Ma tartja meg havi ülését az olajkartell, ahol eldöntik majd, hogy hogyan alakítják kitermelésüket a tagországok februártól kezdődően. A szervezet főtitkára, Mohammad Barkindo azonban már előzetesen kiadott egy közleményt, amelyben többek között arra is figyelmeztetett, hogy a jövő év első felében még számos lefelé mutató kockázat lesz az olajkeres
Sok a bizonytalanság a COVID-védőoltással kapcsolatban. Milyen kötelezettségei vannak a munkáltatónak? Mire kötelezheti a munkavállalót és mire nem? Mit tehet az alkalmazott, ha nem szeretne védőoltást kapni?
A spanyol államháztartás tavalyi hiánya a hazai össztermék (GDP) 11,3 százaléka volt, megfelelt a legutóbbi kormányzati várakozásoknak - közölte a spanyol költségvetési miniszter.
Élénkült a feldolgozóipari aktivitás az év utolsó hónapjában az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn publikált végleges eredménye alapján.
Hétfőtől ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához
Müller Cecília, országos tisztifőorvos közölte, hogy a bevezetett intézkedések elérték a céljukat, több napja, hosszabb ideje valóban csökken a megbetegedések száma. Szerinte új szakaszba lépett a védekezés a védőoltások megérkezésével, holnap újabb adag oltóanyag érkezik az országba, ami 39 ezer fő beoltására lesz elegendő. Magyarország a szállítá
A korábbi Szent István Egyetem 2021. február 1-jétől a hatékonyabb és magasabb színvonalú felsőoktatás érdekében alapítványi fenntartásban működik tovább - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. Az egyetemet működtető 5 tagú kuratórium elnöke Csányi Sándor. Az egyetem neve is megváltozik: Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem lesz és
Oly sokszor eltemették már a bitcoint az újságírók, hogy a közvélemény már nem tudja hova tenni a legújabb szárnyalásról szóló híreket. A kriptodevizák több mint egy évtized után is élnek és virulnak. Ebben a cikkben amellett érvelünk, hogy a bitcoint nagyon sokan félreértették. Mindig is irreális volt azt várni tőle, hogy néhány év alatt átalakítj
A transzferár szakma régóta várta az Oecd által december 18-án kiadott iránymutatást a Covid-19 világjárvány vállalatcsoporton belüli tranzakciók árazását érintő kérdéseivel kapcsolatosan. A világjárvány a transzferárazásban is új kihívásokat hozott, korábban nem látott problémák megoldása vált szükségessé. Ebben igyekszik támogatást nyújtani a tár
A horvátországi Krk LNG visszagázosító terminálban sikeresen lefejtették az első cseppfolyósított gáz (LNG) szállítmányt, melyet a Magyar Földgázkereskedő Zrt.(MFGK) horvátországi leányvállalata számára le is szállítottak - közölte az MTI-vel az MVM Csoporthoz tartozó földgázkereskedő társaság hétfőn.
Nyolcvan százalék körüli államadósság-aránnyal, 9 százalék körüli hiánnyal zárhatta az ország a tavalyi évet, a védekezésre a GDP 8 százaléka ment. A bértámogatás bizonyos szektorokban meghosszabbítható lehet.
Brüsszel már lehívta a további 100 millió adag vakcinát tartalmazó opciót, de még ennél is többet szeretne. A már beadott oltásokat tekintve messze Izrael vezet, Magyarország egyelőre a mezőny hátsó felében van.
A járvány nem csitul eléggé, így a korlátozások újabb szigorításai és hosszabbításai következhetnek. A kínai gazdaság is lassulni látszik. Viszont ha a vártnál lassabban is, de folynak az oltások. Az OTP és a Mol is emelkedik, a forint is erősödik. Hatalmas árrobbanás volt a kriptodevizák piacán. Öt fontos esemény lesz a héten.
A korábbi NKM társaságok új, egységes márkanevet és arculatot kaptak. A márka- és névváltozásokkal kapcsolatban az ügyfeleknek nincs teendőjük, az ügyfélszolgálati és a hibabejelentő telefonszámok nem változtak meg, ugyanakkor a weboldal, valamint az online ügyfélszolgálat elérhetőségei és a mobilapplikációk megújultak.
A koronavírus járvány és annak gazdasági hatásai a lakáshitelezést sem hagyták érintetlenül, jó hír ugyanakkor, hogy jelenleg akár olcsóbban kölcsönhöz lehet jutni, mint egy évvel korábban. A bankok azonban óvatosabbak lettek, emiatt
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megdöbbenve fogadta a a nyilvánosságra hozott oltási tervet, melyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megdöbbenve fogadta a nyilvánosságra hozott oltási tervet, melyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak - írja a PSZ.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) megdöbbenve fogadta a a nyilvánosságra hozott oltási tervet, melyből nem derül ki, hogy az oktatásban foglalkoztatottak mely kategóriába tartoznak.
A PSA részvényesei hétfőn zöld utat adtak a francia cég Fiat Chryslerrel való összeolvadásához, melynek eredményeként a világ negyedik legnagyobb autógyártója jön létre.
A koronavírus járvány és annak gazdasági hatásai a lakáshitelezést sem hagyták érintetlenül, jó hír ugyanakkor, hogy jelenleg akár olcsóbban kölcsönhöz lehet jutni, mint egy évvel korábban. A bankok azonban óvatosabbak lettek, emiatt a hitelbírálat során szigorúbban járnak el. A Bankmonitor.hu hitelszakértői összegyűjtötték, mire számíthat 2021-ben
Négy éve nem látott népszerűségnek örvendtek a banki devizabetétek a magyar lakosság körében novemberben, ami jórészt valószínűleg a forint őszi gyengülésével magyarázható: aki például augusztus elején fektetett euróba, az akár 6 százalékos forinthozamot is elkönyvelhetett mára. Az MNB mai statisztikáiból sok minden más is kiderül a betéti és hitel
A Duna House közreadta havi Tranzakciószám Becslését (DH-TB), amely szerint 2020 decemberében, országosan 10 354 ingatlan adásvétel bonyolódott, vagyis a 2019-esnél 2 százalékkal erősebb volt az év utolsó hónapjában a hazai lakóingatlanpiac.
Brüsszel már lehívta a további 100 millió adag vakcinát tartalmazó opciót, de még ennél is többet szeretne. A már beadott oltásokat tekintve messze Izrael vezet, Magyarország egyelőre a mezőny hátsó felében van.
A járvány második hulláma alatt, novemberben készült K&H nagyvállalati növekedési index ugyanis 8 pontos zuhanással jelenleg -10 ponton áll. Mind a saját kilátásaik, mind a gazdaság helyzetének alakulását kedvezőtlenül ítélik meg a vállalatok. A cégek többsége azonban csak egyéves időtávon számít negatív gazdasági hatásokra.
Élénkült a feldolgozóipari aktivitás az év utolsó hónapjában az euróövezetben a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet felmérésének hétfőn publikált végleges eredménye alapján. Decemberben 55,2 pontra emelkedett az euróövezeti feldolgozóipari beszerzésimenedzser-index (BMI) a Markit felmérésének végleges értéke alapján a novemberi 53,8 pontról.
Az év utolsó napján újabb történelmi csúcsokkal búcsúztatták 2020-at az amerikai indexek, és az ázsiai tőzsdék többsége is emelkedett a mai kereskedésben. A japán tőzsde esett, miután a miniszterelnök lezárásokat fontolgat a vírus gyors terjedése miatt, de összességében jó hangulat uralkodott az ázsiai piacokon. A határidős indexek feljebb kerültek
A világjárvány második hullámára való tekintettel a kormány június 30-ig meghosszabbította a hiteltörlesztési moratóriumot, az ügyfeleknek csak akkor kell felvenniük a kapcsolatot a bankjukkal, ha változtatni szeretnének az eddigi helyzetükön - hívta fel a figyelmet Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Pénzügyminisztérium Facebook-oldalán
Hétfőtől ismét lehet pályázni a kutatási, fejlesztési és innovációs (KFI) szektor bértámogatására – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A nemzetközi kitekintésben is egyedülálló program a koronavírus-járvány első hulláma után közel 23 ezer magasan képzett szakember munkahelyének megtartásához
A Continental technológiai vállalat Dr. Keszte Róbertet, budapesti Continental Automotive Hungary Kft. ügyvezető igazgatóját bízta meg 2021. január 1-től a magyarországi Continental csoport országkoordinátori feladatainak ellátásával. Ezt a pozíciót az elmúlt két évben Nagy Mihály, a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. ügyvezető igazgat
A Suzuki 14 783 eladott új személygépkocsival 11,55 százalékos részesedést ért el a magyar személyautó-piacon 2020-ban, ezzel öt egymás utáni évben piacvezető szerepet szerzett - közölte a társaság kommunikációs vezetője hétfőn az MTI-vel.
Tavaly év elején - január 31-én - lépett ki az Egyesül Királyság az EU-ból, ez pedig nem csak a britek életét befolyásolta. Az átmeneti időszak 2020. december 31-ig tartott, tehát 2021 januárjától szigorúbb szabályozásra kell számítani