Azok a boltok, ahol már most is van kártyaelfogadás, egyszerűsített módon is szerződhetnek a SZÉP-kártya elfogadásra, ezzel csökkenhetnek az ezzel járó adminisztratív terhek – derül ki a friss közlönyből. A kereskedőknek a szerződés kiküldése után még csak válaszolniuk sem kell, 8 nap után élesednek a megállapodások.
Társasági részesedés vásárlásával egészítette ki a központi költségvetést a kormány, és egyből rá is tett közel 19 milliárd forintot a Gazdaság-újraindítási Alapból.
A Dubaji Expo 2020 világkiállításon a Roszatom által szervezett nukleáris tematikus hét keretében megállapodás született 2022. január 20-án arról, hogy a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern örmény partnerével megvizsgálja egy újabb atomerőmű építésének lehetőségét a kaukázusi országban.
Robbanásszerűen terjednek az elektromos autók egész Európában, és Magyarországon is sorra dőlnek meg az e-gépjárművek számaival kapcsolatos rekordok. Így nem csoda, hogy 2022. január 1-jétől már jogszabályi előírás kötelezi a töltők kiépítését az új épületekben. A Metrodom azonban a 2021 után megépülő lakóparkokban már minden gépkocsibeállóhoz alap
A Visa nemrégiben bejelentette új felhőalapú fizetéselfogadási platformját, a Visa Acceptance Cloudot (VAC), amely forradalmasítani fogja a vállalkozások számára az ügyfelektől érkező fizetések elfogadási módját. A Visa népszerű - okostelefonokat és tableteket fizetési terminállá alakító - "Tap to Phone" megoldásának sikerét követve a Visa felhőala
Megjelent az európai közbeszerzési értesítőben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem új belvárosi campusának építésére kiírt generálkivitelezői felhívás. Az új kampusz építését még Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár jelentette be tavaly Novemberben a látványterveket is ismertetve.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott "csaló portál" jelent meg az interneten – figyelmeztetett pénteki közleményében a hivatal.
Az elmúlt 1,5-2 évben érezhetően hosszabbodtak a fizetési határidők. Kis- és középvállalkozások széles köre számára ez komolyan hátráltathatja a likviditás fenntartását - áll egy friss közleményben.
Együttműködési megállapodást kötött az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az Európai Molekuláris Biológiai Laboratórium (EMBL) Szegeden, ahol az esemény apropóján átadták a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) Inkubátorházát is, melyben ezentúl a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ is működni fog.
Túlértékeltek a lakások Magyarországon, azon belül is elsősorban Budapesten, vagy van még tere a növekedésnek? Sokakat foglalkoztat ez a kérdés, hiszen a buborékok természete az előbb utóbb bekövetkező kipukkanás, vagyis az árak zuhanása, ami sokakat érintene rendkívül kellemetlenül. A KPMG sok tényezőre kiterjedő elemzése arra jutott, hogy enyhe t
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új honlapjára hasonlító, minden bizonnyal adathalászatra létrehozott "csaló portál" jelent meg az interneten - figyelmeztetett pénteki közleményében a hivatal. A NAV hivatalos portáljának elérhetősége: www.nav.gov.hu.
Kiderült, hogy mikor nyithat meg a legújabb Tesla Supercharger Magyarországon. Azt ugyanakkor a cég a Pénzcentrum megkeresésére nem árulta el, hogy pontosan hol lesz az új töltőállomás - de a hazai márkacsoportokban már terjed az információ.
A jogellenes online termékek, szolgáltatások és tartalmak jobb kiszűrése, az óriásplatformok, például a legnagyobb közösségi felületekre vonatkozó szigorúbb szabályok, valamint a kiskorúak védelmét szolgáló előírások is szerepelnek abban az új rendeletjavaslatban, amit tegnap fogadott el az Európai Parlament. A rendeletjavaslat az illegális tartalm
A negyedik negyedévben a legalább 2 milliárd forint éves árbevétellel rendelkező magyarországi vállalatok közel kétharmada, 64 százaléka tudta érvényesíteni áraiban az inflációt, szemben a harmadik negyedév 54 százalékos arányával - tájékoztatta a legújabb felméréséről a K&H csoport csütörtökön az MTI-t.
A múlt évben 18,2 millióval tudta növelni előfizetői számát a Netflix, ami nem csak 2020-as évben felmutatott bővüléshez képest komoly visszaesés, de a pandémia előtti időszakkal összevetve is. Üzleti szempontból egyébként nem volt rossz éve a világ legnagyobb streaming szolgáltatójának, közel 30 milliárd dolláros bevétellel és ötmilliárd dollár fö
Amióta az Európai Unió tagja vagyunk, sosem látott könnyedséggel dolgozhatunk és költözhetünk más tagállamba. Diákként még az Erasmus program segít egy új ország és kultúra felfedezésében, viszont felnőttként már a munkánkat is végezhetjük külföldön. Az álláskeresés azonban igazi kihívást jelent, úgyhogy szakértőktől kértünk segítséget! Lássunk néh
Decemberben a vártnál nagyobb mértében nőtt a lengyel ipari termelés és nagyobb mértékben emelkedtek az ipari termelői árak is a lengyel statisztikai hivatal, a GUS pénteki jelentése alapján.
A téli időszakban egy gyakori kérdés rendre előkerül, mely elsősorban a növények megfázásával és helytelen tartásával függ össze. Sokan betegségnek nézik, hol tápanyaghiánynak, mégis az a legáltalánosabb, amikor a megfázás jeleit mutatja egy növény és ez a kiinduló pont is a többi tünetet illetően.
A Mercedes-Benz az önvezető szenzorokat gyártó Luminar Technologies-al fog együttműködni a jövőben azzal a céllal, hogy a következő generációs járművei számára lehetővé tegye a teljesen automatizált vezetést az autópályákon - közölte a Luminar alapítója.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek - közölte a vállalat pénteken.
Az elmúlt másfél-két évet meghatározó globális chiphiány várhatóan 2022-ben is fennmarad, de talán már nem lesz annyira súlyos, mint tavaly. Az iparági szereplők szerint nem lesz általános a probléma, sokkal inkább néhány szektorra koncentrálódik.
Évi több ezer új bérlakás, nagyobb lakáscafeteria, megújuló előtakarékosság, emelt lakhatási támogatások, új adókedvezmények, felújítási program. Ezek az összellenzék lakásügyi tervei, amelyeket mi is véleményezünk.
Frissíti Masterplast-modelljét az MKB elemzője a társaság héten lezajlott befektetői konferenciájára reagálva, a frissített célárat jövő hétre ígéri az elemző.
Jelentős bővülés előtt állhat a belföldi faktoringpiac, a növekedési kilátások felülmúlják minden más pénzügyi terület lehetőségeit - közölte a Báv Faktor Pénzügyi Zrt. az Mti-vel csütörtökön.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain használható időalapú jegyek bevezetéséről a jövő héten tárgyal a Fővárosi Közgyűlés. Kedvező határozat esetén tavasztól jöhetnek az ilyen menetjegyek – közölte a vállalat pénteken az MTI-vel.
Az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszere 5101,5 milliárd forintos hiánnyal zárt tavaly. A költségvetés maradéktalanul biztosította a gazdaság újraindításához és a járvány elleni védekezéshez szükséges forrásokat - erősítette meg az előzetes adatokat pénteken kiadott részletes tájékoztatójában a Pénzügyminisztérium.
Bár a nagyvállalatok jellemzően már beépítették áraikba a pénzromlás hatását, a cégek több mint felének okoz nehézséget a magas infláció. A K&H nagyvállalati növekedési index szerint a szektorok közül magasan a mezőgazdasági cégeknek jelenti a legnagyobb kihívást az áremelkedés.