Enyhülő szigor és egyre több csoport számára kötelező oltás az olaszoknál, covidfigyelő rendszer, teszt-árplafon és berendelt gyógyszerszállítmány a spanyoloknál.
Ahogy azt megszokhattuk már, az év vége mindig nagyüzem a törvényalkotásban. Tavaly sem volt ez másként, hiszen az őszi ülésszak zárószavazásán számos törvénymódosításról döntött a Parlament, érintve többek között a földforgalmi szabályozást, az osztatlan közös tulajdon témakörét vagy például a haszonélvezeti jogokat.
Január 1-én vette kezdetét a nyolcadik Kripto Akadémia trading race. A hónap végéig tartó, 2000 dollár összdíjazású kereskedési versenyen bárki részt vehet, aki rajtunk keresztül regisztrál a Binance oldalára. A verseny szabályait itt foglaltuk össze. Az aktuális állásról a lenti…
2011. december 31-ét követően a nyugdíjkorhatár betöltése előtt korhatár előtti öregségi nyugdíj – előrehozott öregségi nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, korkedvezményes öregségi nyugdíj, korengedményes öregségi nyugdíj stb. – megállapítására nincs jogi lehetőség. A megváltozott szabályozás szerint azonban úgynevezett korha
A koronavírus ideje alatt a szokásosnál jóval több cég jött létre Magyarországon, de továbbra is kevés az új szereplő, a cégbirodalmak pedig tovább növekednek.
A kórházba kerültek 40 százaléka és az intenzív osztályon kezeltek 30 százaléka oltott volt a negyedik hullámban – árulta el vasárnap Kásler Miklós miniszter. Sokan felhördültek e két szám hallatán, mondván: lám, nem sokat érnek a lakosság 60 százalékának beadott oltások. Az elemi szintű matematikát hívjuk segítségül, hogy bemutassuk: ez a két szám
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) tájékoztatja a növényvédelmi gépeket – különös tekintettel a permetező drónokat – gyártó és/vagy forgalmazó vállalatokat, hogy 2021. december 1-jén hatályba lépett az Agrárminisztérium új rendelete, amely lehetővé teszi a permetező drónok típusminősítését. A minősítési eljárást a gyártó és/vagy fo
Sorra érkeznek azok a banki levelek, amelyekből kiderül, valójában mennyibe kerül a pénzintézeti szolgáltatás. A bankok tapasztalatai szerint ezekre a költségekre nem sokan figyelnek, de a moratóriumosok nagy valószínűséggel hiába is tennék. Számukra ugyanis a bankváltás extra nehézségekkel járhat.
Hosszú idő után ismét megnyitja kapuit a SignExpo és PPDExpo a szokásos helyszínen, a BOK Csarnokban. A 2022. május 24-26. között megrendezésre kerülő kiállítások idén sem fognak csalódást okozni partnereink számára, hiszen mintegy 100 kiállítót várunk az eseményre. A pandémia sajnos nyomott hagyott az elmúlt három év gazdasági teljesítményén, soka
Az áremelkedés mindenütt jelen van, még a gyermekek „bevásárlókosarát”, ezen keresztül zsebpénzét, pénztárcáját is érinti. A gyümölcsjoghurtok például 10 százalékkal drágultak egy év alatt, a hamburgerek jóval nagyobb mértékben, 19 százalékkal, de többet kell fizetni a papír zsebkendőért, a kakaós csigáért, ahogy a gyerekcipőkért is. A K&H Vigyázz,
A friss számok alapján nem túlzás azt állítani, hogy az Esg a befektetők új iránytűje. Az Esg az angol környezeti (Environmental), társadalmi (Social) és irányítási (Governance) szavak rövidítése. Célja, hogy a pénz- és tőkepiaci szereplők nem pénzügyi adatok alapján is megítélhessék egy gazdálkodó szervezet tevékenységét.
Melyik az a nem kézzel fogható (digitális) termék, ami több mint 2 milliárd forintba kerül? Őrültség vagy a jövő befektetése? Létrejött egy új „Vadnyugat”? A befektetésen kívül milyen hasznos, mindennapi területen fogják használni az NFT-t? A BDO Magyarország egy kétrészes cikksorozatban foglalta össze a tudnivalókat az egyre népszerűbb jelenséggel
A gyerekeseket vagy gyereket vállalókat segítő állami támogatások jelentősen megkönnyítik a lakáshoz jutást. Ha azonban kiszámoljuk a költségeket, akkor kiderül, hogy így is jelentős terhet kell vállalniuk, és a kedvezmények az induláshoz szükséges pénz előteremtésében jelentik a legnagyobb előnyt azokhoz képest, akik ilyen támogatást nem tudnak ig
A tőzsdéken (konzisztensen) pénzt keresni nagyon nehéz dolog. A 2008 és 2021 között tartó extrém monetáris lazaság időszakában ez a jellemzően csak a vételi oldalon álló lakosság számára jelentősen könnyebbé vált. Aztán a 2020-as és 2021-es évben a tőkepiac minden idők legnagyobb beetetését mutatta be az újonnan érkezettek számára. A körülmények az
Kedvező áron jutna jó minőségű eszközökhöz a Mol a Lotos csaknem négyszáz lengyelországi benzinkútjának átvételével, ami újabb régiós terjeszkedésnek is megágyazhat az elemzők szerint.
Az Európai Unió lítium-, kobalt- és nikkelszükségletének csak 20-30 százalékát tudja majd megtermelni 2030-ra, pedig ezek a stratégiai jelentőségű ásványok elengedhetetlenek az akkumulátorgyártáshoz, vagyis az átmenethez a fosszilis energiahordozóktól a környezetbarát, illetve megújuló energiaforrások használatáig - állapította meg Philippe Varin i
Mikor a megtépázott sikerű bemondónak felmondanak, élő adásban jelenti be, hogy öngyilkos lesz. Az előadásban – mely egyszerre mozi és színház – Alföldi Róbertet, Martinovics Dorinát, László Zsoltot, Fehér Tibort, valamint különleges szerepben Bodrogi Gyulát is láthatják majd a nézők. 2022. január 15-én mutatja be a Centrál Színház Sidney Lumet 197
A leginkább környezettudatos módja az autózásnak kétségkívül az elektromos kocsi, de ha már benzinessel jársz, ezzel a három tippel csökkentheted az üzemanyag-felhasználásodat.
Nem volt egyértelmű iránya a kereskedésnek a hét első napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza ára 0,4 százalékkal, a repcéé pedig 1,1 százalékkal emelkedett, miközben a kukorica 1,1 százalékot, a szójabab pedig 1,9 százalékot vesztett értékéből. Európában a malmi búza ugyan 0,4 százalékkal drágult, de a kukorica 0,1 százalékkal, a repce pedig 2
Ádám testvér könyve, a Méhészet a Buckfasti Apátságban 1975-ben jelent meg először angol nyelven, és több mint ötven év munkásságát öleli fel. Ahogyan a szerző fogalmaz: „Ez a könyv nem egy használati útmutató, hanem apátsági méhészkedésünk általános leírása”.
Az Egyesült Államok 1,35 millió új koronavírusos esetről tett jelentést hétfőn, ez a legmagasabb egynapi esetszám a járvány kezdete óta, amit a világ összes országa közül eddig jelentettek – írja a Reuters. Az esetszám rekord mellett a nagy gond viszont az, hogy a kórházi ellátásra szoruló koronavírusosok száma is csúcsra futott.
Sok szektort érintett súlyosan a pandémia, de talán a vendéglátóipart vetették vissza leginkább a lezárások. A budapesti Burger Market a válság előtt a turizmus és a belföldi kereslet növekedését jól kihasználva további terjeszkedésre készült, azonban – mint sok más hasonló vállalkozásnál – ezek a tervek meghiúsultak. A Hiventures mentőprogramjának
Az elmúlt időszakban elromlott a hangulat a tőzsdéken, tegnap is jelentős esést lehetett látni az Egyesült Államokban, mielőtt korrigáltak volna a vezető indexek és ma reggel az ázsiai tőzsdék is gyengén teljesítettek. A rossz piaci hangulat elsősorban annak tudható be, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed az infláció megfékezését tűzte k
A január-november között beszedett adómennyiség jelentősen meghaladja az ugyanerre az időszakra tervezett számokat, a kiemelkedő áfabevételek alapján pedig nagyon jól alakult a belföldi fogyasztás.
Az LG Electronics (LG) a 2022-es CES-en eddigi legintelligensebb és legkényelmesebb ruhaápolási megoldásait is bemutatja: a kiállításon egy új mosó- és szárítógép páros, valamint az új LG WashTower készülék debütál. Az új ruhatisztítási megoldások az LG fejlett, mesterséges intelligenciát (Artificial Intelligence, AI) alkalmazó Direct Drive (AI DD™
A Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett, ültetvények telepítését támogató felhívást a tervek szerint márciusban újranyitja az Agrárminisztérium – jelentette be Nagy István tárcavezető.
Az intézményi befektetők 6 milliárd forint névértékű, 10 évre szóló, 4,7076 százalékos átlagos hozammal rendelkező kötvényt vásároltak a Duna House Group hétfői kötvényaukcióján a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában - közölte az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó vállalat hétfőn az MTI-vel.