A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkárt idézve szombaton az MTI-vel.
A 16-18 éves regisztráltak számára hétfőn, kedden és szerdán nyílik meg az időpontfoglalás lehetősége a koronavírus elleni oltásra, és csütörtöktől kezdik a korosztály oltását Pfizer-vakcinával - nyilatkozta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton a közmédiának, a regisztrációs problémákra azonban nem tért ki.
Megújultak a gumiabroncsok energiacímkéi - hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) az MTI-nek küldött közleményben.
A Real Madrid, az FC Barcelona és a Juventus, amely még nem tett le a Szuperliga létrehozásáról, "tűrhetetlen nyomásgyakorlásként" értékelte, hogy az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi eljárást indít velük szemben.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) állásfoglalása szerint az időseknél is hatásos a koronavírus elleni Sinopharm-vakcina - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szombaton Facebook-oldalán.
Május 4-én zárult le a részletes vita az Országgyűlés előtt arról a törvényjavaslatról, amelynek célja szerkezetátalakítási irányelvként ismert (EU) 2019/1023 irányelv átültetése a magyar jogrendbe. Az irányelv célja egy olyan intézmény bevezetése, amellyel a még életképes, ugyanakkor financiális gondokkal küzdő vállalatok megmenthetőek lesznek. A
Bombaként robbant a héten a hír, hogy a világ egyik leggazdagabb embere, Bill Gates 27 évnyi házasság után elválik feleségétől, Melinda Gatestől. De nem ők az egyetlen álompár, akik a pandémia alatt döntöttek a válás mellett, összegyűjtöttünk még néhány híres szakítást az elmúlt másfél évből.
Újra beszerezhetjük és elültethetjük kiskertünkben azokat a nagy népszerűségnek örvendő, tájfajta, öko paradicsompalántákat, amelyek az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) vizsgálatai alapján legjobbnak bizonyultak és amelyek idén februárban a Highlights of Hungary mezőnyében rangos kitüntetést kaptak.
A kormányhivatalok a napokban előlegként utalták el a májusi bértámogatásokat, a programban így már összesen több mint 84 milliárd forintot fizettek ki idén - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium Schanda Tamás parlamenti és stratégiai államtitkárt idézve.
Nincs is szebb a felkelő napnál, főleg ha egy hűvös éjszaka után végre bekövetkezik. Megalkotója hasonlóképpen gondol az Aroon indikátorra, amely adott körülmények között valóban fontos trendfordulót is jelezhet, de leginkább trendkövetésre alkalmas mutatóként használják. Más logikát használ, mint a legtöbb tendenciákat és azok erejét néző indikáto
Árverésre kerül júliusban Londonban Leonardo da Vinci egy medvefejet ábrázoló rajza, amelynek leütési ára új rekordot felállítva elérheti a 12 millió fontot (4,9 milliárd forint).
A következő nemzedékek szabadságjogainak biztosításáért megemeli az éghajlatváltozás megfékezésére tett vállalásait a német szövetségi kormány, a koalíciós pártok szerdán ismertetett megállapodása szerint 2030-ra nem 55, hanem 65 százalékkal kell csökkenteni az üvegházhatású gázok kibocsátását 1990-hez képest.
Nem készít többé természetes gyémántokkal díszített ékszereket a dán cég, a Pandora, a jövőben megfizethetőbb, fenntartható módon, laboratóriumban előállított drágaköveket használ.
Jogilag kaphatnak védettségi igazolványt a Magyarországon élő külföldiek, gyakorlatilag azonban a Portfolio Magyarországon tartózkodó beoltott olvasóihoz eddig még nem érkezett meg az irat, amelynek hiánya a külföldieknek egyre nagyobb fejfájást okoz. A Koronavírus Sajtóközpont tájékoztatása alapján az érintettek a kormányablakhoz tudnak fordulni.
A H5N8-as típusú madárinfluenza-vírus jelentélét mutatták ki egy Maros megyében, Nyárádtőn (Ungheni) működő baromfifarmon, ezért elrendelték a teljes állomány (180 ezer szárnyas) elpusztítását - közölte pénteken a romániai állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági szakhatóság (Ansvsa).
Hogyan kell megállapítani, hogy minimálbér vagy garantált bérminimum jár az alkalmazottnak? – kérdezte az Adózóna olvasója. Dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője az MTI déli híre szerint azt nyilatkozta, péntek éjfélig 60 ezer 16-18 éves fiatal regisztrált a jövő hét második felében kezdődő Pfizer-oltásra. Ez 30%-os arányt jelentett volna. Az MTI friss értesülése szerint azonban a valódi szám 84 ezer, ami "magas", 40%-os arányt jelent.
Az Ericsson és a dél-koreai Samsung elektronikai és távközlési konszern megegyezett minden szabadalmi jogi vita lezárásában és egyúttal több éves együttműködési szerződést kötöttek egymás szabadalmainak kölcsönös használatáról - jelentette be pénteken a honlapján publikált közleményben a svéd Ericsson AB.
Bár a döntetlennel mindkét csapat szerzett egy-egy pontot, valójában csak a Real Madrid járt jól. Feltéve persze, hogy a blancók élnek a nagy lehetőséggel. Jó iramú meccset játszottak a csapatok, de a játék jobbára a két tizenhatos között hullámzott, igazi helyzetek nélkül. Az első félidőben a vendégek jártak közelebb a gólhoz, de vagy ter
Kismértékben romlottak az építőipari szakemberek kilátásai az első negyedévben. Csökkent a megrendelésállomány, főként a koronavírus miatt. A visszaesés átmeneti, a szakemberek 65 százaléka rendelkezik CSOK-ot és otthonfelújítási támogatást felhasználó megrendeléssel, melyek aránya a megrendelésállomány 18 százalékát teszi ki - derült ki a Mapei Kf
Első száz hivatali napja során Joe Biden mondhatni egy teljes elnökség összesűrített időszakát élte át. A mintegy egy hétig tartó kezdeti eufória után Amerikában beköszöntött a rideg valóság, kiderült, hogy valójában Biden nem tud csodát tenni. A külügyekben is bekövetkezett a beiktatás utáni kiábrándulás időszaka. Ahogy azt egy idei páneurópai fel
Az elmúlt években a magyar állam számos olyan családtámogatási programot jelentett be, melynek lényege, hogy támogatott konstrukciókkal segítse a családok előrejutását, boldogulását. Azok a családok pedig kiemelten támogatottak, akik gyermeket vállaltak vagy terveznek a jövőben. A Babaváró Hitel egy ilyen, méltán nagy sikerű konstrukció, melynek ré
A pénteken Portóban rendezett szociális konferencia után szombaton elfogadták az uniós tagállami vezetők az ún. portói szociális nyilatkozatot, amelyben a 27 állam- és kormányfő újfent hangsúlyozta a szociális jogok európai pillérének fontosságát a koronavírus-válságból való kilábalás során és a nemek közötti foglalkoztatási, bér- és nyugdíjkülönbs
Rövidesen benyújtják a parlament elé a védelmi és biztonsági feladatok összehangolásáról, valamint a különleges jogrend idején bevezethető intézkedésekről szóló törvényjavaslatot és ennek kapcsán szombatra hétpárti egyeztetést hívott össze a honvédelmi minisztérium, hogy bemutassa a törvény mögötti hátteret, célokat és megvitassák a tartalmát. Az e