2022. január 19. szerda

jan. 19
14:48
Megveszi az állam a debreceni reptér többségi részesedését (Portfolio)
Döntött a kormány, a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. A város közgyűlése január végén szavazhatja meg.
jan. 19
14:48
Soha nem látott mértékű béremelés az Óbudai Egyetemen (vg.hu)
A felsőoktatási intézményben 62-106 százalék között emelkedik a tanársegédek, az adjunktusok és az oktatást segítők bére.
jan. 19
14:50
Most először egy vízerőmű és biomassza-erőművek nyertek a megújuló energia pályázaton (Portfolio)
A Hernád folyó alsó szakaszán működő, közel nyolc évtizedes kesznyéteni vízerőmű, valamint két oroszlányi és egy ajkai telephellyel rendelkező szilárd biomassza tüzelésű erőműegység nyert el támogatást a legutóbbi METÁR-tenderen. Az ezt megelőző tendereken sem vízerőmű, sem biomassza-erőmű nem nyert még támogatást.
jan. 19
14:54
Megszerzi az állam a debreceni reptér többségi részesedését (Portfolio)
Döntött a kormány, a magyar állam 51 százalék tulajdonrészt szerez a debreceni nemzetközi repülőteret üzemeltető társaságban - jelentette be Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára szerdán Budapesten. A város közgyűlése január végén szavazhatja meg.
jan. 19
14:54
Zsákolják az amerikai bankrészvényeket az erős jelentések után (vg.hu)
A Bank of America és a Morgan Stanley is a vártnál dinamikusabb profitbővülésről adott számot.
jan. 19
14:54
Milyen örökzöld sövényt válasszunk? (Agrofórum)
Télen is zöld bokrokból szeretnék sövényt ültetni. Milyen növényeket javasolnak? Tujáknál sok betegségről olvastam, érdemes még tujákat telepíteni?
jan. 19
14:54
Így adózunk az idén (MMonline)
SZJA-mentesség 25 év alatt, megnövelt minimálbér és garantált bérminimum, családi adóvisszatérítések – 2022 januárja számos meghatározó változást hozott adózási szempontból. Csökken a szociális hozzájárulási adó, a kisvállalati adó, megszűnik a szakképzési hozzájárulás, és számos családi adókedvezmény is életbe lépett: a BDO Magyarország szakértője
jan. 19
15:06
Így változtak a munkavállalói és fogyasztói szokások a járvány hatására (Adózóna)
Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 000 résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.
jan. 19
15:06
385 millió eurót biztosít az EU az egészségügyi szükséghelyzet kezelésére (vg.hu)
Tizenhét tagállam, köztük Magyarország és három tagjelölt ország kért támogatást.
jan. 19
15:08
Raiffeisen: 4,5 százalékos növekedés, 5,5 százalék infláció 2022-ben (vg.hu)
A Raiffeisen Bank szakértői negyedéves előrejelzésükben arra számítanak, hogy idén a Fed háromszor emel kamatot.
jan. 19
15:12
Óbudai Egyetem: jelentősen emelkedik az oktatók és dolgozók bére (ProfitLine)
Az Óbudai Egyetem közlése szerint oktatóinak és dolgozóinak bére "kiemelkedő módon" emelkedik január elsejétől.
jan. 19
15:12
Itt vannak a részletek a negyedik oltásról: közzétették, kinek mikor ajánlott felvenni (Portfolio)
A negyedik oltás felvételére a harmadik után legalább négy hónap elteltével van lehetőség, ha az oltóorvos ezt javasolja – olvasható a Dobson Szabolcs szakgyógyszerész által megosztott NNK oltási szakmai javaslatában.
jan. 19
15:12
Átalakította a fogyasztói szokásokat a járvány (MMonline)
Az emberek többsége már megszokta a világjárvány miatt kialakult új életmódot, és arra számít, hogy ezek a változások velünk is maradnak – derül ki az EY legfrissebb, 16 ezer résztvevő bevonásával készült nemzetközi kutatásából. A megkérdezettek megfontoltabban költenek és egyre jobban ragaszkodnak a rugalmas munkavégzéshez.Tízből hat válaszadó (63
jan. 19
15:12
10 jó trükk, hogyan oszd be jól azt a 4000 hetet, amit a világon töltesz (Forbes)
Csábító tud lenni a folyamatos munka, a multitasking és tökéletességre törő time-menedzsment, de a végére mindig kiderül: az egész kontraproduktív. Hoztunk tíz jó tanácsot, hogyan tudod tényleg hasznosan megtölteni az időt, hogy a munkára is jusson idő, de a világot is képes légy észrevenni magad körül.
jan. 19
15:18
Évtizedes mélypont Kínában: a gazdaság is bajba kerülhet (Menedzsment Fórum)
A kínai és a világgazdaságot súlyosan fogja érinteni, ha nem sikerül megállítani a népességcsökkenést.
jan. 19
15:18
Az Intel csatlakozni fog a bitcoin bányász iparághoz? (Kripto Akadémia)
Az Intel hamarosan beléphet a bitcoin bányász chipgyártó iparágba. Az óriás chipgyártó a közelgő ISSCC konferencián, 2022. február 23-án fogja bemutatni a “Bonanza Mine” nevű, “ultra-alacsony feszültségű, energiahatékony bitcoin bányász ASIC chipet”. A chipgyártás piacvezetője a pletykák szerint legújabb termékével…
jan. 19
15:18
Már sosem lesz olyan a munka világa, mint volt – Ébresztőt fúj a világ legnagyobb alapkezelőjének vezére (Portfolio)
Örökre megváltoztatta a munka világát a koronavírus Larry Fink, a BlackRock vezére szerint, a cégeknek pedig alkalmazkodniuk kell ehhez az új világhoz, számos olyan kérdést is érintve, amire eddig nem volt példa – számol be a hírről a CNBC.
jan. 19
15:18
Több mint kétmillió vakcinát küld az EU az afgán menekülteknek (vg.hu)
A védőoltások globális megosztása kulcsfontosságú járvány megszüntetésének szempontjából.
jan. 19
15:18
Mérföldkő a vadgazdálkodásban (Magyar Mezőgazdaság)
Az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás részeként Nemzetközi Vadászati és Vadgazdálkodási Konferenciát rendeztek. Az ötnapos szimpózium mintegy 50 szakmai előadása a világkiállítás évének vadászati és vadgazdálkodási gondjaira hívta fel a figyelmet. A megfogalmazott gondolatokból kiadvány született, melyet a későbbiekben leem
jan. 19
15:24
XXI. Század Intézet: A magyar antiinflációs intézkedések hatékonyabbak, mint más országokban (hirado.hu)
Magyarországon sikerült a novemberi szinten tartani az árszínvonal emelkedését.
jan. 19
15:24
A luxusipar már túllépett a pandémián (vg.hu)
Két számjegyű forgalombővülés jellemezte a karácsonyi szezont a luxusiparban, s a szektor képviselői a fellendülés folytatódásában bízhatnak a következő években is. A vásárlóerő is adott, csak Kínában ült le a piac.
jan. 19
15:24
Digitális oktatási tartalmakat fejleszt a Telekom (MMonline)
Diákok és szaktanár közreműködésével, valós iskolai környezetben fejleszt digitális tartalmakat a Telekom annak érdekében, hogy a tanulás élményszerű, a tudás pedig mindenki számára elérhető legyen. A program célja olyan valós körülmények között kigondolt, tesztelt, az érintettekkel közösen kimunkált anyagok létrehozása, amelyek egyszerre illeszked
jan. 19
15:36
Mészáros Lőrincék családi cége 22 milliárd forintért építhet stadiont és sportcentrumot (Menedzsment Fórum)
A Szőnyi úton építenek stadiont fedett lelátóval, mellé versenycsarnokot és edzőcsarnokot is felhúz a Fejér B.Á.L. és az Épkar Zrt.
jan. 19
15:36
Elképesztő forgalmat ért el a félvezetők piaca (Piac és Profit)
Egy most közölt felmérés szerint negyedével nőtt tavaly a félvezetőipari ágazat forgalma globálisan.
jan. 19
15:36
Megismétlődhet a tavalyi texasi áramszünet (vg.hu)
Ismét a térségben korábban ritkaságnak számító fagyok lehetnek Texasban. Kérdés, hogy ez mennyiben fogja az olaj- és földgáztermelést befolyásolni.
jan. 19
15:36
Napelemparkot és autókat kapott az Ökumenikus Segélyszervezet (Tiszta Jövő)
Személygépkocsikat és napelemeket kapott három cégtől az Ökumenikus Segélyszervezet.
jan. 19
15:36
Ingyen szerzett repteret az állam, de nem, nem azt a repteret (Forbes)
Új reptérrel bővült az állami paletta: ezúttal a debreceni repteret üzemeltő cég 51 százalékát szerezte térítésmentesen.
jan. 19
15:48
Ideges skandinávok - Putyin tervbe vette nukleáris erőinek megerősítését a térségben (Privátbankár)
Az orosz kutatási anyag szerint a további eszkaláció esetén a Kreml megerősíti stratégiai nukleáris erőit Kalinyingrádban és Belaruszban – a NATO határa mentén. A térségbeli feszültség tovább növekedett kedden a belarusz védelmi minisztérium bejelentése kapcsán, miszerint február 10. és 20. között közös hadgyakorlatot tartanak az orosz és bela
jan. 19
15:48
Kedvező adatokat közölt az omikron-hullámról Románia (Portfolio)
A koronavírus-járvány mostani, ötödik hullámában csaknem tízszer kisebb Romániában a halálozási ráta a járvány előző hullámához képest - mutatott rá Alexandru Rafila egészségügyi miniszter.
jan. 19
15:48
Így indult a betétdíjas PET-palackok rendszere a szomszédban (vg.hu)
A Szlovák Kereskedelmi Szövetség elnöke elmondta, mire kell ügyelni a PET-palackok visszavételénél.
jan. 19
15:48
Ezeken bukhatnak el a kezdő vállalkozások (MMonline)
A vállalkozásindítás, illetve a fiatal cégek első időszakának hatékony menedzselése soha nem volt kockázatoktól és nehézségektől mentes – nincs ez másképp manapság sem. Sőt, sok szempontból napjainkban még több problémával kell megküzdeni, gondoljunk csak a kommunikációs csatornák bővülésére és átalakulására, a túltelített piacokra, vagy akár az el
jan. 19
16:00
Ugye nem feledkezel meg a téli metszésről? (Agroinform)
Télen is hasznos a metszés, ha tudjuk, hogy melyik növényeknél és milyen módon kell elvégezni.
jan. 19
16:00
Van egy, a kamatstopnál is kedvezőbb megoldás a hiteleseknek (Forbes)
Az új hitelek kamatfelára töredékére esett a korábbiaknak, de közben a kamatstop is hétről-hétre vonzóbb.
jan. 19
16:06
Koronavírus: az EMA szerint az mRNS-vakcinák biztonsággal alkalmazhatók várandós nőknél is (Adózóna)
A koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinák nem okoznak szövődményeket a várandós anyáknál és a születendő csecsemőknél, az oltóanyagok biztonsággal alkalmazhatók terhesség alatt, vagy a közeljövőben gyermeket vállaló nőknél is – közölte az Európai Gyógyszerügynökség (EMA).
jan. 19
16:06
Orbán Balázs: Atomenergia nélkül hasztalan a rezsicsökkentés, a klímacélok elérhetetlenek (hirado.hu)
Európában ma az egyik legsúlyosabb kihívás az energiaválság – hívja fel a figyelmet Facebook-oldalán bejegyzésében a politikus.
jan. 19
16:06
A korlátozások többségét eltörli Anglia (vg.hu)
A fertőzöttek karanténja egyelőre marad, de kérdés, hogy meddig.
jan. 19
16:06
Le kell metszeni az orchidea virágzati szárát? (Agrofórum)
Az orchideák, ha megfelelően gondozzák őket, bőséges és gazdag virágzással ajándékoznak meg minket.
jan. 19
16:12
Lendületesen kezdtek a tengerentúli börzék (vg.hu)
Jól kezdődött a kereskedési nap a New York-i tőzsdén.
jan. 19
16:12
Jelentősen nőhetne a bankok bevétele (MMonline)
A hagyományos bankok közel 4 százalékkal növelhetnék éves bevételüket üzleti modelljeik újragondolásával, és a kizárólag digitális szolgáltatásokat nyújtó (digital-only) új banki és pénzügyi szolgáltatók innovatív stratégiáinak átvételével – derül ki az Accenture kutatásából. Ez 2025-ig akár ötszáz milliárd dollár többletet is jelentene számukra.
jan. 19
16:24
Szegények millióira csapott le a fintech, mára ő lett a világ legnagyobb online bankja (Portfolio)
Pár évvel ezelőtt egy egészen formabontó pénzügyi vállalkozás indult útjára Dél-Amerikában, és rövid idő alatt óriási népszerűségre tett szert az alulbankolt rétegek körében. Ennek köszönhetően a gazdasági sajtó hamar ráaggatta a fintechre a "szegények bankja" jelzőt. A brazil Nubanknak eddig évről évre sikerült megdupláznia az ügyfélszámát, a befe
jan. 19
16:24
Szörnyű baleseteket tud megakadályozni mostantól ez a robot (Agroinform)
Sajnos nemcsak idehaza, de külföldön is viszonylag gyakoriak a terménytárolókban – főleg kisebb-nagyobb silókban – végzett munkák során bekövetkező, jellemzően fulladásos halálos balesetek, amikor a lavinaszerűen meginduló több tonnányi termény maga alá temeti a dolgozót. A mentés akár 1-2 órát is igénybe vehet.
jan. 19
16:24
Az a kérdés, lesz-e egyáltalán csirkehús (Magyar Mezőgazdaság)
Amennyiben a kereskedelem megpróbálja átterhelni a kormányzati intézkedés negatív hatásait a komoly gondokkal küszködő baromfi termékpályára, annak súlyos, nehezen visszafordítható következményei lesznek. Az élelmiszerárstop hatásairól kérdeztük dr. Csorbai Attilát, a Baromfi Termék Tanács elnökét. Szerinte az kérdés, lesz-e egyáltalán elegendő bar
jan. 19
16:26
A vártnál is nagyobbat nőtt a magyar áramfogyasztás 2021-ben (Portfolio)
Több mint 5 százalékkal 4338,5 GWh-ra nőtt a hazai villamosenergia-felhasználás decemberben 2020 utolsó hónapjához viszonyítva. Ezzel nem csak hogy ez lett minden idők legnagyobb hazai decemberi energiaigénye, de az egész éves felhasználás is rekordot döntött 2021-ben 46 923,9 GWh-val, ami a 2020-asnál közel 4 százalékkal, az eddigi csúcsot jelentő
jan. 19
16:28
Beszabályozni a metaverzumot? Törhetik a fejüket a jogászok (Portfolio)
Margrethe Vestager, az EU digitális ügyekért felelős versenyjogi biztosa szerint kifejezetten fontos lenne, hogy az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő metaverzum koncepciójának jövőbeli működését alaposan megvizsgálják a szabályozók, a mindenre kiterjedő virtuális valóság létrehozására irányuló tervek ugyanis új kihívások elé állítják a trösztell
jan. 19
16:30
Mi lesz a Facebook-profilunkkal halálunk után? (Piac és Profit)
Bonyolult és részleteiben még nem szabályozott a digitális javak átörökítése, pedig rohamos terjedésük miatt egyre fontosabbá válik, mi lesz a sorsuk halálunk után. Ezt mutatja, hogy már a hagyatéki eljárásokban is egyre gyakrabban jelennek meg a kriptopénzek, a közösségimédia-profilok vagy a felhőben tárolt dokumentumok. Kevesen tudják ugyanakkor,
jan. 19
16:30
Erős kezdés az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
A keddi nagy veszteségek után lendületes indexemelkedéssel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon a nyitás előtt publikált kedvező vállalati eredményeknek köszönhetően.
jan. 19
16:30
Átléptünk egy határt: ez jóval előbb végez velünk, mint a klímaváltozás (Agroinform)
A vegyi szennyezés túllépte az emberiségnek biztonságos határértéket, olyan globális ökoszisztémákat fenyeget, amelyektől az élet függ.
jan. 19
16:30
Színtelen, szagtalan, mégis kiváló befektetés a hidrogén (vg.hu)
A vezető autógyártók többségének már vannak szériában gyártott hidrogénautó-modelljei.
jan. 19
16:42
Ellentmondás a munkanélküliségi adatokban (Infostart)
Csaknem 300 ezer magyar vallja magát munkanélkülinek, miközben a hivatalos adatok alapján kevesebb, mint 180 ezer embernek nincs állása.
jan. 19
16:42
Ebbe fektetik a pénzüket 2022-ban a vagyonos családok: a gazdagokat nem kell félteni a válság alatt sem (Pénzcentrum)
A vírus okozta társadalmi és gazdasági válság ellenére a vagyonos európai családok megtakarításai az elmúlt években szépen gyarapodtak, melyet elsődlegesen az átgondolt, hosszútávra tervező befektetési stratégiájuknak, agilis döntéshozatali és intézményi struktúrájuknak, és merész befektetési döntéseiknek is köszönhetnek. A Deloitte Private szakért

Keresés