A járvány alatt szinte örökös kérdés az, hogy melyik maszk véd a legjobban. Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési Központja (CDC) elmondása szerint az amerikai szabvány szerint készített N95-ös maszkok védenek a legjobban a koronavírus jelenleg domináns omikron-változata ellen
Szerdán ismét jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, így lassan 355 közelében jár a magyar deviza az euróval szemben. Ma elsősorban a jegybank egyhetes betéti tenderére figyelnek a befektetők, bár meglepetés lenne, ha az MNB emelne az irányadó kamaton.
Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában: a technológián keresztül garantál teljes kontrollt és önrendelkezést ügyfeleik pénzügyei felett. E
Fontos információ, ha tudjuk, hogy jelentős a szabad pénzmennyiség a világban. A tőke ugyanis mindig helyet keres magának, ezért egy ilyen helyzet kedvez a részvénypiacoknak.
Pénzügyi szolgáltatói engedélyt kapott az Európai Unió területén Európa első blokklánc alapú neobankja, a BENKER. A Litván Nemzeti Bank által felügyelt, magyar szakemberek által létrehozott neobank, a BENKER új világrendet hoz a pénzügyek világában: a technológián keresztül garantál teljes kontrollt és önrendelkezést ügyfeleik pénzügyeik felett.Egy
15 526 új fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon és elhunyt 71 fő – derül ki a kormányzati portál csütörtök reggeli jelentéséből. Az új esetek száma jelentősen, 68 százalékkal nőtt a múlt csütörtöki adathoz viszonyítva és rekordot döntött a napi fertőzöttszám. További rossz hír, hogy egyre többen vannak kórházban, az elhunytak
Hosszú ideig tartotta magát az IKEA, de most világszerte emelnie kell az árait. A részletekről David McCabe-bel, a cseh-szlovák-magyar régió kereskedelmi és fenntarthatósági vezetőjével beszélgettünk.
A tervek szerint halad a szinte teljesen érintésmentes kialakítású Corvin Innovation Campus fejlesztése. A Corvin Sétány új korszakát elhozó irodaház első üteme már szerkezetkész állapotnál tart, és várhatóan ez év végére készül el, jövőre pedig már be is költözhetnek az első bérlők. A komoly bérlői érdeklődés eredményeként a Futureal már meg is ke
Interpera néven rendeznek nemzetközi körtekonferenciát, hogy a termelők, kereskedők megvitathassák a körtetermesztés legújabb fejleményeit, latolgathassák az ágazat jövőjét, illetve a különböző műszaki és gazdasági kérdéseket.
A világon 337 830 804 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 564 875 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint csütörtök reggeli adatai alapján.
2673 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 202-en vannak lélegeztetőgépen. Jelenleg 6 millió 325 ezer a beoltott, 15 526 az új fertőzött és elhunyt 71 beteg.
A legnagyobb Wall Street-i bankok tavaly közel 15%-kal növelték a fizetéseket annak érdekében, hogy megtartsák tehetséges munkavállalóikat – számol be a hírről a Financial Times.
Az Airbus szándéknyilatkozatot írt alá Csengtu városával és a Tarmac Aerosave vállalattal Kína első fenntartható, „életciklus” szolgáltatási központjának létrehozására. A megállapodás részeként a cégek a repülőgépek parkoltatása és tárolása mellett karbantartási, felújítási, átalakítási, szétbontási és újrahasznosítási szolgáltatásokat is kínál maj
Az inflációs félelmek árnyékában a többnyire kedvezően alakuló negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonra figyelnek ma is a befektetők, ma teszi közzé legfrissebb számait például a Netflix és a Union Pacific. Ma itthon az MNB szokásos egyhetes betéti tendere jön, mely dönt az irányadó kamatról, a jegybank az elmúlt két alkalommal egyébként már nem
Annak érdekében, hogy a gyermeket nevelők adóvisszatérítési előlegét 2022. február 15-ig ki lehessen utalni, az adózással összefüggő adatszolgáltatásra kötelezett kifizetők számára az előző adóévre vonatkozó adatszolgáltatási határidőt január 31-ről január 20-ra hozta előre a törvényalkotó – hívja fel a figyelmet a Moore Hungary.
Továbbra sem emeli az irányadó kamatot az MNB, a jegybank 4%-os ráta mellett hirdette meg egyhetes betéti eszközét csütörtökön. Elsősorban a forint utóbbi hetekben látott erősödése miatt állt le a kamatemelési ciklus, de a jövő héten az alapkamat ismét emelkedhet.
Új mérföldkő hibrideket és növényvédelmi megoldásokat mutatott be idei szezonnyitó rendezvényén a Syngenta. A napraforgó piacvezető vállalat portfólióját a csúcstermésre képes Sureli mellett a Suvango teszi teljessé, a napraforgó gyomirtásában a Listego Pro, kalászos területen pedig az Avoxa és az Amistar Era nyitnak új fejezetet. A kukorica vetőma
Mintegy 10-50 évnyi lemaradást kell behoznia a bankszektor szereplőinek, hogy felállítsák a modern, digitális banki modelljüket. A folyamatot felgyorsította a COVID-19 okozta globális változások, lassítják a szabályozások és megkavarja a fintech vállalkozások felbukkanása.A Liferay Hungary tudásmegosztó, különböző iparágak digitalizációs trendjeit
A Bank360 index alapján a lakossági hitelkereslet még nem érte el a válság előtti szintet 2021-ben. A babaváró kölcsön iránti érdeklődés egyre süllyedve mélypontjára ért decemberben. A személyi kölcsönöket többször is a válság előttinél intenzívebb érdeklődés övezte, de decemberre végül már csak a zöld hitellel megtámogatott lakáshitelek visszapatt
Sorozatban 31. napja a normálissal ellentétben nyugatról keleti irányba áramlik a gáz a német-lengyel határon a Jamál-Európa gázvezetéken, éppen a téli fűtési szezon kellős közepén, ami így egyértelműen felfelé irányuló nyomást fejt ki a gázárakra Európa-szerte. Ez jól láthatóan egyre komolyabb feszültségeket okoz a lakossági és céges gázellátásban
A Revolut jutalékmentes részvénykereskedelmi funkciót indít az Egyesült Államokban, és ezzel olyan erős helyi piaci szereplők kihívójaként kíván fellépni, mint a Robinhood brókerapp.
Az elmúlt két hétben minden eddiginél nagyobb összeget ajánlottak fel a bankok a Magyar Nemzeti Banknak, amely továbbra sem módosít az egyhetes betéti kamaton.
Az inflációs félelmek árnyékában a többnyire kedvezően alakuló negyedik negyedéves gyorsjelentési szezonra figyelnek ma is a befektetők, ma teszi közzé legfrissebb számait például a Netflix és a Union Pacific. Ma itthon az MNB szokásos egyhetes betéti tendere jön, mely dönt az irányadó kamatról, a jegybank az elmúlt két alkalommal egyébként már nem