2021. május 6. csütörtök

máj. 6
13:36
Galgóczi: be kell tartani a védekezési szabályokat, hogy a javuló járványadatok megmaradjanak (Portfolio)
„Látjuk, hogy a járványügyi adatok javulnak” a védelmi intézkedéseknek és az oltásoknak köszönhetően és a továbbra is érvényben lévő védelmi szabályokat „be kell tartani, hogy ezek a kedvező tendenciák meg is maradhassanak” – hangsúlyozta az operatív törzs mai nagyon rövid tájékoztatóján Galgóczi Ágnes.
máj. 6
13:36
PMI-vezér: "Öt éven belül a füstmentes termékek adják árbevételünk felét" (Növekedés)
Eldőlt, mi lesz a dohányzás jövője; az ipar és a fogyasztók letették a voksukat. A kérdés csak az, hogy ki nyeri a játszmát - mondta Jacek Olczak, a Philip Morris International új vezérigazgatója. A PMI terveik szerint 2025-re alapvetően füstmentes termékeket gyártó cég lesz, a nettó árbevétel fele származik majd az innovatív termékekből.
máj. 6
13:42
Most már hivatalos: nem lesz idén sem Sziget Fesztivál (Menedzsment Fórum)
A szervezők már 2022-re koncentrálnak.
máj. 6
13:42
Javában járnak a magyar oltóbuszok: ma ilyen vakcinákkal oltanak (Pénzcentrum)
Az oltóbuszok olyan helyekre is eljutnak, ahonnan nehezebb elérni az oltópontokat - mondta a Pest Megyei Kormányhivatal vezetője csütörtökön, a Tahitótfaluba érkező mobil oltóállomásnál.
máj. 6
13:42
Ismét összefogott a Mars és a Tesco (MMonline)
A tavalyi sikeres közös akciót követően a Mars és a Tesco ismét együttműködik a rászoruló családok támogatása érdekében. A kezdeményezés keretében a 2021. május 6. és 19. között a Tesco hipermarketekben megvásárolt Mars állateledelek árából a vállalat 1 százalékot ajánl fel jótékonysági célra, a Tesco pedig megduplázza a támogatás értékét. Az így ö
máj. 6
13:48
Fontos jelzés: Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását (Portfolio)
Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor nem biztos, hogy erről megállapodást is alá kell írni - mondta Florin Citu román miniszterelnök csütörtökön Konstancán.
máj. 6
13:51
Májusra is érvényesíthető kedvezményekről tájékoztatott a NAV. A katásoknak már fizetniük kell (Adózóna)
2021 májusában is érvényben maradnak a veszélyeztetett gazdasági ágazatokban működő vállalkozásokra vonatkozó kedvezmények, hívja fel a figyelmet a honlapján a NAV.
máj. 6
14:00
Koronavírus: szépen szorul vissza a járvány, de egyre későbbre mondja a kormány a nyitás újabb fázisát (Portfolio)
Az utóbbi napokhoz képest szokatlanul magas az új igazolt fertőzöttek száma Magyarországon (1680 fő), de heti szinten vizsgálva még mindig erőteljesen (35%-kal) esett az esetszám és a többi lényeges járványügyi mutató is mind a járvány visszaszorulását jelzi, ami örvendetes. Ugyanezt erősítette meg a csütrötöki operatív törzs tájékoztatón a járvány
máj. 6
14:00
Gulyás: augusztusig maradnak a korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek (Növekedés)
Augusztusig biztosan fennmaradnak a koronavírus-járvány miatti korlátozások a védettséggel nem rendelkezőknek - jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön online sajtótájékoztatón.
máj. 6
14:06
A magyar autósok is találkozhatnak a Shell kutakon a cég karbonsemlegesítési programjával (NRGreport)
Már a magyar autósok is semlegesíthetik a Shell töltőállomásokon vásárolt üzemanyag használatából származó szén-dioxid-kibocsátásukat, ha igénybe veszik a vállalat karbonsemlegesítési szolgáltatását – adta hírül az MTI.
máj. 6
14:06
Különleges Volkswagen szállítja az UEFA-trófeát (MMonline)
Hetekkel az Európa-bajnokság kezdetét jelző római sípszó előtt az UEFA trófeája minden rendező országba ellátogat. Egy hosszabb római és egy rövid bukaresti kitérő után április 29-én meg is érkezett Budapestre a Henri Delaunay Kupa, amelyet a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság győztes csapatának tagjai emelhetnek magasba július
máj. 6
14:12
Augusztusig biztosan nem kapják vissza jogaikat az oltatlanok (Privátbankár)
Erről Gulyás Gergely beszélt a mai Kormányinfón. Ez azt jelenti, hogy a többi közt nem járhatnak színházba, moziba vagy koncertre, valamint nem mehetnek szállodába. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint koronavírus elleni oltóanyagból már van és lesz elég, a kérdés egyre inkább az, hogy tudják-e érdemben növelni az oltakozni hajlandók szám
máj. 6
14:12
Videó: ilyen robotraktárból csak egy van Magyarországon (Portfolio)
Az építőipar erősödésének következtében megnövekedtek a vásárlói igények, úgy, hogy a Szatmári Kft. a teljesítést a túrajárattól függően akár a megrendelés másnapjára vállalja, ráadásul minimumtétel-korlát nélkül. A zsúfolt raktárak, a munkaerőhiány kérdésének kezelése és a vásárlói elégedettség növelése érdekében a cég úgy döntött, a LOG-X Systems
máj. 6
14:12
Új módszer terjed a hazai rákgyógyításban: 100%-ban pozitívak az eredmények (Pénzcentrum)
Jó hír azonban, hogy a jóindulatú tumorok esetében egyre több sikeres minimál invazív eljárás kerül reflektorfénybe. Ilyen a fagyasztásos eljárás és a rádiófrekvencia kezelés is. Ezúttal ezeknek a kezeléseknek járt utána a Pénzcentrum.
máj. 6
14:12
Rengeteg pálmaolajat fogyasztunk és nem is tudunk róla (Agroinform)
Részletesen vizsgálták a pálmaolajat tartalmazó termékek fogyasztói megítélését a MATE kutatói. A frissen megjelent tanulmány szerint a magyar fogyasztók ezzel kapcsolatos ismeretei szűkösek, vásárlásuk során azonban mégis vannak olyan fogyasztói csoportok, akik inkább a pálmaolajmentes termékeket keresik.
máj. 6
14:18
2023-ra jöhet az összehajtogatható iPhone - így néz majd ki (Infostart)
Az androidos telefonok addig csak gyűjtögetik a versenyelőnyt ebben.
máj. 6
14:18
Elmarad a Sziget fesztivál (ProfitLine)
A járványhelyzet miatti bizonytalanságok miatt a tavalyihoz hasonlóan idén sem lesz Sziget. A szervezők bejelentették: Európa egyik legnagyobb fesztiválja, amely Magyarország legfontosabb turisztikai rendezvénye, 2022-ben nagy visszatérést tervez.
máj. 6
14:18
Elkaszálhatja az Európai Bíróság a lengyel bírósági reform lényeges részét (Portfolio)
Ellentétes az uniós joggal a bírák fegyelmi felelősségére vonatkozó lengyel szabályozás - ismertette a főtanácsnok álláspontját az Európai Unió Bírósága csütörtökön.
máj. 6
14:20
Szárnyal az UniCredit a gyorsjelentés után (Portfolio)
Az olasz UniCredit csoport a vártnál magasabb nyereségről és bevételről számolt be az idei első negyedévre vonatkozóan, a bank papírjai 4 százalékos pluszba lendültek a gyorsjelentés közzétételét követően.
máj. 6
14:24
Gulyás Gergely: maximum 70 százalékos átoltottság lehet reális cél (Menedzsment Fórum)
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint koronavírus elleni oltóanyagból már van és lesz elég, a kérdés egyre inkább az, hogy tudják-e érdemben növelni az oltakozni hajlandók számát. Ennek érdekében már zajlik egy médiakampány. Szerinte a reális cél a felnőtt lakosság 70 százalékának beoltása. Beszélt arról is, hogy augusztusig biztosan nem
máj. 6
14:24
Nincs vége a drágulásnak: egyre drágábbak az élelmiszerek (Piac és Profit)
Az idén áprilisban 2014 májusa óta a legmagasabb szintre nőttek a világpiaci élelmiszerárak, amelyek már a tizenegyedik egymást követő hónapban emelkedtek az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete számításai szerint.
máj. 6
14:24
Avax, Sushi, Eos: kitörések előtt? (Kripto Akadémia)
Elsőként az AVAX/USDT grafikont figyeljük, ahol újra a horizontális ellenálláshoz érkezett az árfolyam. Ha a napi gyertya 40,5 felett, a kijelölt doboz felett tud zárni, akkor újra felfelé vehetjük az irányt. A következő ellenállás szintek 45 és 51,8 dollárnál vannak.…
máj. 6
14:24
Folytatódik a SEAT és a korcsolyázók együttműködése (MMonline)
Már ötödik éve tart a SEAT márka és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) eredményes együttműködése. A sikeres kapcsolat újabb fejezeteként a korábbi nyolc szponzori autót továbbiak egészítik ki, így mostantól tizenöt vadonatúj SEAT modellel közlekednek a versenyzők és a szövetség tagjai. A 2017-ben indult együttműködés első évében nyolc
máj. 6
14:26
Eldőlt: idén sem lesz Sziget (Piac és Profit)
A szervezők már 2022-re koncentrálnak.
máj. 6
14:30
Felkerült Gyula az európai légiipar térképére és új katonai helikopter-családot is fejleszthetnek majd ott (Portfolio)
Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére - mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón. Az eseményen Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos bejel
máj. 6
14:30
Közép-Európa legmodernebb biobankját alakítják ki Szegeden - Itt tárolják majd a vírusos betegségekben szenvedő páciensek mintáit (Növekedés)
Közép-Európa legmodernebb biobankját alakítják ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a létesítményt alkalmassá teszik a vírusos betegségekben szenvedő páciensek mintáinak tárolására is - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
máj. 6
14:36
Felszállt a fehér füst az M49-es ügyében - irány Erdély! (Infostart)
Már az országhatárig tervezhetik az utat.
máj. 6
14:36
Budapest után vidéken is megállhat a lakásárak emelkedése (Portfolio)
Közzétette legfrissebb lakáspiaci számait az MNB, melyből kiderül, hogy míg a vidéki városokban és községekben a tavalyi év során 7-10 százalékkal mentek feljebb a lakásárak, addig Budapesten 2019 közepe óta nem történt érdemi elmozdulás. 2020 harmadik és 2020 utolsó negyedéve között ugyanakkor mindhárom jogállású kategóriában minimálisan csökkente
máj. 6
14:42
Koronavírus: Már egy oltás után is nagyon hatékony a Moderna-vakcina a fiataloknál (Portfolio)
Szinte csak a koronavírus-vakcinából volt bevétele az első negyedévben a Modernának és a cég története során először könyvelt el nyereséget – derül ki a társaság ma közzétett gyorsjelentéséből. A vállalat a negyedéves számokkal együtt azt is közölte, hogy az mRNS alapú koronavírus-vakcinája már egy oltás után 96 százalékos hatékonyságot mutat a 12-
máj. 6
14:42
Kegyetlen csapás lesz a hitelmoratórium vége: agyő családi vagyon (Pénzcentrum)
Tavaly áprilishoz képest nagyrészt helyreállt a magyar háztartások fizetőképessége az idei első negyedévben, az Intrum és a GKI adataiból kiindulva 4,5 százalékos GDP-növekedés várható 2021-ben. Tovább növekszik a lakosság pénzügyi vagyona, bár ezt a tendenciát megállíthatja a hitelmoratórium vége.
máj. 6
14:48
Kiengedték Bige Lászlót a házi őrizetből (Forbes)
Az ügyészség kétszer fellebbezett ellene, de ezeket a Törvényszék végül elutasította. Már nem áll kényszerintézkedés hatálya alatt Bige László, az ország 12. leggazdagabb embere. A hírt a Nitrogénművek tette közzé.
máj. 6
14:54
Jól kezdte az évet az Erste Bank (MMonline)
Az Erste Bank 15,1 milliárd forint adózás utáni nyereséggel zárta az idei első negyedévet. A működési bevételek 24,1 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának eredményét, míg a költségek ettől jóval elmaradó mértékben, 6,3 százalékkal emelkedtek. A hitelezés bővülése a lakossági és a vállalati szegmens esetében is lassult tavalyhoz ké
máj. 6
14:57
365 napos elsötétítés fenyegeti a szabálytalankodó webshopokat (Adózóna)
Az online értékesítési csatorna előretörésével az ellenőrző hatóságok is egyre több olyan honlapot találnak Magyarországon, melyek hamisított, tiltott módon előállított vagy forgalomba hozott terméket kínálnak eladásra. A csalók ellen a hatóságok közti összefogással lehet a legeredményesebben fellépni, így ezen összehangolt munka érdekében együttmű
máj. 6
15:00
Az MKB Bank kínálatában is megjelent a Minősített Fogyasztóbarát Személyi Hitel (Növekedés)
A szabad felhasználású hitel 24-84 hónapos futamidővel, forintalapon, a futamidő végéig fix kamatozással érhető el - olvasható az MKB Bank sajtóközleményében.
máj. 6
15:06
Változás a Bosch csoport vezetőségében (ProfitLine)
A magyarországi Bosch csoport és az Adria régió vezetői tisztségét Szászi István veszi át augusztus 1-től - közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön.
máj. 6
15:12
Nem minden rendezvény egyforma, fokozatosan kellene nyitni itt is - Interjú Ganczer Gáborral (Portfolio)
Jelenleg nincs világos és értelmezhető kormányzati kommunikáció arra, hogy mikor és hogyan lehet ismét rendezvényeket tartani Magyarországon. Jellegükből adódóan azok más-más járványügyi intézkedéseket kívánnának, így indokolt lenne különbséget tenni a rendezvények között, tehát más-más nyitási szinthez is kellene hozzárendeli azokat. Ganczer Gábor
máj. 6
15:18
Ez jöhet idén az e-kereskedelemben a tavalyi pörgés után (MMonline)
Egyre több felmérés és tanulmány támasztja alá, hogy az e-kereskedelem 2020-ban robbanásszerű növekedésen ment keresztül. A Retargeting.Biz online marketing automatizációs szoftvercég magyarországi vezetője, Nótin Szabolcs szerint a növekedés bár megtörhetetlen, a vírus enyhülésével valamelyest lassulni fog 2021-ben és az azt követő években. A GKI
máj. 6
15:30
79%-os hatékonyságú a Szputnyik Light egy dózisú vakcina, zöld utat kapott (Portfolio)
A Szputnyik Light egydózisú vakcina 79,4%-os hatékonyságot mutatott a valós életből vett tesztek alapján, így Oroszország engedélyt adott a vakcina használatára – írja a Bloomberg.
máj. 6
15:36
Bődületes károkat okoz a chiphiány, még csak most jön a java (Infostart)
Újraszámolták a várható veszteségeket, borúsba fordultak a negyedéves kilátások.
máj. 6
15:36
Egymilliárdos áfacsalás napelemes rendszerekkel (ProfitLine)
A közösségi áfaszabályok kijátszásával egymilliárd forintos kárt okozott a költségvetésnek egy napelemes rendszerek kereskedelmével foglalkozó bűnszervezet, amelyet Fejér megyéből irányítottak - közölte a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel.
máj. 6
15:36
A produktív tudás és komplexitás - Magyarország a világ élvonalában (Növekedés)
Az ország jövedelmi szintjéhez képest magasabb komplexitás ösztönzi a gazdasági fejlődést. A technológia a közös és produktív tudásunk arról, hogyan kell értéket teremtetni.
máj. 6
15:42
Érdekes kapcsolat van a kriptodevizák és a mániarészvények között (Portfolio)
Miközben a befektetők folyamatosan öntik a pénzt a nagy technológiai részvényekbe, a kisbefektetők kedvencei, vagy más szóval a "mániarészvények" továbbra is szenvednek. Ennek pedig a kriptopénzek árfolyamának emelkedése lehet az egyik fő oka, véli Ben Onatibia, a Vanda nevű befektetési kutatócég stratégája.
máj. 6
15:48
Optimisták az itthoni német cégek a gazdasági kilátásokról, de sokan aggódnak a munkaerőhiány és a korrupciós-közbeszerzési ügyek miatt (Portfolio)
A Magyarországon működő német vállalatvezetők minden eddiginél magasabb arányban újra hazánkat választanák beruházási célpontként, most többségük bővítené itthoni tevékenységét, és nagymértékben javult körükben a hangulatindex, ami 4% feletti GDP-növekedést és akár 7-8%-os bérnövekedést vetít előre idénre – derült ki a Német-Magyar Ipari és Kereske
máj. 6
15:48
Brutálisan megdrágult az élelmiszer – majdnem egy éve folyamatosan emelkednek az árak (Agroinform)
Már 11 hónapja folyamatosan emelkednek a nemzetközi élelmiszerárak – többek között a cukor és a gabonafélék ára is felfelé mozdult, jelentette be az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).
máj. 6
15:48
A Premier League az Oracle-t választotta (MMonline)
A Premier League, a világ legnézettebb labdarúgó-bajnoksága az Oracle-t választotta hivatalos felhőszolgáltatójának. Az Oracle-lel együttműködve kívánja tovább növelni az egyes mérkőzések izgalmát az új meccsstatisztikák által, melyek mélyebb rálátást nyújtanak a pályán élőben zajló eseményekre. Az Oracle adatelemzési és gépi tanulási technológiái
máj. 6
15:54
Mire számítanak a külföldi cégek Magyarországon? Varga Mihály elmondta (Piac és Profit)
A Magyarországon működő német, illetve külföldi vállalatok továbbra is bíznak az ország gazdasági teljesítményében, a vállalatvezetők - akárcsak a kormány - az idei magyar növekedést a régiós átlagnál magasabbra várják - mondta Varga Mihály a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara online eseményén, amelynek témáját a kamara idei konjunktúrajelen
máj. 6
15:56
Kiderült, milyen évre számíthatnak a baromfitartók (Piac és Profit)
A magyar baromfi továbbra is biztonságos, a termelés mennyisége 10 százalékkal bővülhet idén – közölte a Baromfi Termék Tanács (BTT) az MTI-vel.
máj. 6
15:57
16,5 százalékkal nőtt az ipari termelés (Adózóna)
2021 márciusában az ipari termelés volumene 16,5 százalékkal meghaladta az előző év márciusának alacsony bázisszintjét, jelentette a KSH. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 16,2 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2021. februárhoz képest 0,4 százalékkal nőtt.
máj. 6
16:00
Mi lehet az oka, hogy a magyar tőzsde alulteljesít, a román pedig annyira felül? (Privátbankár)
Az Accorde Első Román Részvényalap és a mögöttes tőzsde szépen túlteljesítette a régió többi részvénypiacát. Miért lehet ez? Miért maradnak meg a cégek jobban az egyik tőzsdén, mint a másikon? Mitől mehet még tovább a szomszéd részvényindexe? Mi most az egymillió dolláros kérdés a román piacon? Interjú.
máj. 6
16:00
AM: egymilliárd forintból folytatódhat a Településfásítási Program (Növekedés)
Sikeres a kormány Településfásítási Programja, hiszen olyan közösségkovácsoló kezdeményezésről van szó, amelyben csaknem 500 település vesz részt ősz óta országszerte. Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el, és május végére mind a 12 ezer sorfát kihelyezik a településeken - mondta a tárca közleménye szeri

Keresés