Az amerikai gazdaság a második negyedévben két számjegyű növekedést mutathat évesített negyedéves alapon az atlantai Fed indikátora szerint. A gazdaság ezzel meghaladhatja a válság előtti szintet.
A horvát belügyminisztérium vasárnap pontosította a horvátországi beutazással kapcsolatos közleményét, így a határátlépéshez csak abban az esetben lesz elegendő egy oltás, ha az illető igazolni tudja, hogy már átesett a koronavírus-fertőzésen - olvasható a koronavirus.hr oldalon.
A várhatóan romló pénzügyi helyzetű háztartások arányát figyelembe véve a hitelmoratórium megszüntetése után a teljes lakossági hitelállomány 15-20%-a válhat problémássá – prognosztizálja felmérése alapján a GKI. Ez jóval magasabb arány, mint az a 10%, amit az MNB a saját adatai alapján a múlt héten kockázatosnak jelölt meg a Portfolio online konfe
Pár hete, egy beszélgetés során a filoxérára terelődött a szó, illetve a vészt követő újratelepítésekre. Teleki Zsigmond nélkül, mondta beszélgetőtársam, ez Magyarországon, sőt Európában nem valósult volna meg. Majd azt javasolta, hogy érdemes lenne mindezzel foglalkozni. Az elhangzottak felkeltették az érdeklődésemet, leginkább az, hogy milyen mód
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított áprilisi értéke 50,8 pont volt, ami nagyobb a márciusi 48,8-nál, de a hetedik legalacsonyabb áprilisi érték 1995 óta - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
A Christie’s 32 millió font és 41 millió font közötti becsértékben kínálja eladásra a 20. századi kínai realista művész, Xu Beihong korai olajfestményét. Ez az összeg a legnagyobb becsérték, amit egy nyugati aukciós ház egy ázsiai alkotással kapcsolatban valaha tett.
Az idősebb autókra vonatkozó, januártól bevezetett szigorúbb honosítási szabályok ellenére idén tovább romlott a külföldről behozott használt személygépkocsik korösszetétele, az idei első negyedévben az import autók átlagéletkora 11,3 évre nőtt a tavaly ilyenkor regisztrált 10,9 éves átlagról – derül ki a JóAutók elemzéséből, amit a DataHouse adatb
1219 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 784 111 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Elhunyt 106 beteg, így az elhunytak száma 27 908 főre emelkedett - írja a koronavirus.gov.hu kormányzati portál.
Számos tényező befolyásolja azt, hogy egy adott területen évente mennyi lakás épül. Míg fejlesztői szemmel akkor éri meg belevágni egy projektbe, ha biztosnak látszik a keresletet, aminek eredményeként a projektbe fektetett tőke megtérül, a vásárlók akkor jelennek meg, ha elég stabilnak érzik a gazdasági és munkaerőpiaci környezetet ahhoz, hogy aká
Bár a koronavírus-járvány több alkalommal is akadályokat gördített a nemzetközi kereskedelem elé, az Európa és Kína közti kereskedelemi kapcsolat töretlenül erősödik. A két térség között az áruforgalom legnagyobb része jelenleg tengeri úton zajlik, azonban az Egy Övezet Egy Út logisztikai korridorjainak fejlesztése révén a következő évtizedekben a
A magyar háztartások jelentős része számít romló jövedelmi viszonyokra a következő egy évben, pedig egyelőre úgy áll, hogy július elején vége a hitelmoratóriumnak. Riasztó képet fest a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Újabb termékekkel bővült a mobiljegyrendszer, hétfőtől már a negyedéves és a kedvezményes éves Budapest-bérletek is megvásárolhatók okostelefonon, valamint megújul az ehhez szükséges applikációk menüstruktúrája is – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
A Budapest Fejlesztési Központban a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa és a Kormány döntése alapján megkezdtük a Városliget autómentesítését szolgáló közlekedési fejlesztések előkészítését. Ezzel kapcsolatban három hírünk is van - tette közzé Vitézy Dávid, közösségi oldalán.
Az új-zélandi miniszterelnök, Jacinda Ardern szerint egyre nehezebb rendezni a nézeteltéréseket országa és Kína között, ahogy Kína szerepe hangsúlyosabbá válik a világban – írja a Reuters.
Egyedülálló módon, chatbotba ültette át Ian Livingstone híres Freeway Fighter (Az országút harcosa) c. fighting-fantasy szerepjátékát a magyar Talk-A-Bot. A nagyvállalati chatbotokat építő startup egyik alapítójának jatékszenvedélyéből fakadó ötlet elnyerte a híres szerző jóváhagyását is. Jóllehet a Talk-A-Bot eredeti elképzelései között nem szerep
"Birtokba vehető Budapest legújabb zöld parkja, készen vagyunk az első ütemmel" - jelentette be Fürjes Balázs a közösségi oldalán. A több mint 100 ezer négyzetméteres Puskás Aréna Park többek között futókörrel, játszóterekkel, büfékkel és sok zöldfelülettel várja a látogatókat.
Az ipari létesítmények és a háztartások gázellátását biztosító csővezetékek gyakran megközelíthetetlen területeken futnak. E csőhálózatok üzemeltetőinek szavatolniuk kell a csővezetékek biztonságát, épségét és megbízható üzemét, azonban a szagtalan és láthatatlan gázszivárgások felderítése komoly kihívás, és igen költséges művelet. Az ABB AbilityTM
"Birtokba vehető Budapest legújabb zöld parkja, készen vagyunk az első ütemmel" - jelentette be Fürjes Balázs a közösségi oldalán. A több mint 100 ezer négyzetméteres Puskás Aréna Park többek között futókörrel, játszóterekkel, büfékkel és sok zöldfelülettel várja a látogatókat.
Néhány hét múlva érhetjük el az ötmillió beoltottat Szlávik János szerint. Elmondta, bár az oltási adatok kedvezőek, még mindig vannak olyan idős, beteg emberek, akik nem vették fel az oltást, pedig ez nagyon fontos lenne.
A koronavírus sok esetben nem tűnik el nyomtalanul, van, hogy a tünetek hosszú távon fennmaradnak, vagy épp a fertőzés után bizonyos idővel - akár 12 héttel később - egészen új tünetek jelentkeznek. Ebben az esetben beszélhetünk poszt-covid szindrómáról. Hogy pontosan hány embert érint, azt egyelőre nem lehet tudni, a WHO idén februárban még úgy be
A pandémia miatti válságból úgy jöhetnek ki jól a cégek, ha képesek szoros, bizalmi viszonyt ápolni minden ügyféllel, mindezt a lehető legmagasabb fokú digitalizáltság mellett. Ellentmondásnak tűnhet, mégis ez a következtetés vonható le az SAP által rendelt, 2000 kis- és középvállalat (KKV) körében végzett nemzetközi kutatásból. 2000 cég bevonásáva
A boltokban kapható mindennapos termékek is nullás rajtot vehetnek a Magyarországon elérhető üzemanyagcellás targoncák segítségével. A hagyományos targoncákhoz képest ezek ugyanis nem termelnek káros anyagot: 1 kiló hidrogén elfogyasztásával mindössze 5 liter vizet „bocsátanak ki”. Hagyományos társaik ezzel szemben évente 3 tonna szén-dioxidoddal t
A nagyvállalati beruházási támogatási program keretében a napokban három, összesen 3,5 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, amelyből az állami támogatás 1,2 milliárd forintot tett ki - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára felkerült videóüzenetében.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Núsz Zrt.) adatai szerint hetek óta stabil emelkedés mutatkozik az e-matrica vásárlások terén: az idei évre értékesített autópálya-matricák száma mostanra meg is haladta az egy évvel korábbi adatokat. 2021. április 30-ig – az előértékesítéssel együtt – közel 4,3 millió darab e-matrica talált gazdára.
Nincs könnyű dolga azoknak, akik felgyógyulva egy rosszindulatú daganatos megbetegedésből, visszatérnének a munka világába. Hazai és nemzetközi viszonylatban néztük meg, milyen segítségre számíthatnak ezen munkavállalók.
Az ethereum szárnyal idén, a bitcoin után a második legnagyobb piaci kapitalizációjú kriptodeviza árfolyama gyakorlatilag több mint megnégyszereződött az év eleje óta. A növekvő keresletet több tényező is fűti, egyrészt egyre nagyobb az érdeklődés az alternatív fizetési eszközök iránt, másrészt pedig fontos szerepet játszhat a bitcoin riválisa a de
Észak-Korea három nyilatkozatot is tett vasárnap, amelyekben többek közt közölte, hogy az Egyesült Államok egy kontrollálhatatlan válsággal néz szembe, Dél-Koreát pedig tűrhetetlen provokációval vádolta – írja a CNN.
Az első negyedévben 345,5 millió okostelefont szállítottak le világszerte a gyártók, ez éves összevetésben 25,5 százalékos növekedést jelent – derül ki az IDC elemzéséből. A Samsung a legnagyobb piaci szereplő, a Huawei már nem került be a TOP5-be. A jelentős növekedésben meghatározó szerepet játszott Kína, ahol 30 százalékkal bővült az okosmobilo
Új vezérigazgatói pozíciót hozott létre megújuló energiával kapcsolatos projektjeinek irányítására a svájci központú MET Csoport. A megújuló energiatermelőkre összpontosító növekedési stratégia megvalósítását május 1-jétől Christian Hürlimann segíti, aki ezt megelőzően a zürichi EKZ Renewables ügyvezető igazgatója volt.
Az Európai Bizottság a minap elfogadta a 2022–2027-es időszakra szóló regionális támogatási szabályokat, ami alapján az egyes tagállamok állami támogatást nyújthatnak a cégeknek és ez nagy változást tartalmaz a Pest megyei cégeknek, hiszen leválik a térség Budapestről és önállóan is támogathatóvá válik, és mindez oda vezet, hogy a cégek az eddigi j
Az Amazone a Pantera önjáró növényvédelmi permetezőgép új generációjával sorakozik fel a rajtvonalra. A Pantera 4504 új mértéket szab a precíz növényvédelem és a kezelési kényelem terén. A módosított permetlé-kör, a változások a kezelőközpontban, valamint a könnyebb karbantarthatóság számos előnyt jelent.
A hitelmoratórium megszüntetése után a teljes lakossági hitelállomány 15-20 százaléka válhat problémássá – írja a Portfolio.hu a GKI Gazdaságkutató Zrt. felmérése alapján. A pénzügyi portál rámutat: ez jóval magasabb arány, mint az a 10 százalék, amit az MNB a saját adatai alapján a múlt héten kockázatosnak jelölt meg a Portfolio online konferenciá