Globálisan a kiberkockázatok, míg Magyarországon a világjárvány kockázata az első számú üzleti fenyegetés 2022-ben az Allianz kockázati barométere szerint.
Stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MVM és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és ezzel egyidejűleg közös kutatási programokat is indítanak. A partnerek a klímasemleges gazdaság feltételeit, valamint a villamosenergia-szektort érintő innovatív műszaki, üzleti, illetve szabályozási megoldásokat vizsgálják a BME Zéró
A Revolut Bank Magyarországon továbbra is határon átnyúló intézményként működik, itthoni banklicenszt nem szerzett, noha ezt a jegybank folyamatosan szorgalmazza az ügyfelek biztonsága érdekében - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden az MTI-t.
A kedvezőtlen nemzetközi hangulat alól a magyar tőzsde sem képzett ma kivételt, így jelentős eséssel zárt a magyar tőzsde, és szinte az összes hazai blue chip gyengén szerepelt.
Az év elején több olyan jogszabályváltozás lépett hatályba, ami a mindennapi életünket és az általános ügyintézéseket is érinti – a változásokat az act Bán és Karika Ügyvédi Társulás összegezte.
A tervek szerint idén a kelet-közép-európai térség egyik legnagyobb buszgyárát adják át Mosonmagyaróváron a Credobus beruházásának keretében – írja a Magyar Nemzet.
Felrobbant az internet Magyarországon, miután kiderült, hogy Kulcsár Edina egykori szépségkirálynő (ma már inkább Insta-celeb) és párja, Csuti, hosszas próbálkozás után sem tudták megmenteni a kapcsolatukat. Sőt! Nem is ez áll az internetes mocskolódás hátterében, hanem az a friss hír, mely szerint Edina máris új szerelemre talált G.w.M.- mel (akin
Tavaly a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 4,6 millió utas és 183 ezer tonna légiáru fordult meg - közölte a repülőteret üzemeltető Budapest Airport.
A ködképzők szinte megkerülhetetlen eszközökké váltak a kémiai és a biológiai növényvédelemben egyaránt. Segítségükkel munkaidőt és munkaerőt takaríthatnak meg a kertészek, ráadásul egyes készítmények ködpermetezővel történő kijuttatása gazdaságosabb és hatékonyabb a hagyományos permetezésnél.
Világszerte forradalmasítani fogják a városi közlekedést a légitaxik. A drónfuvarozás a következő évtizedben sokfelé már teljesen általános lehet. Az első járművek ugyan még csak csomagot szállítanak, de onnantól nincs megállás – az évtized végén talán már utazhatunk a repülő taxikkal. De mennyire állnak készen ennek a szolgáltatásnak a beindításár
A katasztrófa sújtotta térségekben élő embereket átmeneti szálláshelyekre evakuálják. A legfőbb gondot továbbra is a levegő minősége és a tiszta ivóvíz jelenti a vulkanikus hamu miatt.
Úgy tűnik, az inflációs nyomás nagyrészt átmeneti jellegű tényezőkből származik, mint a költekezés járvány miatti áthelyeződéséből, illetve a termelés ellátási lánccal és egyéb tényezőkkel kapcsolatos visszaeséséből.
A pénzügyminiszter az Ecofin tanácskozása után számos témát érintett. Egyebek mellett arról is beszélt, hogy az uniós társasági minimáladóval kapcsolatban komoly eredményeket értek el és most újabb céljuk van.
Eredményre vezetett a bolgár szállodaszövetség tiltakozása, mégsem tiltják meg a kulcsfontosságú - ám vörös zónába sorolt - küldőpiacokról való beutazást.
Az egymilliárd forintot is meghaladta tavaly a BÁV Zrt. fiókhálózatában értékesített befektetési aranytömbök forgalma. Ezzel a társaság jócskán felülteljesítette a kitűzött terveket. Az ékszerpiac is igen mozgalmasan alakult. Globálisan komoly hiány alakult ki alapanyagokból, a pandémia miatt nem csak a nemesfémek, de a munkaerő is drágult, így kih
Sikeresen megállapodott az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az idei béremelésről. A bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít – áll a vállalat közleményében.
Gyengült a forint a bankközi piacon kedd estére reggelhez képest. Az euró 357,94 forintra erősödött 19 órára a reggel hétkor jegyzett 355,97 forint után.
A főváros a kormánytól kér pénzt a Határ út és a Göncz Árpád Városközpont aluljáróinak felújítására és akadálymentesítésére. Pedig könnyen lehet, hogy házon belül is találna rá forrást.
Sikeresen megállapodott az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) az idei béremelésről. A bérek és a juttatások mértéke két lépcsőben január 1-jétől és július 1-jétől fog emelkedni, amire a vállalat összesen 3,2 milliárd forintot fordít.
Hogyan lehet elérni, hogy egy családi vállalkozás megmaradjon, ne kelljen tanácsadóhoz menni azzal, hogy: baj van, el kell adni a céget. Melyek azok a legfontosabb lépések, amelyeket meg kell tenni, hogy sikerüljön a vezetés átadása, akár családtagnak, akár külső menedzsernek. Ezekről kérdeztük Szendrői Gábort, a Concorde Mb Partners egyik ügyvezet
Megállapodott az idei béremelésről az Auchan Retail Magyarország és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (Kasz), az áruházlánc idén 3,2 milliárd forintot fordít béremelésre - közölte az Auchan kedden az MTI-vel.
Tavaly novemberben 5,5 százalékra csökkent a munkanélküliség, derült ki a legfrissebb adatokból. A novemberi mutató ugyanakkor még mindig 0,2 százalékponttal meghaladta a munkaerőpiacot negatívan érintő koronavírusos világjárvány kezdete előtti, februári szintet.
Leplezetlen harc dúl az energiaszolgáltatók és a hatóságok között Romániában, ahol ügyészségi vizsgálat is indulhat az állami árplafon és -kompenzáció mellőzése, a fogyasztók megrövidítése miatt. A bukaresti kormány közben újabb rezsicsökkentésről döntött.
A prémium járműveket gyártó Audi az értékesítés csekély visszaeséséről, egyidejűleg az elektromos modellek értékesítésében csaknem 60 százalékos bővülésről számolt be a globális beszállítói problémákkal és a pandémia hatásaival terhes 2021-es év teljesítménye alapján.