Gyümölcsrázó gép, metszőállvány, metszőgép, nyesedékzúzó, elektromos ágvágó láncfűrész, lengőtárcsás kasza, vad- és madárriasztó. Nézz körül az Agroinform apróhirdetései között!
Néhány éven belül Horvátország bezárja utolsó széntüzelésű erőművét – jelentette be Andrej Plenković kormányfő a novemberben, Glasgow-ban megrendezett klímacsúcson. Mint azóta kiderült, a létesítmény nem zár be, csak átalakul.
Franciaország második legnagyobb cukor- és etanolgyártója, a Cristal Union bejelentette, hogy 1,0 milliárd eurós refinanszírozási megállapodást köt, amely némi pénzügyi rugalmasságot biztosít a cég jövőbeli projektjeihez.
A madarak sokunk számára kedves és értékes lények. Szívesen megvendégeljük őket télen; örömmel látjuk őket tavasszal, ahogy bezsongva párt keresnek, majd fáradhatatlanul táplálják a fiókáikat, amivel gyérítik a kertünk rovarállományát. Ehhez nem árt ha a kerünk "madárbarát".
Horvátországban a koronavírus ellen beoltottak számára tíz napról hét napra rövidítik a karanténkötelezettséget, amely öt nap után feloldható lesz negatív antigén gyorsteszttel - jelentette be Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZJZ) igazgatója, a válságstáb ülését követően.
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! BlockFi Tárca változások a BlockFi-nál! A BlockFi létrehozta a…
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 52 838,78 ponton zárt, a múlt pénteki értéket 668,98 ponttal, vagyis 1,28 százalékkal meghaladva. Az összforgalom 67,755 milliárd forintra nőtt, míg az előző héten 56,395 milliárd forintot tett ki. A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX emelkedő forgalom mellett 52 838,78 ponton zárt, a múlt pénteki értéket 668,98 ponttal, vagyis 1,28 százalékkal meghaladva.
Több statisztikai jelentés várható a következő héten, kiemelkedik közülük a tavalyi ipari termelésről, és az éves kiskereskedelmi forgalomról szóló statisztika.
Lassult a kínai feldolgozóipar növekedése januárban egyebek mellett elsősorban a gyengülő kereslet következtében, miközben az újabb koronavírus-járványgócok miatt gyengülő ütemben nőtt a szolgáltatóipar teljesítménye is.
Meg kell erősíteni a magyar tejtermékgyártást, élelmiszergyártást, a kormányzat meghozta az ehhez szükséges döntéseket - közölte Erdős Norbert, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára a békéscsabai Happy Tejtermék Kft. támogatói okiratának átadása alkalmával a helyszínről telefonon az MTI-vel.
A tavalyinál közel 20 százalékkal több, mintegy 300 diák végezhet a Progmasters programozóiskola és IT képzési központ informatikai képzésein az idén a központ vezetői szerint - közölte az iskola az MTI-vel.
100 év. Nem kevesebb, mint egy évszázad választja el Henry Ford világformáló munkásságát a webáruházak töretlen térhódításától. Talán ezért, vagy talán az elsőre vakmerőnek tűnő párhuzam okán joggal merül fel
A múlt év végén tőzsdére került Volvo jól kezeli a csiphiányt. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a vártnál nagyobb mértékben, 38 százalékkal nőttek a Volvo Galéria Budapest megrendelései.
Az Etele Plazát választották az Év legjobb kiskereskedelmi projektjének a kelet-közép-európai régióban. A Futureal által megvalósított bevásárló- és szórakoztatóközpontot a 14. alkalommal megrendezett nemzetközi EuropaProperty CEE Retail Awards and Marketplace díjátadón ismerték el, amelyen kifejezetten a kiskereskedelmi ingatlanfejlesztéseket érté
Az osztálytermekben elhelyezett nyulaknak, valamint a velük folytatott állatasszisztált foglalkozásoknak köszönhetően jelentős mértékben, átlagosan 8 százalékkal csökkent a vizsgált elsőosztályos kisgyermekek szorongása – állapították meg a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) Kaposvári Campusának kutatói.
Hétfőn kezdik kézbesíteni a Magyarországon élő 7,8 millió választópolgárnak az országgyűlési választásról és népszavazásról szóló értesítőt. A Nemzeti Választási Iroda névre szóló küldeményében arról értesíti a választópolgárokat, hogy szerepelnek a névjegyzékben.
Több statisztikai jelentés várható a következő héten, kiemelkedik közülük a tavalyi ipari termelésről, és az éves kiskereskedelmi forgalomról szóló statisztika.
A német áruházlánc, a Lidl 36 milliárd forintos projekt keretében nyitott új logisztikai központot Ecseren, a Budapesten és környékén lévő áruházai kiszolgálására. Az új központhoz az állam 1,2 milliárd forintos támogatást nyújtott, ezzel hozzájárulva 413 új munkahely létrehozásához - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pé
Letörött egy a Nyugati pályaudvarról Szegedre tartó vonat áramszedője Nagykőrös állomásnál, megrongálódott a felsővezeték is, emiatt késnek a vonatok a szegedi vonalon - közölte a Mávinform vasárnap délelőtt az MTI-vel.
A Mercedes-Benz előzetes értesítés nélkül a G-osztály megrendeléseinek leállítását rendelte el. Korábban is nagyon hosszú szállítási idők alakultak már ki erre a modellre.
Az idei kiugró növekedés után tartós lassulás várhat a kínai gazdaságra. A hosszú távú megoldás a magánszektor szerepének a növelése és a belső fogyasztás felpörgetése lehet.
A mobiltelefonok előállításához ritka nyersanyagokat használnak, a gyártás, a szállítás és a használat pedig jelentős károsanyag-kibocsátással és hulladékkal jár. Éppen ezért aggasztó, hogy aránylag kevés időt töltenek el egy tulajdonosnál: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kutatása szerint a használt mobilok 53%-a legfeljebb két éves,
Ritka jelenségről, egyedülálló tenyészeti sikerről adott hírt csütörtökön a debreceni állatkert: három zöld víziagáma bújt elő tojásából a pálmaház kulisszái mögött, noha az intézmény ez idáig csupán két nősténynek adott otthont.
Több statisztikai jelentés várható a következő héten, kiemelkedik közülük a tavalyi ipari termelésről, és az éves kiskereskedelmi forgalomról szóló statisztika.
Az új autók piacán tavaly komoly hiány alakult ki, ez pedig sokakat a használt járművek irányába terelt. Érdemes ugyanakkor néhány ténnyel tisztában lenni, mert a használtautó vásárlása esetenként komoly kockázatot jelent.