Ma már látjuk, hogy nem csak a Covid válság, hanem az azt követő helyreállás is rendkívüli gazdasági körülményeket teremtett. Rendkívüli időkben a döntéshozók is piacgazdasági körülmények között régen látott intézkedésekhez nyúlnak. Ezek közé tartozik alapvető termékek árának maximálása is. Elemzésünk szerint az egyes alapvető élelmiszerekre kiterj
Elsősorban az amerikai jegybank közelgő kamatdöntése és az ukrán-orosz konfliktussal kiéleződő geopolitikai kockázatok miatt kifejezetten rossz hangulatú kereskedést láthattunk a mögöttünk álló hetekben a világ tőzsdéin, az esés azonban a múlt héten gyorsult be igazán, a részvények mellett a kriptovalutákat sem kímélték a befektetők. Az öniróniára
Ma már látjuk, hogy nemcsak a Covid-válság, hanem az azt követő helyreállás is rendkívüli gazdasági körülményeket teremtett. Rendkívüli időkben a döntéshozók is piacgazdasági körülmények között régen látott intézkedésekhez nyúlnak. Ezek közé tartozik alapvető termékek árának maximálása is. Elemzésünk szerint az egyes alapvető élelmiszerekre kiterje
Aszálymonitor-rendszeren figyelhetik a gazdák, hogy milyen talajviszonyok lesznek az előrejelzések szerint, ami például a vetési időszakban nagyon fontos információ.
A javuló nemzetközi hangulatban erősödéssel kezdett hétfő reggel a forint az euróval szemben, azonban továbbra is az utóbbi hetekben látott 355-360-as sávban jár a jegyzés. Továbbra is elsősorban a nemzetközi hangulat határozhatja meg az irányt, emellett az MNB keddi kamatdöntésére figyelnek a befektetők.
A geopolitikai kockázatoknak és az amerikai kamatemeléstől való félelemnek köszönhetően kifejezetten rossz hangulatban zajlik ma is a kereskedés a világ tőzsdéin, ez alól a maga közel két százalékos mínuszával a BUX index sem kivétel. A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legrosszabbul, közel négy százalékkal került lejjebb a gyógyszercég
Megyei bontásban ismét közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), hogy a következő napokban hol bukkanhatnak fel a hatóság munkatársai. Bács-Kiskun megyétől Zaláig: mit mutat az Adótraffipax?
A WHO-vezér szerint kritikus ponthoz ért a világ a koronavírus-járványban, összefogásra szólította fel a világ országait a járvány legyőzése érdekében. Mindeközben azt is elárulta, hogy amióta kicsivel több mint kilenc héttel ezelőtt először felütötte fejét az omikron variáns, több mint 80 millió koronavírusos esetet jelentettek, ami több, mint a 2
Csaknem egy éve nem mért mélypontra süllyedtek, jóllehet továbbra is élénkülést mutatnak a brit gazdaság aktivitásának hétfőn ismertetett előzetes januári jelzőszámai, még mindig elsősorban az omikron koronavírus-variáns korábbi igen gyors terjedése okozta fogyasztói elbizonytalanodás hatására. A januári gyorsfelmérés ugyanakkor már a fogyasztói ha
Gyengének találta az eddigi gyakorlatot, ezért szigorít a bankok ESG-jelentéstételi követelményein, különösen a klímaváltozás banki könyvekben való kezelésével kapcsolatos előírásokon a párizsi székhelyű Európai Bankhatóság (EBA).
A NAK szerint jelentős pusztítást okozhat Brüsszel ámokfutása az agráriumban. Egy holland egyetemi tanulmány állítja: megalapozatlanok az uniós stratégiák.
Közép-Európában rekordokat dönt a fertőzések száma, Németországban a kötelező oltást fontolgatják. A kínai korlátozások miatt élesen emelkedik a légi teherszállítás díja.
A vadonatúj Toyota Yaris Cross nyerte el a brit What Car? magazin 2022-es True MPG (Valódi fogyasztás) díját miután új átlagfogyasztási rekordot állított fel a magazin független tesztjén. Az immáron Magyarországra is megérkezett kompakt SUV lelkét a Toyota negyedik generációs öntöltő hibrid elektromos hajtáslánca adja. Ugyanez a kiemelkedően haté
Új intelligens pénzügyi alkalmazással bővült a HUAWEI mobilökoszisztémája, amely lehetővé teszi az NFC-s, érintésmentes fizetést a gyártó legújabb P50 készülékcsaládjának okostelefonjain is, más, már a piacon lévő HMS-alapú készülékhez, például a HUAWEI nova 9-hez hasonlóan. Az alkalmazás a felhasználó tartózkodási helyétől függetlenül bármilyen ba
A vásárlói tudatosság terjedésének is köszönhető a Jókenyér 27 éves sikere - mondta a VG-nek Ludwig Klára, a Jókenyér márkát tulajdonló Ludwig & Mentesi Sütőipari és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője.
A február 4-20. közötti időre meghirdetett pekingi téli játékok január 4. és 22. között rendezett tesztversenyein közel 340 ezer elvégzett koronavírustesztből 72 pozitív esetet regisztrált a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzése szerint az egyes alapvető élelmiszerekre kiterjedő hazai ármaximálás a február–április havi inflációt várhatóan 0,2-0,4 százalékponttal mérsékli. Ez valamelyest kisebb mértékű csökkenés, mint amit Nagy Márton, a miniszterelnök főtanácsadója vár a lépéstől.
Az ország kevésbé fejlett régiói vállalkozásait megcélzó 80 milliárd forintos pályázatot követően megnyílt az a 20 milliárd forintos beruházásösztönző pályázat is, amely a fejlettebb régiók mikro, kis és közepes vállalkozásainak nyújt támogatást - mondta György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabály
Egyre élesebb a feszültség Oroszország és Ukrajna között, amit már a befektetők is elkezdtek árazni, a nemzetközi befektetői hangulat is alaposan elromlott, de az orosz tőzsdén különösen nagy az esés, a fontosabb, tőzsdén jegyzett részvények árfolyama nagyot esett, a zuhanásban élen jár a Gazprom, az Aeroflot és a VTB. A befektetők elkezdték árazni
Január 31-ig be kell fizetni az élelmiszerlánc szereplőknek a 2021. évre vonatkozó élelmiszerlánc-felügyeleti díj második részletét - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
Nem ma kezdődött a kriptovaluták piacán látott eladási hullám, gyakorlatilag hónapok óta tart az esés, amely ma még inkább begyorsult. A bitcoin így a 69 000 dolláros történelmi csúcshoz képest az értékének több mint felét elveszítette 2 hónap leforgása alatt.
Nincs szükség további találgatásokra, minden apró részlet kiderült a február 6-án startoló Sztárban Sztárral kapcsolatban. A TV2 népszerű show-műsorának 8. szériájában egészen biztosan mindenki megtalálja majd a kedvencét, akinek az élő adások alatt szurkolhat, hogy a legjobb formáját hozza ki magából hétről-hétre. A versenyzőknek azonban most sem
Kivezette a kormány a nem vényköteles gyógyszerek házhozszállítását. Az időzítés a járvány alatt furcsa, a piaci szereplők szerint a legtöbb gyógyszertárban is megszűnik majd a házhoz szállítás lehetősége.
Már elérhető a patikákban az a Szentágothai János Kutatóközpont által bevizsgált, Covid-19 antigén gyorsteszt, amely az eddig detektált összes vírusvariáns azonosítására képes - derül ki a Diagon Kft. közleményéből.
2015 óta csökken, 2021 végére pedig 13 éves mélypontra, 926 ezerre esett a fennálló lakossági mulasztások száma a Központi Hitelinformációs Rendszerben (KHR), köszönhetően a törlesztési moratóriumnak, amely a lakossági hiteladósok legkiszolgáltatottabb 5 százalékát védi egészen 2022 közepéig. Becslésünk szerint még így is mintegy félmillió lakosság
Éves szinten 2021-ben két százalékponttal, 88 százalékról 86 százalékra csökkent Csehország gazdasági fejlettsége az Európai Unió átlagához viszonyítva. Az idén várhatóan megmarad ezen a szinten - olvasható a cseh pénzügyminisztérium hétfőn nyilvánosságra hozott új makrogazdasági előrejelzésében.
Drasztikusan megemelkedett az elektromos autók gyártásához szükséges nemesfémek ára a világpiacon. Ez pedig a szakértők szerint csúnyán meg fog látszani a járművek árain is. A várakozások szerint 2022-ben csúcsra fog emelkedni a lítium ára, és csak a jövő évben normalizálódhat a piaci helyzet.