Portfolio)
A remek nemzetközi tőkepiaci hangulat ellenére esik a magyar tőzsde, ez többek között az OTP kimondottan rossz teljesítményének köszönhető. De milyen körülmények állhatnak a hirtelen lefordulás hátterében?
jan. 4
16:30
Zseniális magyar találmány: hosszú felszívódású szerves trágya (Agroinform)
Az új trágyát a vetéssel együtt lehet kijuttatni a termőföldre.
jan. 4
16:30
Veszélyben a kínai haszonnövények (Magyar Mezőgazdaság)
Korábban nem publikált, Kínában előforduló növényi kártevőkre és kórókozókra vonatkozó nyilvántartásokat vetettek össze bizonyos mezőgazdasági munkafolyamatokkal. Az eredmények alapján 1970-es évek óta többszörösére nőtt a kártevők és kórokózók előfordulása.
jan. 4
16:36
Hatalmasat ugrott az európai gázár (Piac és Profit)
Több mint két hete áramlik a földgáz nyugatról keletre.
jan. 4
16:36
Kihúzta a szőnyeget a védettségi igazolvány alól a Nemzeti Népegészségügyi Központ? (Portfolio)
A fenti, teljesen jogosnak tűnő kérdéssel jelent meg Dobson Szabolcs szakgyógyszerész Facebook-posztja, amely a Nemzeti Népegészségügyi Központ legutóbbi szakmai ajánlásának azon kijelentésére reagál, miszerint "a fertőzésen átesettség nem felel meg immunizációnak. Minden esetben a teljes oltási sor beadása szükséges".
jan. 4
16:48
Koronavírus: újabb szomszédunkban engedélyezték a harmadik oltást (Portfolio)
Engedélyezte Viktor Ljasko ukrán egészségügyi miniszter a koronavírus elleni harmadik, emlékeztető oltás felvételét a 60 évesnél idősebbeknek - jelentette be a tárcavezető sajtószolgálata kedden.
jan. 4
16:50
WHO: egyre több bizonyíték van arra, hogy az omikron enyhébb tüneteket okoz (Portfolio)
Egyre több bizonyíték van arra, hogy a koronavírus omikron nevű variánsa a felső légutakat támadja, és enyhébb tüneteket okoz, mint a korábbi mutánsok - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO) epidemiológusa.
jan. 4
16:52
Lezárta az 1,3 milliárd forintos felvásárlást a Delta Technologies leányvállalata (Portfolio)
Lezárult a Delta Technologies leányvállalata, a Delta Systems közel 1,3 milliárd forintos tranzakciója – közölte a cég.
jan. 4
16:54
Amikor lecsap a piaci medve, már késő bánat (Portfolio)
Piaci kockázat nélkül nincs befektetés. Ha valaki a piaci medve veszélyeit rosszul méri fel, akár a gatyája is rámehet. Ezt láttuk a 2008-as pénzügyi válságban, és így van ez ma is, ha valaki elszámolja magát. Amikor egy kisbefektető teszi ezt, az kellemetlen, de ha egy nagybank, abból akár katasztrófa is lehet. A piaci kockázat a pénzügyi kockázat

Keresés