A Nagy-Britanniában maradni szándékozók között rengeteg magyar is van, de számuk így is eltörpül a jövőjüket a szigeten tervező románok és lengyelek mellett.
Hatalmas irodaterület menedzselési jogát szerezte meg a CBRE - tette közzé a vállalat saját Linkedin oldalán. Az üzletkötés értelmében ingatlantanácsadó cég fogja mostantól kezelni a CA Immo teljes, 9 épületből álló budapesti irodaportfólióját.
Élelmiszerárstopról döntött a kormány, február 1-jétől hat termék árát rögzítik a tavaly október 15-i szinten - jelentette be a miniszterelnök szerdán a közösségi oldalán.
Tavaly kétszer annyi magyar turista kereste fel Horvátországot, mint 2020-ban, és csaknem ilyen ütemben nőtt a vendégéjszakák száma is, amivel Magyarország a hatodik legjelentősebb küldő állam volt a múlt évben - közölte a Horvát Idegenforgalmi Közösség magyarországi képviseletének igazgatója csütörtökön az MTI-vel.
Ahogy a legtöbb elöregedő társadalomban, Magyarországon egyre nő az idősek aránya a lakosságon belül, amely a jövőben komoly szociális, gazdasági krízishez vezethet. Nemcsak az a gond ugyanis, hogy egyre több 65 év feletti jut egy aktív korúra, így nő az időskori eltartottsági ráta, hanem hogy egyre több idős él egyedül. Ez pedig azt is jelentheti,
Megjelent a Magyar Államkincstár közleménye a borászati gépek, technológiai berendezések beszerzéséhez igényelhető támogatás kapcsán a pályázat benyújtásának feltételeiről.
Valószínűleg a kereskedelem lesz kénytelen csökkenteni az árrését a szerdán bejelentett csirkemell-ármaximalizálás következményeként. Ha az ármérséklést megpróbálja áttolni az átadói árra, akkor viszont félő, hogy annak elhúzódó termeléscsökkenés lesz a következménye – mondta a VG-nek Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács igazgatója.
Az elmúlt hónapokban az IT világban megfigyelhető trendek alapján a 2022-es év elején sokkal nagyobb mértékben kell számolni a munkaerőhiánnyal és beszállítói nehézségekkel, mint az előző években, mely többek között a koronavírus okozta ellátási fennakadásoknak, valamint annak köszönhető, hogy a járvány kezdete óta sokan most látják elérkezettnek a
Áder János Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítványa (KBKA) közbeszerzésen találta meg a céget, akivel nyáron Gödöllőn rendez majd természetvédelmi fesztivált.
A muszlim többségű államok jelenleg 21. századi problémák sorával szembesülnek, miközben a 20. században ragadt, elmeszesedett vezetőik nem érdekeltek olyan megoldásokban, amely a saját hatalmukat veszélyeztetné. Az arab fiatalok többsége olyan államokban él, ahol rendszerszintű a korrupció, virágzik a nepotizmus és ahol alacsony szintű a tár
Az emberi erőforrások minisztere elrendelte Észak- és Dél-Alföldön az úgynevezett vörös kódot, ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását - jelentette be a tárca szociális ügyekért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Többek között Elon Musk, Jeff Bezos és Sheryl Sandberg is átvették Steve Jobs értekezletekre vonatkozó szabályait, hogy minél hatékonyabban használják ki a céges találkozókon töltött időt.
A Väderstad, a világ egyik vezető talajművelő- és vetőgép gyártó vállalata a 2021-es pénzügyi évben 420 Meur rekord árbevételt ért el. Ez egy újabb rekordév volt a Väderstad számára az árbevétel tekintetében.
A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, Állattartó telepek fejlesztésének támogatása című pályázati felhívás a tervek szerint februárban újranyílik, így lehetőség lesz arra, hogy az állattartók nagyobb léptékű beruházásaikat megvalósítsák – közölte Nagy István agrárminiszter.
A Profession.hu friss, reprezentatív kutatásából kiderült, hogy a legtöbb dolgozó szívesen élne az exit interjú lehetőségével. Ez a fórum azonban nem csak a távozó kollégák számára lehet hasznos, hiszen a vállalatok is profitálhatnának a kilépőbeszélgetés során elhangzott információk megszerzéséből és megfelelő feldolgozásából.
Az élelmiszerárstop jól illeszkedik a kormány antiinflációs politikájába, a családokat ugyanis meg kell védeni – hangsúlyozta a VG podcastnak Nagy Márton, a miniszterelnök gazdasági főtanácsadója. A korábban meghozott intézkedések – a rezsicsökkentés, az üzemanyagárak befagyasztása, a kamatstop – ugyancsak ezt a cél szolgálták.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta ágazati vizsgálatát a hazai médiaszolgáltatás és műsorterjesztés piacán. A fogyasztói igények hatékonyabb kiszolgálása és a verseny feltételeinek javítása érdekében a versenyhatóság jelentésében több javaslatot is megfogalmazott.
A régió cégeinek 39 százaléka tart attól, hogy a kormányzati mentőcsomagok várható kivezetésével több lesz idén a csőd – derül ki az Atradius hitelbiztosító elemzéséből. A térségben nem változott a leírt adósságok aránya (5 százalék) az előző évhez képest. A régióban a vállalatközi vásárlások (B2B) fele hitelre történt, ugyanúgy, mint 2020-ban, ez
A shortosok keményen támadják a Beyond Meatet, ezzel a Russell 1000 index legnagyobb shortállományával rendelkező vállalatává vált, mivel az árfolyam a növényi alapú húsok piacán egyre növekvő versenyben nem igazán tud lendületet venni.
Zuhanórepülésbe kapcsolt az űrturizmussal foglalkozó Virgin Galactic részvénye a mai kereskedésben, miután a vállalat bejelentette, hogy akár 500 millió dollárnyi hitelt is felvesz a közeljövőben.
Az évkezdet a gazdálkodóknak nem csak a tervezésről szól, hanem a jelentési kötelezettségekről is. Ezen kívül is érdemes résen lenni, hiszen több jogszabály is változott, ezekről is olvashatnak az alábbi összefoglalóban.
Immár egy hónapja, december 11-e óta hatalmas port kavart a hír, hogy fekete párduc kószált Kiskunhalas közelében. A település mellett készült silány felvételen egy fekete macskaféle látható, majd Szolnok környékén ismét felbukkant a „Fekete sejtelem”, de szakmai terepvizsgálatok után továbbra is csak feltételezések láttak napvilágot az állat valód
A körülbelül 6 kg élelmiszert, aminek árát maximálja a kormány, 184 forinttal olcsóbban vásárolhatjuk ma meg az október 15-i árnál, igaz a csirkemell akciós. Amennyiben rendes árért vásároltuk volna meg csirkét, akkor pont 13 forintot spórolna nekünk a kormány a 4285 forintos összárból, vagyis körülbelül 0,3 százalékot.
Az automatizálást még inkább támogató, üzleti-informatikai szoftverek fejlesztése és az eddigi elavult rendszerek korszerűsítése időről időre biztonsági kihívások elé állítják a technikai szakembereket, vezetőket és felhasználókat. Ezen technológiai megoldások alkalmazásából eredő újszerű biztonsági kockázatok csökkentése modern eszközöket igényel,
A Bitdefender antivirus termékeket forgalmazó kiberbiztonsági vállalat kutató laborja olyan csaló e-mailek hullámára lett figyelmes, amelyekben olyan vény nélkül kapható étrend kiegészítőket reklámoznak, melyek segíthetnek a cukorbetegek vércukorszintjének csökkentésében. A bűnözők a Covid-19 Omikron variánsára hivatkozott spam és adathalász kampán
A Signal végponti tikosítással ellátott üzenetküldő még tavaly jelentette be, hogy saját kriptopénz kibocsátására készül, amely a Stellar protokoll blokklánc technológiájára épül, és egy olyan titkos fizetési rendszer megteremtését szolgálja, amely a cég ígérete szerint készpénz anonimitásával vetekszik majd.
A Liga készen áll az atomenergiáról szóló népszavazáshoz aláírásgyűjtésbe kezdeni, mert „energia vészhelyzet van Európában” és végre az Európai Bizottság is hajlik afelé, hogy fenntarthatónak minősítse ezt az energiaforrást – kezdte egy erős bejelentéssel az újévet Matteo Salvini, a Liga kormánypárt vezetője.
Az Európai Bizottság (EB) blokkolta a világ két legnagyobb, dél-koreai hajóépítő vállalatának, a Daewoo Shipbuilding & Marine Engineering és a Hyundai Heavy Industries egyesülését.
A termelők és a kereskedők is megoldják majd, hogy ne veszítsenek az árstoppal, véli Raskó György agrárközgazdász, aki szerint a jobb minőségű magyar áru külföldre mehet, a helyére pedig jöhet az olcsó importáru.
A kormányzati antiinflációs törekvések 2-2,5 százalékponttal szoríthatják le az árak emelkedését – ismertette a kormányfő tanácsadója a VG-nek, Nagy Márton szerint az élelmiszerár-stop önmagában akár fél-egy százalékponttal is mérsékelheti az inflációt. Kijelentette: ha a globális folyamatok miatt az inflációt csak később lehet majd leszorítani, to
Bele lehet-e nyúlni úgy a NER uralta rendszerbe, hogy az ne omoljon össze kártyavárként? Mi lesz a közpénzből felhúzott stadionokkal? Mennyit lehet vágni a sportbüdzséből? Mi lesz a TAO-rendszerrel és az államilag kiemelt sportegyesületekkel? Fontos kérdésekre fontos válaszok érkeznek január 27-én Klasszis Klubunk következő rendezvényén.
Az élelmiszerárstopról Gulyás Gergely azt mondta: remélhetőleg ez a kormánydöntés nagy könnyebbséget jelent azoknak, akiknek az alapvető élelmiszerek drágulása komoly terhet okoz. Az élelmiszerárakat október 15-i szinten rögzítik, az online pénztárgépadatok alapján rendelkezésre állnak az akkori árak - fűzte hozzá.